Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)
1956-10-06 / 236. szám
Vi 'íóina,i xi jgyotemi Könyvti PäCS W . O TOLNA HEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A NEGYEI TANÁCS 1AP3A XIII. ÉVFOLYAM, 236 SZÄM. ÁRA: 50 FILLÉR SZOMBAT, 1956. OKTÓBER 6. Október 6 tanulsága „Némuljon el a törpe minoritás és leborulok a nemzet nagysága előtt“. És elnémultak a kételkedők, elhallgattak a viszályt szátok. Kossuth Lajos baritonjának zúgó hangjára egy emberként szavaznak a honatyák és a szabadság első mámorát ízlelgető nép, ha csak rövid időre is, de nemzetté válva, hogy áldozatkészen hozza az aranyát, vérét, verítékét, borát, búzáját a haza oltárára, mert érzi és tudja, hogy ezzel válthatja meg békességét a szabad haza szabad földjén. A nemzetté összeforrott nép önbizalma megnőtt megduzzadva kiáradt, hogy magával ragadja a kisdobost, riadót verő dobjával, sodrára vegye az ágyútöntő harangos székelyt, kardot köttessen a jogásszal és hulláma hátára emelje a kaszáját kiegyenesítő parasztot, mert a legkisebbtől a legna- gyobbig érezték ez új hon új polgárai hogy a szabadság alig kifeslő csodavirága maga az élet, a tiszta levegő, a táblán ringó búza, a présbe hajló szőlőfürt, a zakatoló gép és minden, amit a kultúrával oltott civilizáció jelenthetett volna az 1848 magyarjának. A nagy örömben és testvéri ölelkezésben a varjak károgása elcsitult egy időre és már-már úgy látszott, a törpe minoritás eltemetkezett örökre a búslakodó reakcióval együtt sötét pesszimizmusába. A világ tágranyílt szeme ránkcsillant és rajtunk feledkezett. A francia boulevardo- kon az alig sírbahanyatlott kommunárdok barátai és eszmetársai a magyar szabadság virágbaszökkenését. figyelték éppen úgy, mint a londoni dokkmunkások, vagy a kávé sarjhajtásait batyujába gyűjtő megkorbácsolt ültetvény kuli. Nem tudjuk meghatódottság nélkül elolvasni a megszaporodott valutagondokat, amikor elindulnak a soldók, a lírák a pesok és garasok, hogy segítségére legyenek a legfitalabb szuverén államnak. De jöttek az önkéntesek is, tarka-barka egyenruháikban a görög szigetekről, a lengyel hegyek közül, számuk mint légió, légióba szervezkedve, itália kék ege alól az olasz karbonárik és a többi üldözött, mert érezték •és tisztában volt vele a világ minden elnyomottja, hogy! a szabadság fájának a magja kiírthatatlan és szapora, mint a katáng. csak egyszer is egy helyen is megérlelő nyarat érhessen. Tudták, hogy lombosodó fája mindenkinek egyenlően védelmet nyújt, ha részt vett annak ápolásában. Ékesen mutatja ezt a hazafias összefogást az aradi vértanúk összeomló hamva is ott a hepehupás dúsfűtermő sáncárokban. Kiss, Schweidel, Lázár Des- sewffy, Pöltenberg. Török, Lahner, Knézics, Nagy Sándor Leininger—Westenburg, Aulich, Damjanich. Vécsey és ki tudna olyan botor lenn!, ki merné azt állítani, hog; ezek őseinek javarésze a verec- kei szoroson ereszkedett le Árpád vezetésével, hogy egy trappban fusson a mártiromság elé? Egy vágy olvasztotta őket össze, egy eszme hevítette mind annyiókat, a mérhetetlen haza és szabadságszeretet. És ez a szeretet lesz hajtóereje a vörössipkásoknak, ez lesz diadalmas vezérlő csillaga Vác, Isa- szeg Nagysarlós, vagy a Piski-i híd véres kézitusáinak, mindent elsöprő győzelmeinek. Örök emberi gyengeség, hogy a kezdeti siker elbizako- dottá, vakreménnyel telítetté teszi az embert. A győzelmi mámorban égő vezérkar abban a mindent elöntő mámorító sodrásban nem vette észre, hogy a reakció csak azért vonult vissza hogy új erőt gyűjtsön az elkövetkezendő ug- • ;tz. Nem vették észre és r.cm látta, hogy a reakció csal, Tor., olyan, mint a legalattomosabb rovar olyan mint a szu, vagy a ráknak álcázott vipera. Keveset olvasták a történelmet és ha olvasták, nem szűrle annak tanulságát. Nem érezték meg az évszázadok ködén átlengő szabadsághősök a Budai Nagy Antalok és a Dózsák égett húsának illatát, a Martinovicsok kicsorduló vérét. Kissé romantikusak voltak a társadalmi törvények szorzó- táblája előtt. Ha időben meglát ják évszázadok parasztkeser- veit, meghallják a történelem távlatából is a kurucláncok csörrenését, vagy bécsújhelyi kazamaták nyirkos levegőjének halálthozó áporgását talán az egész magyar történelem más lett volna. A 48-as szabadságharcosok szent mámorukban vállaltak mindent, fenntartás nélkül, vállalták a harcot, a bújdosást, a halált, az emigrációt, az akasztófát, a börtönt, a tömlö- cök patkányoduit éppen úgy, mint a vérpadot, egy emberként, legyen bár Gasprich Kiüt franciskánus barát, vagy Rózsa Sándor, a megtért betyár. A szabadság folyton égő ol- tártüze megkívánja a láng állandó táplálását. Állandó áldozatét, az egyéniség önkéntes korlátok közé szorítottságát, a közösség áldozatos szolgálatát, -■.melyik népben és nemzetben ezek az erények nem vernek ösztönné való gyökeret, amelynek a tagjai nem. tudnak a legtisztább és legmagasabb- rendű emberi humanitás talaján a ,,liberté, egalité és frater- nité“ őszinte és becsületes jelszavával mély átéléssel az embertársakhoz és nemzettársakhoz kapcsolódni, azok elnyomókká, kizsákmányolókká válhatnak ugyan, de barátokká soha! Örök mementóként mutatja ezt az igazságot a császári házzal történt kiegyezés, a reakció kalodájában. Október 6. Meghatottan állunk előtted és emlékezünk. Emlékezünk azokra, akik a legdrágábbat. az életüket adták emlékeztetőül és tanulságul a legkésőbbi unokáknak és minden idők .szabadságeszméiért hevülőknek, hogy megtanul juk életükből az igazi és mély hazaszeretetei. Megtanuljuk a mártírok igazságát, akiket Petőfi hazaszeretetre hevített, amikor azt írta: Tied vagyok, tied hazám; E szív, e lélek ... Kit szeretnék, ha téged [nem szeretnélek. Szentegyház keblem belseje, [oltára képed, Te állj, ha kell s a templomot [ledöntöm érted. A tamási járásban a termelőszövetkezetek, a bonyhádi járásban az egyéni gazdák teljesítették silózási tervüket A Tolna megyei Tanács statisztikai jelentése szerint a tamási járás termelőszövetkezetei teljesítették silózási tervüket. "280 köbméter siló készítését tervezték a járás tsz-ei, s 3120 köbmétert tárolnak már a silógödrökben. A bonyhádi járásban viszont az egyéni gazdák teljesítették silózási tervüket Míg a termelőszövetkezetek csak 66 százalékánál tartanak a silózási tervük teljesítésében, addig az egyéni gazdák a 680 köbméter te.rvükkel szemben 2269 köbméter silót , készítettek, több mint háromszorosára teljesítették tervüket. 70 gazdaasszonykört szervez a Népfront Tolna megyében Tolna megyében a Hazafias Népfront községi bizottságai elhatározták. hogy az őszi és a téli időszakra gazdaasszonyköröket szerveznek. A falusi asszonyok minden napos összejövetelein főző, varró és játékkészítő tanfolyamok" indulnak, amit egybe kapcsolnak irodalmi felolvasásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal is. A gazdaasszonykörökben különösen nagy súlyt helyeznek a fözötan folyamokra, amelyekbe elsősorban a fiatal lányokat akarják bevonni, akiknek nagy része állásban van s így nem volt alkalma megtanulni a főzést. A Népfront dombóvári gazda asszonyköre már megkezdte munkáját s Tolna megye területén október második felében még 70 falusi gazdaasszonykor alakul. Jogi képviseletiül van a t __________go__fi ■ ■ i P ár évvel ezelőtt a termelő- szövetkezetek meglehetősen tanácstalanul álltak peres ügyeik ben, hiszen joghoz értő szakembereik nem voltak. 1955 január 1-e óta azonban jogi képviseletük van a termelőszövetkezeteknek. Járásonként az ügyvédi munkaközösségek egy- egy tagja a tsz-eket látja el megfelelő tanácsokkal. Ezév január 1-től augusztus 1-ig a megye termelőszövetkezetei közül 54 tsz kötött szerződést jogi képviselőkkel. Ez alatt az idő alatt 57 peres 2 döntő- bizottsági és 2 gépállomási döntőbizottsági ügyet tárgyaltak, illetve tárgyalnak a tsz-ek jogi képviselői a vállalatokkal és különböző szervekkel. A peres ügyek összértéke közel 700 ezer forint. Augusztus 1-ig 46 peres ügyben értek el döntést a tsz-ek ügyvédjei, ezek közül 32-őt megnyertek teremelőszö- vetkezetek — közel 300.000 Ft értékben — 14-ben pedig elmarasztalták őket 25.000 forint értékben. Hí a helyzet az árvízkárosult szövetkezetek építkezéseinél ? Az újságok, és közöttük a Tolnai Napló is a közelmúltban több esetben adtak már hírt, hogy a Duna és Siómenti árvízsujtotta községekben milyen eredményeket ért el a károk helyreállítása. A nyár eleje óta sokszáz új kőház épült Bogyiszlón, Sió- agárdon, Faddon, Tolnán, Bétán. Az állam támogatásával az egyéni építkezések üteme mellett azonban erősen elmaradtak a közösségi és elsősorban a szövetkezeti építkezések. Meglátásunk szerint ennek két oka van. Egyrészt sok eset ben bürokratikus huzavona gátolja az építési anyagok szállítását és beszerzését, másrészt néhány szövetkezet tagsága semilyen segítséget sem ad az építőknek. A bürokratizmusra az alábbi néhány példa a legjobb bizonyíték. — Ki rendelkezik a Tolna megyei Tanács téglagyáraiban termelt téglával? — hang zott a kérdés a TÜZÉP tolnai kirendeltségén. A válasz meglepő: — A minisztérium! így adódnak olyan visszás helyzetek, hogy a paksi téglagyár építkezéseihez Miskolcról küld téglát a minisztérium a paksi téglákat pedig az Alföldre szállítják. Vagy a szekszárdi téglagyár — bár az árvizes terület szomszédságában dolgozik, mégis a legutóbbi időkig az ország távolabbi részeibe küldte a téglát, míg az árvíz utáni építkezésekhez Zalalegerszegről és másunnan jött a tégla. A szövetkezeti építkezésekhez nincs mész nincs cement. Tolnán a TÜZÉP-telep mellett van a Földművesszövetkezet építő és tüzelőanvag- telepe. A földművesszövetkezetnek van raktáron fölös mennyiségű cementje, messze — amit nem tud eladni, mert csak normál áron szállíttathat ná el a megrendelő és a termelőszövetkezet nem veheti meg. Ez nem betervezett vásárlás, erre nincs keret — bár pénz lenne — a bank mégsem engedélyezi, mondván ez a tervfegyelem megsértése lenne. A szövetkezetek építkezésein gyakran anyaghiány miatt nem dolgozhatnak a munkások, az anyag pedig tíz kilométerrel odébb hever egy raktárban, csakhát onnét elszállítani „a rendeletek” miatt nehezebb, mint Sátoraljaújhelyről minisztériumi „tervkeretben” anyagot küldeni. A TÜZÉP nem tud nádat szerezni — a minisztérium illetékesei nagy gondban vannak, ám a központosított bölcsesség azt már nem veszi észre hogy az építkezésektől nyolc kilométerre ezer és ezer kéve nád szikkad a napon. Ahhoz azonban nehéz hozzájutni, mert az a bajai nádgazdálkodási vállalaté ... Inkább a Rába mellől utaztatják száz kilométereket a nádat. Sorolhatnánk az ehhez hasonló bürokratikus „okosságokat”. A helyi vezetők kezét gúzsba köti a Budapestre központosított intézkedési jog. Ha a becsületes vezető azt akarja, hogy minél előbb felépüljenek a gondjaira bízott istállók, majorok és lakóházak, gyakran csalni kényszerül, hogy a bürokrat... , sz- 4elenségek kiját' Síi "iz- tosítsa a zavartalan mufikát. ... És amikor van anyag, sok esetben akkor is baj van. Baj bizony, mert a termelő- szövetkezetek mit sem törődnek azzal, amit az állam épít nekik. A bogyiszlói Uj Élet szövetkezet tagsága egyszerűen nem volt hajlandó az új major építéséhez szükséges — nagy nehézséggel kiszállított meszet lerakni az autóról mondván — már esteledik és a munkaidőnek vége. A Pakszi Építő KTSZ kőműveseire bíznak mindent. Az sem érdekli őket, milyen lesz az új majorjuk. — Majd ha elkészül, akkor megnézzük — így vélekednek és várják a sült galambot. A faddi Kossuth és a Fadd- dombori Szabadság Földje tagsága viszont sajátjának érzi a közös gazdaságot — és még a sürgető mezei munkák mellett is jut idejük arra, hogy segítsék a Bonyhádi Építő KTSZ kőműveseit, hogy minél előbb új istállóikba vezethessék állataikat. Az árvizes terület szövetkezeti építkezésein a legfontosabb ma, hogy még az esős idő megjötte előtt minden szükséges építőanyagot a hely színre szállítsanak és ezt nem gátolhatja semmiféle — banki és minisztériumi bürokrácia. SZAMOS RUDOLF A nagy dorogi Petőfi Tsz vetésterveiből • A nagydorogi Petőfi Termelőszövetkezetben elkészült az 1956/57. évi vetésterv'. Megvalósítása már megkezdődött, a tervben szereplő 60 hold ősziárpát, 15 hold repcét, 30 hold őszi takarmánykeveréket, 25 hold bíborherét már elvetették. A vetéstervben 200 hold búza vetése szerepel, ez alá most folyik a talajelőkészítés. Javarészben a most betagosított földeken vetnek búzát, s most, ahogyan a termények lekerülnek ezekről a földekről, nyomban megkezdi a traktor a szántást, a vetéselőkészítést. A vetéstervben szerepel még 6 hold dohány, 10 hold somkóró magfogása, 15 hold takarmányrépa, 30 hold borsó, 200 hold kukorica. Azért vetett most a szövetkezet aránylag nagyobb területen bíborherét, mert egy évét kihagytak a pillangóstakarmányvetéssel. Jövőre vetnek legalább 20 hold lucernát, amelyhez a magot most, ebben az évben termelték meg. Mintegy 2,5—3 holdon fogtak magot a meglevő 14 hold lucernatáblán, most ■ folyik a maglucerna cséplése s ezzel be is fejeződik a szövetkezetben az aprómagvak cséplése. Elég jól fizetett többek közt a muhar hét holdon 40 mázsa termett. A begyűjtési megbízotté a dicsőség A Tolnai Naplóból szereznünk tudomást arról, hogy megyénk első lett az országos begyűjtési versenyben s hogy községünk, Dunakömlőd, ugyancsak az első között van annak ellenére hogy határunk nagy vízkárt is szenvedett. Igyekeztünk azért teljesíteni kötelezettségünket. Községünk jó begyűjtési eredményeiben nagy része van Bréner Márton begyűjtési megbízottnak. Nem könnyű feladat egy községben a begyűjtési megbízotté, de Brener Márton a községbeli gazdák legnagyobb megelégedésére végzi el a begyűjtéssel kapcsolatos teendőket. A dolgozó parasztokhoz rendszeresen ellátogat, megbeszéli velük a beadás rendszerét> elmagyarázza, hogyan tudja az illető gazda legjobban teljesíteni kötelezettségét. Például, hr, valakinek rosszul sikerült a sertéshízlalása és néhány kiló hiányzik a kötelezettségteljesítéséhez Brener Márton keres egy másik beadót, akinek a kötelezettségén felüli súlyú sertése van és a két gazda megegyezhet egymással Ezen felül is sok megértéssel kezeli a dolgozó parasztok ügyét, mivel megértésre találunk, mi is odaadóbban teljesítjük kötelezettségünket. Brener Márton így három legyet üt egy csapásra. Előszói a dolgozó parasztok igyekeznek eleget tenni kötelezettségüknek. Másodszor megfelelően szem előtt tartja az állam érdekeit, harmadszor, hogy községünk első lett, s ezért mintegy 6000 forint jutalmat kapott. Ezekután jó egészséget kívánunk begyűjtési megbízottunknak, o 64 éves Brener Mártonnak és további jó munkát. PÁPISTA JÁNOS A DISZ-brigád takarékoskod ik az üzemanyaggá Egyik-másik gépállomáso komoly gondot okozott az el múlt napokban az üzemanyag hiány. Nem tudtak rendszere sen dolgozni a gépek, mivi nem voltak ellátva üzemanyag gal, a szükségletekhez mértei Természetesen nem mind« nfitt volt ez így. A szedre: gépállomás már jelentős menj nyiségű munkát végzett a éves tervén felül, de nine gondjuk amiatt, hogy kevés a üzemanyag. A tervteljesíté mellett sem feledkeztek meg takarékosságról, és most, a őszi munkák során két dekád ban — szeptember 1-től 20-is azzal az üzemanyaggal dolgos tak a gépállomás gépei, ame Iyet a nyári idényben takari tottak meg. Különösen jelentős megtí karit ást ért el és ér el most i a. DISZ-brigád. A múlt hónap első két dekádjában a gázola, fogyasztás 73,1 százalékos, kenőolajfogyasztás 76,8 százai« kos volt a brigádban. A lej több volt Kutr József üzen anyagfogyasztása, 97,3 százé lék, a brigád többi tagja, Dá János, Matus Sándor, Puszt: István, Andi József jóval ki vesebb üzemanyagot fogyszto el munka közben. A szedresi' két tehát nem akadályoz; üzemanyaghiány abban, hős minél magasabban túlteljesí sék éves tervüket, s hogy mii den munkát időben elvégezz nek a hozzájuk tartozó terme szövetkezeitekben. V* V