Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-19 / 196. szám
fl város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat Féj lödnek, haladnak • • • „Bátran támaszkodunk a fiatalokra66 A szakcsi pártszervezet irodájába« a látogató első pillantása a faion függő térképre esik. A pártszervezet a tanáccsal kar. öltve feltérképezte a falut, megjelölte az utcákat, a házakat is. És ami igen felkelti az érdeklődést, a térképen gombostűkre tűzött PIROS, ZÖLD ÉS KÉK ZÁSZLÓCSKÁK láthatók. Hogy mit jelentenek a zászlócskák, erre a kérdésünkre Ru- zics István elvtárs, a község függetlenített párttitkára adja meg a választ. — Ahány zászlócska látható, annyi tsz-tagja van a községnek. Csak az elmúlt öt hónap alatt 180 új tagot vettek fel a község három termelőszövetkezetébe. sőt Haladás néven az elmúlt hónapban új I. típusú termelőszövetkezet alakult — mondja magától értetődően. A termelőszövetkezet alakulásáról, fejlődéséről és a tág ok tervedről a legilletékesebbel, Kisturi György elvtárssal, a Haladás Termelőszövetkezet elnö. kével beszélgetünk. — Mint a Hazafias Népfrontbizottság elnöke, többször beszélgettem a falubeli gazdákkal, a tsz'-tagokkal, egyéniekkel egyaránt — kezdi beszédét. — Egyiknek is, másiknak is mondogattam: Halljátok-e, nekünk is kellene valamit tenni, a község termelőszövetkezetei, a III. típusú üj Élet rohamosan fejlődik. Nemkülönben a másik két I. típusú is, különösen a Béke. Gondoltok-e arra, hogy nem jó utolsónak maradni. Valamerre nekünk is fordítani kellene a szekerünk rúdját. ÍGY beszélgettek a Széchenyi és Árpád utcabeli lakosokkal. Az egyik este aztán az Árpád utcában Szalavári József ék háza előtt vagy tízen, tizenöten verődtek össze. — Nem akartam hivatalos helyre menni, egyesek még idegenkedtek attól, hogy hivatalos helyen, hivatalos személyek előtt Ígéretet tegyenek, de különben is ez a beszélgetés is úgy indult, mint a többi. — Kellene ... — Jó volna ... — Ne siessük el a dolgot . . . — Dehát várjunk még . . . — mondta egyik is, másik is. Majd szóbakerült a falu előtt I álló feladat, a falu határának területrendezése, mivel, ahogy már mondtam is. a tsz-ek felfejlődnek és ez szükségessé teszi az egybefüggő területek kialakítását. Egyszer csak valamelyik, hogy ki, azt nehéz lenne megmondani, azt mondta: — NE MENJÜNK MI SE IDE, < SE ODA, se a harmadikhoz, hanem alakítsunk egy negyedik termelőszövetkezetet, mi, az Árpád és a Széchenyi utcai gazdák. Azon nyomban aztán megbeszéltük azt is, hogy mivel egy-két kivétellel valamennyiöknek a földje a Sós-tó és a bonyhádi dűlőben fekszik, mi bizony azokra a határrészekre igényt is tartunk. Még azon az estén kiosztottáx a belépési nyilatkozatokat, s másnap reggel, amikor összeszedték azokat, 18 gazda kérte felvételét az újonnan alakult termelőszövetkezetbe, 140 hold földdel. Ezután már hivatalos helyen, a tanácsházán beszélgettek, sőt ott tartották meg az alakuló gyűlést is, ahol elhatározták, hogy Haladás Termelőszövetkezet névre kérik a működési engedélyt. Azóta már július hónapban ezt meg is kapták és természetesen Kisturi elvtársat választották meg a termelőszövetkezet elnökének. A termelőszövetkezet, a nevének megfelelően, halad, erősödik. — NAPONTA VAN ÜJ BELÉPŐ, most már 25 tagunk és 225 hold földünk van — mondja Oláh János, az egyik vezetőségi tag. Az elmúlt napokban írta alá a belépési nyilatkozatot Faragó Ferenc és Gőgös Ignác, mindketten 8 hold földdel léptek be a közösbe. — Az ősszel már közösen vetjük el a jövő évi kenyérnek valót — veszi át a szót Kisturi elvtárs és meglátjátok, úgy lesz, ahogy ezt már többször mondtam. A szövetkezet jó és jövedelmező, ha a tagság egy- akaraton van, mert nem az elnök és a vezetőség, hanem az egész tagság munkája, akarata viszi előre a szövetkezet ügyét. P-né Aki az igazságot keresi Az elmúlt esztendőkben éppen a pártde demokrácia be nem tartásával több kommunistát jogtalanul zártak ki a pártból, alaptalanul vádoltak becsületes embereket. Ilyen sértett Baranyi Sándor is. Tamásiban az Állami Biztosító járási ki- rendeltségnél találtam meg 61 esztendős. Baranyi Sándor magáról és arról, hogy miért zárták ki a pártból, először nem igen akart mondani semmit, mert feleslegesnek tartotta újra, meg újra felidézni a múltat, mert az neki csak fájdalmat okoz. Megértem őt. Több, mint négy évtizede dolgozik, mint tisztviselő. — A múltban baloldalinak, kommunistának mondották, mert nyíltan megmondta véleményét, hogy necsak a kisemberek házát árverezzék el, hanem a tehetősebb dolgozó parasztoktól is hajtsák be az adót. 1948-ban felvették párttagnak. Akkor közsé- gl adóhivatalvezefo volt. 1949. decemberéig ki_ fogástalan munkát végzett, sokszor kapott dicséretet is. 1949. utolsó hónapjában azonban minden indokolás nélkül kizárták a pártból, elvették párttagsági könyvét... Baranyi Sándor később, már 1951-ben illetéktelenektől tudta meg, hogy azért nem találták méltónak a párttagságra mert nem volt najlandó törvénytelenül elvitetni a középpa. munkahelyéről. A másik ok az volt, hogy évekkel ezelőtt egy politikai szemináriumon azt mondotta Baranyi Sándor: „A mi parasztpolitikánkban, valahol hiba van. Szerintem nem helyes, hogy nem biztosítottunk megfelelő gazdasági feltételt az egyéni parasztoknak a termeléshez, s hogy mi a kulákokkal szemben, bár a korlátozás politikáját hangoztatjuk, mégis a gyakorlatban a likvidálást alkalmazunk.” Ezért aztán osztályidegennek bélyegezték. Baranyi Sándor megkísérelte keresni a maga igazát. Irt a Megyei Pártbizottságnak, melyben kérte, hogy vizsgálják felül az ügyét. A Megyei Pártbizottság azt válaszolta Baranyi Sándornak hogy forduljon a JB-hez, majd onnét megkapja a választ. De hiába fordult a JB-hez, még a mai napig sem kapott — a számára a legfohtosabbra — választ. — Idős ember vagyok, — mondja többek között —, mégis nagyon szeretném, ha tisztáznák az ügyemet. Úgy érzem jogtalanul bélyegeztek a nép ellenségének s jogtalanul tettek ki a pártból rágalom volt mindaz, amit rám mondtak. Bizony, bizony... Foglalkozni kell Baranyi Sándor ügyével, ő nem volt ugyan vezető pártfunkcionárius, híres szónok, nagymultú forrarasztoktól, de még a kulákoktól sem a gabonát. „Akkor megy az állásból” — mondotta Bárány; Sándornak, az egyik járási vezető. Ez volt az egyik oka annak, hogy előbb kizárták a pártból, s nem sokkal később elbocsátották dalmár. Egyszer ű, szerény, de becsületes ember De megbántották, s most a Központi Vezetőség júliusi határozata után, neki is tartozunk azzal hogy megvizsgáljuk ügyét és igazságot szolgák tassunk neki. — A FIATALOK munkájával nagyon meg vagyok elégedve — mondja Szűcs Ká. roly, a Dombóvári Cementáru- ipari Üzem párttitkára. — Legtöbbjük jól dolgozik, teljesíti a tervet és jelenleg ás alig van 100 százalékon alul teljesítő, pedig a most folyó munka, a födémbéléstest gyártása nem a könnyű munkák közé tartozik. A párttitkár szavait megerősítik a fiatalok is. Nem könyű feladat most beszélgetni az üzem DISZ-Utkárával, Hóin Ilonával, de a többiekkel sem, valamennyien a tervük túlteljesítésével az Alkotmány ünnepére készülnek. De nemcsak a munka termelékenységében járnak élen, mutatnak példát, hanem a szervezeti munka terén is vannak szép eredménydik. Rendszeresen megtartják a taggyűléseket, ahol fontos kérdésekről, az ifjúság neveléséről, a kultúrmunkáról, a sportról tárgyalnak. Két hónappal ezelőtt például programot dolgoztak ki a sport fellendítésére. Határozatot hoztak arról, hogy társadalmi munkával röplabda- pályát építenek, de határozatot hoztak arról is, hogy megszervezik a lövészkört. A röplabda- pálya, az üzem közelében, a vállalt határidőre elkészült. Megalakították a röplabdacsapatot, s a műszak után vígan folyik az edzés, mert egyelőre csak barátságos mérkőzéseket akarnak tartani, de később a bajnoki mérkőzésekre is beneveznek. Szépen működik a lövészkor is. Vasárnaponként 30 fiatal gyakorolja nagy szorgalommal a céllövészetet. — A LEGKÖZELEBBI FELADATUNK a kultúrcsoport újjászervezése lesz — mondja a DISZ-titkár. — A lányokkal már beszélgettünk erről, s reméljük, hogy a katonai szolgálatra bevonult fiúk helyett lesznek újabb vállalkozók, a kultúrmunkára hiszen a fiúk is szeretnek szerepelni, táncolni. Mint az elmondott példák igazolják, a Cementáruipari Üzemben élénk DISZ-élet folyik, a gyűlések tartalmasak, s a fiatalok a határozatokat végre is hajtják. Megbecsülést és elismerést vívtak ki a fiatalok a termelési értekezleteken is, ahol bátran hallatják szavukat. Az elmúlt hónap elején a termelési értekezleten például javaslat hangzott el a fiatalok részéről: az üzem vezetősége vizsgálja felül a fiatalok szociális helyzetét, mert van közöttük néhány olyan, aki anyját és iskolás húgát tartja el, és a keresete mindössze 650 forint. Az üzem vezetősége foglalkozott a DISZ,szervezet javaslatával. így került többek között Bendli Ilonka, aki eddig vizet hordott és öntözött, a vasszerelőkhöz. A fiatal lány új munkaterületén jól megállja helyét és most már csak tőle függ, hogy többet kereshessen. Dolgozik 'is szorgalmasan, s a hónap végén már 1200 forintot vitt haza. EGY ÉVVEL EZELŐTT az üzem idősebb dolgozóitól gyakran lehetett hallani: „Ilyenek a mai fiatalok”, de előfordult az is, hogy egyik, vagy másik csak legyintett ha az üzemi DISZ munkájáról volt szó. Ma már más a helyzet, a fiatalok fegyelmezett magatartásukkal, munkájukkal elismerést vívtak ki, s ebben nagy szerepe van az üzemi pártszervezet nevelő munkájának. Szűcs Károly elvtárs, az üzem párttitkára, de a többi párttagok is felelősséget éreznek a fiatalok neveléséért. Fiatal párttagokat. Martinka Jánost és Gálos Jenőt Díszmunkával bíztak meg. és szá- monkérik tőlük, hogyan tettek eleget ennek a feladatnak. — Eddig a DISZ-gyűlések Szervezésében, a pártcsoportbi- zalmiak is segítettek, most már az a célunk, hogy a DlSZ-veze- tőséget é tekintetben is nagyobb önállóságra neveljük — mondja Szűcs elvtárs —, hogy érezzék a felelősséget a szervezeti munkáért épp ügy, mint a termelésért. A NEVELÉS, a fiatalokkal való törődés, a pártszervezetek fontos feladata, s ezt a feladatot jól tölti be a Dombóvári Cementáruipari Üzem pártszervezete, amely a mindennapi munka során bátran támaszkodik a fiatalokra. Ez a nevelőmunka megmutatkozik a tervek teljesítésében, de megmutatkozik a fiatalok politikai fejlődésében is. „ Szigorúan bizalmas44 Történet a kritikáról, amelynek fele sem tréfa „Tenni kéne valamit nekünk a XX. kongresszus szellemében, mert még utóbb ránk fogják, hogy nem haladunk a fejlődéssel” — eképpen okoskodott X. hivatal egyik funkcionáriusa. Még meg is dicsérte magát az ötletetf de mivel önmagát mégsem érezte elég erősnek ahhoz, hogy ilyen nagyfontosságú ügyet „kivitelezzen” segítségül hívta munkatársait. — Helyes, nagyszerű! Úgyis kell jelentést készíteni és már nem is tudjuk, mit írjunk bele. Egy éleseszű, ráadásul a gyakorlati munkában jártas ember közbeszólt: — Manapság mindenki a kritikáról, meg az önkritikáról beszél. Hát beszéljünk mi is erről. Ennek én olyan jelentőséget tulajdonítok, hogy elnyerhetnénk vele még a felsőbb szerveink dícséretét is. Talán mondani sem kell min denki megtapsolta és titkon iri_ gyelték ötletéért: „Miért nem tudott ez nekem eszembe jutni, miért pont őt áldotta meg ilyen gondolattal a múzsa.” — Tehát meg kell javítani a kritikai szellemet — ez a XX. kongresszus szelleme, értik az elvtársak? Az elnök ezzel le is intette a javaslót: — Igen tisztelt röpgyűlés, nekem az a véleményem, hogy erről nemcsak beszélni kell, hanem cselekedni. Tehát lépjünk rá mi is a cselekvés mezejére: Kezdjük a kritikát. No, ki kezdi? Lehet jelentkezni egész nyugodtan ... — Én nem erre gondoltam — szól közbe az előbbi javasló. — Én gyakorlati ember vagyok, de én ezt Í9V veszélyesnek tarta. nám ... Szóval jó az a kritika, de csak — mértékkel... Én azt javasolnám, hogy küldjünk min den egyes alantos szervünkhöz egy körlevelet és szólítsuk fel minden egyes szervünk vezetőjét arra, hogy mondjon kritikát rólunk, de természetesen nem szóban, hanem írásban, mert a szó elröppen, az írás megmarad és egy záros határidőn belül, mondjuk augusztus 20-ig, Alkotmányunk Ünnepéig azt terjesszék fel hozzánk. Ilyen kritika kell, alulról jövő kritika, amelyik egy kicsit nagyvonalú és nem személyeskedik, hanem az egész apparátusra szól. Ezt is megtapsolta mindenki, és mivel már az imént határozatot hoztak arra, hogy cselekedni kell, munkához láttak... Először megszerezték a kellékeket: a gépírót, papírt, indigót stb. és formába öntötték a körlevelet. Hogy mit írtak a körlevélbe? Sok mindent megadtak egy sereg szempontot a kritizá- láshoz és meg kell jegyezni, még azt is, hogy kollektív munka eredménye volt a szöveg. A szempontokkal talán már be is fejeződött volna, de valaki közbeszólt, hogy meg is kéne indokolni ezt a hért kritikát. — így aztán formába öntötték a körlevél befejező akkordját is. „Minderre azért van szükség, hogy jobbá tudjuk tenni hivatalunk munkáját, a méglévő fogyatékosságokat minél gyorsabban ki tudjuk küszöbölni és több segítséget tudjunk adni az alantos szervek részére.” A körlevél augusztus 10-én kelt, a válasz határideje augusztus 20. Tehát 10 nap áll rendelkezésre a kritika elkészítéséhez. Minden alantos szerv vezetőjének az egyéni felelősségére van bízva, hogy a határidőt ne lépje túl. Ugyanis azt „illik” tudni hogyha nincs írásbeli kritika, hogyan dolgozik majd a szóbanforgó hivatal. — Hiába, írásbeli kritika nélkül nem kerek a világ... És hogy a kollektív vezetésen se essék csorba, a körlevél óva inti a címzettet: „A válasz megadásába kérjük vondd be a többi vezetőket is.” Hát a dolgozókkal, az egyszerű emberekkel mi légyen? Ö, ezt egyelőre hagyjuk, nem szabad engedni, hogy idáig fajuljon a kritika... Sőt, írjuk rá a borítékra és a körlevélre azt is, hogy ,,Szigorúan bizalmas.” Azt nem lehet mégsem eltűrni hogy ilyen nagy dologról mindenki tudomást szerezzen ... Tehát „szabályos”’ formát öltött a körlevél, borítékba került, majd pedig a kézbesítő kezébe, aki lóhalálával vitte a címzettekhez. Nem kellett mész szire mennie, péfüául hetedhét országon át, legfeljebb hetedhét utcán át, mivel a címzett „alantos szervek” egytől egyig egy helyiségben vannak a „kritikára” szomjazó „magasabb” hivatallal. A címzett „vezetők” a körlevél elolvasása után feltűrték ingujjukat és — gondolkodni kezdtek: elképzelhetjük, azért nem olyan egyszerű dolog ám kritizálni méghozzá írásban. A válaszok nem is készültek el teljesen tudósításunk kezdetekor, de jólinformált körök közreműködésével sejteni lehet, hogy milyen teret fog meghódítani a fent kezdeményezett alul ról jövő kritika. A válaszolók minden valószínűség szerint fel keresik a papírüzletet valami különleges jóminőségű karton- papír-vásárlás céljából. (Úgy gondolják, nem tanácsos akármilyen papíron kritikát gyakorolni.) Erre fogják felrajzoltatni — természetesen mérnökkel — a kérdések és válaszok rubrikáit. Állítólag az egyik helyen, — noha nem szerepel a körlevélben —, de még ilyen rubrikát is felrajzoltattak, hogy „Egyéb megjegyzések”. Néhol már hozzáláttak a rubrikák kitöltéséhez is. Abba a rubrikába, hogy „Mennyire kielégítő az irányító munka”, beírták, hogy „kielégítő”, az ellenőrzéssel kapcsolatban meg jegye ~ték — írásban, hogy „egészen tűrhető”,, szóban, négyszemközt pedig: „mert sosem jönnek el hozzánk személyesen és nem beszélgetnek el a dolgozókkal, csak a mi jelentéseinkre kiváncsiak”. A függetlenített dolgozók magatartásával kapcsolatban eddig állítólag már többen beírták a megfelelő rubrikába, hogy „Válaszunk ezzel kapcsolatban nemleges”. — „Milyen javaslatod van felénk a jövőbeni munkánkat illetően” — kérdezi a körlevél. Állítólag többen nem merték ide beírni mást, mint azty hogy „Csak ezen az úton tovább ...” Valaki azonban piszkosaiban megfogalmazta, már nem a hivatalos hanem a saját véleményét is: „Nem a hivatal jelé, hanem pontosan neki mondom az ilyen segíteniakarás nem ér semmit, az• ilyen kritikai szellem formális és semmi köze nincs a XX. kongresszus szelleméhez. Csak egyszer jönnének el hozzánk és beszélgetnének a dolgozókkal, majd megtudnák, hogy mi a hiba munkájukban”. Egyelőre „csak” ennyit tudunk a körlevél következményeiről. A neveket nem irtuk meg pontosan, mert — amint az a körlevélből is kitűnik, — „Szigorúan bizalmas!”, de ha netalántán valamelyik szekszárdi szerv magára ismer, ne vegye rossz néven a kritikát, hiszen ő kérte — papír van róla és ennek az egészne.’j, ha túlzások vannak is benne, a lényegét illetően — fele sem tréfa... BOUA FERENC Látogatás a Dombóvári Cementáruipari üzemben
