Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-08 / 160. szám
Jrodaiom * njjívéé&et * TLudomámj KOVÁCS FERENC BECSÜLETTEL Két ősz avarát láttuk itt hullani, jónéhány lucskot száradtunk már el s két fagyos télben értünk megtanulni, hogy a „derékszíj“ nem jár „semmivel.“ De nótánk: tavasz dala volt végig s hurráink zaját, ha szél tépte szét, vagy kutya esőt szítt ruhánk bőrig, mégis volt kedvünk — ez ngm szóbeszéd! Figyelő szemmel lestünk, ha kellett, „állj“-t kiáltottunk, ha zörrent az éj, vigyáztunk büszkén szép álmok felett s kaszát is fogtunk, ha érett a Kenyér! És voltunk bátrak, ha bőgött az ár, nem hitvány hittel vágtunk a gátra! Éltet mentettünk át jeges csatán, mert Népünk ügye éppen úgy kívánta! S tudtunk dacolni száz nehézséggel! Fogvacogtatva sokszor kiálltunk, de erőnktől kis „önkíméléssel“ — bár fáradság tört — el mégse váltunk! Volt mindig egy szó: ESKÜ a neve, ez cseppentett vért, ha inunk rogyott és, aki csüggedt, betellett vele — egyetlen csorbát tőlünk nem fogott! így lettünk eggyé másfél év alatt ifjú szívvel, tervekkel tele — Az ezredünktől, ha utunk szakadt, mi bátran vágunk az Életnek neki! — ... Sokunk faluja földjére siet, újra ekét fog, szánt, vet és arat, mert korunk szavát épp így érti meg s a földhöz köti egy szép akarat. Másokat a gyár robaja várja, tetteik jussát ott érdemlik majd, vagy ahol kincsét ontja a bánya — lesz, akit kedve a tárnákhoz hajt. És kijut részünk Népünk dolgából s leszünk törvénye hű megőrzői, mert érdemes lesz ebből a Mából mihozzánk illő Jövendőt formálni! — BORBÉLY TIBOR: Bíborvirág Meg sem kérdeztelek, — És nélküled tartottam én keresztelőt. Bíborvirág nevet Adtam neked, — Hogy azt viseld az emberek előtt. Bíborvirág. Nevedben él a messze táj, Nevedben villantja fel tüzét Egy kis virág, — és szól: csodálj. S valóban, — őt csodálni kell, Mert számtalan, — ki látja, Mellette meg sem állva, Tovább visz útja el. Pedig ha egyszer nézne, Bíborvirág tüzébe, — Ha egyszer hagyná rajt szemét, — Nem vonzaná a messzeség. Mellette vándor száz is elhaladt, — Bíborvirágnak rabja nem maradt. Rab nem maradt egy sem, — csak én ,— Ki pillantásom ott feledtem, — bíborvirág [színén. Színét csodálva megszerettem, — S mivel most Téged is szeretlek, — Az ő nevét adom nevednek: Bíborvirág. Te, és ő. Ti ketten. KOVÁCS FRIGYES: Az én falum ... Az én falumra nem hegyek vigyáznak. Sudaras akáca, nagy-nagy jegenyéje van ott minden háznak. Az én kis falumnak nincsen semmi éke, de visszacsalogat az erdők magánya, a csend és a béke. HÍREK—ESEMÉN YEK Hatnapos kulturális tanácskozás A Megyei Tanács Népművelési Osztálya rendezésében raugusztus elején hatnapos ta- Inácskozásra kerül sor Dunait öldvár ott. E tanácskozáson az j időszerű politikai és kulturális } feladatokat vitatják meg, ahol (a szakemberek előadásokat f tartanak a hallgatóságnak. 1 Többek között előadók lesz* nek: Bősz, Czank és Rugási * elvtársak és még a megye szá- jmos kulturális szakembere tart ) előadást' de több előadót a | Népművelési Minisztérium is r biztosít. B tanácskozáson résztvettek a községek, termelőszövetkezetek, gépállomások' állami gaz- \daságok és az üzemek legjobb kultúrotthon igazgatói, ,1 illetve kultúrfelelősei. Közel Í60 személyre számít a népművelési osztály. Az előadásokat i1vita követi majd ahol a jelen- * lévők elmondják észrevételeinket, javaslataikat a kultúr- {,munka megjavítására. E ja- pvaslatok alapján készíti el a (Inépművelési osztály jövő évi I1 tematikáját. f A dunaföldvári gimnáziumiban tanácskozók részére a ^népművelési osztály biztosítja \az elszállásolást, ellátást' ezen- ’ kívül számos kulturális rendezvényen is részt vesznek. Ellátogatnak többek között Sztá- linvárosba is a kultúrotthon igazgatók, kultúrfelelősök és népművelési ügyvezetők. Szekszárd érdekében Lapunk július 5-i számában Í cikket közöltünk: „Üljenek !.össze tanácskozni a város kul- *1 turális vezetői!” címmel, amely Jiben javasoltuk, hogy vitassák 'meg Szekszárd kulturális problémáit és dolgozzanak ki tervet az 1956-os esztendő má- <[sodik félévére. A városi kul- \ túrház értesítette szerkesztő- Ji ségünket' hogy július 11-én (i(szerdán) a Szekszárdi MűvéTANULSÁG szeti Tanáccsal közösen megrendezi e tanácskozást, amelyen a város kulturális vezetői megvitatják Szekszárd kulturális élete megjavításának problémáit. Gergely bácsi és Mari néni A megyei TTIT és a Föld- szöv. rendezésében, a magyar Rádióból közismert Gergely bácsi és Mari néni 10 alkalommal szerepel megyénkben. A műsorukat már tegnap este megkezdték Tolnán. A jövő héten pedig ellátogatnak Szek- szárdra is. Reméljük hogy megyénk dolgozói jól érzik majd magukat Gergely bácsi és Meri néni vidám műsorán. „Értékes régiségek nyomában“ Az elmúlt héten ezzel a címmel jelentetett meg a Tolnai Napló egy hosszabb terjedelmű írást, amelyben arról adtunk hírt, hogy Nagyszokoly- ban a község vezetői' de különösen Cseke Lajosné magyar és történelemtanárnő közreműködésével értékes kiállítás nyílt az iskolában. Cseke Lajos tanár válaszolt cikkünkre, felesége távolléte miatt. A levelében megírja, hogy a kiállítás megrendezésében és már előtte is nagyon sokat segített e munkában Mészáros Gyula, a szekszárdi múzeum igazgatója. A cikkből e név kimaradt, s ezúton mondanak köszönetét Mészáros Gyulának áldozatos munkájáért. Vörös és fekete Végre megyénkbe, jobban mondva Szekszárdra érkezett Stendhal hasonló című világhírű regényének filmváltozata. A Garay Filmszínház ma kezdi meg a kétrészes film játszását és július 21-ig lesz a műsoron. Makovicza várára felvonták a gyászlobogót, mert meghalt 1676 július 8-án a várúr, I. Rákóczi Ferenc, Rákóczi György és Báthory Zsófia egyetlen fia, Erdély fejedelme, a nagy szabadsághős II. Rákóczi Ferenc édesapja, a Wesse lényi-féle összesküvés egyetlen reálpolitikusa. Halálának 280. évfordulóján még tisztábban látjuk erényeit és hibáit. Lipót császár magyart faló és gyarmati sorsba süllyesztő politikája a vasvári békekötés után mind nyilvánvalóbbá válik és a főúri vezetőség nem lát más kiutat, mint az összeesküvést. Sárospatakén jönnek össze az erdélyi Teleki Mihály miniszterrel, hogy tárgyalásokat folytassanak. Megindul a követ járás a szultánhoz és XIV. Lajos francia királyhoz. — „Varjú a varjú szemét nem vájja ki“ — az összeesküvést leleplezik, Zrínyi és Frangepán feje lehull. I. Rákóczi Ferenc mer egyedül a népre támaszkodni, az északi megyék kevert magyar—ruszin lakosságára. Életét ezek erős karjának köszönhette, akiknek a védelme alatt ki tudta böjtölni az első szenvedélyek vérre szomjazó mohóságát az összeesküvés leleplezése után. „Aki a népre épít, nem épít homokra, aki a nép igazságáért harcol, nevét babér övezi“ I. Rákóczi Ferenc, ha nem is tudatosan, de érezte a nép igaz ságának erejét és ezért hívta harcba az északi vármegyék jobbágyait, mécset gyújtva fia, II. Rákóczi Ferenc, előtt, akinek ezek a jobbágyok lettek leghűségesebb zászlóhordozói. T. V. KARCOLAT Régi divat... Ezerkilencszázharminckettő nyarának egyik estjén a vadaspusztai kastély hosszú folyosóját Kemény József pusztagazda már vagy ötven- szer sétálta végig. Természetesnek vette, hogy ő várakozzék az uraságra, nagyságos Lónyi Péter földbirtokosra, hisz minden este ezt tette, de valahogyan ma mégis igen hosszúnak találta, amíg megkezdi a nagyságos úr a parancshirdetést. Végre, nagysokára nyílik az ajtó s a gazda nem kis meglepetésére a nagyságos asszony jön parancsot hirdetni. Kemény nem érti a dolgot. Feszes vigyázba vágja magát s hangos kezeit csókolom mai köszön. A gőgös asszony rá sem néz, úgy mondja: „az uram beteg! A holnapi munka pedig: két kocsi hajnalban kiviszi azt a bitang Csiszár kanászt pereputtyával együtt a határszélre, a többi e papíron áll.“ Kemény alázatosan átveszi, és még alázatosabban megkérdezi: „mit követett el a kanász, nagyságos asszony?“ Az asszony ekkor már az ajtónál van, onnét mondja dühtől rákvörösen: „pofonvágta a nagyságos urat.“ A POFON Elbeszélés Keményt is valósággal ké- penvágta a hír, hiszen ő már ötven éves is elmúlt, de ilyet még nem hallott. Azt már hallotta nem is egyszer, hogy az uraság határszélre hordatta a cselédjét. A szomszéd Borogy pusztán tavaly is volt egy ilyen eset, mert zabot „lopott“ a lovának egy kocsis, dehát ez a Csiszár... hogy pofonvágta volna a nagyságos urat...? De jó, hogy sötét van — gondolja a gazda —, mert széles vigyor jelenik meg száján. De a követ kező pillanatban már el is ko morodik, mert arra gondol, hogy a szegény kanász reggel a határszélre kerül. Akaratlanul a kanászok felé viszik lábai. Hiába szolgálom én a kastélyt, ezek az én véreim — morfondírozik ballagás közben — a cselédházak között. Odaérve kopogás nélkül nyit be. A tragédia a nyomorúságos cselédlakás levegőjében már érződik. Csiszár az asztalnál ül. Látszik, hogy mélyen gon dolkodik, de szemében inkább elszántság, mint félelem izzik. Az asszony kisírt szemek kel az ágy szélén ül, ölében két kisgyermekével. Mintha e két kis mezítlábos rongybaba is érezné a veszélyt — csendben szipognak. Az asszony, amint meglátja a gazdát, felsikolt és fél- ájultan dől az ágyra, magával rántja gyermekeit. A két kicsi kapálódzik, sír, csak Csiszár merevedik egyenesbe s úgy mondja: — Vártam már, gazda úr! — Pedig rossz hírt hozok Jóska — mondja a gazda lehajtott fejjel. — Állok elébe! — mondják az elszánt ajkak. — Hajnalban a határszélre kerültök. Csiszár gyermekeire, majd feleségére tekint, ki e pillanatban mást nem tud tenni — nagyot nyög. Pillanatra ő is elveszti biztonságát, de szemei máris szikrát lövelnek, kezei ökölbe szorulnak. — Hát a határszélre kerülök! Majd csak lesz valahogy, de a nagyságos úrnak olyat kentem a pofájába, hogy egy hónapig biztos szé- delegni fog. — Tudja, gazda úr, két rakoncátlan disznót órákon át hajszoltam a kutyámmal együtt. Mégis sikerült nekik vagy öt fej kukoricát megenni s pont akkor jöttek ki a kukoricából, amikor arra kocsizott az uraság. Szó nélkül hozzám jött és pofonvágott. Már úgyis nagyon dühös voltam és úgy vágtam vissza, hogy a parádéskocsis fél óráig élesztgette. — Kár, hogy nem látta, gazda úr, hogyan vágódott el... he... he... he, — s olyan volt a nevetése, hogy beleremegtek a falak. S másnap hajnalban ötkor, amikor éppen a nagyságos Lónyi úron vizes borogatást cseréltek, valóban itt állt két kocsi a kanászék előtt. Talpon volt az egész puszta! Néma, de sok erőt magában rejtő tüntetés volt ez. Az asszonyok, lányok, köny nye, aggodalma mellett a férfiak, mint láncra vert farkasok tekintgettek dühösen a kastély felé. Elég volt az egyik kocsi is. De a másik nem fordult vissza, követte az elsőt. Az ő kerekeinek nyikorgása is kellett, beleillett a gyászos menetbe, a cselédek hitébe, hogy: Lesz ez még másként is! Reseterits István ... Cigarett csak cigarett... — nem a dalt akarom leírni, csak a dalnak ez a része jutott eszembe, amikor bemen - tem nemrég a Sörkert cukrász da egyik helyiségébe, az asztalon egy hamutartót láttam csór dultig tele füstölgő és már kialudt csikkekkel. Az asztal mellett füstölögve négy daliás tekintély ember ült és füstölt, — egyéb szórakozás híjján. Lehet, hogy tévedek, de úgy látom, hogy legalább olyan élvezettel szemlélik a fogyó, hamuvá égő csikkeket, ahogyan munkájukat végezték. Fekete éppen nem volt a cukrászdában, de ez mellékes is, hisz nem arról akarok írni, hanem a négy emberről és a sok gond ról, mely közöttük keringett kézről-kézre adva. Ezek a gondolatok valóban kézről-kézre — bár ez furcsa — nem szájról-szájra jártak, mert megfogalmazott, leírt formába kerültek a cukrászda asztalára egy tekintélyes külsejű dossziéból. Mindez persze csak akkor feltűnő és furcsa, ha a kívülálló tudja, hogy egy „folyóirat“ szerkesztőbizottsága ülésezett ott a kis asztal mellett. Azt már szintén kevesen tudják és vették észre — illetve nem vették észre —, hogy ez a teljes szerkesztőbizottság volt-e, vagy sem, mert annak eredeti összetétele nem ez. Bár lehet, hogy S.-et B helyettesítette. Milyen alapon? Ezt talán csak C. tudná megmondani, de ő titoktartó... Egyedül volt tehát a folyóirat szerkesztőbizottsága, lektorátusa, s a hagyományokhoz híven presszóban próbálták összeállítani a lapot. Szép, szép a haladó hagyományok ápolása, de hogy ez mennyire haladó, azon vitatkozni lehet... A sok gonddal megírt elbeszélésnek, versnek rövid pár perc alatt eldőlt a sorsa. Egy ajakbigy- gyesztés, vállrándítás kíséretében C. részéről azt jelentette, hogy a mű semmi siín alatt nem számíthat megjelenésre, B. ezt szemüvegének feltolásával fejezte ki, míg L. kajánul ' mosolygott. — Egy szó, mint száz; a régi divat idejét múlta, s egy feke- tés asztal mellett — különösen fekete nélkül — egy lapot ösz- szeállítani régi polgári szokás. Amit ma már nagyjából levetkőztünk. S hogy akad még kivétel, ez csak a szabályt erősíti. Bár ezen a kivételen érdemes gondolkodni. — g— k.—
