Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-08 / 84. szám
Jrodaiom * /7flüvéézeí * TZudomäny * CSÄNYI LÁSZLÓ: Versek 1944-ből I. Vigasztalan vad köd volt mindenütt. Az országúton két holttest feküdt. Kivégezték. Ruhátlan tetemük az eső mosta. Ejts egy könnyet értük, megölték és elszedték mindenük. Sirass minket is, hogy mindezt megértük. Már nagy szavakat se mondasz. A végzet melléd térdelt és karja átfogott. A véletlenen múlik most az élet, szólj, mit hozhatnak még a holnapok? Az értelmet s a szívet szólítod, kapudig kúszik a komor titok, apró neszekre figyelsz és nem érted, hiába kérded a kemény sötétet, csak a rádszegzett puskacső felel. A porba rogynál, mert porrá leszel és Vörösmarty versét mondja szád, mi is a világ, mikor nincs hazád? 3. Ez volt az alvilág, a pince mélye a vak homály, amelyen megtörik a fakó zseblámpák sárga fénye. Lejutottál a legalsó körig, a földbe, ímelyből tested vétetett, hogy várj halálra, vagy szabadulásra, mint barlanglakó, kit betemetett a föld és fél, hogy többé sose látja a fényt, a fáknak zöldjét és a rét virágainak harsogó színét és csak az emlék kísérti, a múlt, mely vele együtt a holt földbe hullt, hol férgek adnak néki néha enni, s a pokol várja, az örök, vak semmi. 4. Vércse vijjogott, vér freccsent a falra, sötét párákkal jött az alkonyat. Itt vártam rád. A dunai partra köd ült. Távolból fütyölt egy vonat. Még most is látom néha arcodat, amelyet félelem s kín keretezett. Köröttünk a város, szétdúlt díszletek, az Üllői út fáit bomba tépte, a végzetünket felírták az égre. A szirénák szóltak. Az eső esett lázas is lehettél. Szép szelíd szemed lecsuktad. Csak az emléked maradt és szoknyádból egy véres rongydarab. GüIDI FERENC: MOSOLY Legfagyosabb télben tavasz lágy melege Olyan, mint nyári ég rózsaszín fellege. A gond tengerében egy pici kis sziget, ahol megtalálod a reménységedet. Erőd, mely hatalmas, mégis olyan gyengéd, szívet nem tör össze: átadja melegét. A mosolyod legyen jókedvű biztatás, a haragod végén szelíd megbocsájtás. Az a leggazdagabb, kinek van mosolya, mert ez életünknek szép csengő aranya. Elet, mérd bőkézzel a mosolyt, hogy legyen, áttör a szívemig minden gondfellegcn. Vita a pártosságról Király István: A világnézet szerepe a művészi alkotásban ... Mi a világnézet szerepe és jelentősége a művészi alko tásban — erről szeretnék szólni Nem lehet pártosságról beszélői ennek a kérdésnek a tisztázása nélkül. Hiszen pártosság, pártos irodalom nincs tudatos, határozott világnézet, marxista-leninista világnézet nélkül. A pártos irodalom gondolatának vállalása előfeltételként kívánja meg, Hogy elismerjük a világnézet, a tuda tos, a gondolati elem nagy jelentőségét a művészi alkotásban. S a pártosság kérdésén túlmenően alapkérdése ez az egész szocialista esztétikának. Közte és a burzsoá dekadencia esztétikája közt ez az egyik leglényegesebb vízválasztó. A dekadens esztétika a kizárólagosság rangjára emeli, fétisizálja az írói ösztö- nösségct, az intuíciót, minden társadalmi kötöttségtől függőt len, ennek véli a művészt. A szó cialista esztétika az irodalom társadalmi meghatározottságának tényéből indul ki. A mű legapróbb mozzanatában is jelenvalónak véli azt az emberi, er kölcsi, érzelmi és gondolati magatartást, amelyet a társadalom felvetette kérdésekre válaszol i'a küzd ki magának az író. A művészi alkotás leglényegesebb meghatározói közt tartja számon az irő világnézetét. Fontos szembenézni ezzel a ) problémával azért is, mert az 1 utóbbi idők vitái során többször [ felvetődött. Akadtak nézetek, famelyek lekicsinyelték, semmi- * bevették az írói alkotásban a világnézet jelentőségét. Dogma- tizmusnak bélyegeztek minden állásfoglalást, amely a világné zet fontosságáért emelt szót. \ művészi munkát szinte szembeállították a világnézeti tudatos sággal. Akadtak nézetek, amelyek a realizmust, mintegy pusz ta empíriával azonosították. Szinte az érzéklés biológiai aktusára szűkítették le az írói megisme rést. nem hangsúlyozták, vagy teljesen mellőzték a gondolati, a tudatos elem jelentőségét. £ ott, ahol ilyen erősen, ilyen végletesen merülnek fel a kérdések — valami probléma megoldhatatlan. Abban, hogy mikép tükrözi a művész a valóságot — mindig és minden esetben — jelentős központi szerepe van világnévé tének, csak persze ezt a világ nézetet a maga bonyolultságé ban, összetettségében, s ellentmondásosságában, s nem leegy szerűsítve kell megragadni. ... Rendkívül fontos kérdésnek érzem, hogy állandóan tekin tettel legyünk erre: nemcsak a múlt irodalmának vizsgálatánál, hanem a mai irodalmi kérdések Nyilt levél a szovjet elvtársakhoz Néhány napja ünnepeltük április 4-ét, hazánk felszabadulásának 11. évfordulóját, népünk és nemzetünk legnagyobb ünnepét. E napon felétek szállt hálánk és szeretetünk, ti dicső szovjet emberek. Ti voltatok azok, kik lehetővé tettétek számunkra a szabadulást. Ez az az emlékezetes nap népünk történelmében, amikor lepattantak a német bilincsek és kitárultak a lágerek kapui. Szabadok lettünk. A ti segítő kezetek ne hagyjon el bennünket továbbra se, mert ha ti mellettünk álltok, tudjuk azt, hogy életünk boldogabb lesz, nem lesznek apátián és anyátlan árvák, az özvegyek szeméből felszárítjátok a könnyeket. A barátságunk legyen örök, igazi, gyümölcsöző barátság továbbra is. örök béke legyen e földön, s ne szűnjön meg testvéri szeretetünk a népi demokratikus országok dolgozóival. Mi, a Bonyhádi Vendéglátóipari Vállalat dolgozói köszönjük e szabadságot, s becsületes munkánkkal munkaversenyünkkel és a tervünk teljesítésével fejezzük ki hálánkat és szeretetünket irántatok, szovjet emberek. . A Bonyhádi Vendéglátóipari Vállalat dolgozói nevében: WOLF PÁLNÉ 55. Vendéglátó V. dolgozója. megítélésében is. Figyelmeztet erre a Kommunyisztnak az irodalomról szóló legutóbbi szer kesztőségi cikke is. Irodalom és világnézet kérdéseinek felületes sematizáló kezelése könnyen hamis tételekhez vezethet. Kritikai gondolkodásunkba meglehetősen mélyen beivódott nézet például, hogy a mi mai életünk elöremu tató, valóban művészi, valóban tipikus teremtő tükrözése nem lehetséges szocialista világnézet, szocialista öntudat nélkül. Ez a kritikusi szemlélet minden olyan műben, amely nem a marxista- leninista világnézet jegyében született ahelyett, hogy maga bonyolultságában nézné és elemezné a művet és az író világ nézetét, már eleve csak hibákra les. Kiindulva abból az elvont formulából, hogy ami nem proletár világnézet, az a burzsoázlá tói van, eleve felmentve érzi magát attól, hogy számbavegye az író igazságait. Azt hiszem a mi irodalmi problémáink, s főleg az úgynevezett útitárs írók kérdéseinek megoldásához nélkülözhetetlen, hogy elgondolkoz zunk a Kommunylszt cikkének idevonatkozó megállapításain. A korreferátumokat követő vitában felszólalt Hegedűs Géza, Kardos Tibor, Czine Mihály, Debreceni Ferenc, Bokor László, Tóth Dezső és Pándi Pál. Bóka László válasza után az elnöklő Tolnai ülést. az Gábor zárta be a vlta(A hozzászólások ismertetésére visszatérünk.) Beszélgetés séta közben Egyszerű történet, melyet le akarok írni, de ebben az egyszerű történetben van valami megkapó, ami az erősszívű embert is meghatja és összeszorítja a torkát. Olyan egyszerű a történet is — vagy talán nem is lehet történetnek nevezni, — mint az a fiatalember, akiről szól. 0 is egyszerű, szűkszavú, s talán kicsit bátortalan is, amikor egy ismeretlen emberrel először beszélget. S ezt a bátortalanságát, hogy palástolja valamivel, túlzottan figyelmes, szinte zavaróan udvarias. Tizenkilenc éves és tanítóképzőbe jár. Most áll a képesítőzés előtt, most várja talán legjobban a pillanatot, hogy kilépjen az életbe és megkezdje munkáját, melyre eddigi életén át készült. Hamar Imre a dombóvári tanítóképző negyedik „C” osztályába jár. Állán már a kamaszkoron túli szakáll pelyhedzik s orra alatt erősödik a bajusz. Haja néha előre, a szemébe lebben, amikor fejét leszegve lép. Ki tudja mi jár az eszében most, hogy itt lépeget mellettem az utcán a kollégium előtt. Talán arra gondol, hogy tanulni kellene, talán egy kislány kócos haja tolakodik a szeme elé, s szívesebben sétálna most azzal, mint velem. De nem arról a tanítónőről akarok beszélni, akinek életútja már eltért Hamar Imréétől, s talán a fiatalember már csak mint kedves emléket tartja számon életében, aki pár kedves és maradandó emlékkel ajándékozta meg. A fiúról szeretnék beszélni, őt szeretném bemutatni. Egészen talán nem is sikerül, hisz annyi rejtett zuga van egy fiatal életnek annyi összevissza ösvénye, hogy lehetetlen lenne azt kibogozni. Inkább apró történeteket mondanék el az életéből, melyek olyan megpróbáltatottá tet+ék eddigi éveit. Talán azzal kezdeném, hogy édesapja már rég, 1942-ben meghalt, s ő egyedül maradt anyjával. Anyja talán fiatal volt, talán nehéz volt a megélhetés egyedül, — nem is tartozik ide, hogy miért, — férjhez ment. A mostohák — minden vádolás nélkül, — általában nem szeretik a más gyermekét. Talán szeretnék mutatni, hogy nincs útban a gyerek, de mégis nem mindig sikerül ez... Itt talán súlyosabb volt a helyzet, mert a vége az lett, hogy a fiatal fiú egyedül vágott neki az életnek... Nekivágott? Elment tanulni általános iskolái elvégzése után tanítóképzőbe. Előtte nyáron szorgalmasan dolgozott egy állami gazdaságban, s keresetéből fedezte iskolai költségeit... Persze minden nem pótolt készlet kimerül egyszer, s így <járt, az ő készlete is. Elfogyott a pénz, és egy napon azzal a rideg valósággal találta szemben magát, hogy... de nem. ő nem hagyja itt az iskolái inkább éjszaka dolgozik és nappal tanul, de nem hagyja abba De töprengését, gondját észrevette valamelyik tanára és megkérdezte, mi gondja, mi az, ami bántja? S azó*a az állam látja el mindennel Hamar Imrét, ugyanif az elküldött kérvény után az állam vállalta, hogy taníttatja Tanárral nem beszéltem — nem volt rá időm —, de hiszek Hamar Imre szavaiban ,amikor azt mondja, hogy nem volt és nem lesz hálátlan államunknak. Eddig jelesrendű volt. de most közepesrendű lett. Beteg volt.-.. Megkérdeztem tőle, hogy évvégén hogyan akarja elhagyni az intézetet. ö mosolyogva s nem egészen biztosan de olyan hangszínnel, mely azt mondja, hogy biztos lesz, amit mond, azt válaszolja, hogy jelesrendű lesz az év végén. És utána még egyetemre szeretne menni. (B. G.) Van-e Szekszárdim állami zeneiskola, vagy nincs? Ha a Tolnai Napló múlt év decemberében közölt egyili cikkét olvassuk, örömmel állapíthatjuk meg, hogy megyénk eme „égető“ kérdése végre megoldást nyert és Szekszárd- nak 1955. december 8-a óta van állami zeneiskolája. Dehát, hol van? A vidékről érkező hiába kérdez, hiába kutat, sehol se- milyen felirat nem hirdeti az állami zeneiskola hollétét. Nincs az a rendőr, aki útba tudná igazítani az érdeklődőt. A zenetanulók száma Szekszárdon megközelíti a 300-at. A közel fekvő falvak is erősen érdeklődnek a zenetanulás új lehetőségei iránt, de bekapcsolódni nem tudnak, mert mind a mai napig megoldatlan az állami zeneiskola elhelyezése. A Népművelési Minisztérium helyt adott a város kérésének, felvette költségvetésébe a szekszárdi állami zeneiskola szükségleteit. Fiatal, szakképzett, tetterős és nagyszerű tervektől áthatott zenetanárra bízta az iskola megszervezését és vezetését. Most rajtunk a sor, el kell végeznünk a munka ránkeső részét, hogy ez az állami zeneiskola az aktákból kiugorva élő valósággá válhassék. A múlt rendszer súlyos mulasztását ütötte helyre a kormányzat, amikor Szekszárdnak és megyénknek állami zeneiskolát adott. Megyénk zenekultúrájának ez lenne az első, megbízható, erős bástyája. Nem szégyeljük megváltani, hogy megyénk zenei téren az ország »legelmaradottabb megyéi közé tartozik, éppen azért, mert a zeneoktatás nem volt eddig az állam kezében. Nagy haladás volt annak idején a szekszárdi „Zenepedagógus Munkaközösség“ megalakulása, de az is megfelelő tantermek nélkül tanított, ezáltal elvesztve a központi irányítás lehetőségét. Megfelelő helyiségek hiányában az állami zeneiskola sem tud céltudatos és lelkiismeretes munkát végezni. Márpedig, ha ez a probléma megoldatlan marad, az fiatal zeneiskolánkra súlyos következményekkel járhat. A megye zenei és művészeti köreinek véleménye szerint az új állami zeneiskola elhelyezésének kérdése gyors és kielégítő megoldást kíván, még akkor is, ha tekintetbe vesszük a megyénket ért árvízokozta veszteségeket. Ellenkező esetben a Népművelési Minisztérium minden valószínűség szerint megtagadja további segítségét. A tanárok valamennyien lakásukon tanítanak. Az igazgatónak sem tanszobája, sem irodája nincs. Ilyen körülmények között az iskola munkáját kellően áttekinteni és ösz- szefogni nem tudja. A volt Augusz-féle ház, ahol Liszt Ferenc, népünk halhatatlan zeneköltője oly sokszor és szívesen időzött, mind központias fekvésénél, mind pedig e nagy művész hajdani jelenlétének lelkesítő tényénél fogva a legalkalmasabb lenne arra, hogy 6 helyiségébe az állami zeneiskolát befogadja. Tudjuk, hogy a városnak sok más problémája is van. De azokat is, és a zeneiskola elhelyezésének kérdését is meg lehet és meg kell oldani, mégpedig a fenti okok miatt, az utóbbit sürgősen. A város igen sokat áldoz sportcélokra. Fontos ez is, mert a sport az ifjúságé, a jövcé. De vajon a zenei műveltség terjesztésével nem az ifjúságnak akarunk-e örök útra- valót adni, hogy jobb, becsületesebb, nemesebb életet élhessen? „Ép testben, ép lélek“ — tartja a magyar közmondás. Vigyázzunk, nehogy az utóbbit elhanyagoljuk! Szekszárd város lakossága és az egész megye műpártoló és zeneszerető rétege nehezen várja az állami zeneiskola büszke névtáblájának megjelenését és régóta nélkülözött fontos kultúrmunkájának megkezdését. Lantos «XXjOCOOOOCOOOOCOOOOOOCOOOOOOCXXOOOOOCOOOCOOOOOOOCXXXXOCX
