Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-04 / 81. szám

o h i kén adhatnak számot iparban mezőgazdaság- $ ban, valóra váltották adott szavukat. Nem egy \ helyen a mai napot is munkával ünneplik. Szó- J rít az idő, sürget a munka. Az árvízokozta ki- á esést is pótolni kell. Megyénk dolgozói a mai { ünnepen újra megfogadják, hogy minden erő- $ vei tevékenykednek a tervek teljesítéséért, t tizenegy éve szabad hazánk felvirágoztatásáért. j Simontornyai Bőrgyár! A dolgozók többsége túlteljesítene vállalását Lapunkban nemrég arról adtunk hírt, hogy a Simon­tornyai Bőrgyárban — április 4-e tiszteletére — fellendült a versenymozgalom. Tömegesen tettek versenyfelajánlást a dol­gozók, brigádok, üzemrészek. A boxkikészítőben — amelynek munkája igen fontos a készáruterv teljesítése szempontjából és ahol a múltban gya­kori volt a lemaradás — a boxkenő csoport a vállalt 120 szá­zalékkal szemben átlagosan 129 százalékos teljesítményt ért el. Kalános Jánosné és Kovács Józsefné 128 százalékos normatel­jesítményt vállaltak, ezzel szemben Kalánosné 169, Kovács Józsefné 153 százalékra teljesítette normáját. Április 4-én mindketten másodszor kapják meg a „Szakma Kiváló Dol­gozója” kitüntetést. A stuccoló-csoport a vállalt 140-nel szemben 172 százalé­kot, a vixos-gyár húzócsoportja a vállalt 128 százalék 'helyett 157 százalékot ért el. Különösen szép Ünnep Mária ifjúmunkás csiszoló ered­ménye. Ünnep elvtársnö nemcsak azt ajánlotta fel, hogy emeli teljesítményét, javítja a minőséget, hanem azt is, hogy So­mogyi János ifjúmunkásnak, aki nemrég került a csiszológép­hez, átadja munkamódszerét. Az eredmény: Ünnep Mária 157 százalékos teljesítménye a felszabadulási műszakban és az, hogy Somogyi János, aki korábban 106 százalékot ért csak el, most majdnem utolérte „tanítóját”, 154 százalékos norma­teljesítményével. 123‘6 százalékos tervteljesítés a Tamási Tejüzemben Hazánk felszabadulása 11. ■évfordulójának tiszteletére, az •első negyedéves terv túltelj esi. tése érdekében lelkes verseny­mozgalom indult üzemünkben, -a Tamási Tejüzemben. Most, a nagy ünnep előtt arról számol- ■hatunk be, hogy üzemünk -dolgozói teljesítették a felsza­badulási versenyben tett szo­cialista kötelezettségvállalásai ■kát. A negyedéves termelési tervet 123.6 százalékra teljesí­tettük, a tervben meghatáro­zott munkáslétszámmal, tehát 123.6 százalékos az egy főre ■eső termelési érték tervének teljesítése is. Nem csak negyed •éves szinten, hanem havonta is túlteljesítettük a tervet. Az év elején a dolgozókkal ismertettük a havi és negyed­éves terveket, olyan formában hogy minden dolgozó vílágo san lássa, neki mit kell tenni a terv teljesítéséért, illetve túl­teljesítéséért, lássa az össze, függést más munkaterületek munkájával, kialakulhasson jó együttműködés az üzemen be­lül. Ekkor tették meg vállalá­saikat is a dolgozók. Az üzemvezetés biztosította a technológiai feltételeket, a begyűjtők és szállítók biztosí­tották, hogy az alapanyag min­dig kellő időben és jó minő ségben érkezik az üzembe, az üzem fizikai dolgozói pedig a 'műszakiak irányítása mellett, egymást és a kezdő munkáso­kat segítve jártak élen a te»- melésben. A pártszervezet és az üzemi bizottság a verseny- lendület fokozásán dolgozott. A sok jó teljesítmény közül is ki kell emelni Falustich Egyed körzetellenőr, Tölösi Imre és Katz Sándor tejkeze -löket, akik a jóminőségű alap­anyag biztosításánál a legjob­ban dolgoztak. A tej beszállí­tásánál — különösen az elmúlt zord téli hónapokban lelkiisme retes, fáradtságot nem ismerő munkájukkal tűntek ki Kurcz Tamás és Sörös Ferenc gépko esi kísérők, a velünk kooperáló 25. sz. AKÖV dolgozói közül Bakó Béla és Kálovics János gépkocsivezetők, akik sokszor egészségük veszélyeztetése mel lett, nem egyszer húsz-huszon négy órai szolgálatot is vállal va a beszállítással biztosították a zavartalan üzemmenetet. Túrós Ferenc felöntő az át­vételnél megszervezte a do' gozókat arra, hogy a beérke zett alapanyag gyors és jó átvétel után mielőbb feldo'go zásra kerülhessen. Varga Má ria pasztőrös jó munkájával a minőség javítását segítette. Geiger Mihály sritforgató az üzem egyik legrégibb munka sa, tapasztalatait átadta a ke? dő forgatóknak. Sallai István gépész a karbantartó részleg irányítása és jó munkája révén biztosította, hogy gépállás miatt üzemidő kiesés nem volt. Az első negyedéves terv si­keres teljesítése után azzal a tudattal kezdünk a második negyedév feladatainak megva. lósításához, hogy még jobb eredményeket érük el, mint eddig. Kincs János. Teljesítették ígéretüket a Dombóvári Malom dolgozói Többszáz tonna építőanyag terven felül a dombóvári cementáruipari üzemben A Pécsi Cementáruipari Válla­lat dombóvári üzemében is szép eredményeket hozott a felszaba­dulási verseny. Annak ellenére hogy sok nehézséget okozott a kemény téli időjárás, az üzem túlteljesítette negyedévi tervét. A verseny különösen a legutóbbi hetekben lendült fel, amikor a lemaradások pótlása, valamint az árvízkárok mielőbbi helyre- állítása érdekében újabb felaján lásokat tettek az üzem dolgozói. A negyedéves tervet már cius 26-án fejezte be az üzem a hónap végéig azt 116 szá­zalékra teljesítette, sikerült a selejtet is a megengedett szá­zalék alá szorítani. Terven felül építőanyagot gyártott az üzem. 400 négyzet- méter mozaikburkolólapot, 1500 darab vasbeton tetőszerkezeti szarugerendát, összekötő alkat­részekkel. 236 darab nagy la­káshoz való és 3162 kislakáshoz való mennyezet-betonfödémele met. A terv túlteljesítését a dolgo zók versenye vitte sikerre. A tetőelemgyártásnál Gergics Fe renc napi tervén felül tíz darab elkészítését vállalta, e felajánlását kétszeresére teljesítette, átlagosan 183 szá­zalékos normateljesítményt ért el. Nem sokkal maradt el mögötte versenytársa, Evinger István sem, aki 166 százalékra teljes: tette normáját. A födémbélés gyártásnál különösen kitűnt jó munkájá­val Szommer Erzsébet ifi bri­gádja. A vállalt 101 százalékkal szem ben 131 százalékra teljesítette a brigád márciusi tervét, jselejt- mentes munkával. A mozaiklap gyártó részlegben Frazonné és Mosonyiné brigádja végezte a legjobb munkát. A betoncső gyártásnál a legjobb eredményt Vágner Gáspár, a szakma kiváló dolgozója érte el, 231 százalékos n ormatel j esítménny el. Kivették részüket a verseny­ben a DISZ fiatalok is. A tag- könyvcsere új lendületet adott; a tanulásban, munkában egy­aránt. Nagyrészt a fiataloknak köszönhető a mennyezet födém betonelemek tervének túlteljesí­tése. Dicséret illeti Tillinger Rózsit, Gább Magdolnát és Hóin Ilona DISZ titkárt, Kovács Zoltán ifi keverő és anyagelőkészíiő brigádját. Kajári István és Magyar Lajos lakatosok jó karbantartó mun­kájának ■ köszönhető, hogy a nagy hidegben sem állott elő üzemzavar, A rakodó és szállító brigádok a februári hidegben n biztosították az anyagellátást. A bányászok felhívására az üzem rákodói azzal válaszolnak hogy április 4-én egy huszonöt vagonból álló irányvonatot indí tanak Várpalotára. Szeretnénk üzenni az árvízká­rosultaknak, hogy eddigi ered ményeinket is túl akarjuk szár­nyalni és május elsejéig, a világ dolgozóinak nagy seregszemlé jére úgy készülünk, hogy még több építőanyagot gyártunk. Somos László Pótolták a lemaradást a Bonyhájdi Cipőgyár dolgozói « Mennyiségileg 103,3 százalékra, értékben 104,8 százalék­ra teljesítette negyedéves tervét a Bonyhádi Cipőgyár. A feb­ruári rossz időjárás, közlekedési nehézségek, amelyek nem­csak az anyagellátásban okoztak zavarokat, hanem a bejáró dolgozók beszállításában is, kihatottak a minőségre is. Emiatt nagy lemaradás volt a minőségi terv teljesítésénél. Azonban márciusban, a felszabadulás évfordulójára ké­szülő cipőgyári dolgozók nap-mint nap pótoltak a lemaradás­ból. A negyedév végén mindössze egytized százalékkal keve­sebb a három hónap alatt legyártott kereskedelmi I. osztályú cipők aránya a tervezettnél. Az első negyedévben a gyár — a tanműhelyben — ezer pár goyser cipőt készített terven felül. Hétfőtől, a második negyedév első munkanapjától kezdve pedig már az aljaüzemi futószalagon folyik a goyser férfi félcipők gyártása. A konzervgyáriak állták szavukat A Paksi Konzervgyár — mint már jelentettük — határ­idő előtt kilenc nappal, március 22-én befejezte első negyed­éves tervét. A vállalat dolgozói ekkor elhatározták, hogy áp­rilis 4-e tiszteletére a negyedév végéig tíz százalékkal telje­sítik túl a tervet. A konzervgyáriak állták szavukat. Nem tíz, hanem tizen­öt százalékkal teljesítették túl a negyedéves tervet. Terven felül többek között 150 mázsa befőtt kiszerelését végezték el, aminek nagyrésze exportra került, 520 mázsa savanyúságot szállítottak ki terven felül ezenkívül. A szeszfőzde dolgozói 259 hektoliter gyümölcspálinkát főztek terven kívül. Uj fonást módszer a Tolnai Selyem fonógyárban Sok nagyjelentőségű újítást vezettek be az elmúlt évek so rán a Tolnai Selyemfonőgyár- ban. Azonban még mindig sok rejtett tartalék van az üzemben a termelés korszerűsítésére, a termelékenység emelésére, az önköltség csökkentésére. az anyaggal való takarékosságra. Több újítás bevezetését irá­nyozza elő a gyár ezévl műsza. ki intézkedési terve, köztük a 16 fonófejes, két medencés fel­emelt fonóasztalú egységek bevezetését. Ez mintegy más- félszeresére emeli a fonás ter­melékenységét. Az első hét, átalakított fonó­egységen már megkezdték a munkát. Az új módszerrel dolgozó fonók közül hárman Takács Józsefné, Schalli Jó­zsefné és Hochsteiger Mihály- né már másfélszer annyit ter­meinek, mint a régi módszerrel el szoktak érni. Néhányan a felszabadulási verseny legjobbjai közül Quillmann János égető neve gyakran szerepel első he­lyen a zománcozócsarnok versenytábláján a Bonyhádi Zo- máncgyárban. Régi, tapasztalt munkása a gyárnak. A felsza­badulási műszak idején nemcsak korábbi teljesítményét szárnyalta túl, de selejtes munka nem került ki a kezéből. Eddigi jó munkája jutalmául ma kapja meg a „Kiváló dol­gozó“ jelvényt és oklevelet. A felszabadulási verseny időszakában nemcsak az üze­nlek legjobbjai értek el kiváló eredményeket, hanem előre­tört sokszáz közepes teljesítményű dolgozó, a verseny derék­hada is. Eger Mária nyolcgépes szövőnő,/a Tolnai Textilgyár ifjúmunkása ezek közül való. Normáját azelőtt 100 százalék alatt teljesítette, de most munkájában sokat segített neki váltótársa, Pauli Mária kiváló dolgozó, aki mindig rendben adta át a nyblc gépet, megmagyarázta, melyiknél mire kell vigyázni, ő milyen módszerrel dolgozik. A fiatal ifjúmunkás­lány a felszabadulási műszakban már 102 százalékra teljesí­tette normáját, sokat javított a minőségen is. Míg február­ban 700 méter Ipamutszövet került nála leminősítésre, már­ciusban ez 200 méterre csökkent. A Bonyhádi Cipőgyár tűzödei futószalagján dolgozik Szabó Jánosné. A múlt évben „Kiváló dolgozó“ jelvényt és oklevelet kapott jó munkájáért, most pedig márciusban tel­jesítette tizenkettedik hónapja egyfolytában a feltételeket 125 százalékos normateljesítményével, 100 százalékos minő­ségi munkával érdemelte ki, hogy rövidesen megkapja a „Szakma kiváló dolgozója“ kitüntetést is. A dombóvári cementáru­ipari üzemnél a felszabadulás évfordulója tiszteletére ver­senyre léptek egymással a bányapillérkő-gyártó brigá­dok. A versenyből Császár István brigádja került ki győztesen, március havi telje sítménye a brigádnak 180,S százalék, selejtmentes mnnká val. A kiváló eredmény első­sorban a brigádvezető, Csá­szár István érdeme, aki nem­csak példamutató munkával, hanem jó munkaszervezéssel is segítette elő, hogy az üzem minél több bányaéket szállít­hasson a bányáknak. l A Dombóvári Malom dolgozói ■komoly nehézségekkel fogtak az első negyedév utolsó hónapja tervének teljesítéséhez. A rossz Időjárás miatt februárban nem teljesítette tervét a malom, ve­szélyben volt a negyedévi terv teljesítése. Ekkor tették meg a malom dolgozói felszabadulásunk iin nepére versenyvállalásaikat. A.z eredmény nem is maradt el. a márciusi ten/ 115.5 százalékos teljesítésével a negyedévi tervet 102.6 százalékra teljesítette, a malom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom