Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-11 / 61. szám
Jrodalom * 'Jflüvéó&et* 03 KARCOLAT ^Cigány“-1 áz Nem egy történetet szándékozok megírni, témáját sem tapasztaltam ilyen formában még egy községben sem, tehát nem írhatok meg megtörtént dolgot, csak a körülményekkel találkoztam, melyek megszülhetik azt a furcsaságot, amiről e rövid írás szól. Ugyanis manapság divattá vált, hogy a kultúrcsoportok egy színdarab bemutatására specializálják magukat szinte minden községben. Nemrég még a Csárdáskirálynő volt az a darab, melyet várostól pusztáig minden együttes játszani kívánt. Most egy másik: a „Cigány’’. Miért? Nem tudnám megmagyarázni. Talán tetszik a címe, vagy azt képzelik a szereplők, hogy valami egzotikus világgal ismerkednek meg a darabban. A közönség azonban mindig nagyobb aggódással figyeli a plakátokat, melyek hírt adnak arról, hogy bemutatják a Cigány-t... .Szigligeti Ede „Cigány’’ című népszínművéről van szó. .., Képzeljük csak magunkat egy olyan községbe, ahol nemrég vendégszerepelt egy kultúrcsoport — teszem fel a kakasdiak —, akik állítólag nagy sikerrel mutatták be a fent- említett művet, s a plakátok még ma is nagy betűkkel hirdetik a házak fafín, hogy valami történni fog a Cigány-nyal: be fogják mutatni. Jó. Azóta már meg is történt a bemutató és a darab nagyon tetszett mindenkinek. A kakasdiak talán még arra is gondoltak, hogy még- egyszer előadják a színművet, de... — szóval nem mutatták be mégegyszer. Azóta eltelt egy kis idő, s ismét megjelent egy plakát a házak falán, a bolt kirakatában, amiről megtudja a község lakossága, hogy most a helyi színjátszó csoport adja elő Szigligeti Ede művét: a „Cigány”-t. Még a kisbíró is kidobolta a községben, hogy mindenki igyekezzen a jegyváltással. Mindez nem is olyan nagy baj, ezután jön a feltételezhető. Képzeljük csak el, hogy a következő szombaton és vasárnapokon sorra jelennek meg a plakátok, — hogy most már a község minden házára jut belőle, és a kisbíró kívülről tudja dobolási szöveget, — mert tudását ebben a községben akarja propagálni és pénzre váltani (mert bevételi terv is létezik) a teveli, a zombai, a miszlai, duzsi, szakályi stb. kultúrcsoport. Mindez könnyen előfordulhat, mert az említett községek mindegyikében megtörtént már a helyi bemutató és mindegyik helyen a Cigány-t vitték színre. Vagy egészen mulatságos dolog lenne, ha véletlenül egy napon akarnák az említett községek színjátszó csoportjai szórakoztatni a falu lakosságát és előre küldenék szervezőiket, akik egy napon, egyidőben érkeznének meg... Nos, tegyük fel, hogy ezek a szervezők megérkeztek autóbuszon, a másik vonaton, motor- kerékpáron, kerékpáron és így tovább, s mind- aféle ismeretlenek ,a falu közepén találkoznak, ahol a plakát azt hirdeti, hogy itt már játszották azt a színművet, melynek megszervezésével ők megbízattak. Mindegyikben egy pillanatra kétség támad, de aztán megnyugtatják önmagukat, hogy nem árt mégegyszer bemutatni ... Valamelyik elszólja magát, hogy ő ezért és ezért érkezett ide. A többiek meglepődnek és bevallják, hogy ők is hasonló járatban vannak. Nem vesznek össze, mert ők gondolkozó lények és semmi értelmét nem látják annak, hogy esetleg egymást üssék. Kudarc vallottan elindulnak, egyik haza, a másik egy szomszéd községbe, hogy mégis piacot biztosítsanak a darabnak, ha egyszer már megtanulták ... Mulatságos dolog ez, a meglátás pillanatában, de érdemes rajta gondolkodni, mert nemcsak az említett hat község kultúrcsoportja tanulta meg Szigligeti Ede „Cigány” című színművét megyénkben, hanem jóval többen. Nem is az ellen emelünk kifogást ,hogy a községek csereműsort folytassanak egymással, erről szó sincs, mert ez helyes dolog. Csak a népművelési osztályok figyelmét szeretném felhívni arra, hogy műsorpolitika is van a világon, s szerintünk nekik is feladatuk lenne, hogy a műsor megválasztásánál segítséget nyújtsanak a községi kultúrcsoportoknak. Ebben az esetben talán nem fordulna elő, hogy a megye együtteseinek egynegyede a „Cigány”-nyal készül a seregszemlére. — ni gé — A Megyei Könyvtárban megnyílt a Szovjet Könyv Ünnepi Hete. Az ünnepi beszédet Tóth Nándor elvtárs tartotta, majd a Garay Gimnázium két leánynövendéke Puskin verseiből szavalt. Az ünnepi hét megnyitása alkalmából kiállítás nyílt a szovjet írók műveiből. A kiállításon és az ünnepségen résztvevő emberek a kiál- ' lított könyveket mindjárt meg is tekintették. A könyvek között, főként olyan művek szerepelnek, amelyeknek elolvasása kötelezőek azok számára, akik a József Attila olvasómozgalom ban részt vesznek. A kiállítás a könyvtárban március 14-ig tart, s ebből az alkalomból a Megyei Könyvtár az érdeklődőket szívesen látja. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy e hónap végére megjelenik a Babits Mihály Irodalmi Társaság kiadásában a szekszárdi és megyei írók Sárköz című folyóiratának első száma. A folyóirat összeállítása már megtörtént, a bekerülő anyagok megolvasásával már végzett a szerkesztőbizottság, s a SIÖ SÁNDOR: Szólt a nóta . . . Dombok közt nőttem fel. Ök öleltek lágy karokkal, Csobogó folyó zenélt Ha nékem apám mesélt. Dombok közt szólt a nóta Fülemben zengett a dal, Jöjj hozzám, szólt a róna Szebben szárnyal itt a dal. Dombok közt szállt a nóta Míg repült a végtelen, Már nem hívott a róna Csak emléke játszott velem. Dombok közt szól a nóta Ha szívemben dal fakad, Hegyvidék és a róna Dalában új élet fakad. BORBÉLY TIBOR: APÁM Apám nem járt sok iskolát, — Deákul nem tanult soha. Éles paraszt agyát, , Nem pallérozta ki, — Mint enyémet, — az iskola. És mégis, sok-sok téli éjszakán. Ha hosszan elbeszélgetünk, Felejtem minden iskolám. És kis diákként hallgatok, S nékem professzorom, — Az én apám. Szekszárdi Nyomdával is megtörtént a megállapodás. A folyóiratban főként helyi és megyei írók versei, elbeszélései, tanulmány, értékes levéltári anyag, zenei életünkkel kapcsolatos írás jelenik meg. A folyóirat művészi igénnyel készül, körülbelül 80—100 oldalas terjedelemben. Egy példány ára 5 forint lesz. * A Paksi Petőfi Sándor Járási Kultúrház színjátszói nemrégiben arattak nagy sikert Lehár „Luxemburg grófja” című nagy operettjével. A kultúrház vezetősége a bemutató után azonnal munkához látott és már újabb színművek betanulását végzik esténként. Bródy Sándor „Ta- nítónő”-jét áprilisban, Urbán Ernő „Tűzkeresztség’’-ét májusban mutatják be Pakson és mindkét színművet a járás min. den községében is. Ezeket a színműveket új színjátszók bevonásával tanulják, mert eddig többnyire operetteket mutattak be a kultúrház színjátszói. * Holnap este érdekes, színes és nívós műsor ígérkezik a Városi Kultúrházban este fél 9 órakor. A barátság jegyében, a magyar—szovjet barátsági hónap keretében irodalmi kabaré bemutatására kerül sor. A műsoros esten Karinthy, Csehov, Dunajevszkij, Marsak ... stb. műveiből adnak elő neves pesti művészek jeleneteket. Az est folyamán fellépnek Ruttkai Éva, Krencsey Marienne, Gábor Miklós, Pongrácz Imre és még sokan mások. Az irodalmat és zenét kedvelő szekszárdi közönség bizonyára jól érzi majd magát ezen az esten. KOVÁCS FERENC: Édesanyámnak Otthon most együtt van a család. Meghitt kis körben felköszöntik az Édesanyánkat s sorba mind poharuk ürítik. Szinte látom: az asztal körül, amint sok mosolygó arc örül — kis mesébe illik. __51 éves Édesanyám. S zép, fekete haja ősszé lett: félszáz év gondjának neheze, vagy: maga az Élet. (Az Idővel nincs alku: lejár, s abban, hogy az ember őszre vál, nem csinál kivételt.) De az Ö arcáról a mosolyt nem tudta soha letörülni sem Idő, sem a megalázás. Épp úgy tud örülni, mint régen, amikor elsőt léptünk, vagy az első szóig elértünk, épp úgy tud örülni. Pedig hát más földje törte meg, püspöki birtok röge marta, ha kapált, vagy ha Apámmal a másét aratgatta. S hogy kezét, azt a drága kezet végig átszőtte kékes erezet, sosem szólt miatta. ... Talán most én jutok eszébe ... ! ... Ajtónkra néz, kopogásra vár, katonafiát lesi-várja, hátha megjön talán. De nekem így szép most, bárha űí is a vágy, mert gondjaiba fűz az én Édesanyám! Tizenötéves volt, amikor a Falu rosszá-ban játszott. Legénnyé cseperedett, majd fiatal férfivá nőtt, ma javakorabeli ember, de a színpad játszást nem hagyta abba. Fellépett már a Debreceni Csokonai Szín házban, szerepelt a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, játszott a kis falvakban, beolvadt mindenütt a közösségbe, szervezte az ifjúságot. Andirkó Sándor ma 45 éves, hét gyermekes családapa és Szakály község párttitkára. Az az ember ő ,aki egyéniségével életet visz a faluba, aki a tespedtség helyén pezsdülő életet teremt, aki össze tudja fogni — szervező és nevelőképességénél fogva — a falu fiatalságát... Igazi, téli est terpeszkedik a község fölé: csendesség uralkodik az utcán, csupán elvétve siet egy-egy nagykendőbe bebugyolált asszony. A házak ablakai apró mécsként világítanak a sötétségben. Este lett. — Andirkó Sándor azonban még javában munkálkodik a községi tanácsházán. Beszámolóra készül. Bent a szobában meleget áraszt szét a kályha és elfeledteti, hogy kint hasító, téli hideg van. Andirkó elvtárs abbahagyja a munkát. Alacsony termetével, barna arcával, amit nagy bajusz díszít, inkább hasonlít régészre, mint színjátszást szerető emberre. Ez a látszat azonban csal mert teljes szívéből szereti a fiatalságot és a színpadot. Hogyan csinálja? — Úgy, mint ahogy más. — Nem teszek semmivel se töbA közéleti ember bet — válaszolja szerényen. Pedig nem ez az igazság. A pedagógusokkal — Kiss Józseffel és Kelemennel — együtt megteremtette a község fiataljaiból a színjátszógárdát. A kultúrház ma már nem kong az ürességtől, mert esténként a 26 DISZ- tag, lányok és legények próbára gyűlnek egybe, a Petőfi- iskolán tanulnak, s amikor betanulták a darabokat, nagyközönség előtt játsszák le minden alkalommal. — Készülnek most is valamivel? — Igen — s amint az íróasztal mellett áll, keze állandóan játszik valamivel, arca mosolyá ba rejti gondolatait, majd sokára folytatja: — Készülünk a DISZ tagkönyvcserére. Ezért a fiatalok már most több egyfel- vonásos színdarabot tanulnak. Ünnepélyessé szeretnénk tenni, teszi még hozzá. De úgylátszik, hogy gondolkodik valamin, amit el szeretne mondani. Emlékeiben kutat: — De más volt itt még jó- néhány hónappal ezelőtt! — Miért? — Még a tavaszon is ... Alig lehetett a fiatalokat összehozni egy-egy gyűlésre. Még maguk a pártvezetőségi tagok és a párttagok közül is sokan azon a nézeten voltak: „Nem lehet ezekkel kezdeni semmit.” Az élet mást igazolt és nem az ő szavukat. Ma már látja mindenki Sza- kályban hogy ezzel a fiatalsággal lehet mit kezdeni. Olyan feladatok megoldására képes, amilyenre nem is számítottak. A falu megkedvelte a fiatalok játékát és az igénye is megnőtt. — Abból tapasztalom — mondja Andirkó elvtárs, — hogyha gyengébb darabokat tanulunk, nem szívesen fogadják. De ha jó darabokkal állunk elő, teljesen megtelik a terem, és van rá eset, hogy háromszor is elő kell adnunk. ... Elragadtatva beszél arról is, hogy most a tavaszon futópályát készítenek a fiataloknak. Olyan nagy volt az öröm, — amikor napvilágra került ez a hír, hogy akadtak, akik nem egy-két napot, de egy teljes hetet ajánlottak fel társadalmi munkaként. Hogyan tudja ennyire megosztani az életét? Hiszen más sok munka és hét gyermek is vár reá!... Ha nincs más elfoglaltsága, összehívja a fiatalokat, elbeszélget velük, megtárgyalják mit s hogyan kellene tenni. Meg aztán napközben is, ha találkozik velük, nem megy el szó nélkül mellettük. Mindig van hozzájuk egy-két barátságos, keresetlen szava. — Andirkó. elvtársat megszerette Szakály fiatalsága, hallgatnak a szavára, megfogadják a tanácsait. Nehéz volt a kezdet. De most már megtört a jég. A fiatalok maguk ítélik el, ha még néha-néha megfeledkezik magáról egy- egy diszista. Kialakult a szakályi fiataloknál az, hogy a közösség neveli meg a neveletlent. S a közösségnél nagyobb nevelőerő nem kell. Hosszú volt az út, de ma már: — Bíznak a fiatalok a pártban — mondja Andirkó elvtárs. Az is mutatja ezt, hogy még egyéni problémáikkal is hozzánk fordulnak, tőlünk kérnek tanácsot. És mi örömmel segítünk nekik. ...És a tervek? — A tervünk az, hogy az ifjúság részt tudjon venni a tavaszi kulturális sergszemlén. Méghozzá jó eredménnyel!... A sport terén meg az, hogy csapatunk a formáját tovább tartsa, sőt, javítsa, hogy bekerüljenek a járásiba... A fiatalok meg az idősebbek is letegyék az MHK-t, mert a sportolás nagyobb lendületet ad a munkához is ... A DISZ szervezetben pedig legyen bent minden odavaló, becsületes fiatal. — örül-e az elért eredményeknek? — Örülök. De még mindig kevés, amit elértünk. Lehetne az, hogy többen jönnének ösz- sze, többen vennének részt a kultúrmunkában. ... Egészen besötétedett. — Ilyenkor ismét megelevenedik Szakály élete, utcái hangosak, a fiatalok a kultúrházba sietnek, hiszen próba lesz ma este is. — Andirkó elvtárs pedig nem maradhat el, mert ő tanítja a színjátszókat. Búcsúzunk hát attól az embertől, aki szívén viseli az ifjúság ügyét, aki közéleti tevékenységével elősegíti, hogy egy kis faluban is virágozzék a kultúra. KOVÁCS JÓZSEF.
