Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-09 / 238. szám
4 NAPLÓ 1955. OKTÓBER 9. Ismerd meg megyénket Dunafőldvár D unaföldvár 4000 éves múltja, rendkívül gazdag történelmi adatokban. Már négy évezred elmúlt, amióta Dunaföldvár határát állandóan lakják. Az időszámítás előtt 2000 esztendővel a Kálvária-hegyen már laktak. A nép jólétét a föld alól előkerülő emlékei bizonyítják. A hegy fennsíkján terjedelmes kőkori telep volt. Az előkerült leletek között van nyolc csiszolt, átfúrt kőbalta, penge hasogató, őrlőkő. Akadtak csont és agancsból készült, félig kész, vagy egészen kidolgozott eszközökre: kalapácsok, csiszolók, tűk, nyílhegyek, E kor edényei, melyeket ugyancsak itt találtak, a kőkorszak különösen jellemző átlyukasztott, piciny bütykökkel, vagy karcolatok — és ujjlenyomásokkal díszítettek. Találtak agyageszközöket, különböző alakú és nagyságú agyaggyöngyöket is. Az itt talált kőkori emlékekből egy csiszolt kőbaltatöredék és egy négylábas füles fekete edény van a Nemzeti Múzeumban. A történelmi bronzkorból 1864-ben mintegy 80 fontnyi bronzkészletet találtak. Ez egy öntőműhely érdekes maradványa volt. A Kálvárián alulfekvő domboldalon a munkások koponyákat és durva, primitív művű cserépedényeket fordítottak ki munka közben. Ugyancsak a közelben egy bronz tőrpenge került elő. A sokhelyen talált leletek bizonyítják, hogy a bronzkor népe már jelentősebb területet foglalt el a község határában, mint az előző kor népei. A talált leletek bizonyítják, hogy kelták is lakták Dun.i- földvárt. A Tudomhegy délnyugati tövében egy pincében 1887 február 9-én egy őskori sírra bukkantak. A csontváz több, mint egy méter mélységben, vízszintesen kinyújtóztatva, hanyattfekve volt, a fej nyugatnak, a láb keletnek. A karok pedig a test mellett kinyújtva feküdtek. A koponya mellett balról egy öblös és minden díszítés nélküli cserépedény volt elhelyezve. A koponya mindkét oldalán egy-egy vékony érc (ezüst) karika közvetlen az áll alatt, tehát a legfelső gerinccsigolyákon vaslemezke, mindkét alkarcsonton egy-egy tömör bronzkarperec, az alsó lábszárakon pedig, közvetlen a bokák felett egy-egy bronzékszer volt. 1893-ban a Somoshegy előtt dolgozó munkások 5 egymástól egy-egy méternyi távolságra elhelyezett urnát találtak. Az urnákban hamu volt, s így a hulla teljes elégetésére következtethetünk. A z őskori földvárak maradványait még ma is megtalálhatjuk. Valamikor széles, mély árkok voltak itt s a belőlük kiásott földből az árkok külső részén gerendák és vesszőfonás között magas töltést emeltek gyűrűalakban a lakótelep köré. A római korszak legnevezetesebb emléke a hadi út. Az út egyes részei még ma is megtalálható. Hogy milyen pontosan ragaszkodtak a rómaiak az út egyenes vonalához, azt bizonyítja az a pont, ahol az út egyenesen a kenderáztató tóba fut és ahol körülbelül 200 méter hosszú hidat kellett építeniük, hogy megtartsák az út egyenes vonalát. A városban három mérföldmutató kő volt, melyek az út mentéről kerültek be. Az egyiket ezek közül Caius Julius Verus Maximus császár uralkodásának második évében, tehát időszámítás után 236- ban állították és fölirata szerint távolsága Aquincumitól 63 000 lépés volt. A római korból egy őrtoronyalapot találtak 1889 szeptember 5-én, melynek egyik-egyik oldala 4.4 méter hosszú volt, vastagsága 150 centiméter. Több emberi csontvázra bukkantak, találtak tűzhelyet, urnát, mély tálakat. F öldvár nevével 1199-ben találkozunk először. Ez a név fordul elő különböző idők írásmódja szerint okiratokban napjainkig: Feldwar, Fevldwar, Feuldwar, Feuldwaar, Földvár, Feldunár, Feldoár, Feldváry ... Előzőleg „Mind szláv Zemogni (Zemony, Zimony), mind magyar Földvár nevét azon meredek hegyen készült sáncolat- tól vette, hol most a calvaria van” — írja Egyed. (Tudom. Gyűjt. 1832. X. fűz. 46. 1.) Földvár fekvése szerencsés helyzetet biztosított számára, mely csakhamar felvirágoztatta. Bölcske, Madocsa, Kömlődön kívül még számos községtelepülés volt környékén, mely hozzátartozott. Forgalma meglehetősen nagy volt ,ipara, kereskedelme virágzott. Nemcsak heti, hanem országos vásárai a leghíresebbek közé tartoztak, amit indokol vízen és szárazon való könnyű megközelítése. Elsősorban e két körülmény mozdította elő a község rohamos fejlődését. István alapítólevelében még csak falucska (viculus) névvel fordul elő, a XII. és a XIII. században már mint helyiség (villa, possessio) van említve, a XIV. századtól kezdve már aranykorát éli. 1 526 augusztus 1-én Mohácsra jöttében. Földvárt is útjába ejtette II. Lajos. Hiába várták vissza a királyt Földvár urai, helyette a mohácsi csatában győztes Szolimán lepte meg a várost. A földvári monostor-erődöt könnyűszerrel elfoglalta s itt vette át Budavár megrettent lakói által egész eddig eléje küldött várkulcsokat. A török 160 esztendeig uralkodott itt. Sok vita volt azon, hogy valóban vár volt-e a földvári erőd. Igen. Bizonyítja a megmaradt 15 méter magas. 9.5 méter mély Csonkatorony, mely mint az ablakok elhelyezése mutatja, 4 emeletes volt. (Az emeletek le vannak szakadva.) Építési anyaga budafoki mészkő. E torony volt a vár legerősebb része. Róla messze elláthattak, s ágyukkal könnyen lőhettek a Dunán evező hajókra. A vár egyéb erősségeit a falak képezték. 1703—4-ben különösen erős volt. Három sánc vette körül. A legfelső kőből és téglából készült. A második és harmadik sáncot mély árok és magas földtöltés képezte, melyen sövénynyel befont kétsoros oszlopok közé töltött földből készült fal vonult. Cziráky Gyula nyomán összeállította Buni Géza. (Folytatjuk.) TOLNAI HAJTÁSOK Hévizi Lajos fiatal költő s gondolatainak csapongását tükrözik versei is. Versei nagyrészének erénye, hogy megpróbálja felvetni bennük a falu problémáit, a falusi emberek életét és lelkivilágát igyekszik ábrázolni több-kevesebb sikerrel. Egyes verseiben kifogásolható a különös törekvés a kevés tartalmat rejtő, szép szavak felé. Nem magyarázza ezt teljes mértékben fiatalsága sem, éppen ezért azt tanácsoljuk, hogy a szépen csengő rímeket rendelje alá a vers tartalmának. Balatoni vers Levél Romániába Óh, Balaton! Meghajtom előtted hódolatom lobogó zászlaját! Csillámló habjaidban mohón merül el fáradt testem. S hallgatva a szél sejtelmes zúgását friss üdeséget nVer lágy öledben ... ... Hogy suttog a víz ... nem érted? Ne légy rá kíváncsi! Óh, a Balaton olyan, mint egy csábos mosolyú ellenállhatatlan delnő. Magához csábit, ha nem vigyázol óvatlan, vagy gyenge perceidben, Hogy örökre elveszítsen téged! S mégis: olyan jó hallgatni titokzatos suttogását a víznek, — Mintha tiltott szerelem gyönyöreit élvezné a vágyó szív, Mely százszor édesebb, mint a korlát nélkül kimeríthető szerelem ... Nézd: mily fenséges, Mikor haragos, zúgó habjai delejes erővel kényszerítik a szemet csodálatra. S a dióhéjként hánykódó dagadt vitorlájú bárkák utasai szívében félelmet ébreszt a hullámok dörgő moraja ... S nézd: mily fenséges, mikor végtelen szőnyegként elterülő csendes, sima tükrén a békesség nyugalma ömlik el... A déli nap sugarai mint megannyi gyémánt szikráznak s az aranyesőként aláhulló sugárözönt csillámaivá veri vissza az ég vízbemerült azúrkékje! — Mily fenséges! Mily fenséges! ... Óh, Balaton! Meghajtom előtted hódolatom lobogó zászlaját! (Margit nővéremnek küldöm szeretettel.) Kilenc éve mentél el tőlünk, Én még akkor gyerek voltam és lepkékről meg csillagokról gondtalan nótát daloltam... Te majdnem kisleány voltál még, Sokan voltunk, menned kellett. A család nagy volt, kenyér kevés, S arra is csak szűkén tellett. ... És elhagytad az otthont búsan — Bár telkedben fájt ez neked, Szívedben voltunk mindannyian s közénk vágyott vissza lelked. — De a sors mégis elszakított a családtól. — Nem ezt vártad — De ezt adta az élet, amely nagyobb úr volt nálam, s nálad ... Ezt adta a kényszer, a nincsen, Az úri rend és hatalom, Mely kiszabta, hogy kenyér helyett morzsa legyen az asztalon. És anyánk, a mi édesanyánk szárnya alól eleresztett. Szíve telve aggodalommal: Nem leled-e ott majd veszted? ... ... Az idő megyen, siet, rohan Egy pillanatig nem állva, Évszakok jönnek s tűnnek tova, Rendben, sorban, egymást váltva. A kertben vagyok, gondolkozom. — Tavasz van, illatos, szende. — A virágok között sétálva újra te jutsz az eszembe. ... Azóta hosszú idő telt el, Te asszony vagy, boldog anya, Én férfi lettem, felnőtt férfi és megőszült az anyánk haja ... Azóta hosszú idő telt el, Megfordult a késnek éle; A felhők elszálltak — kiderült, S ránk ragyog a nap dús fénye! Felhívás ÚTTÖRŐKNEK... Móricz Zsigmond levelek és dokumentumok gyűjtésére A Magyar Tudományos Akadémia Móricz Zsigmond műveinek, levelezésének és a rávonatkozó dokumentumoknak kiadását indítja meg. A munka teljességéhez szükséges, hogy a magánkézben lévő Móricz-írá- sok, dedikált könyvek, levelek, valamint a kortársak megemlékezései is belekerüljenek e kiadásba. Ezért felkérünk mindenkit, akinek birtokában Móricz Zsigmonddal kapcsolatos bármilyen emlék van, közölje a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kézirattárával (Budapest, V., Akadémiautca 2.). A könyvtár az anyagot letétként átveszi, vagy megvásárolja. Kérjük, hogy azok is jelentkezzenek, akik a tulajdonukban lévő leveleket, dedikáció- kat, stb. nem kívánják felajánlani a könyvtárnak és tegyék lehetővé, hogy a továbbra is tulajdonukban maradó dokumentumokat a könyvtár a maga részére lefényképeztethesse. A gyűjtés célja a nagy magyar klasszikus író minden kéziratának, emlékének őrzése, valamint egy Móricz Zsigmond teljes levelezését magábanfog- laló kiadvány anyaggyűjtésének támogatása. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Magyar Irodalomtörténeti Társaság. Kedves Pajtások! Az iskolai év megkezdésével ismét új feladatok megoldása vár rátok. A betűk birodalma nagyon sok — eddig előttetek ismeretlen — csodálatosan szép dolgot rejteget magában, amit nektek kell kibogoznotok és megismernetek. A tanítónénik, tanítóbácsik azt az utat mutatják nektek, amelyiken eljuthattok a tudomány megismeréséhez, ök segítenek benneteket ebben a munkában... A nyáron sokan közületek kalászt gyűjtöttek, szorgalmasan segítettek szüleiknek a nyári munkák elvégzésében: aratáskor kötelet terítettek, vizet hordtak, majd otthon őrizték az állatokat és a házat. Persze voltak hanyag pajtások is, akik elszöktek hazulról, s nem végezték el azt a munkát, amivel szüleik megbízták őket. Ilyen pajtás, szerencsére, kevés volt. És azok a pajtások, akik szorgalmasan dolgoztak otthon, az iskolában is becsületesen végzik munkájukat. Németh Eszter pajtás levélben is beszámol az iskolai és iskolánkívüli úttörő munkájáról. Neki és a többi pajtásnak Borbély Tibor: Óriás Azoknak a pajtásoknak, akik jól tanulnak az iskolában és sok ötössel örvendeztetik meg szüleiket, mesét közlünk. Olvassátok el majd mindig és írjátok meg, hogy tetszik-e. A mese Óriás Ferkóról szól, aki azt hiszi, hogy erejével meg tudja hódítani a világot. De póruljár, mert azok a gyerekek és emberek, akik tanultak, kifognak rajta. I. Azt hiszem, — hogy ezer éve, (Tanú nincs rá, — aki mérte.) Óriás ország arra volt, Hol az égen, — lila fényben Ragyogott az éji hold, Vígan élt ott minden gyermek, Hiszen senkit nem neveltek. Nem volt írás, — számolás, is, aki az „Úttörő rovatba’’ ír, csak azt üzenjük, hogy máskor írják rá a levélre azt is, hogy hányadik osztályba járnak, Pajtások! Megkezdődött az új tanév, most már VIII. osztályba járok. Úttörőcsapatban sajtófelelós és faliujságszerkesztő lettem. Ebben az évben is fogom a Tolnai Naplót és a Pajtást iskolánk és környékének eseményeiről értesíteni... Hétfőn este békegyűlés volt, amelyen mi úttörők is részt vettünk. Sokan voltak szeptember 26-án Ladományban a Haladás TSZ békegyűlésén. Az úttörők változatos kultúrműsora jó hangulatot adott a békekölcsönjegyzéshez, melynek eredménye az első napon 2200 forint volt. Felhasználtuk ezt az alkalmat arra is, hogy az újonnan alakult termelőszövetkezetet köszöntsük. Nagyon tetszett a nézőknek az úttörők rigmusa, melyben névszerint megemlítettük a gazdákat. A pajtáscsalád erre az alkalomra külön jelenetet is írt . Ladomány, 1955 szeptember 30. Németh Eszter pajtás. F e r k ó S általában, — semmi más. A sok gyermek, — nőtt az égre, Óriás mamák, — szemefénye. Egyre nőttek, — gyarapodtak, Ám. de vélük, — nőtt a gondnak Felsötétlő szörnyűsége, — Mégpedig ez: Óriás ország, — óriás népe, Melynek száma már élég, — Honnan vegye kenyerét? összeültek hát a vének, — (Kikről tudták, — Hogy hatalmas Óriásország, Eddig lévő, — nyugodt sorsát, Megvédik majd biztosan, Hisz közöttük. — ő szerintük, „Nagy ember” is annyi van.) (Jövő vasárnap folytatjuk.)
