Tolnai Napló, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-29 / 125. szám
4 1935 MÁJUS 29 PÉTIKÉ JÁR Irta: KAFFKA MARGIT Két harcsaszájú, picike jószág, Butácska, édes gyercktopán, Tétova — együgyü, tündért nesszel Most tipeg által egy ócska szobán. Ébred a szivem játékos kedve, Elborít hófehér virágeső — Amikor látom, a kacagásom Hangosan, édesen csapkod elő. Sok régi holmin, szürke íráson Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár, S én ennek is, annak is kiáltani vágyom: — Tip-top! Megindult. Petiké jár! Még fogja erősen az asztallábat. Es nyitva az ajka és úgy kipirul! Hős emberi lázzal, tüzes akarással E rózsarügyccske megállni tanul. Most, — most! Elhagyja és indul előre, Hogy csetlik-botlik, mily tévedező! Tip-top! S aprózva, közbe megállva Koppan vitézül a törpe cipő. Már ideér. Most nyújtja a karját, — „Csak szaporán, okosan Peti fiam!” S megered szaporán. — elesni nem cr rá. Előre hajlik — s az ölembe van. Tetszik a játék. Kezdheti újra. A karszék mellé kerülök én, Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne S fölbillen szegényke az elején. Remeg a szája, sírni szeretne, Szétnéz: sajnálja-é valaki? Gondolkozik... majd felkel szepegve S új erővel fog újra neki. Rózsaszín ujját előre tartva. „Tip-top!” — így indul óvatosan, Halkan, selypítve biztatja magát, hogy: — „Csak las-san! Okos-san! Peti fiam!” S elnézem hosszan, homályos szemmel. Borús káprázat száll le reám. ... Tűnnek az évek ... Megöregedtem ... Egyedül lakom ócska szobán. S im, néha erős lépés zaja hallik. Jön egy daliás, ifjú legény — „Te vagy? Mit adjak? Kávét-c? Kalácsot? Tip-top, — öregesen járom körül én. S míg sok vidám csíny jét, nagy küzködését Sorra beszéli, kacagva vígan, — Reszketve, ijedten suttogom én el: — „Csak lassan! Csak lassan, okosan, Peti fiam!” GYERMEKEKNEK A kisegér meg a ceruza Irta: SZUTYEJEV Egyszer volt, hol nem volt, volt Vova asztalán egy ceruza. Vova gyakran rajzóit vele képeket és a ceruza engedelmesen lerajzolt mindent, amit Vova akart. Egyszer amikor Vova aludt, egy egérke mászott áz asztalra. Meglátta a ceruzát, felkapta és vonszolni kezdte az egérlyuk felé. — Engedj el, kérlel;! — kö- nyörgött a ceruza. — Mire kellel; én neked, hiszen fából vagyok: nem lehet engem megenni! — Rágcsálni akarlak — mondta a kisegér. >— Bizseregnek a fogaim és emiatt folyton rágcsálnom kell valamit, így ni! — és a kisegér úgy megharapta a ceruzát, hogy az feljajdult bele. — Jaj! — kiáltott a ceruza. — Akkor legalább hadd rajzoljak valamit utoljára, aztán tégy, amit akarsz. — No jó — egyezett bele az egérke — rajzolj hát! Utana úgyis apró darabokra ráglak! Nagyot sóhajtott a ceruzs és rajzolt egy kört. — Ez sajt? — kérdezte az egérke. — Lehet sajt is — mondta a ceruza és még három kis karikát rajzolt. — Hát persze, hogy sajt! Ezek itt benne a lyukak. — találgatta az egérke. — Lehetnek lyukak is — egyezett bele a ceruza és még egy nagy kört rajzolt. — Ez alma! — kiáltott fel az egérke. — Lehet alma is — mondta a ceruza és néhány hosszú kifli, meg kenyérformát rajzolt. — Már tudom! ez itten kifli, ezek meg kenyerek! — kiáltotta szája szélét nyalogatva a kisegér. — No, fejezd be gyorsan, mert már nagyon bizseregnek a fogaim! — Várj egy pillanatig — szólt a ceruza, s háromszögeket kezdett rajzolni. A kisegér felkiáltott: — Hiszen ez olyan, mint egy macs... ne rajzold tovább! A ceruza azonban már hosz- szú bajuszt is rajzolt... — Igen, ez egy igazi macska! — cincogott a megrémült egérke. — Segítség! — És menekülni kezdett az egérlyuk felé. Azóta az orrát sem dugta ki onnan. Úttörő-híradó Kedves levél érkezett szerkesztőségünkhöz a szakadáti általános iskolából. Heiner Mária VII. osztályos tanuló írta. Olvassátok el pajtások ti is és tanuljatok belőle, milyen szeretettel ír iskolájáról Heiner Mária pajtás, de nem feledkezik meg az úttörő kötelességéről sem. — 1953-ban szép, új iskolát kapott a mj kis falunk. Nagyon barátságos épület, két tan teremmel és egy nevelői irodával. Nézzünk csak be az égjük tanterembe. A falon új térkép, sok-sok kép. A tábla felett és az asztalon virág bíztat bennünket a belépésre. A szép, új padok csillognak, ragyognak a tisztaságtól. Papírhulladékot nem találhatunk a padok alatt, mert a tisztaságfelelős minden óra után gondosan végignézi az osztályt és felszedeti a szemetet. A táblák mindig szépen tisztára vannak törölve. Ez az ügj'eletes feladata, aki pontosan el is végzi a rábízott munkát. A nagy ablakokban virágok díszlenek. Gondozóik vigyáznak rájuk, mert iskolánkban mindenki szereti a virágot. De menjünk tovább, a másik terembe. Négy úttörő áll az asztal körül. Képeket ragasztanak egy nagy kartonlapra. Iskolánk, tánccsoportunk, termeink fényképei. Egy másik lapra tájképeket ragasztanak, amelyek hazánkat ismertetik. Ezekkel a képekkel, rajzokkal a folyosót díszítjük. Minden héten újítjuk a faliujságclkke- ket is. Most már a vizsgákra készülünk, komolyan vesszük a tanulást, hiszen az év vége már az ajtónkon kopogtat, 1 Tf X P C 5 Hogyan jutott szín játszó csoportunk a seregszemle megyei döntőjébe kulturális v Az elmúlt év szeptemberében új tervekkel és sok-sok megvalósításra váró feladattal kezdtük az ú|j iskolaévet. A legnagyobb feladat — a tanulás — és emellett a többi iskolai életünkben szépítő, műveltségünket gyarapító sok apró és nagyobb tervvel. Nagy feladatra vál íalkoztumk, mert azt terveztük az év elején, hogy színdarabot tanulunk. Már megkezdett — de erősen elhanyagolt útra akartunk ezzel visszatérni, ugyanis iskolánknak — a tízesztendős bonyhádi Perczel Mór közgazdasági technikumnak már volt egyszer színjátszó csoportja. Nagy volt a te,rv, de nagy vollt a mi lelkesedésünk, amellyel a megvalósításihoz fogtunk. A magyar irodalomból Csíki Gergely ,,Ingyenélők” című színdarabját választottuk és az iskolaév kezdése után a mindennapi tanulás mellett esténként az iskola egyik tantermében összejöttek az „ingyeméíők” — ahol az időköziben megbetegedett Szakács Antal tanár elvtárs helyett Merész Komád gimnáziumi tanár vezetésével érdekes, mindannyionk számára új küzdelem kezdődött. — a ma diákjából átalakulni Keimilláváj, Irénné, Mosolygó ügyvéddé, Zátonyi Bencévé és az 1800-as évek Magyarországának sok jellegzetes alakjává és életire kelteni a színpadon e letűnt Világot, Küzdelmes volt a próbák mindegyike — az első olvasóprcfoától a jelmezes főpróbáig harc veit, harc a „vers- mondás", a szöveg helyes ismeréséig, a jó hangsúlyozásért és a pontos játékért. Sokszor megtorpantunk, úgy éreztük, erőnkön felüli- feladatot vállaltunk. Rendezőnk lelkesítő szavai segítettek a csüggedés óráiban, s ilj^enkor új erővel kezdtük. Munkánk sikeres volt, s amikor a bemutató napján, március 5- én új kultúrtermünk színpadán kigyú/1- fcaik a reflektorok, izgatottan álltam a függöny elé, hogy bejelentsem: iskolánk fennállásának tizedik évfordulóját Csíki Gergely hároimfelvonásos színdarabjával ünnepeljük. Amíg a közönség a darabban éledő korral a szereplő alakokkal ismerkedik, a függöny mögött a szereplők izgatottan váriák a függöny nyílását, de amikor kezdődik a darab, a játék, feloldódik a feszültség és az „Ingyenéi!ők’ ‘kis társasága érzi a felhangzó tapsban az elismerést, a (biztatást. Az első este sünnel járt és ezt az estét még nyo c bonyhádi előadás követte. Majd a vidéki előadások sorozata. Uj színpadok, új közönség — Kisvejke, Lengyel, Hőgyész, Szászvár, Mucsfa, Majos, Tolna, Mecsaknádasd, Nagymányok ... — és mind-mind egyben emlékezetes 'kirándulás is. A jól végzett munka jutalmaként egy pécsi kirándulás és egy felejthetetlen Csárdásfcirálynő előadás a Pécsi Nemzeti Színháziban — tetőzte be színjátszó kőrútunkat. A DISZ II. Kongresszusa alkalmából rendezett ifjúsági kulturális seregszemlén, mi a bonyhádi „Perczel Mór” köz- gazdasági technikum diákjai az ,.In- gyenólőkkeF‘, ezzel a számunkra immár jelentős színművel szerepeltünk — sikerrel a járási döntőben. Színjátszó gárdánk most lelkesen készül a megyei döntő előadásaira. Az új siker reményében indulunk tovább. Stickl Mária Állami Perczel Mór Közgazdasági Technikum Bonyhád Az utóbbi napokban megsokasodott a munka a szekszárdi Állami Könyvesboltban. Nap nap után érkeznek a hatalmas csomagok, magukkal hozva az Ünnepi Könyvhét kiadványait. Az ezerszámra érkező könyveket egyelőre a raktárban csoportosítják. A szekszárdi könyv barátok legnagyobb bánatára ott várják meg június 5-ét, a Könyvhét első napját. — Nehezen várják már vevőink az Ünnepi Könyvhetet — mondja Leposa Dezső, a könyvesbolt vezetője — és bizony naponta százszor is elmondjuk: nem adhatjuk még ezt, vagy azt a könyvet, fáradjon be érte június 5-én. A vevők, — mit tehetnek egyebet? — legalább előjegyeztetik magukat, hogy kedves íróik, költőik műveit biztosan megkaphassák. Leposa elvtárs mutatja az előjegyzéseket, melyekből kiderül, hogy — legalább is eddig, — Jókai: A lőcsei fehér asszony, Thomas Mann: Bud- denbroQck-ház, Fegyin: Európa elrablása, Kovái: A nagy virradat c. regényt, Rüssel: A horog kereszt rémtettei című művének új kiadását és Ady összes költeményeit szeretnék legtöbben megszerezni. Igen sokan érdeklődnek az új műszaki, politikai és ismeretterjesztő művek és az Inyesmester szakácskönyve után is. — A magyar Könyvkiadók több mint 130 új könyv kiadásával ünnepük meg az idei Könyvhetet. Mi, könyvterjesztők pedig azzal szeretnénk az Ünnepi Könyvhét sikeréhez hozzájárulni, hogy igyekszünk kedves vevőink igényeit kielégíteni. Ötvenöt üzemben, vállalatnál, hivatalban rendezünk Könyvvásárt, — mondja Lepo- sa elvtárs. Nézzük meg, hogyan készülnek a szekszárdi üzemek az Ünnepi Könyvhétre. A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál az üzemi hangoshíradóból értesültek a dolgozók az Ünnepi Könyvhétről. Szepesi Györgynét, az üzem könyvpropagandistáját máris ostromolják: nem lehetne-e előrehozni a könyv vásár időpontját? — Kicsi a létszámunk — mondja Szepesiné, — mégis nagy eredményt várok a Könyvhéttől. Hiszen más „közönséges” hónapokban is hat- van-hetven könyvet vásárolnak dolgozóink. A Mezőgazdasági Gépjavítónál Gyulai József tervelőadó elmondja, hogy náluk minden évben ünnepélyes keretek között zajlik le az Ünnepi Könyvhét. A dolgozók; esztergályosok, szerelők, lakatosak és irodai dolgozók egyaránt nagy érdeklődéssel várják nsár az idei ünnepi megnyitót is. Kovács Józsefné, az Állami Építőipari Vállalat könyvpro- pagandistéja is aroól számol be, hogy minden eddiginél! nagyobb érdeklődés mutatkozik az Ünnepi Könyvhét újdonságai iránt. Vajda István gépkocsivezető, Kiss Gyula főmérnök, Pruzsina János sztahanovista kőműves, Ruppert Antal vállalatvezető, Váradi Gáborné gépíróm» és a többi könyvrajongó nehezen vár ják az Ünnepi Könyvhetet, hogy könyvtáruikat a régen- várt művekkel gyarapítsák. Rövid körsétám tapasztalata: a június elei Ünnepi Könyv héten több lesz a jó könyv a sátrakban és több lesz a vevő a sátrak előtt. Wessely Ferenc A kastély mellett, ahol a jó puha fűben olyan vidáman játszottak a pusztai gyerekek — ott találkoztunk. Délután volt. Csönge bácsi az Uj Élet szövetkezet párttitkára csalogatott idáig. — Csak nem megy úgy el tőlünk, hogy gyerekeinket ne látná — hívott az öreg a gazdasági épületek közül, ide, ahol az „apróságok“ fölött fél tő gonddal vigyázott két lány ... két kedves ember. Itt igazán puszta a puszta. Úgy beszélték, hogy bármerre induljon innét az ember Tamásinak, vagy írepre egyformán gyalogolhat, mire falut lát. Somogyország határán vagyunk, azt meg mindenki kitalálja, hogy Medgyes az Esz- terházy grófnak birtoka volt. Szépen hajlanak a ,dombok,. szebben, mint Csönge néni leveles tésztája és a domboldalon a fák közül sárgul ez az öreg kastély ■.. erre van az onokám — 1 ■* kérdezte Csönge bácsi. Erzsiké a tizenkilenc éves óvónő készségesen hívogatta a kis legényt: — Csöngetyű... kis Csöngetyű ... — Csingi lingi — sejptíeí- tek, csengettek a picik is. Az egyik bokor alól előgurult két kicsi legény. — Tesszék? itt vadunk ... ... És huszonnégy pusztai gyermek swalkodása közben megismerkedek a kis Csempénél. Mégsem puszta ez a puszta. Vasútja is van. Apró gőzA tanítónő mozdony húz apró kocsikat, de menetrendszerint. Itt kocog most is a kertvégében a napközi-otthon mellett. — Azóta van ez is mióta közösgondra szövetkeztünk... A gyermekek között áll a másik lány. Az ő gondja már nagyobb. A kastélyba vezet, a nyitott kétszárnyú ajtón. A hosszú terem végén fekete iskolai tábla, emitt a kettéhasított földabrosz. A kandallón sakktábla és háromsorban apró padok. próbálom az egyiket. Be* leülnék egy percre. Mindhiába, messze jár az idő, amikor még nekem is oltalmat adott a kis pad. A tanítónéni — Balázs Irénke, apró törékeny lány csendesen mesél. — Maga messziről jött városi ember, aki akkor megy színházba, amikor éppen kedve tartja, talán azt várja tőlem, hogy megrendítő történeteket meséljek a. pusztáról, a tanító életéről. ■ ■ Ne is tagadja az írók szeretik az ilyesmit. Csönge bácsi fájós karján igazítja a kötést és mosolyog erre. — Olyat is mesélhetne, mert amikor szét akarták ugrasztani a csoportot, megát is ijesztgették — csak ne nagyon pártfogolja a mi ügyünket. — Az rég volt... Én inkább a gvierm ekeimről beszélek ... Itt két tagozat van, az alsó négy osztályt én tanítom a felső négyet Hegedűs Karcsi, ő is második éve tanít, akárcsak én... Tudom most azt várja, hogy rongyos pusztai gyerekekről mondjak el megrendítő történeteket ... Ha ezt várta csalódik, mert a nyolcvan gyerek közül, aki a mi iskolánkba jár egyse rongyos, pedig vannak olyanok is, akik kilencen testvérek ... \Aaga tanítja őket a tűvetésre? be— Igen..-. — Egyet mondjon még, milyen érzés? — Ezen még nem gondolkoztam, de nagyon jó., Képzelje ősszel ide jön a kis- lurkó, sok-sok apró gyerek és mire újra kitavaszodik, már együtt böngésszük, sze- melgetjük a betűket..; és majd azt is elolvassuk, ha valamit ír rólunk.. CsaJc azt meg ne írja, hogy a nagykónyi úttörőktől 4:2-re kikaptunk, arról viszont írhat, hogy az iregszemcseie- ket 3:l-re megvertük.a ezt okvetlenül beírja. Megfogadtam a tanácsot — beírtam. Már búcsúzkodtunk, amikor megérkezett Hegedűs Karcsi — a másik tanító. Amikor megtudta miről van szó. — Hohó nem odáig, hát a sakkal mi lesz, meg a foot- ball felszereléssel, meg a könyvtárral ,n v „ — Az bizony, a mi gyerekeink szenvedélyes sakkozók ...és nagyon szeretik a könyvet, a második osztálytól kezdve már rendszeresen ők visznek a szüleiknek is könyvet, nagyon kérem segítsenek, mert kevés a könyvünk.. és ha maguk írók, írjanak sok érdekes könyvet a gyerekeknek . -. ■. Láttam a kis iskolásokat, láttam a kastély-kertben három fiút és egy kislányt, a kislány hangosan olvasott és a kilenc év körüli fiúk áhítattal hallgatták a „Tizenötéves Kapitány“ izgalmas történetét. C egíteni szeretnék „tani- tónéni“ és ezért így nyilvánosan kérem a Megyei Tanács Oktatási Osztályát, akár különkeretből vagy másból, de küldjenek könyvet Medgyes-pusztára a tamási járásba. És még valamit. Búcsúzóul Csönge bácsi és a három fiatal pedagógus elkísért a kis úton, akkor akartam megköszönni a tanítást Irénké- nek, mert nagy igazságra tanított meg ott a pusztán» olyan igazságra, amire eddig sosem gondoltam. Köszönöm magának ét minden tanítónak, aki megtanított minket írni és olvasni . Köszönöm fáradságukat minden olvasóm nevében . ; : Jól éreztem magam 9 pusztán az Uj Élet tsz birodalmában ... — Viszontlátásra, SZAMOS RUDOLF I i Több könyv — több vevő
