Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-20 / 43. szám
im raum ak so Pf A P L 6 3 A Szovjetunió kormányának nyilatkozata az ENSZ leszerelési bizottsága albizottságának február 25-én kezdődő munkájával kapcsolatban Moszkva (TASZSZ) Február 85-én Londonban megkezdi munkáját az ENSZ leszerelési bizottságának albizottsága, amelynek az ENSZ közgyűlésén hozott határozat értelmében az a feladata, hogy újabb kísérleteket tegyen a megegye, zés megteremtésére a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésének, valamint az atomfegyver és a többi tömegpusztító fegyverfajta eltiltásának kérdésében. Nyilvánvaló, meny nyíre fontos, hogy a leszerelési bizottság munkája sikerre] járjon. Ámde a bizottság és albizottsága ezideig 'semmit sem tett a megfelelő nemzetközi egyezmény létrehozásáért. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy nyilatkozatot tegyen. A szovjet kormány e nyilatkozatban a közgyűlés kilencedik ülésszakán előterjesztett javaslatai kiegészítéséül szükségesnek tartja indítványozni. hogy az államok vállalják az alábbi kötelezettségeket: 1. Az államok birtokában lévő atom- és hidrogénfegyver készletek teljes megsemmisítését, valamint az atomanyagoknak kizárólag békés célokra való felhasználását. 2. Nem növelik fegyveres erőik és fegyverzetük létszámát, illetőleg mennyiségét az 1955. január 1-i színvonal fölé, továbbá nem növelik katonai célú költségvetési előirányzataikat az 1955. évi költségvetési élőirányzatok fölé. A szovjet kormány ezzel kapcsolatban a mellett foglal állást, hogy az említett határozatok betartása felett megfelelő nemzetközi ellenőrzést létesítsenek. — A szovjet kormány elismeri, hogy minden népnek lét fontosságú érdeke a leszerelés és az atomfegyver eltiltása problémájának megoldása. — Egyetlen államot sem szabad tavoltartajii attól, hogy részt- vegyen ennek az igen fontos és halaszthatatlan feladatnak megoldásában, akár tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, akár nem. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Szovjetunió a többi között a négy hatalom külügyminisztereinek 1954. januári berlini tanácskozásán javasolta egy világértekezlet összehívását a fegyverzet egyenletes csökkentése kérdésében. Ilyen értekezlet ösz- szchívása megfelelne a nemzetközi feszültség csökkentése érdekeinek, az egyetemes béke megszilárdítása érdekeinek. A szovjet kormány szükségesnek tartia, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete még 1955-ben hívjon össze világértekezletet a fegyverzet egyetemes csökkentése és az atomfegyver eltiltása kérdésében. 1955. február 18. KÜLFÖLDI HÍREK PÁRIZS A Francia Szocialista Párt parlamenti csoportjában tovább éleződnek a belső ellentétek. A csoport mindezideig nem tudta megválasztani elnökét 1955-re. Eddigi vezetője, Charles Lussy ugyanis nem volt hajlandó ismét magára vállalni ezt a feladatot. Február 17-én Edouard Depreux-t választották meg a csoport elnökévé, ő azonban kijelentette, hogy nem jelöltette magát és nem hajlandó elvállalni az elnöki tisztséget. MOSZKVA Az ENSZ leszerelési bizottságának albizottsága február 25-én Londonban megkezdi munkáját. A szovjet kormány Á. A. Gromikot, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettesét nevezte ki a Szovjetunió képviselőjévé az említett albizottságba. A Szovjetunió képviselőjének helyettese az albizottságban J. A. Malik Szovjetunió londoni nagykövete. NEW YORK | Mint a United Press hírügy- l nökség washingtoni tudósítója j jelenti, az amerikai államok < szervezetének bizottsága, amely | a nemrégiben lezajlott costa- * ricai hadműveleteket vizsgálta,! nyilvánvaló bizonyítékait talál- | ta külföldi beavatkozásnak, i „A bizottság jelentése rámutat * arra, hogy külföldi segítséggel hajtották végre a „zendülő” < csapatok kiképzését, pénzzel, 1 fegyverekkel és hadianyaggal * való ellátását, valamint a ha- < táron való átdobását. Jóllehet: a bizottság beismerte a kül- < földi beavatkozás tényét, nem l merte nevén nevezni szerve-1 zőit. Ez a magyarázata, hogy ( Ecuádor képviselője a bízott-1 tágban már nem tudta elvi-1 selni a latinamerikai országok 1 közvéleményének e kigúnyolá- 1 sát és kijelentette, hogy a je- ( leütésnek tartalmaznia kellene t olyan adatokat, amelyekből < meg lehetne állapítani a kül- * földi beavatkozás kezdeménye- ( zőit. 1 BECS | Kfei'sky osztrák külügyi ál- < lamtitkár a magánalkalmazot-1 tak Szakszervezetében tartott ( előadásában beismerte, hogy * Molotövhák Ausztriára vonat- j kozó javaslatai haladást jelen- j tenek az osztrák kérdés meg- j oldásának útján. Ez különösen ' orra a szovjet követelésre vo- jj natkozik, hogy a négy nagyha- ] falómnak köteleznie kell ma- j gát: biztosítja annak a határo- j zatnak a betartását, amely! szerint Ausztria nem csatlako-1 eik egyetlen katonai tömbhöz í sem és területén nem engedi 1 meg idegen katonai támasz* j pontok létesítését. Kreisky i azonban elhallgatta Molotov- nak azt a javaslatát, hogy haladéktalanul hívjanak össze Ausztria 'részvételével négyhatalmi konferenciát, amelyen nemcsak az Összes vitatott kérdést lehetne tisztázni, de általános megelégedésre meg lehetne oldani az osztrák kérdést is. Hogy miért éppen ezt hallgatta el, az kitűnik abból ----------- «■ a válaszból, amit egy kérdésre adott: a hitlerista tábornokok ugyan nem rokonszenvesek neki, de Nyugat-Németország felfegyverzését a Nyugat ..jogos” törekvéseinek a fényénél kell megvizsgálni. A német milita- rlzmus helyreállítása melle'tti kiállása megvilágítja Kreisky- nek és az osztrák hivatalos köröknek az állásfoglalását. Az angol afsóhiízban London (TASZSZ) Mint,, a hivatalos parlamenti jelentésből látható, február 17-én, az alsóiháziban számos parlamenti képviselő ragaszkodott ahhoz, a jogához, hogy vitassák meg az őket nyugtalanító nemzetközi kérdéseket. A többi között Bevan követelte, hogy Vitassák meg azt a határozati javaslatot, amelyet ő és százhét munkáspárti terjesztett elő. Ez a határozati javaslat elítéli a kormányt, mivel elutasította, hogy a párizsi egyez mények ratifikálása előtt tárgyalásokat folytasson a Szovjetunióval a német kérdésről. Az elnök visszautasította, hogy időt szenteljenek Bevan és más munkáspártiak határozati javaslatának megvitatására és semmilyen választ nem adott a távolikeleti helyzet megvitatására irányuló követe lésre. A választ azzal az ürügy gyei tagadta meg, hogy ezek a problémák nincsenek kapcsolatban egymással, bár Bevan hangsúlyozta, hogy az általa indítváhyozott határozati javaslat kimondja a tárgyalások szükségességét a nemzetközi feszültség enyhítésére. A francia nemzetgyűlés nem iktatta be a PincM-kormányt Párizs (MTI): A francia nem zetgyűlés szombaton, a kora- hajnali órákban bizalmatlansági szavazattal megtagadta a Pineau-kormány beiktatását, ötszáznyolcvan szavazó közül háromszáztizenkettő képviselő Pineau beiktatása ellen, 268 pedig mellette szavazott. A Magyar Állami Népi Együttes február 21-én Brüsszelbe utazik Párizs (MTI): A Magyar Állami Népi Együttes február 20-án befejezi sikeres franciaországi körútját és hétfőn to- vábbúfcazik Brüsszelbe. Nagy Imre elvtárs egészségi állapota Nagy Imre elvtárs. a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke e hó elején coronaria trombosisban megbetegedett. Egészségi állapota azóta lényegesen javult és előreláthatóan április hó folyamán újra munkaképes lesz. 1955. február 19. RUSZNYÄK ISTVÁN, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, FÖLDI MIHÁLY az Orvostudományok doktora. A szovjet harcosok életéből A képen: Igor Laskov és Iván Samov (jobbról) költők katona- költők műveit elemzik A svájci hatóságok nem akarják kiadni a Komán Népköztársaság berni követsége elleni banditatámadás tetteseit Bem (TASZSZ): A jobboldali lapok megnyilatkozásaiból, valamint a hivatalos nyilatkozatokból kitűnik, hogy a svájci hatóságok nem akarják teljesíteni a Román Népköz- társaság kormányának jogos követelését. A Román Nép- köztársaság kormánya, mint ismeretes, azt követelte, hogy Svájc adja ki a román fasisztákat, akik Bernben olyan állam követségének immunitását sértették meg, amellyel Svájc diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. A svájci igazságügyminászté rium és rendőrség február 18án nyilvánosságra hozott hivatalos nyilatkozata szerint a svájci területen letartóztatottak kiadás-, az tgazságügymi- nisztérium hatáskörébe tartozó rendőrkapitánj'ség joga. Bizonyos körülmények között — mutat rá a nyilatkozat — e kérdésben a szövetségi bíróság is hozhat döntést. A rendőrség vezetősége ezzel Kapcsolatban kijelentette: ..Mivel a támadás ténye a svájci büntetőjogi előírásokba ütközik, — minthogy e cselekedetet Svájcban követték el — e tett a svájci jogszolgáltatás hatáskörébe tartozik.“ az , aj kö-J A kőműves tudja, milyen n?- , héz munka egy ház felépítéssé. A kertész is tudja, meny- “ nyi verejtéket hullajt, amíg felnevel egy almafát. Az anya is tudja, milyen nehéz és fájdalmas megszülni és felnevelni egy gyereket. És nem azért dolgoznak az emberek, —akár oroszok, vagy amerikaiak, angolok, vagy kínaiak, franciák, vagy magyarok, — hogy a lelketlen halálgyárosok egyet len ' "-éré romhalmazzá változz a házak, szélvész döntst az almafákat, s egyetlen fémdarab elég legyen ahhoz, hogy megállítsa egy ifjú szív dobogását, akiből talán új Petőfi, új Tolsztoj, vagy Newton lett volna. Lehet-e pontosabban, egyértelműbben kifejezni a kőműves, a kertész, az anya hő óhaját és akaratát, mint azt az elmúlt héten a Szovjetunió vezetői tették Hearst, Kings- bury Smith és Conniff, amerikai újságírókkal folytatott be szélgetésükben? „Valamennyien ezen a föl- | dön élünk és nincs hová men- Jntínk... Lenin hagyatékátItö- J vetve a két rendszer tartós, bé \ kés egymás mellett élését kí- r vánjuk, vagyis úgy vélekedőt tünk és vélekedünk ma is, jj hogy a két rendszer együtt # élhet és nem kell harcolnia f egymás ellen — mondotta N. f Sz. Hruscsov. S ha más sza- j* vakkal, de ugyanezt fejtegét- f te az egész szovjet nép, az régész béketábor nevében Bul- rganyin, szovjet miniszterelnök rés Zsukov marsall is. N. A. \ Bulganyin rámutatott arra, \ hogy a háború alatt a Szovjetuniónak jó kapcsolatai vol- i tak az Egyesült Államokkal, \ Angliával és Franciaországgal. Js hogy üdvös volna, ha e jó j kapcsolatok ismét halyreáll- j nának. Zsukov kifejtette: ..Úgy ^ vélem, nem az a feladatunk, 4 hogy mentséget találjunk a JShMZEThQZl SZEMLE miliők v;Í2i«i és akarata fegyverkezési hajszára, hanem az, hogy megkeressük a háború lehetetlenné tételének gyakorlati útjait.“ Mit állíthatnak ezzel szembe az amerikai politikusok? Azt, hogy továbbra is atombombával hadonásznak, újabb támaszpontokat építenek a béke, a demokrácia, a szocializmus Szovjetunió- és Kín.a-ve- zette tábora körül, vág? hogy továbbra is Kína megtámadásával, az . erőpolit'kával“ fenyegetőznek? Ezek bizeny nem lennének hathatós érvek. — Mint Hruscsov mondotta: „A fenyegetésekből és a megféleín lítési kísérletekből semmi sen jön ki, mert a Szovjetunió so- ha sem hátrált meg és ezután sefti hátrál meg fenyegetések elől.“ De választ adtak a Szovjetunió vezetői arra a régen hasz nálatos „érvre“ is, amely szerint a Szovjetunió a felelős a háború és a béke egyik kulcskérdésének, a szovjet—amerikai kapcsolatoknak alakulásáért. és a szovjet állam csak az alkalmat várja, hogy megtámadja Amerikát. „Ez a Szov jetunió megrágalmazásá“ — mondotta Hruscsov. ,JEz ostoba fecsegés“ — jelentette ki Zsukov. Bulganyin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke pedig azt mondotta, az amerikai újságíróknak hasznos lenne, ha helyesen és tárgyilagosan tolmácsolnák, amit megtudtak, — „közöíhenék. . hogy a szovjet kormány öszin tén törekszik a nemzetközi feszültség enyhítésére, a népek közötti békére, hogy a szovjet kormány meg óhajtja javítani kapcsolatait az Egyesült Államokkal.” Nem irigyeljük a washingtoni propaganda főnököket. Biztos sok nyugtalan percük, álmatlan éjszakáink van amiatt, hogyan gyengítsék e nyilatkozatok hatását, hogyan győzzék meg a kőművest, a kertészt, az anyát arról, hogy a békés egymás mellett élésnél, az országok közötti normális kapcsolatoknál jobb a z árolás és a fenyegetőzés hogy a hőkénél jobb a háború. Ebbe a nehéz fába vágta fejszéjét John Foster Dul'es, az Egyesült Államok kü'ügyminn tér-' — igazi amerikai vállalkozó szellem! — amikor február 16- áu beszédet mondott Newyork bau, a „külpol ikai táx-aság“- ban. Nem k:sebb feladatot vett magára, mint azt, hogy az Egyesült Államok tajvani háborús kalandor terveit a • béke és szabadság programjának” tüntesse fel. ... de lám. hogy változnak aZ idők! Manapság ahhoz, hogy bebizonyítsák: a békénél jobb á háború mégis csak a békéről kell beszéln ök. amikor háborúra gondolnak ... Du!les elmefuttatásaiban tehát nem kevés szót ejted az amerikai kormány „őszinte b \- kevágyáxól“, sőt még bizonyítékokkal sem maradt adós. — Meglepő fordulattal azt állította, hogy az Egyesült Aüá- mok haderőinek provokatív fellépése a kínai partok menti Taesen-szlgetek kiürítése alkalmával — „hozzájárulás a béke ügyéhez.“ Mit kell ez alatt érteni? Dulle« szerint természetesen azt, hogy százharminc amerikai hadihajó és hétszáz amerikai A képen: Szovjet harcosok sí- kiránduláson tette: Ezek „átadása“, azaz. visszaszolgáltatása a Kínai Nép köztársaságnak — „nem szolgálná a béke és a szabadság ügyét.“ Az Egyesült Államok pedig csakis ezt az ügyet hajlandók szolgálni, hiszen kormánya el van telve „őszintén békevággyal.“ Csakhogy a béke és szabadság szolgálatáról az amerikai külügyminiszternek más elképzelései vannak, mint általában a józan gondolkozása embereknek. Washingtonban ezt a szolgálatot úgy értelmezik, hogy például — mint ezt Dulles kijelentette, — ha a Kínai Népköztársaság törvényes joga alapján hozzálát ősi, és az Egyesült Államok vezetői által is aláírt újabb keletű nemzetközi szerződések ben neki ítélt területe, Tajvan felszabadításához, akkor az Egyesült Államok — úgy mond — „eleget tesz védelmi kötelezettségeinek“. Magyarul: fegyveresen beavatkozik. Ez már majdnem nyílt beszéd, amelynek háborús hátsó gondolatát még az oly buzgón han goztatott békeszólamok sem rejthették el, nem más ez, mint veszélyes játék a tűzzel. „Ha az imperialisták támadó háborút kezdenének — jelentette ki Mao Ce-tung a kínai-szovjet barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulóján, — mi, az egész világ népeivel együtt, bizonyara le fogjuk őket söpörni a földgolyóról!“ De van más lehetőség is, A békés egymás mellett élés, aa államok közötti normális kapcsolatok lehetősége. Ehűek va- lóraváltása a házát olyan nehéz munkával építő kőműves, az almafát gondosan ápoló kertész, a gyermekét oly sok örömmel és fájdalommal nevelő anya vágya és akarata — bárhol éljen is a földön .,. KÖVES TIBOIf lökhajtásos repülőgép je'enlj- tében békésen „átengedték“ jogos tulajdonát a Kínai Nép- köztársaságnak. Tették pedig ezt annak ellenére. — micsoda á'dozatkészség a béke érdekében! — hogy a szigetek néhány kilométerre fekszenek Kínától, s tízezernyire az Egye sült Államoktól, vagyis ha amerikai kézen vannak, akkor nyilvánvalóan nem fenyegetik Kína biztonságát, de ha megfordítva, jogos birtokosa, a Kínai Népköztársaság fennhatósága a'á tartoznak — az Egyesült Áflfc.mok knmoly fenyegetéssel, talán még Amerika elözönlésével is számolnia kell. Ahhoz, hogy ezt a kifacsart logikát világosnak és érthetőnek ta'áljuk. — amer kai külügyminiszternek. de iega'ábbts a Wall Street-i gondolatmenet ben. jártas embernek kellene lennünk. Mi azonban és az egyszerű emberek általában, jobban szeretjük, ha a tényeket a valóságnak megfelelően nem pedig a fejük tetejére állítva tárják fel. A valóság tényei pedig azt mond,fák, hogy az Egyesült Államok kormánya nagyobb tengeri haderőt vonultatott fel a Tacsen szigeteknél, mint a második világháború alatt a Japán elleni támadáskor és hogy csakis a kínai néphadse. reg fegyelmezettségén múlott, hogy a háborús konfliktus kirobbantását célzó amerikai provokáció kudarcot vallóit. Dulles beszélt a kínai partoktól nyolc-tíz, Tajvantól pedig kb. százötven kilométernyire lévő többi partmenti szigetek kérdéséről is és kiféj»