Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-06 / 106. szám
TOLNAI NAPLÓ r l A MAI SZAMBÁN: A genfi Artdkariet keddi teljes ülése (t. a) — India közvéleménye meinbehelyeekedtk az Egryeefllt Államok kalandor ázsiai politikájával (2. o.) — A Tatarozó Vállalat hanyagsága miatt még ma sem épült fel a tamási áruház (3. o.) — Megkezdődött az 1954. évi beadási kötelezettség termelőkkel való megtárgyalás« (3. o.) — Édes anyanyelvűnkért (4. o.) — A fekete ház (4. o.) J AZ MDP TOLNAMEGYEI PARTBIZOTTJAGANAK LAPJA XL ÉVFOLYAM, 10«. SZÁM ARA 30 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1954 MÁJUS 6 A beadás teljesítése törvényes kötelezettség A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat széles kapukat nyitott meg a többtermelés felé. Dolgozó parasztságunk segítségére sietett szövetségese, a munkás- osztály. A határozat megjelenése «lőtt is, de főképpen a határozat megjelenése után, munkásosztályunk mindent elkövet, hogy megfelelő mezőgazdasági gépekkel, felszereléseikkel lássák el dolgozó parasztságunkat. A gépállomások munkáján keresztül ezer meg tízezer egyéni gazda parcellája vált termékennyé. A földművesszövetkezetekbe nap, mint nap érkeznek különböző munkagépek, mindezt azért küldik üzemi munkásaink, hogy könnyebbé tegyék és elősegítsék dolgozó parasztságunk munkájának elvégzését. Azért küldik, hogy lehetőséget, eszközt adjanak a többtermeiéshez. A párt szavára szakemberek, mérnökök siettek falura, hogy munkájukkal elősegítsék dolgozó parasztságunk termelési lehetőségeinek kibontakozását Munkájuk után komoly eredmények születtek: sokezer hold parlagon heverő föld gazdát talált. Komoly eredményeket értünk el az agrotechnika alkalmazásában és nem utolsósorban a talaj termelőerejének fokozásában. Az idén, illetve a gazdasági év megkezdése óta csaknem háromszoros területet trágyáztunk meg az előző évekhez viszonyítva. A város a falu segítségére, gépeket adott. Vájjon eleget tett-e dolgozó parasztságunk e segítség viszonzásának. Eleget tettek-e állam iránti kötelezettségüknek. Megyénkben számos községet említhetnénk még, ahol megfeledkeztek dolgozó parasztjaink állampolgári kötelezettségük . teljesítéséről. Elfelejtették, hogy az új begyűjtési rendszer is törvény, a nép törvénye. Ez a törvény mindenkire kötelező. A törvénybecsülő dolgozó parasztjainknak ki kell vetni soraik közül a törvényt nem tisztelőket. Tudatában vagyunk annak, hogy még akadnak ilyen törvény nem tisztelő spekulánsok, kulákok, akik szívesen agitálnak a begyűjtés ellen. Uszítják a becsületes dolgozó parasztokat, hogy ne teljesítsék állam iránti kötelezettségüket. Kulákok és spekulánsok természetesen nem mondják, hogy az állam ne lássa el a falut rézgáliccal, bőrrel, mezőgazdasági gépekkel, műtrágyával, stb, mert a dolgozó parasztok -elkergetnék őket, ha ezt mondanák, de amikor á begyűjtés ellen uszítanak, a falu rézgáliccal, műtrágyával, textillel, gépekkel való ellátása ellen is uszítanak. Mindezt egyszerűen elhallgatják dolgozó paraszt jaink és nem szállnak szembe az ilyen lázítókkaL Meg kell mondanunk azt, hogy megyénkben igen sok község van, ahol lebecsülik a begyűjtés jelentőségét. Nem érzik annak fontosságát. Egyeseli teljesen feleslegesnek tartják, de ha megjelenik valami gép, vagy iparcikk a boltokban, akkor elsők és nem szeretnél! ha valaki is megelőzné őket. Megyénk egyes, községeiben nem használták fel tanácsaink szervező munkán keresztül a kongresszusi versenyt a begyűjtés meggyorsítására. Ha mozgósítottak is a begyűjtésre, igen szűk keretek között/ A begyűjtési munkát igyekeztek a begyűjtési osztályra hárítani. Ez azután arra vezetett, hogy a begyűjtési hivatalok nem tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek. Ez főképpen elmondható a bonyhádi és paksi járási tanácsok begyűjtési hivatalairól, ahol nem tudnak megfelelő rendet teremteni és kellő 1 segítséget nyújtani a községi begyűjtési szerveknek. A járások közötti versenyben vannak komoly eredmények is. A dombóvári járási tanács az utóbbi hetekben jól használta fel a kongresz- szusi vállalásokat a begyűjtés sikeres elvégzésére. A járás 13 községe, 12 termelőszövetkezete, és 828 dolgozó parasztja tett vállalást a kongresszus tiszteletére, ebből 1 község. 3 termelőszövetkezet, 699 dolgo-zó paraszt április hónapban teljesítette vállalását. Ennek eredményeképpen komoly javulást érték el a begyűjtés területén, a járások versenyében a harmadik helyezést érték eh Meg kell állapítanunk, hogy koránt sem kielégítőek azok az eredmények, amelyeket eddig elértünk. A begyűjtés még a mai napig is, egyes helyeken másodrendű kérdésként van kezelve. Sürgősen le kell vetkőzni azt a megnyugvást, melyet egyes spekulánsok eszeltek ki és hiresztel- tek a dolgozó parasztok között: „A beadási kötelezettség úgy is el lesz engedve“. Varrnak még nagyon sokan olyan dolgozó parasztok is, akik visszaélnek az államtól kapott kedvezményekkel és egyszerűen nem tel jesítik állam iránti kötelezettségüké:, lebecsülik a törvényeket és szándékosan tapossák sárba száz meg százezer dolgozó paraszt becsületes munkáját. Le kell leplezni az ilyen ellenséges elemeket, fkik rendszerünk ellen mesterkednek. Vesse ki dolgozó parasztságunk sorai közül az ilyen elemeket, hogy mételyük meg ne fertőzze a becsületes úton haladó dolgozó parasztok százait, ezreit. Az új begyűjtési rendszerrel módiában áll dolgozó parasztságunknak, hogy a begyűjtési rendszernek megfelelően állítson be állatállományt, termeljen gabonaféléket. Azonban az új begyűjtési rendszer megállapítja azt is, hogy a hanyagokat, a mulasztókat fel kell szólítani kötelezettségük teljesítésére. Amennyiben a felszólításnak nem tesznek eleget, vagyis nem teljesítik állam iráni: kötelezettségüket, úgy hátralékukat 10 százalékkal fel lehet eme! ni. Éljenek tanácsaink ezzel a rendelettel és szigorúan követeljék meg, vonják felelősségre azokat a termelőket, akik abba a tévhitbe estek, hogy a beadás teljesítése nem kötelesség. Dolgozó parasztságunk számén) megvan minden lehetőség, hogy időben és maradéktalanul tudja teljesíteni állam iránti kötelezettségét, csak az szükséges hozzá, hogy át- érezze a beadás teljesítésének jelentőségét, s munkájával arra törekedjen, hogy megfelelő alapot teremtsen gazdaságában a beadás teljesítéséhez. Már pedig, ha ez az alap megvan, akkor minden biztosítéka, minden feltétele megvan annak, hogy a beadás teljesítése mellett bőségesen jusson szabadpiacra és saját fogyasztására is. Minden dolgozó paraszt érezze át annak jelentőségét, hogy beadási kötelezettségének teljesítésével, államunk megerősítését, rendszerünk megszilárdítását és nem utolsó sorban szocialista hazánk felépítését segíti elő, MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Alsóién erői állami gazdaság: Jó ütem ben halad a növényápolás Állami gazdaságainkban az áprilisi kedvezőtlen, hideg időjárás ellenére is megfelelő ütemben halad a szépen fejlődő nővények sarabolása, illetve kapálása. Az alsóiéperdi állami gazdaság 500 hold cukorrépa vetéséiből 194 holdon, 100 hold takarmányrépa- vetésűikből eddig 32 holdon végeznék el a sarabolási. A répák saratbolásán kívül a többi növényféleeégek kapálását is megkezdték. Már befejezték a 100 hoki fűmag kapálását és ebből 3ö hoktat már kétszer ló- kapázták is. 20 hold vöröshagyma. 30 hold dughagyma, 47 hold levendula és 20 hold cukorborsó kapálását, illetve sarabolását fejezték be. A sarabolási és kapáiási munkák elvégzésénél szép teljesítmények születtek. Veller Mária munkacsapata például 140 százalékos átlagteljesítményt, Horváth István kertészeti munkacsapata 145 százalékos, Rácz Lajos munkacsapata pedig 130 százalékos teljesítést ért; el a négyzetes kukorica vetésénél. Rácegresi állami gazdaság: Megkezdték 190 Mim a kukorica négyzetes vetését Május lt-ével beköszöntött a meleg idő, a határ szinte napról-napra zöldül, a vetések szemlátomást nőnek. Termelőszöve'Jkezeteinkben és állami gazdaságainkban erősen .fejlődésnek indultak a kalászosokon kívül a kapásnövények is. Elérkezett az idő, hogy most a-rendszeres kapálással és sarabolással növeljék gazdaságaink a termésátlagot. Megyénk állami gazdaságai közül a rácegresi állami gazdaságban is megindult a növények kapálása, ileltve saráboiása. Eddig befejezték 30 holdon a takarmányrépa sarabolását, 30 hold kapáslucerna, 30 hold fűmag és 13 hold hagyma kapálását végezték el. Megkezdte a gazdaság 60 holdon a cukorrépa sarabolását és 190 holdon a kukorica négyzetes vetését. A sarabolási és kapáiási munkáknál jó munkát végzett Doszpod Mihályné 12 főből álló munkacsapata. Jóminőségű munkával napi 123 százalék átlagteljesítményt értek el. Egy ember napi keresete 32.20 forint. Válj Mária 10 főből álló munkacsapat 37.90 forintos átlagkeresetüket 150 százalékos napi 'teljesítéssel érték el. Országos harmadik a Dombóvári Fűtőház A MÁV vontatási szolgálat országos versenybizottsága az elmúlt napokban értékelte a mozdony karbantartási és tisztasági mozgalmat, melyen a Dombóvári Fűtőház az or- szágbs harmadik helyezést érte el. A dombóvári vasutasok méltán lehetnek öüszkék a 424 058 számú mozdony szemészetére: Bogdán Gyula, Pintér II. József mozdonyvezetőkre, valamint Iváncsics László, Wáser György, Rajnai János és Tóth TI. Lajos tűtökre, akiknek az 5600 forintos jutalomhoz szívből gratulálunk, annál is inkább, mivel igazgatóságunk területén elsők a versenyben. Dicséret illeti a báta- székt fűtőház dolgozóit is. mert a kisebb fűtőházak között a második helyezést biztosították jó munkájukkal. Janotka Lajos, Korodi Géza mozdonyvezetők, Peter Béla, és So’ymosi Gergely fűtők a 375.678 számú mozdonyuk tisztaságával az e’isme résen kívü. 600 forint jutalmat kaptak — írja ’eveiezönk, Várnai László. Szabadi Kálmán, a mözsi gépállomás traktorosa május 1-ig 266 százalékra teljesítette tavaszi tervét Szabadi Kálmán, a mözsi gépállomás traktorosa a párt III. kongresszusának tiszteletére vállalta: május egyig 140 százalékra teljesíti tavaszi tervét. Szabadi Kálmán a fáddá Uj Élet és Szabadság tsz földjén kiváló minőségi munkával május 1-ig 239, t;at normál- hold tavaszi munkát végzett, s ezzel 266 százalékra teljesítette tervét. Hasonlóan jól dolgozik Farkas Ferenc a Petőfi-brigád vezetője, aki tavaszi tervét több, mint 120 százalékra teljesítette. A kiváló traktorosok most a növényápolásra készülnek, hogy' ott is sokat segíthessenek a tsz-ek nők' és egyénileg dolgozó parasztoknak egyaránt J Rákosi Mátyás tanulmányi verseny orszáps dömojének tolnasnagye: részivevői A megyei tanács oktatási osztálya az alábbiakban közli a Rákosi Mátyás tanulmányi verseny országos döntőjébe jutott középiskolás fiatalok névsorát: Magyarból: Bothár Ilona, bonyhádi ál.alános gimnázium IV. o., Müller Márta dombóvári általános gimnázium IV. o., Széles Klára paksi közgazdasági technikum IV. o., Miszlaá Júlia szekszárdi közgazdasági technikum, IV. o. Történelemből: Raffaá Györgyi szekszárdi általános gimnázium IV. o., Pillán Endre szekszárdi általános gimnázium IV. o., Németh Magdolna, szekszárdi általános gimnázium IV. o., Aisenpreisz Dezső bonyhádi általános gimnázium IV. o., Mészáros Árpád bonyhádi általános gimnázium IV. o. Földrajziból: Wallacher László szekszárdi általános gimnázium III. o., Mátyás Ernő gyönki általános gimnázium IV. o., Zámbó László szekszárdi általános gimnázium III. o. Oroszból: Bócz Ferenc szekszárdi általános gimnázium IV. o.. Müller Márta dombóvári általános gimnázium IV. o. A matematika dolgozatokat majd a Bolyai Intézet értékeli. Munkában a liunaiiilfjvári Alkotmány tsz tagsága A dunaföldvári Alkotmány termelőszövetkezet tagsága sikeresen végezte el a tavasziam, vetését, — írja levelében Tamás tstvánné tsz tag. Az őszi verések ápolásánál nagy gondot fordítottak a gyen géob vetések feljavítására. Most elérkezett az idő a növényápolási munkákra A termelőszövetkezetben már meg is kezdték és eddig 1 hold hagyma és 2 hold mák kapálását el is végezték a tsz tagok. A továbbiakban. ahogy azt vállalták a tagok, május 10-ig elvégzik a takarmányrépa és csíráztatott burgonya kapálását. A munka kezdettől fogva jól halad a tsz-ben. Az eredmények is jónak mondhatók. A titka ennek az, hogy a területek felmérésével és felosztásával megnőtt az egyéni felelősségérzet a munkák elvégzése iránt, megszűnt az egymásra várogatás reggelenként. Minden tag arra törekszik, hogy minél jobban megmunkálja területét. Tavaly többen kaptak prémiumot jó munkájukért, az idén még többen számítanak prémiumra. A simontornyai fiatalok teljesítik tervüket A tavaszi napfény lágyan simogatja a fakadó rügyeké1., mindenki örül és mosolyog. Miért ne? Hisz hétfő van és jól kezdődik a hét. S végre jó idő ígérkezik. A gyár előtt víg, mosolygó arcú fiatalok gyülekeznek. Szinte egyem- berként mondják: „Megjött a karbantartó brigád!" Én boldogan veszem tudomásul, hogy a brigád teljes létszámmal együtt van. Még csak fél négy és máris indul a fémgyűjtés. Mindenki azt mondja: „Minek várjunk négyig". A gyűjtést gyorsan megbeszéljük és a területet felosztom. Míg a többi brigád megjön, már serényen gyűjtjük a vasa:. Mállóié jhosszal vezetünk a később érkezők előtt. De csak tovább és nem is kell biztatni az ifiket. Mindenki úgy dolgozik, mint egy született fém- gyüjtő. Gyűl a fém csengő halomba. Az ember nem akar hinni a szemének. Tán nem jól lét! De igen! A becsületes munka meghozta a gyümölcsét, fél hat van és máris 35 mázsa vas van együtt. Ez igen! Mi lesz itt a hónap végéig, hisz ma csak 12-e van. Másnap folytatjuk a gyűjtést. Uj ötletek születnek, a nehézségek tornyosulnak, de mi nem csüggedünk. Hisz van szilárd támaszunk, a párt- és a vállalatvezetőség segít. Munkánk szebbé és eredményesebbé válik. A harmadik napi eredményünk már 50 mázsa vas. Az üzemtől vontatót és pótkocsit kaptunk, ez komoly segítség. Nem kell annyit időzni a rakodással és a szállítással. A jó szervezés nem maradt eredménytelen. Az üzemünk területén gyűjtött vas 250 mázsa. Ehhez jön még a színesfém is, így a tervünket teljesítettük. A fémgyűjtés kenpény becsületes munka volt, amely alatt komoly kollektív szellem alakult ki ifjúmunkásaink között. Sokat tanultunk e munkából. Jobban megismer- tük a tagságunkat, tudjuk, kikre lehet számítani. Kialakult egy egészséges versenyszellem, amelyet a kollektív munka alkotott. A verseny győztese a karbantartó brigád, az általa gyűjtött mennyiség 125 mázsa. A többi brigádok is jól megálltók a helyüket. Az eddig gyüj tött mennyiség még nem stabil, mert a minisztertanács örömünkre meghosszabbította a fémgyüjtési hónapot. Mi, simontornyai fiatalok büszkén kijelentjük, hogy eleget teszünk becsületbeli kötelességünknek. ígérjük, hogy habárainkon nem fogunk megpihenni, hanem továbbra is keményen dolgozunk. Balatoni István DlSZ-fcillkár,