Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-03 / 79. szám

TAT. KJ AT Yilíű PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! A MAI SZAMBÁN: Az SzVSz Végrehajtó Bizottságának deklarációja a világ dolgozói szakszervezeti jogai alapokmányának alapelviéiről (2. o.) ~ Felháborodás Franciaországban a Juin tábornaggyal szemben alkalmazott szankciók niiáti (2. ó.) — Nyugateurópa- széles közvéleménye a , Wehrmacht újjáélesztése ellen (2. o.) — Felszabaduló- t sunk ünnepére készülnek Tolna megye dolgozói (3. o.) I A bátaszéki kultúrverseny körzeti bemutatójáról (4. o.) J AZ MOP TOLNAMEGYEI PÄRTBIZOTT JAG AN AK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM Alta •» FILLER SZOMBAT, 1954 ÁPRILIS 3 A világ közvéleménye megelégedéssel fogadja a genfi értekezlet összehívását A világ közvéleménye továbbra is élénken foglalkozik azzal, hogy a berlini értekezleten megegyezésre ju­tottak az április 26 i genfi értekezlet összehívásában, s megegyeztek abban is, hogy az értekezleten résztvesznek az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság, valamint a legfonto­sabb ázsiai nemzetközi kérdéseknek — a koreai és az indokinai kérdés­nek — megoldásában közvetlenül érdekelt országok. Amint látható, a. nyugati hatalmak beleegyeztek abba, hogy a genfi érte­kezletet a Kínai Népköztársaság rész vételével hívják össze. Ez arról ta­núskodik, hogy nem lehet kétségbe­vonni a nagy kínai nép szerepét a nemzetközi életben, helyét a nemze­tek közösségében. Ez a beleegyezés azt jelenti, hogy ténylegesen elismer ték a Kínai Népköztársaság, mint az egyik nagyhatalom fontos szerepét. Ugyanakkor a világon egyre több em­ber jön rá arra, hogy a genfi érte­kezlet összehívására vonatkozó meg­egyezés módot nyújthat két fontos ázsiai probléma megoldásához, ami viszont elősegíti a nemzetközi fe szültség további enyhülését. Ezéit a világ közvéleménye nagy megelége­déssel vette tudomásul, hogy a Kínai Népköztársaság részvételével össze­hívják a genfi értekezletet a koreai és az indokinai kérdések megtárgya­lására. Az angol lapok hangsúlyozzák, hogy ez a megegyezés nagy siker. A Daily Herald szerkesztőségi cikkében a következőket állapította meg: „A távolkeleti helyzet megjavítása felé tett első lépés megköveteli az Egye­sült Államoktól, hogy ismerje el a kommunista Kína létezését... A ber­lini értekezletnek már ez az eredmé­nye is alapot ad a reménvhez." Ahogy a Daily Worker rámutatott, a berlini értekezlet „megnyitotta a hidegháború beszüntetéséhez vezető további tárgyalások útját." Még az Egyesült Államok egyes burzsoá körei is elismerik, hogy a genfi értekezlet összehívására vonat­kozó megegyezés igen jelentős a vi­tás nemzetközi kérdések megoldása szempontjából. „Koreában elhallgat­tak az áevuk — írja a Christian Science Monitor washingtoni tudósí­tója. — Most az a feladat, hogy el­hallgattassák őket Indokinában is." A francia nép többsége elítéli az igazságtalan és pusztító háborút, mely immár nyolcadik éve folyik a vietna­mi nép ellen és amelyben egyre te­vékenyebben vesznek részt az agresz- szív amerikai erők. A franciák nem ok nélkül nevezik ezt a háborút „szennyes háborúnak" és „reményte­len háborúnak." Most. amikor a küszöbönálló genfi értekezlet újabb kilátásokat nyit az indokínai kérdés békés rendezésére, Franciaországban egyre hangosabban követelik a hadműveletek haladékta­lan beszüntetését. „Ha a négy nagy­hatalom megegyezett és megállapította a békés tárgyalások kezdetének idő­pontját, úgy felmerül a kérdés, mire jó akárcsak egy nappal is tovább foly tatni a vérontást? — írja a Libéra- tion című újság. — A berlini érte­kezlet logikus következménye az in­dokínai fegyverszünet, de ez a fegy verszünet a mi kormányunktól függ és csakis tőle." Elénk visszhangot keltett a genfi értekezlet összehívása Ázsiában, s lel­kes helyesléssel fogadták ezt a meg- esvezést. A kínai lapok egyöntetűen úgy értékelik a szovjet küldöttség ál­lásfoglalását a berlini külügyminiszte ri értekezleten, mint a Szovjetunió hajlíthatatlan és következetes béke- szerető külpolitikájának megnyilvánu­lását. A kínai sajtó úgy fogja fel a külügyminiszterek megegyezését a genfi értekezlet összehívásában, mint a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló szovjet külpolitika győzel­mét, mint a világ békeszerető erőinek diadalát. A legnagyobb kínai újság, a „Zsenminzsibao" megállapítja: „már az is haladást jelent a nagyhatalmak viszonyának megjavításában és a nem zetközi feszültség enyhítésében, hogy a Kínai Népköztársaság részvételével tartanak értekezletet. Ha a genfi érte­kezleten békésen megoldják a koreai kérdést és az indokinai háború befe­jezésének kérdését — írja a Zsenmin­zsibao, úgy az rendkívül kedvezően hat a Távol Kelet és az egész világ békéjének megszilárdítására." Az új­sás hangsúlyozza, hogy az új Kína népe a többi békeszerető népekkel epvütt küzdeni fog a genfi értekezlet sikeréért. Nehru miniszterelnök február 19- én beszédet mondott az indiai parla­ment államtanácsában, s üdvözölte a genfi értekezlet összehívására vonat kozó megegyezést. „Remélem. — mondta Nehru, — hogy az értekez­let eredményes lesz és hogy össze- ülése előtt semmi rossz sem történik Távol-Keleten." Az „Assam Tribun" című újság szerkesztőségi cikkében helyesli a berlini értekezleten elfog lalt szovjet álláspontot, majd bírálja az Egyesült Államok kormányának ál­lásfoglalását a Kínai Népköztársaság gal szemben és felteszi a kérdést: — „Vájjon soká folvtatja-e még az Egyesült Államok Csang Kai sek taj­vani kormányának elismerésével kap­csolatos irreális politikáját, vájjon so­káig semmibe veszi a Kínai Népköz- társaság követelését és nem ad helyet neki az ENSZ ben?" Meg kell azonban állapítani, hogy jüannak olyan körök, amelyeknek nincs ínvére a genfi értekezlet ösz- szehívására vonatkozó megegyezés. Jellemző Dulles felszólalása a Wash­ingtonban március 16-án tartott ér tekezleten. Az újságírók kérték őt, hogy nyilatkozzék a genfi értekezlet összehívásával kapcsolatos kérdések­ben, s erre Dulles kijelentette, hogy a Szovjetunió „a halogatás taktikájá­hoz folyamodik az értekezlet élőké szítésének gyakorlati rendszabályaival kapcsolatban" és hogy a kínai kom­munisták „nincsenek egészen meg­elégedve az őket érintő megállapodás­sal." A vitás ázsiai problémákat kétség­telenül eredményesen oldhatják meg a^jjjenfi értekezleten, ha az értekezlet minden résztvevője a tényleges nem zetközi helyzetből indul ki, ha a bé­ke érdekeit tartja szem előtt, ha fi­gyelembe veszi a szabadságáért és függetlenségéért harcoló ázsiai népek érdekeit. Állatvásárlási akció Termelőszövetkezeteink és egyé­nileg dolgozó parasztságunk állat- állományának növelése céljából kor­mányzatunk kedvezményes állatjut­tatási akciót határozott el. Ezen ak­ció keretében minden dolgozó pa­raszt kedvezményes áron malac­süldő, tenyészkoca, tenyészkoca sül­dő, csikó juttatásban részesülhet. Az akció részletes feltételeiről a Ter­mén yforgaJLm? Vállalat» vagy föld­művesszövetkezet helyi terményát­vevő helye nyújt bővebb felvilágo­sítást. HÍREK A MEGYÉBŐL Vetik a burgonyát a kölesdi Haladás tsz-ben A kölesdi Haladás tsz-ben a kukorica és a burgo­nya kivételével már a múlt hét végére minden tava­szit elvetettek. De elvégezték 133 hold oszd kalászos fejtrágyázását is: holdanként 40 kiló műtrágyát szór­tak ki a földekre, április derekán pedig újabb 30 kilót szórnak ki holdanként. A hét elején annyira felmelegedett az idő, hogy a tsz-tagok előkószülhettek a burgonya vetésére. 0 hol­das burgonyaföldjüket a télen szervestrágyázták, a ta­vaszi szántás után pedig a fogasolással egy időben, hol­danként 50 kiló kálisót szórtak szét. A szántást, foga­solást a múlt hét közepén befejezték, s a jól megüle­pedett talajon szerdán reggel megkezdhették a burgo­nya vetését. A termelőszövetkezet 10 tagja vetette szerdán reg­gel az előcsínáztetolt burgonyát, s a déli órákig a bur­gonya negyedrészét elvetették. A kölesdi Haladás tíz­ben úgy tervezik, hogy csütörtökön estére mind a ki­lenc holdon földbekerül a burgonya, s ezután már csak a kukorica vetése lesz hátra. Alsóleperdi állami gazdaság: Kiváló eredmények a kertészetben Az alsóleperdi állami gazdaságh íz ti rtozó csurgói kertészetben most, a tavaszi kertészeti munkák beindulá­sakor élénkült meg az élet. A ker­tészet dolgozói vállalták a III. pár;- kengresszus tiszteletére, hogy ió munkával segítik, hogy az apró mag­vak mielőbb a földbe kerüljenek. Lelkes munkájuknak már mutat­kozik is eredménye, dacára annak, hogy kissé késve, március 26-án kap­ták meg a zöldség és borsó magokat. A késés ellenére már elvetettek 20 hold sárgarépát, két hold zöldségei és egy hold borsót. A dolgozók közül kimagasló te’je- sítményt ér el hagymadugdosásban özv. Szalai Lászlóné, aki napi nor­máját 180 százalékban teljesítette. Gulner István, az aprómagvak veté­sénél elért 170 százalékos teljesíté­sével tűnt ki, míg Gelencsér István a simítózásban és a fogasolásban ért e! kiváló eredményt. A csurgói kertészet dolgozói ígé­retet tettek, hogy a mostani ered­ményes munkalendület a III. part­kongresszus után sem fog csökkenti, hanem továbbra is úgy dolgoznak, hogy a mostani eredményeket túl­szárnyalják. A diósberényi Vörös Csillag tsz tagiai határidő elölt lúiteljesitellék tavaszi - vetéstervüket A falu valósággal láziban ég. A termelőszövetkeze­tek tagjai, — csakúgy, mint az egyénileg dolgozó pa­rasztok — minden percet kihasználnak, hogy ideje­korán földbe kerüljenek a tavaszi vetésű apró magvak. Még az év első közgyűlésén a diósberényi Vörös Csil­lag tsz tagjai úgy határoztak: ..mihelyt a talaj alkal­mas lesz a művelésre, egy percnyi késedelem nélkül hozzálátnak a munkához, s azt gyorsan el is végzik." Mint a termelőszövetkezet elnöke mondja, a tagok áll­ják szavukat. Idő előtt túlteljesítették az előírt tava­szi vetéseket. Árpából az előírt 5 hold helyett 25 hol­dat vetettek. Zaibvetési tervüket 200 százalékra telje­sítették. Tavaszbúza nem is volt előirányozva, a szö­vetkezet tagjai mégis vetettek 3 holdat. De minden cikkféieségtoől túlteljesítették a vetéstervet, így lucer­nából és napraforgóból is. Szekszárdim, szerdán reggel — közel tíz év óta először 124 sertést hajtottak ki a lege őre Szekszárdon közel 10 évig .nem volt sertésiegeiő. Ez komolyan aka­dályozta az állomány szaporodását, mert az ólban való nevelés nagyon igénybeveszi a dolgozó parasztság munkaidejét, amellett igen költséges és egészségtelen. Az elmúlt héten megalakult a le­geltetési bizottság, amelybe 92 élen­járó dolgozó parasztot választottak tagnak. Dobi István javaslatára mindjárt sertéslegelőnek minősítet­ték azt a 32 holdnyi lödői hegyoldalt ami eddig parlagon hevert. A dol­gozó parasztok vállalták; társadalmi munkával megtisztítják a dudvától, felszántják és bevetik csicsókával* földimogyoróval és egy kevés lucer­namagot is szórnak rá. Az elhatározást tett követte: a le-4 gelőt rendbehozták, közöáen fogadtak egy kanászt és szerdán reggel 124 sertést kihajtottak a napsütötte domboldalra. Úgy döntöttek, hogy szakaszosan legeltetnek, s így lassan felszántják, bevetik az egész terüle­tet. Emellett tölgy és eperfa cseme­téből legelővédő erdősávot létesíte­nek, ami pár év múlva megvédi a taiajt a kiszáradástól, a sertéseket pedig a tűző naptól. Bátaszéki vasútállomás. Csak részben teljesítették negyedéves tervüket Március hónapban a bátaszéki vasútállomás dolgozóinak is nagy harcot kellett folytatni a terv sike­res teljesítéséért, az éveleji lemara­dások pótlásáért. S részben sikerült is elvégezni a feladatokat. Vonatfor­galmi tervüket 123 százalékra, a faj­lagos kocsimozdítási egységidőt 104, a kocsikihasználást 123, a rakodási egységidőt feladásnál 117, leadásnál pedig 121 százalékra teljesítették. Vannak még hiányosságok is a vasútállomáson, ami miatt van le­maradásuk is. A vonatok átlagos ter­helését 95 százalékra, a kocsitartóz- kodási egységidőt 84 százalékra, míg a menetrendszerinti indítást csak 02 százalékra teljesítették. Detárj Géza forgalmi szolgálattevő elvtárs mun­kamódszerét kell átvenni az állomás többi forgalmi szolgálattevőinek is ak' vonatforgalmi tervét 126 száza­lékra teljesítette. Pécsi Mátyás elv- társ a kocsimozdítási egységidőt 112 százalékban végezte el. Akik már teljesítették vállalásukat A Bonyhádi Zománcművekben 475 dolgozó tett vállalást a III. pártkongresszus tiszteletére. Eddig kö­zülük már számosán kiemelkedő eredményeket értek el. Novak Györgync, a zománcperemczö szakmunkában az első helyezést érte el ebben a versenyszakaszban. Németh Józsefné exender gépmnnkás 104 százalékos vállalásával szcaiben 119 százalékot teljesített.

Next

/
Oldalképek
Tartalom