Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-02 / 282. szám
1353. DECEMBER 2 NAPLÓ A szekszárdi járás pártoktafásáról ESEMÉNYEK SOROKBAN Vártunk arra tanít, hogy a szocializmusig építésének új szakaszában az eddiginél még döntőbb előfeltétel a dolgozók politikai nevelése, a kommunista öntudat fokozása, ami képessé tesz a szocialista építéssel járó nagy feladatok megoldására. A szekszárdi járás területén Is ennek szellemében indult be az oktatási évad. A tapasztalat azt mutatja, hogy , ahol a pártvezetőségi tagok maguk is tanulnak, tehát példát mutatnak, s a propagandisták kiválogatását {megfelelően elvégezték, ott jól mégy az oktatás, nemcsak szervezetileg. hanem elméleti színvonal területén is. A nem megfelelő munka természetesen megbosszulja magát. mint ez tapasztalható Szedres községben. Fácánkerten vagy a kaj- mádi állami gazdaságban. A tolna- szigeti állami gazdaságban például éppen a párttagok azok, akik rendszeresen elmaradnak az oktatásról. A propagandisták, különösen a felsőfokú oktatásnál, általában jól dolgoznák. Decsen például a Párt- történet I, évfolyamának vezetője rendszeresen vázlatot készít az előadásokra és vitákra. Biztosítja a szabad véleménynyilvánítást és olyan, kisegítő kérdéseket tesz fel, melyek önálló gondolkodásra késztetik '3 hallgatókat. Ennek nyomán élénk vita is alakul ki a foglalkozásokon. Legutóbb például a Párttörténet II. fejezetének 1. pontját ár- gyalva, . helyesén látták a politikai és gazdasági harc közötti különbségét és ' azt, hogy a gazdasági harc nem a társadalom megdöntésére irányul, csupán a közvetlen érdekekért folyik. Helyesen látták a hallgatók ennek következtében az újtípusú párt megteremtésének szükségességét. Megállapítható, hogy a szekszárdi járás területén is zömében jól beindultak, különösen a felsőfokú oktatási formák. Azonban az elméleti színvonal területén van javítanivaló 3 elsősorban a járást pártbizottság feladata, hogy e téren nagyobb segítséget adjon s fokozottabban igénybe vegye a Pártoktatás Háza segítségét. Teneelicen például egyes hallgatók részéről felvetődött az a helytelen nézet, hngv Plehanov nem harcolt, a narodnyikok ellen, hiszen masa is na.rodnvik volt. A vulgari- zálás veszélye is fennállt Decsen. Azonosítani akarták Nagyatádi Szabói a legális marxistákkal. Sok helyen nem egészen tiszta az igazságos és igazságtalan háborúk lényegének lenini meghatározása. Pedig általános tapasztalat, hogy ezek a kérdések népszerűek, sokan gondolkodnak rajta, a feladatunk, hogy tisztánlátásukat elősegítsük. De most kérdezhetnénk azt. hogy miként tudjuk a tudásszomjat kielégíteni pártszervezeteink részétől, ha a propagandisták kiválogatásánál sem voltunk körültekintők eléggé. A szekszárdi járásban ez inkább az alsófokú oktatásnál tapasztalható. Ennek elrettentő példája a Tolnai Se- Iyeingyärban 'tapasztalható, ahol a. II. éves politikai iskola vezetésével pártonkívülit bíztak meg. Itt a járási pártbizottság ellenőrző munkája is kifogás alá esik, de az mégín- kább, hogy az alpóbbfokú oktatásnál nagyobb gondot kellene fordítaniok a propagandisták felkészülésére. A tapasztalat azt mutatja, hogy e téren van sürgős javítani való. Meg kell érteni, hogy a tanulás csak így lehet eredményes, mert a hallgatók igényei í§ megnövekedtek. Csak a rendszeres felkészülés eredményezheti, hogy a hallgatóknak meg tudja a propagandista magyarázni például azjt, hogy az USA és Anglia a II. világháborúban igazságos háborút folytatott — függetlenül attól, hogy az hatalmas összegű profitot biztosított az angol és amerikai tőkéseknek. A jobb ellenőrzés a járási párt- bizottság részéről, lehetőié tesz', hogy a legfontosabb kérdés, a pártpropaganda központi problémája, a tartalom kérdése gyökeresen megjavuljon. így érthetik meg a hallgatók mélyebben, amit tanulnak s így mondhatják el gyakorlati példákkal bővítve önálló véleményüket a tanult elvi kérdésekkel kapcsolatban. Tehát az anyag lényegét értik meg s azt a gyakorlatban is felhasználják. Eközben nő akaratuk, fáradhatatlanságuk. jó kezdeményező készségük, mely jelentős segítség s egyedüli jó módszer a párt és a kormány határozatának végrehajtására való mozgósításban. A bonyhádi gépállomás íaviló'ingádia befelezte a november hónapra beütemezett erőgépek javítását A bonyhádi gépállomás ötödik -helyen áll a tolnamegyei gépállomások rangsorában, őszi talajmunka tervéből már csak 2 százalék hiányzik, s a közelgő határidőre való tekintettel minden erőt az őszi munkák befejezésére mozgósítanak. Emellett azonban nem hanyagolják el a téli gépjavítást sem a bonyhádi gépállomás dolgozói. A javító műhelyt fűt- hetővé tették s a gépek észszerű, átcsoportosításával annyi helyet nyertek, hogy egy időben két erőgépen tudnák dolgozni. A cséplőgépek javítására 8 méteres nyitott szín átalakítását kezdték meg. mely három cséplőgép javítását teszi lehetővé. A jó munkaszervezés eredményeként a javító brigád tagjai befejezték a november hónapra beütemezett három traktor és több kisebb gép javítását. <M. T. t.) ü szeload'is keret ben nyit meg a korszerüs'tett szekszárdi mozi Szekszárdon pénteken este zsúfolásig meglelt a 120.000 forintos költséggel korszerűsített „Kossuth" Filmszínház. A város dolgozóinak díszelőadás keretében mutatták be a ..Gyöngyvirágtól lombhullásig" című színes természettudományos filmet, melynek felvételét Homoki Nagy István Kossuth-díjas rendező Szekszárdiéi néhány kilométerre lévő Duna-ártéri gemenci erdőben készített. Bevezető beszédet Szendi Pál a városi pártbizottság titkára mondott, majd Homoki Nagy István a film rendezője szólalt .fel: ismertette a nehézségeket, melyet munkája során le kellett küzdenie, megköszönte a ta»* nács és az erdészeti dolgozók segítségét. akik a film felvételeknél közreműködtek. A filmet a jelenlévők nagy tetszéssel fogadták, s a nagy érdeklődésre való tekintettel november 27-től 2-ig tartja műsoron a szekszárdi filmszínház. V tamási ífinis termelőszövetkezetéi eddig már 60 százalékban teljesítették silózáísi tervüket Néhány tapasztalat a novemberi párttaggyülésekrol Napokban tartják megyénk területén a pártszervezeteink a taggyűléseket, A kommunisták megvitatják, a párt júniusi és októberi határozata végrehajtásának helyi feltételeit, lehetőségeit. Felmérik 'az eddig elért eredményeket és megszabják a további feladatokat, A pártszervezetek titkárainak igen n agy gonddal kell felkészülni ok a taggyűlésekre, ahol ismertetik a pártszervezet vezetőségének beszámolóját. A függetlenített párttitkároknak, akik elsősorban a községben lévő pártszex-vezetek titkár ainak segítenek, most elvi és gyakorlati téren kell .segítséget nyujtaniok. Segítsenek a azérvezet titkárainak az eredmények 'helyes értékelésében, a feladatok meghatározásában, A vezetőségi üléseken tapasztaltak elmondásával nyújtson segítséget, Semmienetre se legyen ez a segítség azonban olyan irányú, hogy egyik vagy másik párttitkár elvtárs önálló munkáját veszélyeztesse, c*agy éppen megsemmisítse. A segítség ne legyen olyan, amilyent Fehér elvtárs, Tevel község függetlenített párt- titkára nyújtott a falusi és a termelőszövetkezeti pártszervezetnek. Fehér elvtárs két oldalas „szempontokat" adott mind a két pártszervezet vezetőségének — figyelmen kívül hagyva a különböző sajátosságokat. Úgyajiúgy szabta meg a feladatokat a „szempontok" alapján a falusi pártszervezet részére, min' a termelőszövetkezet kommunistái részére. Érthető, hogy ennek alapján nem a legjobbak közé tartozik egv ik Termelési értekezlet az Építőipari Egyesít lésnél A, Tolnamegyei Tanács Bánya- és Építőipari Egyesülés november 24- én termelési értekezletet tartott, amelyen értékelték a III. és IV. negyedévben elért eredményeket és hiányosságokat. Lugos József elv- táns, igazgató először a III. negyedéves terv teljesítéséről beszélt. A III. negyedéves terv nyei-sgyár- tásábam globálisan 98, az égetési terv teljesítésében pedig 93 százalékot értek el. A teveli téglagyár nyerster- vét 110, égetési tervét 114 százalékra,, a gyönki téglagyár nyerstervét 123, égetési tervét pedig 102 százalékra teljesítette. A többi üzemek lemaradtak, ami erősen befolyásolta a III. negyedéves terv 100 százalékős teljesítését. \ Egyes téglagyárak adósai maradtak népgazdaságunknak. De vannak jó üzemek is. így például a si- montomyaá előgyártóüzem. A III. negyedév teave 92 ezer forint volt, ezzel szemben 124 ezer forintot értek el, ami átszámítva 135 százalék, taggyűlés sem. A sablon „szempon- tok"-at a pártszervezetek vezetőségei elfogadták, egyetértettek veié s a termelőszövetkezetben szinte szószerint felolvasták. S csak utána fűztek hozzá néhány konkrétumé . Meg kell mondani, hogy a szempontokhoz hozzáfűzött rész sokkal értékesebb volt, mint az élettől elszakított „szempontok." A taggyűléseken nem alakult, ki megfelelő vita sem. Azaz, mégis csali volt a falusi szervezetben vita — de nem ártól, amiről elsősorban kellett volna. A taggyűlésen például a kereskedelemben dolgozó elvtámaknak arról kellett. volna beszélniük, hogyan lehetne jobbá tenni Tevel község áruellátását, s nekik, kommunistáknak ebben a fontos munkában mik a feladataik, Erről azonban mindaddig nem volt szó, amíg az egyik elvtárt erre fel nem hívta a taggyűlés figyelmét. Bíró elvtárs, a földműves- szövetkezet ügyvezetője ekkor valójában beszélt a feladatokról — a járási szervek feladatairól. Ez helyes is lett volna, ha ezt a felszólalását kiegészítette volna azzal, hogy esetleg személyesen neki mit kellene tennie. A mintegy 10 perces hozzászólásában erről megfeledkezett. De ez talán egyedül Bíró elvhárs hibája? Nem. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak Fehér elvtárs által gyártott „papi rszem pontok". — Nyilvánvaló, ha a pártszei-vezetek vezetősége a Fehér elvtárstól kapott szempontok figyelembevétele mellett felmérte volna, hogy a saját munkaterületén milyen eredmények Vannak, mik a hiányosságok, és-melyek a feladataik, akkor a pártszervezet minden tagja magáénak érezte volna, a felvetett kérdéseket és hozzászólásával, javaslataival ege seítette volna kj a vezetőség, által előterjesztett határozati; javaslatot és a beszámolót. Akkor valójában a kommunisták harci tanácskozása tett volna a taggyűlés idején nagy a kereslet. Elhatározták, hogy a kész árut a gyártás után 24 órán belül a rendeltetési helyére szállítják s naponta 2 vagon zsíros- bődön hagyja el a gyár udvarát. 110 mázsa nyersanyagból sor kerül a Bonyhádi Zománcgyárban még ez évben falusi háztartásokban szükséges zsírsütő bográcsok és palacsintasütők A tamási járás termelőszövetkezeteinek az elmúlt évben a szűkös ta- karmánytermés miatt nagy gondot okozott, az állatállomány áttelelteté- se. A nehézségeket csak ott tudják leküzdeni, ahol megfogadták a párl- és kormányhatározatot, idejében gondoskodtak elegendő silötakarmány- ról. A járás termelöcsoporljai tanultak az. elmúlt év hibáin s kihasználva a kormányadta lehetőségeket, az idén számos silógödröt építettek. November 15-ig valamennyi termelőcsoport, befejezte a silógödör építését s a kormány által biztosított kedvezmények eredményeként az anyagkörét. 50 szá- | A dombóvári Vasipari és a Faipari Ktsz-ek november 20-án már teljesítették évi tervüket, pedig mind a két ktsz-ben nagy volt a munkáshiáoy. A munkáshiány leginkább a Faipari -Ktsz-nél mutatkozott, legjobban, de a dolgozók mégfogariták, hogy minden ereiükkel azon lesznek, hog'- ?? éves tervet időben teljesíteni tudják Megfeszített •■munkájuknak meg is lett az eredményé, mert. november Annakidején a Szekszárdi Útfenntartó Vállalat dolgózói is megvitatták a kormány programmját. és vállalást tettek arra, hogy a második negyedévi lemaradásukat a III. negyedévben pótolják. Valamennyi dolgozót lelkesítőit a jólét programmja és ez eredményezte azt, hogy a TTI negyedévet túlteljesitelték. De még fényesebb bizonyítéka a jó és gondos munkának az. hogy éves tervüket november 26-án befejezték. A tervteljesites nein ment. simán, mert aiz év kezdetétől az éves terv befejezéséig voltak nehézségek, de bátran kezdeményeztek, és most, ) amikor az éves munkára visszater.alékát visszakapták, mely S4.M0 rint megtakarítást., jelent és a beütemezett 1000 köbméter siló helyett 1600 köbméter állandó.iellegú siló építését tette lehetővé. A sllóépítés befejezése után a .tárás termelőszövetkezetei megkezdték a silógödrök töltését is. A nagykónyi Alkotmány 48 darab számosállatára eddig 375 köbméter silói készített, a tamási Vörös Szikra 700, a pari Béke tsz 200 köbmétert silózott. A járás termelőszövetkezetei és csoportjai eddig silózási tervüknek több, mint. 50 százalékát teljesítették. <M T. I.) iMX-án befejezték éves tervüket. A Ruházati ktsz dolgozói úgy látszik. hogy még mindig alszanak. Nyugodtan ülnek babérjaikon, mert éves tervükét ezideig 77.2 százalékra teljesítették. A Ruházati ktsz dolgozói vegyenek példát a Vasipari és a Faipari ktsz-től, igyekezzenek lemaradásukat pótolni, hogy ők is teljesítem tudják időben az éves tervet. az eredmények mellett. A sok jól dolgozó közül külön ki kell emelni Bíró László és Mészáros Imre ütmun-* kásokat, akik a vállalatnál a mintái szakaszmogalom úttörői voltak. Példájuk nyomán számos dolgozó tett felajánlást mintaszakasz létesítésére, Meg kell említeni azt is. hogy a, november havi fémgyűjtési hónapban a vashulladék begyűjtési tervet 110', a fémhulladék begyűjtési tervet pedig 204 százalékra teljesítették. Ebben a munkában kimagasló eredményt értek el a bonyhádi körzet dolgozói. • • * autók egyikére mutat.. — Ez kérem, felhúzható kis autó, igen tartós és olcsó is, 16 forint 80 fillér. — Ez a .nagybaba meny nyibe kerül — kérem kar-* társ lenne szíves megmutatni azt a kis vonatot. — Azokat a faállatokat mutassa nekem elvtárs. Fogy az áru: a babák, játékautók, építőkockák, faáruk, de ezt a boltot ki-* fosztani nem lehet. Van áru, bőségesen, van mit vásárolni a télapónak a cipőkbe, ajándékokat a fenyőfa alá. Lehet már kapni fenyőfa-díszeket is. Olyan pompásan csillognak, hogy b°tekánrázik a szem, Naponta két vagon különböző zsírosbődsnt szállít a Bonyhádi Zsmincgyár Féléve, hogy a Bonyhádi Zománcgyár a kormányprogramm szellemében az egyenes áruk készítéséről áttért a munkaigényesebb fazonáruk gyártására. A fazonárut a lakosság szükségleteinek megfelelően gyártják s elsősorban olyan cikkeket készítenek, amelyből legnagyobb a kereslet. Ezrével készül 15-től 30 literes méretben kék és barna zsíros- bődön, melyből a téli disznóvágások A dombóvári Szervestrágya Vállalat a III. negyedéves tervét 116 százaié!'ra teljesítette, ellenben hiányosság a Szervestrágya Vállalatnál az, hogy a trágyázást a pontatlan diszponálással késleltette. Az utóbbi 2 hónap alatt a munkaverseny terén jelentős változások történtek, de még vannak itt is hiányosságok, mert egyes telepvezetők úgy gondolkoznak, hogy a munkaverseny kampányjellegű. A rossz munkaversenyszellem következménye az, hogy nem tudták elnyerni a szakszeivezet versenyzászlaját. — Persze itt hiba volt az, hogy íróasztal mögül irányítottak, nem mentek ki a helyszínre, oda, ahol közvetlen eldől a tervteljesítés sorsa. A IV negyedéves terv hátralévő részében nem kis feladat vár egyes telepvezetőkre. Diadalra kell vinniök a munkaversenyt, állandóan szem alőtt kell tartaniofk a párt és, a kormány programmja t. gyártására is. (M. T, I EGY JÁTÉKBOLTBAN A szekszárdi Népbolt 52,. sz. üzletében egymást érik a vezők. Megnőtt az utóbbi napokban a forgalom, naponta kpt-három- százan vásárolnak játékot. Ez nem is csoda, hisz közeleg a télapó és a fenyőfa ünnepe. Ilyenkor még szélesebbre nyílnak a pénztárcák, minden szülő örömet akar szerezni gyermekének, fogy hát az áru a játékboltban. A pult kőiül vagy tizen is nézegetik a szebbnél- szebb játékokat. Egy fia- ■, tál nő hajtán.vqs bicikli! nézeget.. Nagyon tetszik . neki. A Csinos kis hicikí: . kezelése már ügyessége* kíván, négy kepeke van lábbal kell kormányozni és kézzel hajtani, mint a vasúti hajtányt.. Amellett, hogy játszik vele a gyermek, sportol is és ügyességre neveli őt, hiszen itt minden testrésznek mozog nia kell — És mennyibe keiül — kérdezi? — 141 forint, válaszol az eladónő a pult mögül. — Hát igazán olcsó, azt hiszem megveszem — gon dolkodik hangosan. Ez jobb a háromkerekűnél [vérem hagyják itt elöl. megbeszélem a férjemmel — Ezzel elsiet, rövid id'" múlva jön a férjével é 5. perc sem telik bele, k<te i vásár’ás. A másik pultnál hint-, ióvat próbálgat egy kisfiú. Hirtelen lepattan róla és hízelegve kérdezi mosolygó apjától: — Ugye megveszed? — No kapd a hátadra, a szaladj — így az apa. A gyermek, mint a forgószél, otthagyja az apját, felpattan a lovára és vágtat vele — egyhelyben. Az apa meg kifizeti a 87 forintot „a ló árát" —: és elhagyják az üzletet. Az elmúlt héten 20 gyér mekbiciklít és 15 hintalovat vásároltak az üzletben, De nemcsak ez fogy, hanem ... Kérem mennyibe kerti1 az autó — kérdezi egy í’Stalasszony, és a dobodban iorakozó bakelit Két dombóvári KTSZ befejezte éves tervét A Szekszárdi Útfenntartó te’jesíte te ezévi tervfeladatát kintenek, a nehézségek eltörpülnek