Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-04 / 284. szám
1953. DECEMBER 4 NAPLÓ SI A termelőszövetkezetek kommunistái a közös grazdálkodás felvirágoztatasáérl .,, A párllaggyüiének tapasztalataiból 4/ alsőuyéki Világ$zabad@ág Á tenn«löszöve:fcezet zárszámadásai-; élőit, ott, ahol van pártszervezet; elsőnek a kommunistáik, párttag gyüléséken merik fel egész évi munkájukat, a szerzett tapasztalatok alapján: Megvizsgálják azt. hogy mi' volt jé a munkájukban, s cet hogyan lehet tovább fejleszteni, rámutatnak az. elkövetett hibáikra és .-áztok elkerülésének módjaira. Az. idei tapasztalatok alapján a párttag- gyűléseken meghatározzák azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyek a termelőszövetkezet tagjai előtt, állnak a következő zárszámadásig. \ lati cl' Koftwutb termelőszövetkezet ben a párt szervez*! vezetősége mérte fel elsőnek a termelőszövetkezet eredményeit. A tapasztalatokat ösz- szesítette 3 vezetőség a beszámolójában, amelyet B a l i elvtárs, a pártszervezet titkára ismertetett a taggyűlésen. A beszámolót színvonalas vita követte, amelynek során felszólalt többek között S z u p r ic s elvtárs, aki javasolta: a termelőszövetkezeti tagok jólétének emelése érdekében vegyék tervbe a gyümölcsös telepítést és fejlesszék tovább a.kertészetei, amely már az idén is jelentős jövedelmet biztosított a terme tőszó ve t kőzetnek. A - kommunisták elhatározták, hogy a termelésben élenjáró termelőszövetkezeti tagokkal erősítik meg a pártszervezetet. termelőszövetkezet kommunistái is megvitatták az egész évi munkájuk tapasztalatait. A taggyűlés megállapította, hogy a zárszámadás eredménye nem kielégítő. A gyengébb eredmény a laza munkafegyelemnek „köszönhető", a tsz tagjai nem jártak rendszeresen dolgozni. A kommunisták azonban zömében példamulató munkát végeztek ebben az évben. A pártszervezet titkára több, mint 500 munkaegységet szerzett, de a legtöbb kommunista 300—400 munkaegységet szerzett. A pártszervezet vezetősége mielőtt elkészítette volna a beszámolóját a laggyülésre, több párttag véleményét meghallgatta. A jól sikerült beszámolót számos hozzászólás követte. A taggyűlés bírálta a pártszervezet munkáját, hogy bizonyos befelé fordulás volt tapasztalható, s ezzel magyarázható az, hogy a kommunisták példamutatása nem talált az egész tsz tagsága között követésre. A felszólalók azonban elmondották azt is, hogy az utóbbi időben, különösen az őszi munkák végzésének idején jelentősen megjavul* a munkafegyelem a tsz-ben. A szorgalmas munka eredményeként nemcsak a saját területüket vetették be, hanem a Kossuth termelőcsoportnak is segíthettek. A Vll ágszabadság tsz párttag gyűlése a párttagok sorába felvette Góü József brígádvezetőt és feleségét, akik felvételüket kérték a pár:bn. Az egész évben kiváló munkát végző házaspárt a taggyűlés egyhangúlag elfogadta. A harci Uj Barázda termelőerő port bon a közelmúltban alakult meg a párt- szervezet.. A kommunisták elsőrendű feladatuknak tekintették, hogy az ingadozó tsz-tagok által meggyengíteti termelőcsoportban felmérjék a helyzetet. Ezt a munkát a kommunisták a taggyűlésen végezték el. A kommunisták rámutattak arra, hogy az elmúlt gazdasági évben többszöv semmibe vették a tsz-a!apszabályt, s nem követelték meg a tsz tagjai'ól a rendszeres munkát. Ez a kapkodó munka okozta a termeiősz vetkezeti tagok ingadozását. A taggyűlésen felszólaló elvtársak javaslatai alapján a taggyűlés úgy határozott., hogy alkalmazni fogja a termelés pártelilenőrzését. Javallatai tesz, a tsz. vezetőségének, hogy a területet ossza fel brigádokra, munkacsapatokra és egyénekre >s, s a következő évben jobban követelje meg a tsz-tagoktól a jó munkát. A határozat végrehajtása érdekében a tsz-ben dolgozó kommunisták a brigádokban elosztva végzik munkájukat. A taggyűlésen a kommunisták úgy határoztak, hogy -"k lesznek az alapszabály betartásáért folytatott harc következetes megvalósítói. Jó munkát végez a A sárpilisi gépállomás 8 brigádja az őszi munkák beindulása óta kél műszakban dolgozik. Őszi mélyszántása tervüket november 22-vel befejezték, míg éves talajmunka tervüket 127.3 százalékra teljesítették. A gépállomás traktorosai között a jó eredmények láttán sem csökkent a versenyszellem. 33 szántótraktorból jelenleg is 29 két műszakban dolgozik, s a gépállomáshoz tartozó 25 Iszcs-ből, 4-ben befejezték a mélyszántást, míg az egyénieknél az 1500 holdra lekötött mélyszántási szerződésből 1400 holdat teljesítettek. Eddig a gépállomás 30 traktorosa teljesítette évi tervét, de nem masárpilisi gépállomás radnak le a tervteljesítésben a nők sem, akik közül eddig hárman fejezték be őszi és éves tervüket. Különösen jó munkát végeztek Gáncsos Piroska és váltótársa Sallai Júlia, akik G 35-ös erőgépük 326 holdas tervét eddig 400 holdra teljesítették. Kedden reggel a decsi József Attila tszcs földjén dolgozott a gépállomás két női traktorosa. Gáncsos Piroska a nappaLi műszakban 4 hold mélyszántást végzett el a kemény, iszapöntött talajon, míg váltótársa Sallai Júlia, aki este 7 órakor vette át a gépet, szerdán hajnali 4 óráig 3 hold I mélyszántással végzett. Alsúleperdi állami gazdaság Szegedi Sándor és váltótársa évi tervüket 580 norniá Utóiddal túltelj esi tettek Nemcsak a gépállomások és termelőszövetkezetek traktorosaira hárul komoly feladat az őszi mélyszántás elvégzése terén, hanem az állami gazdaságok traktorosaira is. Legtöbb állami gazdaság a gépi talajmunkák elvégzésénél gépállomási segítségre támaszkodik, mert saját erőgépük vagy üzemképtelen, vagy keveset teljesít A gépállomás vezetői — közös megegyezésre — különös előszeretettel engedik traktoraikat állami gazdasági területre szántani. Ugyanis az állami gazdaság nagyobb területén könnyű teljesíteni, így nemcsak a traktoros, hanem a gépállomás évi tervét is tudják teljesíteni. Az alsóleperdi állami gazdaság szántóterületén jelenleg nem dolgoznak gépállomási traktorok, de nincs is szükségük rá, amikor olyan jó traktorosaik vannak, mint Szegedi Sándor és váltótársa Horváth Mihály, akik 2800 normálhold évi tervüket 580 normálholddal túlteljesítették. Szegedi Sándor és váltótársa az őszi mélyszántás terén kitűnő minőségi munkát végeznek. Jó munkájukat az állami gazdaság vezetői is elismerték és november hónapban jó munkájuk jutalmául 500—500 forint prémiumban részesültek. A termelőszövetkezetek fontos feladata a siíóterv teljesítése Termelőszövetkezeteink egyik legfontosabb feladata jelenleg az ágatok téli takarmányellátásának biztosítása. A termelőszövetkezetek minden segítséget megkaptak a silótakarmány biztosításához. A silóépítési hitel segítségével megyénk több termelőszövetkezete beton- és téglasilót tudott építeni. A gépállomások pedig silótöltő géppel segítették a termelőszövetkezetet. A szekszárdi Gőgös Ignác termelőszövetkezetnek 92 darab szarvasmarha és 152 darab sertésállománya van. Abraktakarmányuk termett any nyi, hogy ha takarmány szabvány szerint osszák be az abrakmennyiséget, akkor késő tavaszig elég lesz. Hiba van azonban a szálastakarmány ellátás terén. A napokban gondatlanság következtében leégett a termelőszövetkezetnek mintegy 600 mázsa szénája, és szalmája. Ez óriási kár a tsz-re néz^c, mert az állatok téli ellátása veszélyben van. Egész más lenne a helyzet, ha a termelőszövetkezet vezetősége és tagsága nagyobb gondot fordított volna a silóterv teljesítésére. Ha a terv szerinti 600 köbméter helyett nemcsak 60 köbmétert készítettek volna, akkor most a kár ellenére is könnyebben néznének a tél elé. Bizakodva indul a jövő felé a faddi Kossuth tsz tagsága K >07 tavasztól késő őszig dolgozott szór. galmasan a faddi Kossuth term-elöszövc.t 't^zet tagsá. ga, hagy jó munkájukkal meggyőzzék a falu dolgozó parasztjait a közös gazdálkodás előnyéről. November 28. Ezen a gyönyörű későőszi napon tartotta zárszámadási köz gyűlését a. Kossuth terme. löszövetkezet tagsága. A kultúrterem szinte kicsinek bizonyult, egyetlenegy tag sem. maradt otthon, mindegyik érdeklődéssel várja az elnöki beszámolói. A kultúrterem minden talpalatnyi helye foglalt, a tagok beszélgetnek egy. mással. A beszéd fonalát tsz elnök — Gaszler Bálin/ elvtárs — szava. vágja ketté. Megkezdődik az el. nöjci beszámoló. fíaszft'r elvtárs beszámolójában visszaidézi a, múltat. 1951. aktober 1-ét, a tsz meg- Mtakufásának első idősza. kát. amikor a csoportnak a műveletlen területén ki.' vili nem volt semmi vagya na. Nem volt igás állata, tehén, szekér, gazdasági felszerelés, egyszóval wem volt, semmi.. Később kölcsön segítségével kialakí. tolták állatát lomá nyakat, akkor pedig az állatok elhelyezőül okozott komoly gondot. A tsz állat állomány á- •f* nak felfejlesztése nem máról holnapra tör. tént, hanem hosszú hónapok verejtékez munkája kellett, amíg elérte állat- állományuk a mai forrná, jót. 15 darab ló, 16 te. hén, 39 növendék szarvasmarha, 28 anyaórrtés, 78 süldő és 116 juh képezi állatállományukat. IM a már nem okoz gondot az állatok ’elhelyezése, mint a kezdet kezdetén. Építettek egy 26 férőhelyes tekén, istállót, egy 20 férőhelyes növendékmarha istállót, egy 30 férőhelyes sertés, fiáztalót és a termelőszövetkezet tagsága egy 20 férőhelyes lóistálló ttMgépi téséA vette tervbe. A termelőszövetkezet tagságának munkáját az egyetértés, a, testvéri sze. retet jellemzi. Szép eredményeket tudlak elérni, mert nem hallgatták el a hibákat, haiihni a közgyűlésen bátran felhozták, és megkeresték a hibák kijavít< :nk módját is. Ezért tudóit a tsz tagsága jó eredményt felmutatni, Nem csalódtak, mert amiért megdolgoztak, meg is kapták a jutalmat. Báli István példáid a 393 munkaegységére lő mázsa búzát, 4.50 mázsa árpán, 3.93 mázsa kukoricát, l.őO mázsa rozsot, 11 mázsa szélűit, 8 mázsa burgonya’, 4 mázsa körtét, 4 kiló mézet. 180 kéve rozsét és több, mint 4000 forintál kapod. lie nemcsak Báli 1st. ” vári elégedett, hanem sorolhatnánk Végnélkül azoknak, a, tagoknak a nevét, akik egész évi m unka j ükért megkapták az ellenértél,let. Az őszi mélyszántás, a silóid*, trágyázás teljes lendülettel hrilad. Munkájukban arra törekednek a Kossuth tsz tagjai, hogy az idei év terméseredményeit jövőre, messze túlszárnyalják. Az őszi munkák befejezése után 18 darab fa kitermelését és épületanyaggá való feldolgozását ve He tervbe a tagság. Ebből a faanyagból fog iák fedezni az új lóistálló faanyag szükségletet. Az elnöki beszámoló és ** a tagság hozzászólása után a Tolnai Tértiig vér 20 főből álló kid. túrbrigád ja szórakoztatta a Kossuth, termelőszövetkezet tagságát. Ml IIJ SÁGK Nagy a sürgés-forgás Kölesd utcáin. A házak kapui egymás után nyílnak, indulnak a dolgozó parasztok a határba, hogy elvégezzék a még hátralévő mélyszántást.. A munkába. siető emberek önkéntelenül megállnak a főtéren, mert itt hangos bemondó köszönti a beadásban és a mélyszántásban élenjáró parasztokat, a lemaradókat pedig jobb munkára serkenti a bemondó hangja. Van is eredménye ennek a serkentésnek, mert már majdnem minden dolgozó paraszt eleget tett beadási kötelezettségének és a mélyszántásnak. A tanácsház bejáratánál nagy fekete versenytábla hirdeti az élenjárók és a hátul kullogok nevét. A táblán legelső helyet foglal el Borda János, Kárpáti János, Ránics János egyéni gazdálkodó neve, ők mindenben élenjárnak már a beadási kötelezettségüknek is eleget tettek, sőt túl is teljesítették. Azonban még vannak hibák is, mert a kulákok ellen- agitációt folytatnak a beadás, az őszi vetés és a mélyszántás ellen. Ilyen kulák-hálóba került Borda János és Szeder János is, a,kik még nem tettek eleget a beszolgáltatás és a mélyszántás terén fennáljó kötelezel I.só göikfiék. # A lelkes fiatalolt még most is szorgalmasan járják az utcákat, bekopognak minden házhoz. végigjárják a Sió és Sárvíz partját, szedik a vas- és* fémhulladékot. Ezek a lelkes fiatalok felkutatnak mintjen kis zugot, minden darab ócskavasat összeszednek. A DISZ szervezet jó munkájának köszönhető az. hogy a fémgyűjtést tervüké*1 100 százalékban tudták teljesíteni. * Eddig nem volt Kü lesden ovóda a dolgozó nők' gyermekei felügyelet nélkül voltak. De most építenek övödét is. Ezután a gyermekes anyáknak néni 'mit törni a fejüket, hogy mi van otthon a pici gyermekekkel, mert ezután az óvodában gondos nevelést cs tanítást kapnak. * A községi tanács tervbe vette. hogy még ez- évben építenek • mozit és kultúrotthont. Az építési munkákat már meg is kezdték, előreláthatólag december 31-re kész is lesz. Az építkezésben lelkesen kiveszik részüket a község lakói. minden nap több és több a jelentkező, akik részt akarnak venni az építkezésben. $ Hosszú az Úttörő-utca, de kút esak egy van az utcában, az is rossz, mert mióta elkészült, nem adott még talán 2 liter vizet sem. A kút most. árván, mint egv elhagyott menyasszony búsul, mert senki sem megy lelője, igaz, hiába is menne, mert nincs víz a kút ban. * Már két. éve annak, hogy a hőgyászi vil- taraysaerelö vállalattal felvette s -kapcsola*of a községi tanács, hogy három utcába, ahol ez- idoig nincs, vezessék be a villanyt, de az eredmény az, hogy még a mai napig sínes villanyvilágítás c három utcáiban. A villanyszerelő vállalat azt a választ adta a községi tanácsnak, hogy nvers dúcokra nem lehet felszerelni a vezetéket. csak t rvm"l- VR. Azóta elmúlt már 2 év is, de villany meg most sincs. „Nevelők Napja46 Kosi viliid on Mintegy 200 pedagógus részvételével folyt le vasárnap a bonyhádi járás nevelőinek őszi találkozója. Bony hádon, az általános iskola nagytermében. A Pedagógus Szakszervezet lárási vezetősége gondoskodott arról, hogy a vidékről érkező nevelőket forró teával fogadják, és mindent megtett, hogy a pedagógusoknak kel- Vriierwé.. !i.'i-/.no-^'á (egye a november 29-i „Nevelők Napját." Az egybegyűlt nevelőket Pető Ede a járási oktatási csoport vezetője üdvözölte. Kívánta, hogy ez a nap a pedagógusok számára értékes tapasztalatokat és egyben nemes szórakozást nyújtson. Majd Szakát s Antal bonyhádi tanár József Attila és Kiss József néhány költeményét szavalta el és kiváló előadó művészetével már a nap kezdetét hangulatossá tette. Boros Béla a zombai általános iskola igazgatója előadást tartott „Hogyan harcolunk a lemorzsolódás, az iskolai mulasztás ellen" címmel. Előadásában rámutatott arra, hogy a lemorzsolódás elleni harc adminisztratív eszközeinél még nagyobb szerepet játszik a nevelők felvilágosító és meggyőző munkája. A tanulás, a tudás megbecsülésére kell nevelni a dolgozókat, hogy becsüljék, értékeljék az iskolát. Az új kormányprogramm nagy segítséget nyújt a lemorzsolódás elleni harchoz, amikor célul tűzi ki az általános iskolák fejlesztését. Az előadás utáni hozzászólások konkrét esetek felsorakoztatásával világították meg az utat, amelyen mind az általános, mind a középiskoláknak haladniok kell, hogy az ifjúság zavartalanul, győztesen beve- hesse a tudás, a műveltség várát, Sas Ádám számadó igazgató a ma- josi példával igazolta, hogy az iskola igazgatójának lelkes, szervező munkája igen szép teljesítményekre ludja sarkalni a Szülői Munkaközösséget. S z ő t s Gergely járási szak- szervezeti elnöke a továbbtanulás alapos előkészítésére hívta fel a figyelmet és, aura. kérte az iskola-bizottságokat, hogy a középiskolai felvételeknél, feltétlenül vegyék figyelembe a tanulók kívánságait s a helyi iskola javaslatait. A járás nevelőinek egyöntetű véleménye, hogy az iskolafejlesztés és az oktatásügy előbbrevitelének nagyszerű terve elősegíti a lemorzsolódás elleni harc győzelmét, . A „Nevelők Napja" igen jól sikerült., színvonalas kultúrműsorral ért véget. A bonyhádi pedagógusok énekkara szerepelt Lukács Károly általános iskolai igazgató vezetésével, majd Tóth István nevelő egy Ady-költeményt szavalt igen szépen. M á r k y János igazgató zongorán, Wetzl József mucsfaj nevelő tangóharmonikán adott elő klasszikus és modern zeneszámokat. A bonyhádi ..Nevelők Napját" meglátogatta H u- nyadi Károly a megyei tanács oktatási osztályának vezetője és S o- oonyai János a Pedagógus Szak- szervezet tolnamegyei területi bízott ságának elnöke is. Boros Béla Vasqyüjtésben Tolna megy© az eső A novemberi vasgyiijtö hónap alatt megyénk összes üzemei, vállalatai tel jesítették a vasgyü.jtési tervüket. — Már nem ilyen jó az eredmény a fémgyűjtés terén, mert körülbelül 20—25 százalékos lemaradás van. A MÉH vállalat legutóbbi jelentése szerint a vasgyüjtésben 186.9 százalékot értünk el, így a megyék között folyó versenyben Tolna megye az első helyre került. A járások közti versenyben a szekszárdi jár,is az első helyre került 241.2 százalékos vas és 66.8 százalékos fémgyüj- tési eredménnyel. A koreai-kínai fé! erélyesen tiltakozik a titkos ügynököknek szóló utasításokat tartalmazó elfogott levél ügyében Keszon (Uj Kína): A semleges nemzetek képviselőiből álló hazatelepítési bizottság november 8-án egy levelet fogott el, amelyet egy lászin- manista titkos ügynök akart az amerikai ellenőrzés alatt álló övezetből a tongjangnj hadifogolytáborba csempészni. A levél a tongjangni táborban működő liszimmanista és csangkaisekista ügynököknek szóló utasításokat tartalmazott magától Li Szín Mantel, továbbá a dél koreai „tábori csendőrség parancsnokától" és a Kuammtang- banditák maradványainak puszami úgynevezett nagy- követségétől. A koreai-kínai fél ezzel kapcsolat-* ban a katonai fegyverszüneti bizottság ülésén erélyesen tiltakozott az amerikai félnéL Az indiai fegyveres őrség által el-» fogott levél olyan döntő bizonyíték, hogy az amerikai fél kénytelen volt beismerni összekötő-rendszer fer.n- alüiásat a tongjangni hadifogolytáborban működő és külső titkos ügyuö-» kök között.