Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-15 / 268. szám

1953. NOVEMBER 15 NAPtÖ s Még következetesebb harcot a minőségért a Bonyhádi Cipőgyárban A gépek rendszeres, tervszerű karbantartásáról 1 A Központi) Vezetőség 1953 június 27—28-i.ki ülésének határozata hatal­mas feladatok elé állította a Bony­hádi cipőgyár dolgozóit. Mintegy 41 százalékban több. de minőségileg is jobb cipőt kell készíteniük mint ed­dig, hogy ezen keresztül, ezen a té­ren is kielégítsük dolgozó népünk állandóan növekvő igényeit. Éppen ezért, október 1-től kezdve még egy műszak indult be az üzemben, ami­hez 150 új dolgozót vettek fel. Az Alja II. kör — mely 4—5 éve csak férfi cipőt gyártott ekkor női ciipő gyártására állt át. A modelliváltozás is több lett, mint az előző hónapok­ban volt. A naegnövekedeil feladatok nagy nehézségeket okoztak a gyár műszaki vezetőinek, de a dolgozók­nak is. Nem volt elég szakmunkás, az Alja dolgozód nehezebben gyár­tottak női cipőt Ezért augusztustól kezdve már nem tudják a tervet tel­jesíteni, a minőség is az első hóna­pokban 50—60 százalékra esett visz- sza. Ennek nyomán lazult a munka- fegyelem is, több szakmunkás el­hagyta a gyárat, a megmaradtak kö­zül is egyesek nem törődnek annyira a feladatokkal — mindez a párt- és tömegszervezetek gyenge felvilágosí­tó és nevelő munkájából eredt. A Bonyhádi Cipőgyár vezetősége, de minden egyes dolgozó azt állítja, hogy nincs olyan hiba, amit ki ne lehetne javítani, jó összefogással, közös megértéssel. Éppen ezért a műszakiak tervet dolgoztak ki; a sztahanovisták — 19-en — munka­módszerátadáson keresztül tanítják az új dolgozókat, a pártszervezet pe­dig feladatokkal bízta meg a bizal­miakat, akik szintén mindent elkö­vetnek, hogy a kapott szempontok alapján jól oldják meg a teendőket. Az üzem minden dolgozója, kivétel nélkül komoly harcot folytat a hi­bák kijavításáért, a terv teljesítéséért — a régi jó hírnév megszerzéséért. Ha az októberi munkák eredmé­nyét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a vezetők és a dolgozók min­dent elkövetnek a reájuk bízott fel­adatok sikeres elvégzéséért. Javull a mmikale<>yelcm — alig van egy-.két igazolatlanul mulasztó, késönjövő. A pártcsoport- bizalimiak jó munkáját bizonyítja, hogy a „forradalmi műszakra" pá­rosversenyt szerveztek az üzemiben, ami máris eredményeket hozott, mert a körökben emelkedett a minő­ség. Varga Viktor, a II. kör dbpli- zója az utóbbi héten javította meg munkáját, s így Tóth szaktárs dop- lizó versenytársával szemben jobb eredményt is ért el. A sztahanovis­ták is becsülettel végzik munkáju­kat, rendszeresen foglalkoznak az új dolgozókkal, átadják munkamódsze­rüket. Landher Mária kétjelvényes sztahanovista kitüntetett tűzőnő Frttsi Ádámnénak, Hosszú Ferenc- nének, de ezenkívül még 6 dolgo­zónak adta át ezideig fejlett mód­szerét. De a többiek is segítik a gyengébbeket, aminek eredménye, hogy van olyan nap, amikor a tan­kör dolgozód ellénik a régi körök eredményét. Mindezek ellenére mégsem tudják teljesíteni tervüket a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói. Az élmult hónapban a tervteljesítésben 86.24, az élsőosztályú cipők gyártá­sánál pedig 75.22 százalékot értek el, ami már javulást jelent az előző hónapokhoz viszonyítva. A „forradal mi műszak" alatt csak közeli ered­ményekről beszélhetünk, aminek oka legnagyobb részben a gyakori áram­szünet és a női cipőről gyermek­cipőre való átállás volt. Lehet, s kell is javítani, hogy az év végéig a rendes kerékvágásba kerüljenek, sőt pótolni tudják a le­maradásokat is. Éppen ezért még na­gyobb kapcsolatot kell kialakítani a műhelyrészek között, mert ezzel egyenletessé válik a termelés. Javí­tani kell munkájukat a babeigazítók nalk is. Ha november 10.én Müller .Iónon, Púifi János, Tatár Gyula és Krasztnai József babangaziták jói dl. litották volna be a hátsó kérgeket, 90 százalékos minőséget érhetett vol­na el az üzem. Ezzel szeműién 236 pár cipő se lej the került, mert fer­dén volt a cipőkiben a hátsó kéreg. Szelesi László műszaki vezetőnek is többet kell járni a dolgozók között, mert hiányolják. Ered István főmeós is azért szólt az egyik napon Szabó G. József párttitkár elvtársihoz, hogy Szelesi elvtánsat nem tudja hol van, nem tudja megérteni, máért nincs többször közöttük. Szelesi elvtárs irá nyitására, vezetésére szükségük van a dolgozóknak — ezért szeretnék, ha többször volna közöttük. A műszaki vezetés akkor lesz egészen jó az üzemben, ha gyártás köziben többször ellen­őriz, s ha az elrontott munkát nem ő javítja ki, hanem annak adja visz- sza, aki elrontotta azt. Továbbá,' a műszkd vezetés ne engedje meg, hogy mester álljon a géphez dolgozni, mint az már nem egyszer előfordult. Kol- pek Lajos, a tankör mestere az egyik napon kénytelen volt a gép mellé állni, mert a műszak nem biztosí­totta a munkaerőt. A még meglévő hibák kijavításá­val emelkedik a teljesítmény a Bony hádi Cipőgyárban, jobb minőségi cipőt tudnak gyártani a dolgozóknak. S erre is törekednek a cipőgyáriak valamennyien, mert nekik sem mind egy, hogy milyen cipőben járnák. A hibák kiküszöböléséhez megvan­nak az adottságok, csak továbbra is a jó és szorgalmas munka szük­séges. üzemekben látták volna azt is, hogy a szekrény belsejében muszlincák zsongnak. A Szabadság Szálló büfféjében is érdekes események játszódnak le. Október 31-én történt ,hogy az egyik felszolgáló megdézsmálta felszolgálás közben a vendég által rendelt liba­aprólékot, pedig az a minőség mér­tékét sem ütötte meg, mert az előírt rizs helyett gerslivel szolgálták fel. „Kellemes" fogadtatásban van ré­szük azoknak a vendégeknek is, akik éjszakai szállásra a Szabadság Szál­ló vendégszobáit veszik igénybe. Ha kifogást emelnek az ágynemű tiszta­sága ellen, azt válaszolja a szoba- asszony, ha nem tetszik, hozzon ma­gával ágyneműt, máskor pedig gon­dom lesz rá, hogy ne jöjjön hozzánk aludni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen és hasonló hibákért súlyos felelősség terheli nemcsak a személyzetet, de a vállalat vezetőit is. A I» A Az eset úgy kezdődött, hogy fele. ségem egy ismerőse látogatóba jött hozzánk ... s ami ilyenkor tenni szo­kott, ha asszonyok beszélgetnél; egy másközt: a divatról folyt a szó, A látogató szép ruháját csodáltuk illő figyelemmel, s feleségem felfedezett a ruhán egy csatto.. — Jajj, de édes, mit szólsz hozzá? Kérdi tőlem. — Gyönyörű — szólok én, ismerve az illendőséget, s komoly tárgyila­gos képpel vizsgáltam a csattól ■. • Egy közönséges rézcsatt egyébként, de ha egy nő ruhájára teszi, annak feltétlenül Ízlésesnek, stb. stbjnek kell lenni. — Igen dekoratív, — mon dóm én, — hogy adjam a jól tájé­kozottat. (Ki gondolt arra, hogy ezek a szavak s ez a rézcsatt okoz­za még vesztemet, hogy ezért a va­rak rézcsatt miatt neveznek engem „felelőtlennek", hogy porig lealázva kell bujkálnom a 18. számú Népbolt nagyhatalmú vezetője előtt ...) De menjünk sorjába: Ahogy a vendég akkor este elment az esetné. Körséta a Szekszárdi Vendéglátó Kellemes meleg árad a szekszárdi Béke étterem söntésóben, amikor be­tér a dolgozó napi munkája után, vagy közben, hogy elfogyasszon egy­két pohár hűsítő vagy melegítő italt, ahogy éppen az ízlése megkívánja. Igen sokan látogatják ezt az étter­met. Szeretik a dolgozók, mert rend és tisztaság fogadja őket és a fel­szolgálásra sincs panasz. Az étterem­ben rend, tisztaság, terített asztalok várják az ebédre betérőket. A kony­hában éppen készül a jó ebéd. A ha­talmas tűzhelyen egymás mellé so­rakoznak a nagy lábasok, melyekben az ízletes pörkölt és egyéb ételféle­ségek főnek. Koch némi a főzés mestere. Az ő hozzáértését dicséri minden a konyhában. Itt is a legna­gyobb rend és tisztaság honol. 4—5 asszony szorgoskodik, több mint 200 személynek főznek itt és azon igye­keznek, hogy minden tekintetben ki­elégítsék a dolgozók igényeit. A vasúti vendéglőben — ez a III. számú üzem, — nem így néz ki a helyzet. Hiba van a tisztaság és fű­tés körül egyaránt. Tűrhetetlen az is, hogy a felszolgáló a kiszolgálás mel­lett WC-t is tisztít. Igaz, hogy arra is ráfér a takarítás, bár nemrég volt meszelve, alig egy hónapja. De az­óta nem takarították el a lecsurgó meszet. A fűtésnél csak az hiba, hogy a hőmérséklet kint 10 fok alatt van, s a vendégek fűtés hijján nagy­kabátban melegszenek. Ha a Dísz-téri cukrászdába tér be az ember, azt hilhetné, hogy itt min­den a legnagyobb rendben megy. De, ha egy kicsit körülnéz, mást tapasz­tal. Kicsi a választék a cukrászsü­teményekben. A cukrászok tojás hiá­nyára panaszkodnak, ami arra en­■AtVCI6zhet«tlen az agftócM* MHnkábfli ged következtetni, hogy a vállalat vezetői nem használják ki eléggé a helyi beszerzési lehetőséget, döntően a központi alapra támaszkodnak. Ha valaki a dolgozók által közkedvelt gesztenyepüré után érdeklődik; .saj­nos nines", azt a választ kapja. És ez már régóta így van. Nem azért, mert nincs gesztenye, vagy a feldolgozás­hoz szükséges munkaerő, hanem azért, mert a vállalat nem gondos­kodik megfelelő minőségű gesztenyé­ről. Mintegy másfél hónapja vásá­roltak ugyan 2 mázsa gesztenyét, mégpedig III. osztályút, melynek 20—25 százaléka akkor is rossz volt. Ma már több mint a fele használha­tatlan. Ilyen gesztenyével akarták megjavítani a dolgozók minőségi áruval való ellátását. Ellenőrzést is ritkán gyakorolhat a vezetőség, mert ha sűrűbben meglátogatnák a cuk­rászdát, bizonyára észrevették volna, hogy az üveghűtőszebrény egyik fa­la két hónap óta el van törve. Meg­„Hoffyan horrorok a békéén“ Pályázati felhívás A Tolnai Napló olvasói és levele­zői részére pályázatot hirdet „Ho­gyan harcolok a békéért' 'címmel. Pályázhat minden olvasó és levele­ző verssel, tárcával, novellával és egyéb műfajú Írásokkal. A beküldött művek tartalmazzák az egyén vagy község békeharcát, a béketalálkozó­ra való készülést és a kormány- programra — a béke programmja megvalósításáért kifejtett munkát. Lehetőleg egyetlen irásmű se le­gyen hosszabb, mint 80 kézzel írott sor. A pályázatok beküldésének ha­tárideje 1953 december 10. Bekül­dendő a Tolnai Napló szerkesztősé­gébe, Szekszárd, Széchenyi u. 18. Az első díj 200 forint, a 3—5 díj könyvjutalom, a 6—10-ik díj dicsérő oklevél, A Pért Központi Vezetőségének október 31-i határozata megáll»* pítja, hogy az iparosítás túlhajtott üteme miatt kárt szenvedett az üzemeltetés biztonsága, háttérbe szorult a gépek rendszeres karban tar* tása. „Az iparfejlesztés lassúbb üteme — mondja a határozat — lehe­tőséget nyújt e hibák kiküszöbölésére, a termelés jobb megszervezé­sére." A fentiek értelmében rendkívül mértékben fokozódott a tervszerű megelőző karbantartás jelentősége. Meglévő gépeinket a tervfegyelem megszilárdításán keresztül ezután még nagyobb gondoskodás mellett kell kezelnünk, ápolnunk a termelés fejlesztése céljából. Az előttünk álló hónapokban nagymértékben meg kell javítanunk az üzemekben a tervszerű megelőző karbantartást. Megyénkben a tervszerű megelőző karbantartás munkája itt-ott elhanyagolt, de üzemeink legnagyobb ré­szében a lehető legjobban igyekeztek biztosítani ezt a munkát, hogy így ne legyen gópállás. A FVRKÓPUSZTAI KENDERG YAR különösem az utóbbi hónapok­ban ért el eredményt a tervszerű megelőző karbantartásbaei. Ennek ered­ményeként június óta nem volt gépúllás váratlan hibák miatt. Ebben nein kis szerepe van a tervszerűségnek, amit az üzemvezetés segítségével le­het elérni. Maid Péter üzemlakatos elmondta, hogy a művezetők állal beadott munkákat tervszerűen oldják meg, mert csak így biztosítják as üzem részére a zökkenőmentes termelést is. „Ha kell túlórázunk is azért, hogy ne legyen gépállás üzemünkben,. A legutóbb a kazánokon a bizto­sító feleket át kellett alakítani, amit három teljes nap és két éjjel végez­tünk el. Ennél « munkánál nagy segítségünkre volt Habaró József sze­relő, a szombathelyi javító műhelyünkből, akinek segítségével tervszerűen elvégeztük ezt a munkát.“ Problémát okoz még a gyárban az, hogy karbantartó szakmunkáé hiánnyal küzdenek. A kisebb karbantartási munkákhoz azonban bevon­juk a gyár fiatal dolgozóit, akik a szakmunkásokhoz osztanak, s így a kapott tapasztalatok alapján elvégzik a feladatokat. * A RAT ÁSZÉ K! MALOM a tervszerű karbantartásának fejlesztésében értek el eredményeket. Itt minden dolgozó feladatává vált, ha géphibát, szíjszakadási észre vesz, azt, ha lehet azonnal megjavítsa, vagy értesítse a művezetőt az előadódon bajokról. A megelőző karbantartás biztosítása érdekében a malom dolgozói hibanaplót vezetnek be, ahova mindig be­jegyzik a hibákat akkor, ha saját személyükben azt nem tudjálc eiv- gezni. MüszakváltásnAl a munkába álló brigádvezetők, a művezető Allan., dóan figyelemmel kisérik a hiba napló t, s ha vannak hibák, azt nyomban, vagy bizonyos idő múlva ki is javítják. Ez oda vezetett, hogy az üzem­zavarokat ma már teljesen megszűnte tték e tervszerű munkán keresztül. A november 7-i vállalásuk a gépállások 50 százalékos csökkentésére történt, de e vállalással szemben még jobb eredményeket ériek el ezen a téren. Az olyan javításokat, melyek nem voltak sürgősek, áramszünetben javí­tották meg. S ezután is tervszerű me gelőző karbantartással biztosít ják a termelés egyenletességét a bátaszélvi malom dolgozói. * A TOLNAI SELYEMGYÁRBAN munkahelyenként preventív karban, tartók végzik el a helyszínen az előforduló gépi hibákat. A TMK-részleg az üzemvezetés segítségéved végzi el a megelőző karbantartási munkála­tokat. Ifj. Bencze János hegesztő erről ad felvilágosítást, hogy néha-néha vamnak nehézségek a feladatok elvé gzésénél, mert nincsenek meg teljes egészében a szükséges szerszámok, mint például menetmetszők. ,,Ahogyun tudjul; — mondja Bencze szak-társ — úgy azért elvégezzük becsületesen feladatunkat. Csak azt nem tudjuk megérteni, mi hegesztők, hogy miért nem értesítenek bennünket arról a TMK-f elelő sók, hogy milyen eredmé­nyeket érünk vagy értünk már d eddig is a tervszerű megelőző karbantar- tásnálA Adjuk tud 'ára a dolgozók ezen eredményét, még jobban folyik ezután a tervszerű megelőző karban tartási munka az üzemben. Pólójuk a kiöregedett szőlőket Két évvel ezelőtt, a földeseid foly­tán én is kaptam olyan szőlőterü­letet, melyben legalább 1200 négy­szögöl vad volt, 10 év óta senki sem törődött vele. Akik látták, mondot­ták is, ezzel semmit sem lehet kez­deni. Ekkor arra gondoltam, hogy kivágom, nem érdemes vele vesződ­ni. Tavaly azonban más elhatározás­ra jutottam. Kitisztítottam az öreg, vad tőkéket, amikor pedig hajtani kezdtek tavasszal, a haj ásókat le­tisztítottam. A berlandieren 3—4 hajtást hagytam. A montikolóm pe­dig csak kettőt. Ezeket egész nyá­ron tisztogattam. Amikor pedig el­érték a 2 méter hosszúságot, vissza­vágtam a hegyüket és így megvas­tagodtak. Kétszer meg is permetez­tem őket, hogy kellő időben beérje- nék. Szeptember 15. után, megkezd­tem a döntést. Három nap alatt 600 döntést csináltam, egy-egy tőkéből pedig 2—3 vagy 4 tőkét, aszerint, hány szálvesszőt hagytam meg rajta. Az így nyert tőkék már a távasszal beolthatok, hiszen táplálja őket az anyatőke és a fiatal vesszők is ha­mar megtövesednek. Ilyen pótlást mindenki alkalmazhat és 3—4 év alatt rendbehozhatja elhanyagolt szőlőjét. Kolb József, Bátaszék. ........ .. ■■■ ..................................................... ..........r N ASZ KÖNYV... nyék katasztrofális gyorsasággal kö­vették egymást: Feleségem kijelenti: Neki egy pont ilyen ruha kdl, egy pont ilyen csattal... Engedelmesen fejet haj­tottam e kérés előtt. (Ugyan mi mást tehettem volna.) S másnap reg­gel megkezdődött a bevásárlás; aZ anyag, a cérna, a .selyem, a váll- párna ott feküdt előttem egy cso­móban már délben ... — A csatiért holnap menjél be, azt m.ond}ák holnap lesz — adja ki az utasítást nejem. S én a csatiért holnap bementem, s bementem, minden nap... de a válasz mindig ez volt: holnap lesz, holnap lesz ... S így ment volna talán az idők végtelenségéig, ha a jó sors (vagy a -ossz?) elembe nem hozza régi is­merősömet (nevezzük Rudákovics- ■>ak). Elpanaszolom bajomat, ö rög­tön ajánlkozik, hoz egyet. (Ö ugyan M a Textlkmqykr riskeddmi dol­gozója.) — Hát van-? Hogyne, kiló­számra., de nem jön a Népbolt Arte. S válóban hozott. Eire bciuvinem a nevezett Ncpboltba... s kértem... V(Íbisz: Holnap. Erre kértem, a Pa~ naszkönyvet. S beleírtam a d'éz. csaiiot és a holnapot'', s mint aki jól végezte dolgát távoztam-.. De ember tervez, a uépboltosok végeznek, s legközelebbi vásárlásnál a vezető kartásnő felelősségre vont; *... hogy mertem ... beírnak mindent felelőtlenül... s vegye tudomásul nincs rézcsatt, megnéztük a Nagy­kereskedelminél . ~ Furdalt a. lelkiismeret; hátha iyaz- talanul bíráltam a pan asz lkon yvb en. No — de Jeérdezzük meg az illeté­keseket. Telefon: 26.17. — Van ké­rem rézcsat, olyan szögletes? Izgal. más pillanatok — míg megnézik. — Van — jött a válasz a drót túlsó feléről. — Olyan két centistől fölfelé minden nagyságban... Hurrá... meg van mentve a be­csületem! —n. —f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom