Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-20 / 221. szám

6 NAPLÓ 1953 SZEPTEMBER 30 Egy szekér árucikket vittek haza az alsónánai Világszabadság tszcs tagjai az ár eszál ítás után Sok kár crte az idén az alsónánai Világszabadság tszcs tagjait, mert a dombok között lévő, mályfekvésű bú­zavetésüket, burgonyaföldjüket elön­tötte a víz s az alig egy esztendős csoport tagságának minden erejét latba kellett vetnie, hogy legyőzze az elemi nehézségeket. Ebben a harc ban a Világszabadság tszcs lett a győztes s nem maradt el az ered­mény sem: 4.20 kg búzát, 48 deka rozsot és 1 kg árpát osztottak ki ed­dig egy munkaegységre. De kedvezők a további kilátások is, mert az elő­zetes számítások arra mutatnak, hogy az év végén 2 kg kukoricát, ugyanannyi burgonyát és szénát, más fél kiló takarmányszalmát és 2 kiló takarmányrépát tudnak adni munka­egységenként, míg a pénzbeli része­sedés megközelíti a 10 forintot. Az árleszállítást követő héten 6 tszcs-család 50 mázsa kenyérgaboná­val indult él a szekszárdi hetipiacra. Bakó Teréz 7 mázsa búzával, Antal József 3 mázsa búzával és 2 mázsa rozzsal, id. Hegedűs István 2 mázsa rozzsal és 5 mázsa búzával, ifj. Hege düs János ,a tszcs elnöke 5 mázsa búzával. 2 mázsa rozzsal, Pét érd; Ist­ván pedig 6 mázsa búzával Indult út nak. A szép gabonának hamar alkadt vevője s a hat. család közel 20 ezer forinttal kezdte meg a vásárlást. Sok mindén kellett: Hegedűs István 2 öl­töny ruhát, cipőt, alsóneműt vett, hogy teljes legyen az öltözete még egy szép kalapot .is kiválasztott magának. Ifjú Hegedűs János rádiót vett, Peterdi István pedig a leszállított áru ba­kancsból választott magának. Mire mindent megvettek, megtelt a tszcs szekere is: a vásárolt iparcikkekből kitelt volna egy kisebb fajta áruház. Ekkor jutott eszébe valakinek, hogy a nagy bevásárlás örömére egy vörös zászlót is vegyenek a tszcs-nc-k. He­gedűs bácsi gyűjtötte össze kalapjá­ban a pénzt: mindenki hozzájárult néhány forinttal. Nem kellett megtel nie a kalapnak, mert tízezer leszállí­tott áru iparcikk között a zászlóse- yem is szerepel, s amikor a megra­kott, kQcsrn. kibontották a csoport új vörös lobogóját, mindenkit ünnepi ér zés fogott éi. Egy esztendő minden munkáját-, és eredményét hirdette a kibontott, vörös zászló s mindenki azt olvasta ki a zászló selyméből, hogy érdemes volt dolgozni. Valaki nótára gyújtott : Hej, de sokat arattam a nyáron ... — De volt is .mit aratni, — tréfál kozott ifj. Hegedűs János a tszcs el­nöke. — Csak az a sok eső ne öntötte volna el; búzánkat — mondta valaki — mennyivel több jutott volna min denkinek! . így ment a kocsi, a jókedvű tagok nótája és komoly beszélgetése közben mikor Szekszárd határában váratlan kalandjuk támadt. Egy ismeretlen motorkerékpáros, akiről később kide­rült hogy nyomozó, megállította a kocsit s érdeklődni kezdett, honnan viszik ezt a rengeteg ruhát, cipőt, szövetet ,hol vették, hogyan jutottak ■hozzá. Először senki nem értette a kérdést s bátortalanul felelgettek, de csakhamar kiderült minden s He gedüs János elnök nevetve magya­rázta meg a félreértést: — Nem loptuk mi ezt, elvtárs, ha­nem úgy vettük a keresetünkből. De ez csak hat család bevásárlása, még ugyanennyi hátra van. De mondja meg az elvtárs mindenkinek, hogy mit vittek haza az alsónánai tszcs- tagok. Alsónánán órák alatt híre ment, mi mindent vásároltak a Világszabadság tagjai. De minden hírnél ékesebben beszélt az, amikor a tagok itt is, ott is új ruhában, új csizmában, cipőben je­lentek meg. Idős Papp Károlyék férj hezmenő lányán is volt mit nézni: az előlegből vették meg neki a teljes stafférungot. De a tszcs-tagok jómód ja még az alsónánai iskolában is le­mérhető, mert az iskolanyitásra min den tszcs-család kisgyermeke új ru­hában ment az iskolába. Emiatt, amint beszélik, még családi perpat­varok is keletkeztek, mert több álta­lános iskolás otthon komoly szemre­hányást tett a szüleinek: — Ha beléptünk volna a tszcs-be, most nekem is új ruhám lenne ... — Az árleszállítás különösen meg­könnyítette bevásárlásunkat, — mondja ifj. Hegedűs János elnök. — A feleségemmel kiszámítottuk, hogy csak nálunk közel ezer forint meg­takarítást jelent az árleszállítás. Ha még tovább számolunk .akkor kide­rül, hogy a tszcs-énkben lévő 12 csa­lád őszi bevásárlásánál közel 20.000 forinttal tudott több árucikket venni, mint az árleszállítás előtt vehetett volna. A Világszabadság tszcs nem tekint hét vissza nagy múltra: egy éve ala­kult meg .Az első esztendő sok ne­hézséggel járt: vetőmagot kölcsönbe kaptak, a téli takarmányozás is nagy gondot jelentett, a tavaszi esőzések is sokat ártottak. — Megedzett bennünket az elmúlt év, — mondja Hegedűs János, — s most úgy érezzük, megerősödve, ta­pasztalatokkal gazdagodva nézhetünk a jövő elébe. Több alsónánai egyénileg dolgozó paraszt ugyanígy gondolkozik, mert már eddig hat család jelentette be, hogv szeretne a Világszabadság tag­jai közé lépni. (s) Több gondot fordítson a dombóvári tanács a nevelök lakásigény lésére Elvtársak ! Elvtársnők ! Jöjjetp' Komlóra építeni szocialista hazánkat! Varnak a komlói széncsata hősei! 1. Földalatti és külszíni munkára keresünk dolgozókat: 1. Komlói Szénbányák üzemeihez. Felvétel az Uj Bányász-fürdő épu.ete ben. bármely üzem munkaügyi csoportjánál, valamint Anna- és Béta­akna munkaügyi csoportjánál. 2. Komlói Aknamélyítő Vállalatnál, felvétel a vállalat munkaügyi cso­portjánál. Il.Külszini munkára keresünk dolgozókat: 1. Szénszállító- és Szolgáltató Vállalat (volt Szénbánya Igazgatósági Anyagbeszerző Vállalat, Mélyfúró Vállalat, Karbantartó Vállalathoz. Jelentkezni lehet ezen vállalatok munkaügyi csoportjánál. A keresetek, teljesítmények és munkakörök szerint változnak a bányász kollektív szerződés szerint. Ezenkívül: a) minden dolgozó megkapja a komlói 10% pótlékot, ha igazolatlan mu­lasztása nem volt, b) nős és családfenntartók évi 40 q szénjárandóságban részesülnek. c) évente ingyenes munkaruha és lábbeli juttatásban részesülnek a szén- bányászati dolgozók, d) azon földalatti dolgozók, akik szerződést kötnek egy évre 400.— Ft. szerződési jutalmat kapnak, amennyiben szerződést még nem kötöttek, illetve 1 éven belül nem elbocsájtott, vagy önkényesen kilépett dolgozók. e) hűségiutalomban részesülnek mindazon földalatti dolgozók, akik egész éven át nem mulasztottak igazolatlanul. A hűségjutalom összege az évi keresetének 3—10%-ig, terjed. Elszállásolást leány- és legén.votthonainkban, napi háromszori, bőséges étkezést 8.70 forintért biztosítunk. Elvtársak! Álljatok be ti is a széncsaták hőseinek sorába! Várnak benneteket a komlói szénbányászati tröszt dolgozói! Az elmúlt héten levelet kapott szerkesztőségünk Dalmand községből A levél írója többek között arról szá­mol be, hogy a dalmandi általános iskolából a múlt év októberében Dombóvárra helyeztek egy nevelőt tanítani. A dombóvári tanács azon­ban nem gondoskodott arról, hogy a nevelő lakást kapjon Dombóváron, így annak bútorai még mindig a dal mandi általános iskola szolgálati la­kásában vannak. Ez pedig azzal jár, hogy akadályozza a dalmandi gyer­mekek tanítását. * A levél nyomán szerkesztőségünk helyszínen vizsgálta meg a dolgot. Megállapítottuk, hogy a levélben felvetett problémák valóban akadd, lyózzák a gyermekeik tanítását. Kü­lönös látvány tárult elénk, amikor az iskola udvarára érkeztünk. Az egytanlermes iskolában még folyt a délelőtti tanítás. Kint az udvaron és a folyosón pedig már gyülekez­tek a gyerekek a délwáni tanításra. Ez csak meg is járja még jó időben. De ha megjönnek a hidegek, az őszi esős idők, a gyermekek nem vár. hatnak kint az udvaron, viszont a folyosón is könnyen megfáznak. Miért van mindez? Azért, mert a dombóvári tanács néni gondosko­dott a multév őszén áthelyezett ta­nítónőnek, névszerint Visegrádi Já­nosáénak megfelelő lakásról és an­nak bútorai akadályozzák, hogy a gyermekek fedél alatt várhassák a délutáni tanítást, de akadályozzák azt is, hogy egy másik tanterem megnyitása lehetővé váljon. A hely. zet az, hogy a. Visegrádiné bútorai, által elfoglalt szobát ideiglenesen tanteremnek lehetne berendezni, a többi helyiségeket pedig szertárnqk és ideiglenes tanítói lakásnak• két nevelő részére, akik Dombóvárról járnak Dcénumdra tanítani. Ideje voltul, hogy a dombóvári tanács végre gondoskodna, hogy Visegrádi né megfelelő lakást kapjon, és vég­legesen beköltözhessen Dombóvárra, mert ezáltal megnyílna a lehetőség arra, hogy Dalmandon is két tan­termes iskolába folyjon a tanulás, és megszűnjön az a tűrhetetlen ál­lapot, hogy az iskolás gyermekek­nek órákat kelljen várnia a hidegm ben, szabad ég alatt, vagy az iskola szűk folyosóján, mig megkezdődik a délutáni tanítás. Az A>IEK-ottlion tanulói megállják helyüket <. * Hőgyészi görögotthonból középisko lába ment tanulók nap, mint nap felikeresik levelükkel régi otthonuk nevelőit. A levelekből kitűnik, hogy új iskolájukban is mindenütt megáll­ják helyüket. Dzovairisz Jorgosz pél dául ezt írja :„Tanáraim valameny- J nyien nagyon szeretnek és minden­ben segítségemre vannak, problémá­imban segítséget nyújtanak. Soha nem tudok eléggé hálás lenni ezért a gondoskodásért. Tudom, hogy ezt csak jó munkámmal tudom meghá­lálni. Éppen ezért még nagyobb szór gálámmal tanulok. Iskolatársaim is igen kedvesek, minden szünetben kö­rülvesznek és érdeklődnek. Mikor jöttél Magyarországra, milyen város Athén, milyen a görög nép élete, mit tudtok hazulról stb. — Alig győ zö'k felelni nekik.“ Kiriazopulosz Szteriosz, pedig eze­ket írja: „Szegeden vagyok a Magas- építési Technikumban. Kezdetben kis sé nehéz volt, de a sok magyar ba­rát átsegített, a kezdeti nehézségeken, s így mindinkább könnyebbé válik az új környezet megszokása. Nem tudok eléggé hálás lenni volt neve­lőimhez és bárhova kerülök, mindig gondolok rájuk. Tudom, hogy tanu­lásommal hasznos tagja lehetek ha­zánknak." Sorolhatnánk még így tovább. Min den levél arról tanúskodik, hogy nemzetiségi iskolában tanítani nem könnyű, de munkánkat bőségesen meghálálják a tanulók azzal, hogy szeretetük az otthon elhagyása után is kísér bennünket. Él a nevelőkben is a tudat, hogy munkájukkal ők is a szocializmust építik. Ezért vállal­tuk ezt az áldozatos munkát. Taní­tani és nevelni akarjuk az otthonuk­tól elszakadt kis görögöket, hogy egy kor valóban építői lehessenek felsza­badult hazájuknak. Major Mátyás népműv. ügyvez. Ám nek nem szabadna lenni... Egy közös tengelyen működő gyalu és fűrészgép áll a sárpilisi gépállo­más asztalosműhelyében. Ez a gép nagy segítség a gépállomás dolgozói­nak. Ennek ellenére az elmúlt he­Már javában esteledett. Poiana Maré falu tanácsházának cementlép csőin többen üldögéltek. Az öreg Petre Oprisant hallgatták, aki a fel- szabadulás előtti időkről beszélt. Ké­sőbb a kombájnvezető-iskola néhány tanulója és két ifjú traktorista is csatlakozott a hallgatósághoz. Mind­annyian lélekzetüket visszafojtva les ték az öreg szavait. Petre Oprisan nagyszerű előadó volt. Hol megrí-kat ta, hol harsány nevetésre derítette hallgatóit. — Nehéz idők voltak azok! — só­hajtott fel az öreg a történet végén. — Nyomor, és tudatlanság lakozott a falunkban. Alig volt itt élet... Bezzeg ma! Ma valósággal forr. lük­tet az élet és még az aggastyánok is megfiatalodnak ... Igen, Poiana .JVIare faluban ..való­sággal forr, lüktet az élet1'. És ebben a forrásban, lüktetésben úi emberek születnek s olyan tettek, amelyek megváltoztatják az élet arculatát. A „rá din főni sínk“ A hangszóróállomáson négy vitat­kozó férfi ülte körül az asztalt Poi­ana Maré falu dolgozó’ csak úgy ne­vezik őket, hogy a „rádiófonisták“. Ök irányítják és végzik ugyanis a falu hangerősítő állomásának mun­káját. Vitájukat hallgatva az ember azt Hihette volna, hogy valamilyen nagy rádióadó állomás műsorszer­kesztő bizottságának értekezletére csöppent be. A műsortervről vitáztak Szó esett szatirikus és humoros ver- senyszámokról, zenei műsorokról. stb. A kl i ! ÉRA HRJESZTÖI — Mo'1 kezdődik a kultúrotthon építése. — vetette fe! Constantin Mo tataeanu. a hangszóróállomás felelős vezetője. — Ezt az akciót állandóan támogatnunk kell. Először is hang­szórót szerelünk fel az építkezésnél, hogy vidámabban menjen a munka... És nemsokára felállították ezt a hangszórót is. amely éppúgy, mint a falu dolgozóinak ott-honában fel­szerelt többi 700 hangszóró, gaz.drg műsort sugárzott. A központi rádió­adások mellett a Poiana Mare-i pa­rasztok körében közkedveltségnek örvendenek a helvi adások is, ame­lyek a falu úi életét tükrözik. A mű­sorokban gyakran énekel népdalokat Elena Borceanu és Lucia Nitoíu, a kollektív gazdaság két fiatal-nőtágja A kollektív gazdaság tagjai külön adá sokban számolnak be kiváPŐ-' ered1 menyeikről. Este a hangszórók a bu­karesti rádió műsorát sugározzák; • be : ■. A könyvtárosok öt, Poiana Maré falu 12 szérűié,a üte­mesen zümmögtek a cséplőgépek. Az etetők verejtékezve tömték ...g kévé­ket a gép feneketlen gyomrá|ja. Aranysugárként ömlött a búza a zsá­kokba. A közeli akácfák áraikéban az előző váltás pihent következő mű­szakja előtt. —- Ugyan ho! marad a könvvtáro- sunk* — fújta bosszúsan maga elé a füstöt a gépész. Sohasem szokott késni! , —, Ma is qMön np nvuyiá ...No iám, már itt is. van! 'kndi' Csakugyan, az akácfák közt fel­tűnt az egyik könyvtáros jól ismert alakja. A pihenő emberek felugrál­tak helyükről és körülvették. — Elhoztad a „Mitirea Cocor“-t? .. . Hát az „Aranycsillag lovagjá‘‘-t? — hangzanak egymásután a türelmet len kérdések. Mindenki kért, min­denki várt valamit és a könyvtáros mosolyogva tett eleget az olvasók kívánságainak. Aki megkapta a kívánt könyvet, máris 'eheveredett az árnyékban. Az akácfák környéke elcsendesedett, mindenki olvasott. Vasile Puroariu elégedett arccal indult el. — Nekem a ..Távol Moszkváitól'‘-t hozd el holnap! —kiáltotta utána az egyik etető. A könyvtáros ezt a kérést is felje­gyezte a többi mellé és aztán sza­porán szedte a lábát r következő szérű felé, mert még sok olvasó ..várta. Poiana Maré faluban 12 könvvtá- rjos tevékenykedik. Jó szervező mun­kájuknak köszönhető, hogy az olva­sók száma a rövid idő alatt megkét­szereződött. Egyre több dolgozó pa­raszt keresi fel a könyvtárat, pedig a fjú'szabadu'ás előtt legnagyobb ré- iiWí irni-olvasni sem tudott. Ma már könvV“k nA’kül el sem tudják kép­zelni életüket. A matti gépész Florea Picit nevét már-már telje­sen el is felejtették a- poiana Mare-i oprasztek Nem azért', mintha ez az ifjú valami olyasmit követett volna el, amiért a falubéliek még a nevét is ki akarnák törölni emlékezetük­ből. Nem, éppen ellenkezőleg, ez a parasztifjú közszeretetnek örvend, de a nevén már senki sem szólítja. Az egész falu apraja-nagyja „Itt a mi mozigépészünk!“ kiáltással szokta fo­gadni. Ezt a felkiáltást aztán rend­szerint a kérdések zöme követi. — Milyen filmet vetítesz nekünk ma este? ... Hát a jövő héteri? ... A „Vidám vásár" mikor jut el hoz­zánk? ... Néhány évvel ezelőtt még minden­ki elcsodálkozott volna Poiana Maré faluban ilyen kérdés hallatára. Ma már a film is elválaszthatatlanul hoz zátartozik a falu új életéhez. A kultúrotthon vetitőtermében he­tente háromszor rendeznek filmelő­adásokat. Ilyenkor az egész falu a bejárat előtt tolong. A vetítőterem már kicsinek bizonyul, olyan nagy az érdeklődők száma. — Ne legyetek türelmetlenek! — szokta csititani az elégedetlenkedő két Florea Picu mozigépész. — Jö­vőre már felépül az új kultúrottho- nunk s ott bőven lesz hely mindenki számára ... Persze csak akkor, ha mennél többen segítetek az építkezés nél! — teszi hozzá hamiskás mosoly- lyal. És a Poiana Mare-i dolgozó parasz toknak, kollektív gazdasági tagoknak nem kell sek biztatás. Az új kultúr­otthon alapjait már lerakták és szem látomást emelkednek falai. Uj ott­hont kap a kultúra és a művészet Poiana Maré faluban, mert a régi már kicsinynek bizonyult. Az is jó­kora épület, de méretein már túl­nőtt- a falu dolgozóinak kultúrszomja, tekben igen sök „átkot" kapott a gép: — Hogy törött volna el még mielőtt idehozták — és ehhez ha­sonlókat. Erre magyarázatként elég, hogy mintegy két hónap alatt két balesetet okozott ez a gép. Mészáros Jánosnak egyik kezét csonkította meg a gyalu: 45 százalékos rokkant lett. Utána pedig Versánszk-i Ferenc kezét vágta el a fűrész és kézfej idegrendszerében igen komoly ron­csolást okozott. Mindez miért történt? A gép min­den védő alkalmazása nélkül dolgo­zott. A gyalugépnél például a kés fölé erősített 10—15 centi széles desz kával már meg lehetett volna akadá­lyozni a balesetet. Ez nem történt meg, de ami csak fokozza a felelős­séget, még a baleset megtörténte után sem alkalmaztak balesetvédelmi intézkedéseket. Nem okult belőle a gépállomás igazgatósága, MEDOSZ szervezete. Ráadásul védelmi beren­dezés nélkül hagyták a fűrészt. En­nek is meg lett a szomorú eredmé­nye, mert elvágta Versánszki Ferenc kezét. Jogosan kérdezhetjük: a gépállo­más igazgatósága miért nem tartja szívügyének a dolgozók testi épségé­nek védelmét és mindezt miért nem veszi észre a gépállomások megyei központjának erre illetékes csoportja és miért tűri el a MEDOSZ.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom