Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-20 / 221. szám
1953 SZEPTEMBER 20 N Ä P E ö 5 A SZOCIALISTA MUNKAVERSENY HÍREI Simon tornyai Bőrgyár: A nyersborraktár dolgozói az ólen: eredmónyiik lot százalék A Simontornyai Bőrgyár dolgozói szocialista munkaversenyt szerveztek még az év elején. Nagy a versengés a műhelyrészek között szeptember hó napban is, a terv túlteljesítésével harcolnak a III. negyedéves terv sikeréért. A legutóbbi értékelés szerint a nyersbőrraktár dolgozói kerültek a verseny élére, akik szeptember első dekádjában 154 százalékot értek el. A boxraktár dolgozói ebben a 10 napban 137 százalékot teljesítettek. Az üzemátlag 124.9 százalékos volt szeptember első dekádjában, egyetlen műhely sincs, amely 110 százalék alatt teljesített volna. A Mázai Téglagyárban brigádversennyel harcolnak a dolgozók a tervek túlteljesítéséért, az év eleji lemaradások pótlásáért. Az üzem minden brigádja versenyben van egymás sál. Tizberger Henrik behordó brigád ja Palló Antal brigádjával áll párosversenyben. A legutóbbi értékelés szerint a Tizberger brigád 5 százalékkal nagyobb normateljesítést ért el. A brigád eredményét nagyban segítették Illés József, aki 129 százalékra, és Mészáros György sztahanovista, aki 117 százalékra teljesítette normáját szeptember hónap első dekádjában. E két brigád versenye is nagyban segíti az üzem készárú A műhelyrészek dolgozói ma már nagyobb gondot fordítanak a minőségi munkára. Tudják, hogy dolgozóink igénye megnövekedett, tehát jobb minőségű bőrből készült cipőt kívánnak, mint egy évvel ezelőtt. A minőségi munkában a talpraktár vezet, mely augusztus hónapban forintértékben 415 százalékot ért el. A töb bi műhelyrészekben azonban ezután még nagyobb gondot kell fordítani az eddiginél is a minőségi munkára, hogy a bőrgyár a III. negyedévre vál Iáit minőséget szeptember végéig elérje. tervteljesítését, mert az elmúlt hónapi 220 ezer darab késztégla lemaradással szemben már csak 100.000 a lemaradás, amit a hónap végéig a többi brigádok jó versenymunkáján keresztül pótolni fognak. A nyersgyártásnál mintegy egymillió a lemaradás. Ezt pótolni lehetne — s pótolnák is a Mázai Téglagyár nyersgyártói jó munkaversenyen keresztül — csak itt az a baj, hogy az utóbbi napokban nappal nem tud nak termelni áramszünet miatt. így csak egy műszak van éjjel, ami a havi tervet teljesíti az üzemnek, de a lemaradást nem tudja pótolni. Furkópusztai Kendergyár: Párosversenvben a Ili. negyedéves terv sikeréért A Furkópusztai Kendergyár dolgozói az elmúlt negyedévben nem tudták tervüket teljesíteni. A júliusi si- j keres tervteljesítés után augusztus- j ban ismét nem teljesítették a havi ! tervet. így most, szeptember hónapban kell pótolniuk a lemaradást, hogy a III. negyedéves tervüknek minden részletében eleget tegyenek. Az üzem vezetősége új tervet dolgozott ki, mely fokozottabb munkát követel minden egyes dolgozótól. Ma már idei kenderrel dolgoznak, tehát megvan a lehetőség arra, hogy ezt a tervet megvalósíthassák, mert jobb az anyag. Születtek is komoly felajánlások, melyeknek teljesítése biztosítja a negyedéves tervtúlteljesítést is. Egy új kezdeményezés is született a gyárban: Czikora Jánosné tilolónő párosversenyre hívta Lisztes Máriát a terv naponkénti túlteljesítésére. Megindult a harc a két dolgozó között, vájjon ki lesz a verseny győ- tese. Szeptember 15-én Czikora Jánosné volt az élen, 134 százalékos teljesítéssel, míg Lisztes Mária 128 százalékot ért el. E két dolgozó elhatározta, hogy még ezen a héten párosversenyre hívják az üzem többi tilosait is, hogy ezen keresztül teljesíteni tudják adott szavukat, sikerre vigye az üzem az ezév III. negyed évére háruló feladatokat. Mázni Tée'lap'xnr • Áramszünet miatt nem tudják a tervet teljesíteni Eiedméoyek és hiányosságok a tamási járásban a munkaerőtoborzás terén Az elmúlt hónapban a tamási járás nem teljesítette bányásztoborzási tervét. Népgazdaságunknak adósai maradtunk és ezen adósságot nekünk kell pótolnunk a szeptemberi hónapban. Járásunk községeinek legnagyobb része igen keveset foglalkozott a munkaerő toborzásával, elfeledkeztek arról községi tanácsaink, hogy a toborzási tervek teljesítése is ugyanolyan törvény, mint bármely más tervek teljesítése. A toborzási tervek teljesítését előírja a 27—17—B. M. sz. rendelet. Azonban csak Tamási községről mond hatjuk el, hogy a rendelet értelmében járt el. Augusztusban Tamási község érte el a legjobb eredményt, annak ellenére, hogy toborzási tervet nem kapott, de ugyanakkor több munkást adott a Komlói Szénbánya részére. Tamási község után Pári község ért el jó eredményt, ugyancsak terven felül adott munkaerőt a Komlói Bányavállalat részére. Iregszemcse és Ozora községek augusztusi toborzási terveiket nem teljesítették. Mi jobb munkát várunk el községeinktől, de főleg Ireg- szemcsétől, ahol a Megyei V. B. vándorzászlója két hónapon keresztül volt és az M. T. H. is dicsérő oklevélben részesítette Szondi elvtársat. Ozora község is foglalkozzon úgy a toborzással, ahogyan azt az előző hónapokban tették. Nincsen okuk a babérókon való megpihenésre, mi többet várunk és többet vár tőlük pártunk és kormányzatunk is. A járás többi községeiben is hasonló a helyzet, úgy látszik nem értik meg annak jelentőségét, hogy a tanácsok és az állandó bizottságok feladata a szükséges munkaerő biztosítása az üzemek és vállalatok részére. Községi tanácsaink feladata az, hogy most a szeptemberi hónapban, amikor a Komlói 44/3. sz. Építőipari Vállalathoz toborzunk, a kiadott toborzási tervüket teljesítsék, sőt határidő előtt túlteljesítsük. Községi tanácsaink hívják össze az állandóbizatt- ságokat, a párt- és tömegszervezeti aktívákat, ismertessék azt, hogy hova lehet menni munkára és kérjék a segítségüket. Állandóbizottságaink tagjai lelkesek, de az a hiányosság, hogy a tanácsaink nem kellően mozgósítják őket a feladatok megoldására. Államunk és pártunk a dolgozók segítségére siet. Ezt bizonyítja a mostani nagy árleszállítás is. Nekünk most az a feladatunk, hogy a kormányunk utasításait 100 százalékosan végrehajtsuk a toborzási vonalon is. Váljon községi tanácsainknál jelszóvá: „Előre a kormányprogramúi megvalósításáért, a munkaerőtoborzási tervek teljesítésével”. Frank Károly munkaerőgazdálkodási vez. előadó, Tamási. Mit kapott meorvéuk az ötéves tervtől 1953-ban? Sokmillió forintot tesz ki az az ősz ' szeg, ami megyénkben a közegészség ügy fejlesztésére kerül beruházás- j Ként. Szekszárdon a kórházi gyermek j osztály 108.000 forintot, a kórházi tüdősebészet 76.000 forintot kapott fejlesztésre. Rákszűrő- és tüdőgondozó felszerelésére Szekszárdon 40.000 forintot fordított államunk. Elkészült a megyei gyógyszertárraktár 423.000 forintos költséggel. Megyénkben a felszabadulás előtt az utak elvoltak hanyagolva. A felszabadulás után kezdte meg álla-* műnk ezek építését és rendezését. Tolnaszigeten 434.000 forintos költséggel bekötőút épült. Magyarkeszin útépítés 267.000 forintos költséggel. Závod és Kisvejke között 345.000 forinttal bekötőút épül. Ugyancsak Nagy tormáson folyamatban van bekötőút építése. Szekszárdon a népfürdő bővítésére államunk 82.000 forintot fordít. Mély furatú kutak épülnek Várdombon, Harcon, Mözsön, Tengelicen, Fácánkerten és Sárpilisen. Szekszárdon víz vezeték építése készül majd. Nagytormáson 103.000 forintos költséggel mélyfuratú kút épül. Rácegresen már megkezdték a mélyfúrású kút építését. Ezenkívül még sok helyen tervezés folyik, ahol szociális és kulturális létesítményeket hoz létre államunk a dolgozók munkájának megkönnyítésére és életének szebbététe- lére. Sárvári István nagxdorogi dolgozó paraszt: „Az új begyűjtési rende'et a mi javunkat szolgálja" A nagydorogi népnevelők névsora között megtalálható Ságvári István 5 holdas dolgozó parasztnak a neve is- Arról ismerik őt a faluban- hogy becsületes ,élenjáró dolgozó paraszt. Ez így is van. Ságvári István mindig élenjár a mezőgazdasági munkák el. végzésében, s becsülettel teljesíti ál. lám iránti kötelezettségét. Szeptember 17-én ő is részt vett azon a népnevelőértekezleten, ahol az MDP Központi Vezetőség begyűjtési rendszerünkre vonatkozó javaslatát beszélték meg. Sárvári István ezen az értekez. létén a következőket mondotta: — A felszabadulás után még nem volt a népnevelők előtt ilyen népszerű feladat mint most a kormányprogramm megvalósítására való mozgósítás. Tőrömmel magyarázom dolgozó paraszttársaimnak- hogy a kormány új gazdaságpolitikáját maradéktalanul megvalósítsuk, örömmel magyarázom, mert én magam is érzem, hogy a kormányprogramm megvalósulása nyomán szebb és boldogabb az életem. Már ebben az évben is sokat könnyített kormányunk raj. tam is, meg a többi dolgozó paraszt- társaimon is azzal- hogy 10 százalékot elengedett a kapásnövények beadásában. A dolgozó parasztság, köz. tűk én is, jövőre érzem csak igazán, hogy mit jelent a kormányprogramm gyakorlati megvalósítása. Mint az új. ságbol olvastuk a Központi Vezetőség javasolja- hogy a beadást 3 évre szab jak meg. Egyben javasolja. hogy a terménybeadásból megint 10 százalékot engedjenek el. Az élőállat és állati termékekből pedig 15 százalékot. De sorolhatnánk tovább, mert minden terményfeleslegek eddigi megállapl. tott beadása jóval csökkent és mind a dolgozó parasztok javát is szolgálja. Ezért fogadom meg, hogy az elkövetkezendő időben még az eddigi nél is jobban dolgozok- dolgozó paraszttársaimnak megmagyarázom, hogy a kormányprogramm megvalósítása érdekében hogyan kell dolgozni. DoPlbovar. A vonaton utazók sokszor találkoznak p köz ség nevével. A vasúti menetrend ben is csaknem mindenütt ott találjuk Dunántúl déli részének ezt a gócpontját, Dombóvárt. Ha hazánk vasúthálózatát érrendszerhez hasonlítjuk, akkor Dombóvárt — s ezen belül is a fűtőházat — ennek az érrendszernek mint egyik legfontosabb ideggóc pontját jelölhetjük meg. A forgalom egy percig sem szünetel. Hol itt/ hol ott zakatolnak a mozdonyok kerekei, melyek a nap minden szakaszában gyakran érkeznek, vagy indulnak el a fűtőháztól. A hosszú útról érkezett kormos, szénporlepte mozdonyvezetők egyenesen a fűtőházba vezérlik hatalmas, de mégis engedelmeskedő masinájukat, hegy a fürge szerelők elvégezzék a kívánt javítást. A fűtőházat, de még a körülötte elterülő rétet is sötét füstfátyol borítja be. így néz ki ez a gócpont, ahol eleven, valóságos lüktető élet folyik. Sok évtizedes múltja van a dombóvári fűtőháznak. Van sok olyan dolgozó, mint Gyarmati Elek, aki a sokéves kiüzködés után most boldog, megelégedett életet él. A legjobb dolgozók között emlegetik a nevét. Mint a mesebeli, pokolbéli ördögök, olyan feketék, olajosak, kormosak az emberek. Nem csoda. Azt mondják, hogy a molnár lisztes, 6k meg feketék, olajosak, kormosak. A dombóvári fűtőház dolgozói büszkék arra, hogy vasutasok, arra, hogy mozdonylakatosok mozdonyvezetők, vagy fűtők. Megtisztelő fel adatot teljesítenek, az ő munkájuktól függ az őszi csúcs- forgalom sikere, az ő munkájuktól függ az, hogy a gyárakat milyen gyorsan tudják ellátni nyersanyaggal, és az árut milyen gyorsan tudják rendeltetése helyére szállítani. Hatalmas kiflihez hasonlít a szerelőcsarnok, a mozdoFűtőházi dolgozók között nyok garázsa. Az első gép hatalmas 411-es masina. Amilyen állapotban most van, vezetője nem tudna vele egy kilométert sem tenni. Ugyanis javítják ezt a mozdonyt, darabokra széjjelszedték. Varró Sándor és társa dolgozik ezen a gépen. Éppen a mozdony hajtóművét javítják. Munkájuk közben beszélgetnek. Mi is bekapcsolódunk beszélgetésükbe. — Úgy megcsináljuk ezt a gépet, hogy vezetője kiváló erdeményt tudjon elérni — mondják. Azt is meg tudtuk beszélgetésükből, hogy az általuk javított mozdony még nem „feküdt el". Azután szidni kezdik az anyagellátót, az anyagelosztót, mert alkatrész hiánya miatt sokszor nem tudnak olyan munkát előállítani, mint amilyent szeretnének, sok alkatrészt kell éppen ezért a fűtőháznál elkészíteni. Ahol O 411-es mozdonyt javítják, alig öt lépésre két ember beszélget. Az egyik Berta Vendel, sztahanovista mozdonyvezető, a másik a művezető. „— Mégsem volna szabad ilyen esetnek megtörténni." — Csak a végszóra értünk oda, de azért elmondták, miről vitatkoztak; Berta Vendel egy 960 tonnás vonatot továbbított Dombóvárról Pusztaszabolcsra, egy útra szóló szerződést kötött, de Simontornyán a forgalmi szolgálattevő felrúgta a tervet, mert másfél órát feleslegesen kellett az irányvonattal időznie, és amiatt nem tudta bevontatni a vállalt időre szerelvényét; szénmegtakarítása sem volt ezen az úton. Pedig augusztusban is 23 százalékos volt szénmegtakarításuk a tervhez viszonyítva. A tervet pedig 124 százalékra teljesítették. Szokássá vált már a mozdonyvezetőknél az, hogy amikor nincsenek szolgálatban, akkor is lemennek a fűtő- házhoz „körülnézni". így mondják ők. De az a körülnézés sokirányú. Érdeklődnek a fűtőház életéről, ilyenkor rendezik apró dolgaikat, s ilyenkor beszélik meg a feladatokai a javító dolgozókkal. Ezen a napon sem volt szolgálatban Berta Vendel elvtárs. Éjjel 2 óraikor érkezett meg hosszú útról, de már reggel 9 órakor lent volt a fűtőházban, és elmesélte társainak, az úton tapasztaltakat. Hamarosan négyöt mozdonyvezető vette körül, arról beszéltek, hogyan lehetne megjavítani a kapcsolatot a vontatószemélyzet és a forgalmi személyzet között. Abban állapodtak meg, hogy csak akkor lesz jó a kapcsolat, és csak akkor tudnak elérni kimagasló eredményt, ha minden dolgozót a terv teljesítésének szelleme hatja át. Ehhez az szükséges, mint Árvái Pál mondta: — Meg kell javítani a politikai felvilágosító munkát. — Ebben megegyeztek valamennyien. Most csak az a feladat, hogy a pártszervezet aktivistái végezzék ezt el. Sok fiatal dolgozik a fűtőházban, olyanok, akik alig egy éve lettek segédmunkások. Többségükben jól dolgoznak, megállják helyüket a termelésben. És minőségi mun kájukkal pedig azt bizonyítják be, hogy értik szakmájukat. Musitz, Jakab, Rábai, Mándi ifjúmunkások, nevük legtöbbször a versenytáblán az elsők között szerepel. Többségükben sztahanovista szint felett teljesítenek. Még sincsenek megelégedve. Éppen azért, mert hónapok óta sztahanovista szint felett teljesítenek, de igen elenyésző azoknak a fiataloknak száma, akik már megkapták a sztahanovista oklevelet. Úgy gondoljuk, hogy a fűtőhéz vezetőinek kellene munkamódszerén változtatni. Nemcsak eredmény, hanem hiba is van a fűtőházban. Olyanok is, mint amit mi tapasztaltunk: Pintér elvtárs, az autogénhegesztő, szemüveg nélkül hegeszt, a másik hiba, hogy Árvái Pál mozdonyvezető öt év óta kéri a szak- szervezettől, hogy utalják be gyógyfürdőre. Legutóbb már megkapta a beutalási javaslatot, a szakorvosi véleményt, csak éppen az volt a baj, hogy Hévízen nem fogadták el, ugyanis nem 12, hanem 10 nap fizetett szabadságot írtak a beutalóra és két nap miatt nem gyógyíthatta meg reumás lábát ez az élenjáró mozdonyvezető. Sok dolgozóval beszéltünk, sok mindent láttunk és tapasztaltunk, meggyőződtünk arról, hogy olyan dolgozók, mint amilyenek a dombóvári fűtőháznál vannak, sikerre tudják vinni az őszi csúcsforgalmat, meg tudnak felelni hivatásuknak.