Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-07 / 184. szám
AUGUSZTUS 7 NAPLÓ n PÁR7 ÉS P ÁRI É PIT ÉS + PARTÉIÉT HÍREI Fokozzuk a hallgatók kiválogatására irányuló munkát! Az oktatás i.o előkészítése rendkívül fonfoá feladatokat ró pártszervezeteinkre. Az - elmúlt év tapasztalatai is a/.t bizonyítják, hogy ahol ez a munka jól ment, ott az egész politikai; oktatás menete is jó volt. S ez természetesen a termelés területén is megmutatkozott. A politikailag jól képzett párttagok és pár- toakívüli népnevelők eredményesebből tudták mozgósítani a dolgozó tömegeket a gazdasági, feladatok sikere-' végrehajtására: Ennek tudatában indultak harcba ?/ 1953—54. évi politikai oktatás jó megszervezéséért a szekszárdi járás községeinek pártszervezetei is, túl- r.vomó többségükben. Tolnán, Báta- síéken, Tengelicen és a többi helyeken megértették a pártszervezet vezetői, hogy csak egész VP7B őség in összmunkáién mű ik a?, iionv a haPga ók dobén M leqvene'i váiogetva, valamennyiükkel személyesen beszéljék meg a tanulás fontosságát. — Megértették, hogy mindezt nem lehel elszakítani a napi feladatokra való mozgósítástól. így érték el, hogy propagandisták kiválogatása után napjainkban a hallgatók kiválogatása is megtörtént. Nem mondhatjuk el e jó eredményt azonban minden községről a szekszárdi járásban. Néhány helyen, akárcsak a politikai munka fokozásával kapcsolatban olyan nézetek uralkodnak, hogy a nagy munkára való: tekintettel most nem lehet mással foglalkozni. Ez a véleménye az oktatási munkával kapcsolatban is pl. Csehák elvtársnak, a várszegpusz tai Uj Élet termelőcsoport párttitkárának. Faddon viszont egészen más a helyzet. Itt elsősorban a pér’vezBtöség tagjai úgy gondolák, bogv Laczkó eivtársnak, a iiiggeüenitett pártiifkc'rnak az egyedüli feladata az oktatással tiirüdni. Ahelyett, hogy segítenék ebben a munkában, úgy, mint Tolnán, vagy a többi helyeken. Egy fecske nem csinál nyarat — mondja a közmondás. Nyilvánvaló, hogy egyedül Laczkó elvtárs sem tudja megoldani az oktatási év jó előkészítését a többi feladatok irányítása és segítése mellett. Ha a többi vezetőségi tagok és elsősorban Miskolczi elvtárs, az alapszervezet titkára nem segítenek neki ebben. Jó politikai munkát csak úgy tud a pártszervezet minden egyes tagja az élenjáró párton- kívüliekkel végezni, ha a megfelelő fegyvereket az oktatáson keresztül megszerzik maguknak. Erre pedig nagy szükség van, ezt éppen Faddon tudhatják legjobban, ahol tavasszal egy darabig a járás szégyentáblája volt kifüggesztve. E hibát éppen a jó politikai felvilágosító munka nyomán küszöbölték ki. De hogy ez a jó eredmény állandó legyen, ahhoz az szükséges, hogy most se becsüljék le a politikai oktatásra való jó felkészülést. Természetesen a jó példákból tanulni kell pártszervezeteinknek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azokon a helyeken, ahol a hallgatók kiválogatása már megtörtént, az egész dolgot befejezettnek tekintsék. Ezután is minden alkalmat meg Kell ragadni pártszervezeteink vezetőinek, a pártcsoporlbizalmiaknak, nép nevelőknek, hogy éppen a napi feladatokra való mozgósítás során széles körben tudatosítsák a tanulás, a politikai képzés jelentőségét. tóftjííprtolílifn §0iiil0si#8ii cséplődéről a Lonyhsdi gépállomás igazgatósága! A bonyhádi gépállomás két gépet küldött csépelni Mórágyra, az2al, hogy mindkettő üzemképes, csak dől gozni kell velük, A gépek meg is érkeztek. A mi gépünk munkásait is értesítették, hogy másnap regige] öt óraikor legyenek a gépnél, mert megkezdjük a csépié»;. De sajnos, amikor a 18 emher elment a géphez, s a gépet be akarták indítani, kiderült, hogy több szíj nincsen össze erősítve. Az etetőknek kellett a szíjaikat összetákolná. Annikor ezzel elkészültek akkor sem indulhattunk meg, ment újabb „felfedezésre“ jutottunk: nincsenek ékek a géphez, A gazdák segítségét kellett kérnünk, hogy tudjunk étkeiket osóná’nd. Amikor mindezzel e'lkésztiltürjk odaérkezett hozzánk a gépállomás, brigád vezető je és hozta a dróthálót a pelyvaihordáis- hoz, Art mondotta, hogy csúnáljuik meg. Mi természetesen megmondtuk neki, hogy ezeknek már régen készen. kteiíkme lenni. A brigádvezieiű azzal vágott vissza, hogy nem beszélni kell hanem cselek adni, Arra azonban nem gondolt, hogy 18 ember várt reggel 5 órától délután 3 óráig tétlenül. Pedig mindenkinek lelt volna otthon munkája; ezrldő alatt segíthettük volna a gabemabe takarítási. Aznap alig csépeltünk, mert a dobsínekkel is baj volt. Másnap, — szombaton — elvitték a traktor kerekéi javítani azzal hogy még este visszahozzák és már másna,p reggel csépelhetünk. Mi felajánlottuk, hogy vasárnap is csépelünk, miivé! eddig raég nem sokat tudtunk dolgozni. — Vasárnap reggel 4 órakor oda is mentünk a géphez, de nem javították meg és így visszajöhettünk eredmény nélkül. Héttőn csajt déli 12 óráig csépel, tünk, mert akkor kiolvadt a csapágy. A gépkezelő telefonállt a gépállomásra és megígérték neki, hogy azonnal jönnek javítani, de estig sem jött senkii. Bölcsföldi Ferenc eCvtárs, a körzeti mechanikus megnézte a gépet, de már késő volt és ő s<em tudott semmit ®em csínéin!. Megígérte, hogy reggel visszajön és intézkedni fog. Szavát be is tartotta. Kiszerelte az alkatrészt és bevitte a gépállomásra, mert onnét még reggeliig se jött ki senki. így csak délután indulhattunk meg. Nemsokára ismét kiolvad; sgy csapágy a traktoron. Bölcsföldi elvtárs ismét segített. Másnap reggelre küldött egy traktort, amivel tudtunk csépelni, így tehát Bölcsföldi elvtársnak köszönhetjük hogy tudtunk csépelni, mert a gépállomás igazgatósága talán még máig sem, segített volna rajtunk. Az igazgató azt mondotta, hogy csak ne kérjünk és ne sírjunk. Bölcsföldi elvtárstól nem ilyen választ kaptunk, hanem segítséget. Donath Sándor csép’ömunkás Mórágy. Csefee Ferenc brigad e nrnden részletében íeiesiti auruszíus 20-ra té t vállaláséi A Bonyhádi Malomban a III. negyedéves terv túlteljesítésére vállaltak kötelezettséget és meghatározták, hogy havonta milyen eredményeket érnek el vállalásuk teljesítésében. Júliusban 400 forintos energiamegtakarítási vállalásukat 989 forintra teljesítették, míg a Gazda-mozgalomban vállalt 1800 forintos megtakarítás helyett 2.334 forintos megtakarítást értek el. Az őrlőüzemi brigádok versenyében az elmúlt hónapban Cseke Ferenc brigádja került az első helyre 121 százalékos tervteljesítéssel. Horváth Ferenc brigádja 112. Fritschi József brigádja 104 százalékos terv- teljesítést ért el. Júliusban Cseke Ferenc volt az üzemi munkaverseny győztese. Augusztus 20-ra vállalt, kötelezettségét teljesítette. Energiamegtakarításban az ő eredménye a legjobb: a.gabona őrlésénél mázsánként 0.38 kilowattóra villamosenergiát takarított meg. — Cseke Ferenc az előző hónaphoz viszonyítva az üzemzavart 15 százalék kai csökkentette. Horváth József brigádja is ért el szép eredményt, de javítani kell munkáján; Fritschi József brigádjának a megelőző karbantartást kell még pontosabban elvégezni, hogy szorosan fel tudjanak zárkózni az első brigád mögé. A műszaki dolgozók is teljesítették vállalásukat, mert az energiafelhasználásban a vállaláshoz viszonyítva 6 százalékos csökkentést értek el. 4 Hí. Világifjúsági Kongresszuson Irta: O. CSECSOTKINA Aki !tt! ns 28-án ott volt a „Flo- riasca "-teremben, ahol a III. Világifjúsági Kongresszus ülésezik, azt láthatta, milyen csodás látvány, ami kor a béke győzedelmeskedik a háború, a barátság az ellenségeskedés felett. Már kora reggel híre érkezett a koreai fegyverszünet megkötésének. A délelőtti ülésen szólásra emelkedett Hu Jao-ban, a kínai küldöttség vezetője. — Mi mind régóta vártuk már a fegyverszünet megkötését — mondot ta. — Ifjúságunk ezzel is megmutatta, hogy békére törekszik és meg győződése. hogy a béke erői legyőzik a háború erőit. Hosszas tárgyalások után kivívtuk a megegyezést, a fegyverszünetről. Orkánszerű taps zúgott végig a termen ezekre a szavakra. A küldöttek felugrottak helyükről, ölelték, csókolták egymást. Nincs szó, amely vissza tudná adni a kongresszus résztvevőinek kitörő érzésnyilvánítását, lelkesedését. Csak odavetett szavakkal próbálom felvázolni, mi történt a rákövetkező órában. Elsőnek a szovjet küldöttek siettek üdvözölni a koreaiakat cs a kínaiakat, kezet szorítani velük. — Pillanatok alatt szoros gyűrű vette körül a koreai és kínai fiatalokat. A terem másik végében két angol felugrott az asztalra, vállára emelt egy kínai önkéntest és „Béke! „Béke!" felkiáltással, egymás után többször magasba emelte. A románok az egész termen végighordozták Kuk Szin Bokot, a Koreai Hadsereg hősnőjét. „Béke! Béke!“ — újból ez a kiáltás zúgott, harsogott... A küldöttek újra és újra összeölelkeztek, örömkönnyek .hullottak ... A kínai küldött csak egy óra múlva tudta befejezni beszédét. „A koreai fegyverszünet — jelentette ki, — valamennyi nép közös erőfeszítéseinek eredménye. Most pedig ébereknek kell lennünk, vigyáznunk kell arra, hogy pontosan betartsák a fegyverszünet feltételeit." Ismét helyeslő felkiáltások hangzottak el, felcsattant a taps. A világ ifjúságának képviselői mintegy kifejezésre juttatták, hogy az ifjúság nemcsak örül vágyai beteljesülésének, ha nem arra is kész. hogy éberen őrködjék a béke érdekei felett. — Valósággá vált az Egyesült Államok ifjúságának nagy reménysége. Aláírták a fegyverszüneti szerződést Koreában — hangoztatta az ülésen az amerikai küldött.' — Sokba került nekünk ez az esztelen háború. Fivérek, apák és barátok ezrei pusztultak el a koreai fronton, tízezrek kaptak súlyos sebeket és rokkantak meg. A háború óriási kárt okozott nemzedékünknek, reményeinknek és törekvéseinknek. A monopóltőkések újságtrösztjei rágalmazóan „néma nemzedéknek", „legyőzött nemzedék nek“, „közönyös nemzedéknek" nevezik a mai amerikai ifjúságot. — Megfelel ez a jellemzés a valóságnak? Mi magunk jelentjük ki a legerélyesebben: nem! Országúnk ifjúsága szenvedélyesen kívánja a békét, boldog jövendőt akar, s erőt merít azoknak az erőknek sikeréből, amelyek valamennyi országban harcolnak a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a tárgyalások szellemének győzelméért. — Uttrené've'eo mevío»»d uU — folytatta az amerikai küldött. — minden erőnkkel azon leszünk, hogy soha többé ne törjön ki a háború Sem Koreában, sem másutt. A koreai fegyverszünet megmutatja, hogy sikeresen meg lehet oldani- minden problémát. (A Pravda július 28-i számából.) A tömegek vezetésének legfőbb módszere — a meggyőzés, a tömegek között végzett politikai felvilágosító munka, amely megmagyarázza a dolgozóknak a párt politikáját, s ennek gyakorlati végrehajtására moz gósítja őket. Ilyen módszerrel vezet a tolnai és sióagárdi párttitkár elvtárs. Rendszeresen tartanak kisgyű- léseket, járják a területet, beszélnek a dolgozó parasztokkal. Ugyanezt megkövetelik a tömegszervezeti vezetőktől is. Tolnán is, Sióagárdon is a népnevelők, az MNDSZ és többi tömegszervezeti vezetők és tagok rendszeresen látogatják a dolgozó parasztokat. Ennek tudható be az, hogy a dolgozó parasztok beadási kötelezettségüket közvetlenül a cséplőgéptől teljesítik. • Gépállomásainkra nagy feladat hárul most az aratás-cséplés, másodvetés, tarlóhántás munkájában. S, hogy ennek a feladatnak nem minden esetben tudtak eleget tenni, hogy számos hiba akadályozza a munkát, az elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt évben gyen ge volt a politikai oktatás, a párttagság felkészítése. A gépállomások pártszervezetei okultak a tavalyi hibák következményeiből. Ebben az évben sokkal nagyobb figyelemmel fogtak ehhez a munkához, s alapos meggyőzés előzte meg a propagandisták kiválasztását. Valamennyi gépállomáson kiválogatták a propagandistákat a legképzettebb, legjobb elvtársakból. Megkezdték a hallgatók kiválasztását is. * A párttagság aktivizálása a feltétele annak, hogy a pártonkívüli tömege, két is aktivizáljuk: a termelés és « társadalmi tevékenység cselekvő ré. szeseivé tegyük, líalaznón valameny- nyi kommunista végez pártmunkát, példát mutat és ennek következtében a pártonkívülíek is lelkesen vállalnak feladatot, harcolnak a termelés frontján. Ezért teljesítette mindhárom tcrmelücsoport már kenyérgabona be. adási kötelezettségét. • A népnevelőktől számos kérdésre várnak választ mindenütt a dolgozók. Magyarkeszin a cséplőmunkások között felmerült a kérdés, van- c gabonakeresetük után beadási kötelezettség. Balogh Lászlóné és a többi népnevelő világosan megmagyarázta: mivel a beadás a föld területe és minősége alapján van meg állapítva, bármennyi gabonát is keres valaki aratási és cséplési munkában, azután nincs beadási kötelezettség. De megérttették azt i*. hogy a földdel rendelkezők beadását sem növeli a munkabér címén kapott gabona. Sőt az élenjáró kombáj- nosok, aratógépkezelők, cséplőcsapatok, akik a versenyben országosan és megyeileg a legjobb eredményeket érik el, még nagyobb összegű versenyjutalmakat is kapnak. * A gyönki járásban is nagy súlyt helyeznek a nyári mezőgazdasági munkák sikeres is időbeni elvégzése mellett az 1953—54-es oktatási év sikeres előkészítésére, a pártszervezetek. A propagandisták nyári továbbképzése már folyik. Hét községben teljesen befejezték a hallgatók kiválasztását, a pártszervezetek vezetőségi tagjai és a háromtagú bizottságok eredményes munkája nyomán. MEGJEGYZÉSEK A szaíicsi MSZT titkár és a tan ícselnö í leveléről. < 4 Csak úgy eszembe jutott néha, mi lenne, ha egyszer a nap sürgős elfoglaltságára hivatkozva eltűnne egy időre az égről. Elmenne üdülni, vagy sürgős okok más tájakra kénysze- rítenék? Még elgondolni is szöni/ű! Megfagynánk, s a koromsötétben zavartan bukdácsolnánk össze-visz- sza. Kicsit bizarr az ötlet, de önkénytelenül is ez a gyerekkori gondolat fordult meg fejemben, m.kor meghallottam a dolgot. Nem akartam elhinni, de a megírt levélnél fényesebb, de egyben elrettcmőbb bizonyíték nem kellett. A betűk vád- lóan, elrettentő példaképpen sor’akoz tak. Komoran és barátságtalanul. Miről is szólt ez a levél? A szakcsi tanácselnök és a helyi MSZT alapszervezet titkára közös akarattal, közös elhatározással értesítették az MSZT megyei titkárságát: most nem lehet semmit sem csinálni, lehúzzuk az MSZT szervezet redőnyét, szétzavarjuk a tagságot, mert csépelünk, kérem, most minden erőnket a nyári munkákra összpontosítjuk. — És én szinte magam előtt látom, ahogy kéztördelve, szinte egymásnak is magyarázkodva ülnek a papír fölött, s lopva hátra-hátra pislognak: nem látja-e valaki tettüket. Nem lép-e be vajon egy becsületes, Szovjetuniót szerető dolgozó paraszt, aki követeli, hogy az MSZT szervezeten belül meg akar még jobban ismerkedni a Szovjetunióval, a lej- lett szovjet módszerekkel, hogy több gabonája, több állata, szebb es boldogabb élete legyen. — De majd ősszel — biggyesztik oda a levél végére — ősszel majd új vezetőséget választunk. Igen akkor majd újra kezdjük a munkát — magyarázzák még egymás előtt is, hogy valamicskét szépítsenek magatartásukon. De ez nem válasz nekünk és nem felelet a község 121 MSZT tagjának és a többinek, akik mind szeretik és becsülik a szovjet népet. És ti ő nevükben álljon itt a kérdés: vájjon mi történt volna Budapesttel, ha az ostrom alkalmával a szovjet kormány azt mondotta volna: — Most háborúznunk kell, nekünk is kell az élelem — és nem nyújtottak volna segítséget a főváros éhező népének. Mi történt volna? Nem „nagy dolog“ — csak néhány százezer ember éhen pusztult volna. Ugyanilyen élelmet, az élet élelmét szállítja nekünk nap mint nap a Szovjetunió és tapasztalatainak egyik legfőbb terjesztője a Magyar Szovjet Társaság. Mi is oda akarunk jutni, ahová ők. A szovjet náp már előbbrejutott az úton, de nem bánik fukar kézzel tapasztalataival. Nem irigyli tőlünk. Sőt gazdagon, két kézzel nyújtja felénk. Ezt a tanító, bőséget, szép életet nyújtó kezet utasította vissza Topa elvtárs, az MSZT titkár és a tanács nevében a tanácselnök. Ahelyett, hogy még lendületesebben ismerkednének meg és alkalmaznák a szovjet módszereket, s akkor községük sem kullogna mindig hátul a mezőgazdasági munkákban. Vasutas Siöanfnapok Augusztus 3—20 közötti időszakban, a „Vasutas Nap“ ünnepségeinek keretében ebben az évben kerül elsőízben sor — országos méretekben — a „Vasutas Könyvnapok“ megrendezésére. A szocialista vasút sokezernyi harcosának felszabadulásunk óta erős fegyvertársává vált a könyv. Az utóbbi évben megjelent új könyvek elhozták a magyar vasutasokhoz a Szovjetunió hős vasutasainak gazdag elméleti és gyakorlati tapasztalatait, hogy dolgozóink közös kincsként értékesítsék ezeket a magyar vasút szocialista építésében, fejlődésében. Amikor a „Vasutas Nap“ alkalmából vasutas dolgozóink mérlegre teszik eddigi eredményeiket, kitűzik a jövő célkitűzéseit, a „Vasuns Könyvnapok“ ünnepségein megvizsgálják azt is, hogyan segítette és a jövőben hogyan teheti még eredményesebbé munkájukat a Könyvek tanulmányozása. A „Vasutas Könyvnapok“ keretében, íűtőházakban, állomásokon, járműjavítókban ünnepi könyvmegbeszéléseket, vitaesteket rendeznek. Számos helyen könyvkiállításukon, könyvvásárokon ismerkedhetnek meg még jobban dolgozóink a vasút irodalmával. Tolna megye területén Szekszárd, Bátaszék, Dombóvár vasútállomásain leszív'1' 'tenepi megmozdulások. „Orosz József