Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
1953 JÜNirS 7 NAPLÓ 5 A diszisták nem mutatnak példát — ezért maradt le a furkói Kendergyár a tervteljesítésben Puha Lászlóm? 185, Piroska Taműsnó 184 százalék ! Az idén is elsők akarnak lenni a Duna földvári Kendergyár dolgozói ményt értek el. Lisztes Erzsébet 70, Rácz Rozália pedig 74 százalékra teljesítették havi tervüket. De a párt- szervezet sem végez jó félvilágosító munkát a dolgozóik között. A párttagok példát mutatnak ugyan a termelésben. de emellett nem verik viez- sza az ellenséges megnyilvánulásokat, ami néha-néha felüti fejét. Nagy feladat vár a Furkópusztai Kendergyár dolgozóira. Yalamenv. nyiüknek fokozottabb harcot kell folytatni a tervek, a. vállalások túlteljesítéséért — csak ezzel mossák le a szégyent üzentükről, saját magukról. Követniük kell <fe" élenjárók példáját, olyanokét, mint Braunt Mihály kétszeres sztahanovista, aki az. elmúlt kompban 130 százalékra teljesítette tervét. Vagy Tatai Sándor- nét, aki 118, Csatlós Máriát, aki 117, vagy Bánhidi Mihályt, aki 111 százalékra teljesítette tervét május hónapban. A pártszervezetnek, az üzemi bizottságnak és a vállalatveze- tőségnek is megkétszereződött a feladata. Ezután még jobban ki kell szélesíteni a versenyt a dolgozók kö. zött. A jövő héten tartsanak Békehetet a Béke-Világtanáos tiszteletére — ez is nagy lendítöje lehet az üzem tervteljesítésének. S azután js fokozottabban dolgozzanak, kövessék a tavalyi példájukat, s akkor tudják teljesíteni tervüket. Ehhez a. párttagok és a Dl.SZ-fiataíok példamutatása., a még kétkedő dolgozók meg gvözése szükséges. fl Bonyhádi Zománcmüvek DtSMía'aljai laliuisáQ-verseityre szólítják tel a megye DISZ-szervezeteii A Bonyhádi 'Zománcgyár DISZ fiataljai eddig elért eredményeik fokozása érdekében június 8-tól 15-ig Béke-hetet tartanak. Ennek sikere érdekében faliújság versenyre hívják fel a megye valamennyi DISZ- szervezeteit. Ezen keresztül is harcolnak a „rohamcsapal“ cím elnyeréséért, a faliújságon megjelenő- bíráló, dicsérő cikkek nyomán akarják eddigi munkájukat még sikeresebben végezni. Versenyszempontok a következők: 1. A faliújság bírálata nyomán a Bóke-Világtanács ülésének valamint a VIT tiszteletére vállaljuk, hogy üzemünkben egyetlen 100 százalékon alul teljesítő fiatal nem lesz. 2. Faliújságainkon munkamódszerátadással is foglalkozunk, elérjük, hogy június 15-ig fiataljaink 85 százaléka szocialista munkaversenyben végzi termelő munkáját. Ezzel egyidőben csökkentjük a selejtet, emellett a minőséget állandóan javítjuk. 3. Faliújságunkon keresztül rendszeresen foglalkozunk a munkafegyelem megszilárdításával oly módon, hogy minden késönjövő fiatalt megbírálunk. A faliújság rendszeres szerkesztése érdekében 5 tagú faliujságszerkesz- tő bizottságot szervezünk meg. Kérjük a DISZ szervezeteket, minél többen csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz. jLevelünk nyomán: Az Útfenntartó Vállalat megjavítja a Bonyhád-szászvári útszakaszt Levél érkezett szerkesztőségünk höz, melynek írója Szigeti Dér István a Nagyinányoki Szénbányák Vállalat dolgozója. Bírálatot gyakorol a Szék. szárdi Útfenntartó Vállalat felé. meri a Bonyhád—Szászvár útszakaszon elhanyagolta a karbantartási munkálatokat. A levél írója többek között felvetette, hogy azon az úton naponta 800 munkás megy dolgozni a bányába. több autó szalad végig, melyek a munkásokat szállítják, így több esetben a rossz út miatt tengely törés, rúgó és gardántörés adódik elő. ami a munkásokat is késlelteti a munkahelyről. A levél nyomán szerkesztőségünk felvette a kapcsolatot az Útfenntartó Vállalattal, közöltük levelezőnk panaszát, melyre az Útfenntartó Vállalat a következő választ küldte: „örömmel vettük, hogy ma már a vállalattól kívülálló dolgozók is figyelik munkánkat. Elismerjük a dolgozó panaszát, s most ismertet. jük, mii teszünk annak mielőbbi kijavítása érdekében. Népgazdaságunk teherbírása korlátozott és nem tudja megtenni, hogy az elmúlt évtizedek alatt fokozatosan kiépített úthálózatot egy-két év alatt teljesen átépítse a. jelenlegi példátlanul megnövekedett forgalom igényeinek megfelelően. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb lépésekkel halad előre ennek a kérdésnek megvalósítása. Az 1953-as évben többek közölt a Bong hód—mázai útszakasz kőpályájának 4 méterről 6 méterre való szélesítése és teljes áthengeiié'se van tervbe véve, az 1954-ik évre pedig ugyanennek a szakasznak bitumenes felületi bevonása. Az utóbbi munka aszfaltos, pormentes réteggel fogja, letakarni a szóbanforgó útszakaszt. Az út hengerlése az év Füstölgő kémény, gépek zúgása fogadja, a belépőt a Furkópusztai Kendergyárban. Ilyenkor azt gondolja mindenki: ebben az üzemben biztosan jól megy a munka,'teljesítik a tervet, a vállalást. Tévedni azonban mindig lehet. A Kepdergyár dolgozói már két hónapja nem tudják tervüket teljesíteni. S nézzünk körül, vájjon mi ennek az oka. A tilóüzomben a ver senytáhlán „május 21 *‘-iki dátummal versenyeredményeket veszünk észre. A párttitkár elvtárs szerint a ver. seny táblán a tegnapi nap, vagyis a június 1-ei eredmény van feltüntetve. Hát akkor miért van 21-i dátum? Erre azt feleli, hogy az utóbbi időben nem szokta letörölni a dátumot, hiszen az nem sokat zavar. Megjegyezzük; a dolgozók a május 2l-iki dátum jelzésével nem igen tudják meg, hogy a versenytáblán feltüntetett eredmény a június 1-ei munkájukról íd felvilágosítást. Az irodában később meggyőződünk arról, hogy a versenytáblán valóban június l-iki versenyeredmény van. Tudomást szerzünk arról, hogy az ttzern dolgozói a Béke-Világtanács tiszteletére béke-hetet tartanak. Halász elvtárs, telepvezető elmondotta, hogy ezt az ekuúlt szombaton a párttaggyüiésen a párttagok határoz ták el, akik már a többi dolgozókkal is ismertették ezt a kezdeményezést. Csatlós Mária, a kendergyár egyik dolgozója — aki egyben párttag is — kérdésünkre a következőket A DunaJöldvári Kendergyár dolgozói az elmúlt évben elnyerték jó munkájuk nyomán a Rostipar élenjáró üzeme címet. Az üzem , mindenegyes dolgozója tett felajánlást a Béke-Világtanáos június 115-i ülésének tiszteletére. Valamennyien harcolnak az adott szó valóraváltásáért A tllósok versenyt indítottak egymás között. Jelenleg a legjobb tilos Puha Lászlúné kétjel- vényes sztahanovista, képviselőjelölt, aki az elmúlt hónapban 185 százalékra teljesítette tervét. Piroska Tamás né, sztahanovista Puháné példáját követve 184 százalékot teljesített az ielmúlt hónapban. A fiatalok is becsülettel dolgoznak a tilóüzemben. A fiatalok közül legjobb eredményt Bagó Teréz és Lázár Mária értek el. A Tolnai Textilgyár dolgozói ezekben a napokban a termelési százalékok emol'óse mellett nagy gondot fordítanak a minőségi munkára. Míg az elmúlt hónapban 40 dolgozó végzett 100 százalékos minőségi munkái, addig május hónapban S0 dolgozó ért el 100 százalékos minőséget. A minőségi munka mellett nem hanyagolják el a termelési munkát sem a Textilgyár dolgozói. Az ehnuH dekádban 124.2 százalékra teljesítet— Úgy kezdem, ahogy a meséket szokták, mert azt hihetné az ember, hogy ma már csak mesékben, régi visszaemlékezésekben hal Ihatunk efféle történeteket. — Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy szép szürke kasha ruhám. Olyan szép volt, hogy még magamnak is tetszett. De csak tetszett — múlt időben írva. Mert a ruha még ma is megvan, bent lóg a szekrényem mélyében, de már nem tetszik! Miért nem? Rövid a története: ahogy a kerti virágoknak is jól esik egy kis öntözés, a ruhának is jót tesz időnként a tisztítás. Én is jót akartam a ruhámnak, szépen összecsomagoltam és elvittem a szekszárdi Patyolat Vállalathoz. Bár ne tettem volna! Amikor szegény egy hónap eltelte után visszakerült hozzám, olyan megnyúzott, kifakult «*, csúnya lett. mint egy elhervadt mondja: „Valamit hallottam a békehét bevezetéséről, de hogy pontosan mikor lesz, azt nem tudom“. Az a tapasztalat, hogy az üzem többi dolgozója sem tud erről a ,,kezdeményezésről'’. A Furkópusztai Kendergyárban már két hónapja nem folyik teljes munka. Áprilisban géphiba miatt nem tudták tervüket teljesíteni, míg május hónapban a „rossz“ anyagra hivatkozva mindössze 06 százalékot teljesítettek mennyiségben. Rosszul indult? be a június hónap is. A szál- tilósok közül a délelőtti műszakban egyedül Braurn Mihály kétszeres sztahanovista teljesítette 104 százalékra napi tervét. A többi l) dolgozó 100 százalékon alul teljesített ezen a napon. A kóctilósok nuír jobb eredményt értek cl a délutáni műszakban: hét dolgozó közül hatan telje, sítették 100 százalékon felül napi tervüket. Fábián Lajosné az, aki a kóctilósok közül nem teljesítette ezen a napon 100 százalékra tervét, 92 százalékot ért el. Ezek az eredmények arra mutatnak, hogy a Kendergyár dolgozói nem tudják június hónap végéig teljesíteni a II. negyedéves tervet. Mi az oka ennelk a gyenge eredménynek? Az, hogy az üzem. DISZ- fiataljai nem mutatnak példát a. termelésbe,,,. Maga a DlSZ-titkár, Lisztes Mária is az elmúlt hónapban 99 százalékra teljesítette tervét. De többen a fiatalok közül gyenge ered 138. illetve 136 százalékra teljesítették május havi tervüket. Az elmúlt hónapban két tilos nem teljesítette tervét, mivel azoknak még nincs meg az a szaktudásuk, mint a többieknek. Papp Erzsébet 72, Sztanu Mihályné pedig 75 százalékot értek el az elmúlt hónapban. A tilósok mellett odaadó munkát végeznek a törősök, az áztatósok, valamint' a karbantartó dolgozók is. A törősök közül a Táncsics-brigád 158 százalékot teljesített a múlt hónapban. Az áztatós-brigád ld. Ladányi József, Borcza Pál és Sarolt István jó munkája nyomán 100.2 százalékot ért el. A kórószállítók közül ifj. Barcza Imre járt elől jó példával május hónapban. 131 százalékra teljesítette tervét. téli mennyiségi tervüket. Havi tervük teljesítésében élenjárnak Föglein Jó- zsefné szövőnő, 100 százalékos minőség mellett 151 százalékra teljesítette tervét az utóbbi dekádban. A fiatalok közül Prúzsina Teréz, Szabó Ilona, Hohsteiger Mária sztahanovista szövőnők járnak elöl jó példával, 100 százalékos minőség mellett 130 —150 százalék között teljesítették tervüket május hónap utolsó dekád- jában. rózáa. S azóta is ha felveszem, utána hirtelenjében sohasem tudom, rnosogatórongyot akasztok-e tartójára, vagy az én szép nadrágomat? , De gondoltam, lehet ez véletlen eset. Nem írom meg. Annyi vegyszerrel dolgoznak ott, könnyen előfordulhat valami hiba. De nemsokára egyik munkatársunk fakadt ki: — írj már a Patyolat Vállalatról. Az én nadrágomat is tönkretették. Olyan szorgalmasan tisztították, hogy csak a hosszanti szálak maradtak meg egy nagy részen, s ami a legdühítőbb, tőle öt centiméterre egy nagy pecsét éktelenkedik, bizonyítja, hogy milyen jól dolgoznak a szekszárdi Patyolat Vállalatnál. Ezután már gyorsan gyűltek az adatok. Egy öklömnyi követ, ha legurítunk a hegy tetejéről, egész lavinát sodor maga után. így sodródtak toliam elé a panaszok, a bűnös felelőtlenség sokszori kártevései. Balog Tiborné, az Állami Faluszínház szervezője egy ballonruhát vitt be tisztíttatni. Amikor visszakapta — úgy látszik a Patyolat Vállalat dolgozói túl egyhangúnak találták a drapp szint — piros csíkok tették tarkává a ruhát. Állításuk szerint ezek kivehetetlen rúzs- foltok, de egészen más derült ki, mert kiderült, az igazság fényét semmisem homályosíthatja el: Olyan deszkán vasalták a ruhát, amin előbb vörösre festett anyagot szárítottak. Csuka József né még rosszabbul járt. Férje ruháját adta be tisztíttatni. A szép szürke öltönyből valami varázslatos módon fekete lett, s a nadrág szőrén-szálán eltűnt. — Kérdezhetnék, ha a tárgyak eltüntetéséhez ilyen jól értenek, miért nem cirkuszban produkálják magukat, miért a dolgozókat károsítják meg? Két kiszolgáló van az üzletben: Szegedy elvtársnő áz egyik. Úgy dolgozik, mint égj' gép, megállás A Vas- és Fémipari Javító Vállalat igazgatója június 1-én rendkívüli termelési értekezletre hívta össze az. üzem dolgozóit. Ez azért volt szükséges, Iliivel olyan nagy szégyen érte a vállalatot, amilyen még ezideig nem fordult elő a vállalatnál fennállása óta. Ugyanis a vállalat május havi tervét mindössze csak 65 százalékra teljesítette. Mi ennek az oka? A dolgozók a nagy anyaghiányra és több objektív okokra hivatkoznak Én nem itt. látom a hibát. A legnagyobb hiba az, hogy a vállalat üzemi bizottsága, maga Géczi elvtárs nem partja szívügyének a szocialista munkaversenyt. Nem foglalkozik a dolgozókkal, nem mutat példát a termelésben, nem biztosítja a verseny folyamatosságát. Ezt bizonyítja a termelési értekezleten tanúsított passzív magatartása is. Az értekezleten a vállalat igazgatója felbontotta a június havi tervet napokra, ismertette a dolgozókkal, mit kell tenni a „Béke-műszak“ ideje alatt, hogy büszkén mondhassák el mindannyian: a tervteljesítéssel is a béke ügyét szolgálják. Az értekezlenélkül. De társa, egy szőke nő, csak a hajával van mindig elfoglalva, s ha Szegedyné nincs éppen bent a helyiségben, az érdeklődőket — anélkül, hogy utánanézne — durván elutasítja: — Nincs kész! Nem érti kérem, nincs kész! Balogh elvtársnő közölte velük, hogy budapesti központjukban tesz panaszt, Kinevették: — Nem oda tartozunk. A megyei tanács ipari osztálya a felettes szervünk. Oda pedig mehet! — és gúnyosan nevettek. Hogy miért mehet oda? — mert Nagy Béla az osztályvezető — felesége pedig a Patyolat Vállalatnál dolgozik. És Nagy Béla nem tenne semmit a panaszok ellen? De tesz és tett is már, kötelezte a vállalatot Balogh Tiborné ruhájának rendbehozására. A kis kődarab — az én elrontott ruháin — egész lavinát indított meg. S napfényre kerültek olyan esetek, amelyeket már régen el kellett volna intézni, mert tűrhetetlen, hogy a dolgozók ruháit felelőtlenül rongálhassák. — ó — III. negyedére van ütemezve. A hozzá szükséges anyag egy részének kiszállítása egy kilométer hasiban már megtörtént, a többi anyag a váraljai kőbányából lesz kiszállítva, A terv szerinti ütemezéstől eltérően ezt a hengerlést augusztus hónap helyett már június hú végén megtudjuk kezdeni. Összefoglalva a fentieket: tudomásunk van róla, hogy Nagymányok és környékén igen rossz állapotban vannak <tz utak, de reméljük, hogy ez az állapot rövid pár. hónapon bedül gyökeresen megváltozik, sőt az 1954-os évben aszfaltos felületet is kap a panaszolt útszakasz. A panaszolt útszakasz és még néhány kilométernyi egyéb útvonal vállalatunknak is fájó pontja> különösen azért, mert látva a sok hibát, nem tudtunk mindegyiken se gíteni a rendelkezésünkre álló esz. közök korlátozott volta miatt. A bányavidék jobb állapotba hozását súlyponti kérdésnek tekintjük — ha ez nem is látható az utak je. lenlegi állapotán, — a bányászokat mi is tettekkel akarjuk segíteni. — Tervünk szerint ezt egész rövid időn belül be is fogjuk bizonyítani.'' Késmárky József o, vállalat főmérnöke, * Az Ltfcnntartó Vállalat az emli. tett sorokban nagy feladatokról számol be. Reméljük, hogy az adott-szó betartásával időben meg ie valósítja a dolgozók kérelmét, A továbbiakban minden útszakaszon végezzenek az eddigieknél lelkiismeretesebb munkát. Ezért a pályamű nívósoknak kell nagyobb figyelemmel kezelni az utakat, járják be többször az utakat, töltsék be időben az eső által klmo. sott gödröket. ten sem az üzemi bizottság, sem pedig a dolgozók nem tanúsítottak nagy lelkesedést. Ezekután arra gondol az ember, hogy továbbra is az utolsók között fognak kullogni. Rossz a vállalatnál a műszaki vezetés is. Majdan Mihály műszaki vezető nem biztosítja kellő időben a dolgozóknak a szükséges anyagkészletet, Ezért van az. hogy egy dolgozó naponta ötször-hatszor mászkál ide-oda anyag Után. Közben ezt egyszerre is el lehetne intézni. A sok mászkálás pedig a tervlemaradást idézi elő. Gyengeség mutatkozik az újítások terén is. Lukács Ferenc elvtárs, újítási felelős nem serkenti a dolgozókat az újítások megtételére. Itt meg kel! jegyezni: nem is ismerteti az újítási feladatokat sem, nem tárja fel a dolgozók előtt az újítások jelentőségét, annak szükségességét. Ezért van az, hogy ebben az évben még egyetlen újításuk sem volt. Foglalkozzanak többet az újításokkal, legalább úgy mint a Dombóvári Fémtömegpikkgyártó Vállalat, vagy a Tolnamegyei Nyomda, valamint a Tolnamegyei Vegyesipari Vállalat, ahol 4 hónap alatt 25 újítást adtak be a dolgozók. A 25 újításból ezideig már 22-őt be is vezettek, aminek az előkalkulált évi gazdasági eredménye meghaladja a 113.000 forintot. Az újítások megtétele, bevezetése nagyobb eredmények elérésére serkenti a Vas és Fémipari Javító Vállalat dolgozóit — ennek sikere viszont egyedül a vállalat dolgozóitól függ. A vállalat dolgozói a termelésben* a vállalások megtételében, azok teljesítésében kövessék a mérlegkészítő brigádot, mely nem riadva vissza a lebontott <ipi teljesítési kötelezettségektől, még vállalták, hogy a „Béke műszak“ alatt állandóan túlteljesítik tervüket. Minden lehetőség megvan ahhoz, hogy az üzem dolgozói helyrehozzák hibájukat, csupán a vezetőség, valamint a dolgozók jó összefogása, megértése szükséges. Kiss István. A f iatalok járnak elöl jó példával. Ifj. Gráf Lajos a Bonyhádi Zománcmüvek DISZ titkára „Egy-két“ szét a szekszárdi Patyolat Vállalatról... Mikor ismeri fel a Vas- és Fémipari Javító Vállalat a munkaverseny jelentőségét?