Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-05 / 130. szám
JS*^' NAPI* 1953 JCNUJS 5 Az elleoség eltávolítása után gazdag termés elé néznek az alsényéki Világszabadság tsz tagjai Az elmúlt évben a fagynál és aszálynál ;s nagyobb kár; okozott az a.’fónyéki Világszabadság termelőszövetkezetnek. hogy soraiba ellenséges elemek férkőztek, a tagok egy része a legnagyobb dologidőben hagy" ta cserben a szövetkezetét, s ugyar- Skkor a többieket is lazították hogy n? dolgozzanak, A vezetőség sorra kizárta az oda nem való elemeket, a kalákákkal cimboráié ifj. Bátori Ferencet, a részeges ifj. Patonai Józsefet. Péter Istvánt, aki rendszeresen iopta a rsz vagyonát de az ö sorsukra jutott Szabó István, Szelecki Ádám, Horváth József. Máthé Erzsé" bet is. A tavalyi rossz munka meg* borszultg magát: a hiányos növény- ápo'ás miatt csak részben érett be az is. amit a fagy és aszály meqha- gvott s az állatok téli takarmányo" zása komoly probléma e’é állította e tagokat. Nagy kárj okozott a tsz- nek a kuiákbrfolvás alatt álló foga- tos. Németh István is. aki a télen a község melletti tóba hajtotta a lo. ' ViOt s kát á'.'at a vízbe fulladt. Né" medre: bíróság elé áhítottak. s ki- zár'ák a szövetkezeiből. Az alsónyéki dolgozó parasztok erdőn látták, hogy a tsz vezetősége erélyes kézzel vet véget az ellenséges elemek garázdálkodásának szívesen csatlakozta^ a tagsághoz. Különösen jó hálást ítélteit alsónyéken, hogy a tavaszi munkák megkezdése előtt a tsz tagsága leleplezte és kizárta soraiból Molnár László befurakodott kulákcsemelél. Mikor megindultak a tavaszi munkák, 33 olyan család vethetett számot az évi ten" nivalókkal, akikre biztosan számi- hatott a vezetőség, s hozzájuk csatlakozott még Csötönyi György aki feleségévé’ hétfőn írta alá a belépési nyilatkozatot. A területet felosztották a tagok között. « mindenki jegyzőkönyvileg vette át a megművelése alá eső földet, Emellett gondjuk volt a kor" szerű agrotechnikára is: a búzának 10, az őszi árpának 80 százalékát veríték keresztsorosau a jól előkészített földbe. A jó munka meghozza az eredményt: a Világszabadság tsz kalászosa; messze környéken a lég" szebbek, a rozs meghaladja a 2 métert, s arasznyi kalászai vannak. — Tavaly 6 mázsát arattunk holdanként búzából — mondja Papp János elnök — de az idén 14 mázsás átlagra számítunk. Ösziárpábó; úgy látjuk, megterem a 16, rozsból pe* dig a 12 mázsa. Soha nem volt ilyen szép a vetésünk. De nem hanyagolják el az alsónyéki tsz-tagok a növényápolást sem. Naponta 28—-30 tag jelenig meg a földeken s. egyesek, mint Erdélyi István üzemi párttitkár, vagy Frdnyó István, már több, mint 300 munka" egységet szereztek. Szücs István és Kurcindk Antaj tehenészek pedig már a 400 munkaegységet le meghaladták. A férfiak mögött nem maradnak el az asszonyok sem: Frdnyó Istvánná, Papp Jánosné, Erdélyi Istvánná több. mint 100 Góli Józsefné pedig a tsz egyi]? új tagja. 70 munkaegységet szerzett eddig. A jó munka eredményekén; már megikapálfák burgonyájukat. 25 hold kukoricájukat, a mákot. répát pedig megkapálták és egyelték is már. Kedden délelőtt vé* gezte^ 28 hold lucernájuk kaszálásával s még ezen a napon megkezdték 12 ho’d ő«zi takarmánykeverék silózását. Ugyanakkor folyik a széna gyűjtés, a hé; közepére pedig befejezik a dohányültetést. A májusi esők aranyat értek — mondják a Vilácszabadsóg tsz tagjai, de azt is tudják, hogy a kedvező időjárás mellett az ellenség eltávolítása, a jó munkaszervezés és a becsületes munka eredménye lesz az idei gazdag termés. Megindult us 1953. évi vízilabdáimjnokság A kisorsolt To’na—Pécsi Dózsa mérkőzést nem játszották lo! Iláróm megye, Rács Kiskun. Tolna és Burán) a megyék összevont vízilnbUabujnokság május 31-én kezdődött meg. A Pécsi Dózsa és Tolna közötti mérkőzéssel indult volna meg az idény. A versenyt úszószámok előzték meg, melyen a Komlói Bányász. Tolnai Vörös Lobogó, Pécsi ,Dózsa. Pécsi Haladás és a Pécsi Petőfi sportolói indóltak. A Balokány-furdó vize Í6.9 C-I’ok között volt. ezért az úszók nem szívesen szállták vízbe. Ennek ' tudható be, hogy csak egy 100 m-es szám volt, többi versenyző <.*sak 50 méteren indult. Uszószámok eredményei: 50 ín: Úttörő fin, mell; t. Tópercei (P. Petőfi) 44 mp., 3. Puxler (Tolnai 47.6. 30 m. fiú. gjois; 1. Göttlinger (P. Pelőfi) 33 mp, 2. .Szerényi (Tolna) 33.4 50 tn: meghívásos hát: I. Erb (P. Haladás) 36.9 mp., 2. Udvarhelyi (Tolna) 40.2 mp. 50 ni: serdülő mell: 1. Csurgai (Tolna) 39.6 mp., 2. Verebi (P. Petőfi) 45 mp. 100 ni: gyors serdülő: I. Szabó (P. Dózsa) 1.13.9 p, 2. Korhec (P. Petőfi) 1.17.2 p. 50 in: meghívásos női mell: I. Takács (Tolna; 4".6 mp., 2. Tomccskó (Tolna) 44.2 mp.. 5. Hideg (Tolna) 50.4 mp. 50 m: női gyors: 1. Cseri (P. Haladás) 37 mp., 2. Hermán (Tolna) 57.2 mp. Az ú>zóverseny után következett volna |a \ í/ii.ihoi'inérkozcs A 1 u uai V L. játékosai szabályos igazolással voltak ellátva, azonban a P Dózsa vezetője a pécsi TSB által kiállított p .pírral jele nt meg és a játékosoknak sem voji szabályos igazolásuk, meg egyéb fé,i> l>epes személyazonossági igazolvánnyal ‘rm rendelkeztek. Az igazolásuk helyett spt rtköli tagkönyvet. DISZ-igazoL váiní mt.tanuk fel. A tolnaiak intézője megái I lapította, hogy a P. Dózsa játékosai mivel a Eaianyamegyei TSB által kiállított igaz, i.viiiui vaj nem rendelkeznek, így nem volt i-iulandó a mérkőzésre kiáUani. A jti- tckv!’./,*• tő lo perccel várakozás után a mérkőzést lefújta. A meglehetősen zavaros és vitás helyzet eldöntése az OlSB-re vár. A tolnai játékosok és a vezetőség meggyőződése, hogy helyesen cselekedtek, mert tetteikkel cs .szavaikkal teljesen a sportszabályzatra támaszkodtak. Jellemző a pécsiekre, hogy — mivel szerintük igazuk van — nem voltak hajlandók jegyzőkönyvet felvenni az eseményekkel kapcsolatosan, habár a tolnaiak kérték ezt. Az idény egyik első vízilabdamérkőzése ilyen eseményekben ..gazdag“ eredménnyel zárult. Egész jól indul a vízilabda bajnokság. Műszaki értekezlet a Szekszárdi Útfenntartó Vállalatnál Az Útfenntartó Vállalat május 29- én központi műszaki értekezletet tartott, ahol Késmárkv József főmérnök ismertette a központ műszaki vezetői és a munkakörzetek vezetői előtt az eddig elért eredményeket és hiányosságokat, valamint a további feladatokat. Kihangsúlyozta. hogv a választási békeverseny eredményei nagyban segítették a vállalat tervteljesítését, a szocialista munkaverseny nem kampányszerű még a választás után sem. ..Úgy kell dolgozni, hogy anyag megtakarítás mellett minőségi eredményeket is érjünk el s az Útfenntartó iparág sajátosságaira tekintettel vigyük, előre a versenymozgalmat. Fejleszteni fogjuk a munkahelyeken belüli versenyt, biztosítani kell a vállalati műszaki vezetésnek, hogy a globális vállalati havi terv már előző hónap 20-ig eljusson a munkakörzetekhez, akik ezután ezt a tervet 25-ig brigádokra felbontják. A versenyvállalások jobb eredményei érdekében nagyobb nyilvánosságot keli biztosítani a versenyek értékelésének és a jobb ellenőrzés érdekében minden körzet vezetni fogja a körzeti versenynaplót. A versenytáblákon , a jövőben nemcsak százalékszerűen kell az eredményeket feltüntetni, hanem röviden ki kell írni az egyéb jó példát mutató jellemzéseket is.“ Balogh Sándor ÜB-elnök hozzászólásában a brigádértekezletek pontos megtartásának fontosságára hívja fe) a műszaki vezetők figyelmét. „Be kell vezetni minden brigádnál a napi értékelést. Például a báta- széki munkakörzetnél a napi értékelés elhanyagolása miatt több mun kanapot kitevő teljesítmény maradt ki nemcsak az értékelésből, de a bérelszámolásból is. A vállalat minőségi versenyben áll a Pécsi Útfenntartó Vállalattal. Nagyobb figyelmet árdemel a „mintaszakasz“ mozgalom, melyről beigazolódott, hogy kiválóan alkalmas az iparági sajátosságok szerint való párosversenyek bevezetésére“ — mondta befejezésül Balogh elvtárs. A beszámoló, majd Balogh elvtárs hozzászólása után a műszaki vezetők és a munkakörzetek vezetői hozzászólásainak alapján megbeszélték a főmérnöki előadásban foglalt javaslatok megvalósításából a műszaki vezetőkre háruló feladatokat. Vállalták, hogy a javaslatokat hiánytalanul bevezetik, továbbá azt is, hogy a most folyamatban lévő út korszerűsítési munkánál a köl- csönbérben érkező munkagépek nyombani munkábaállításával biztosítják a gép tervteljesítését. Vállalták továbbá, hogy a gépkocsianyagmozgatásnál csökkentik a kocsiállás- pénzt és további feladataikban a munkafegyelem növelésével, az anyagtakarékosság fokozásával, a minőség javításával biztosítják a szocialista közlekedés részére a jobb utakat. Ez az értekezlet nagy segítséget adott a műszaki vezetők és a munkakörzetek vezetői részéi'e. Az a feladat. hogy Ígéretükhöz híven, változtassanak eddigi munkájukon. A jó versenvnyilvánossággal segítsék a dolgozók munkáját. S akkor nem lesz a dolgozóknak panaszuk az ellen, hogy az Útfenntartó Vállalat nem nagy gondot fordít az utakra. KÖRSÉTA AZ ÓV ÓD A KRAN Örömmel indultunk útnak hi- szí:h reménységünket, büszkeségür- ket. a kis óvódásokat látogattuk meg a másodig otthonukban, az óvodában. A szekszárdi felsővárosi óvodában vagyunk Fóris Mária kartársnőnél. Az óvónő a gyülekezést várja, lassan szállingóznak a ragyogó arcú gyermekek. akiket az óvónő mosolyogva és kedvesen fogad. Mindegyik• gyermekhez van egy két szava, A gyermekek is boldogan számolnak be az óvónéni- fűknek a távolmaradásuk alatt eltöltött időről. Bent. már vár rájuk a sok színes kocka, konyhai elszerelés, babák és sok minden játék, amivel gyülekezés alatt munkálkodnak. Minden játéknak hamar va.n gazdája Az egyik gyermelccsonort már épít. cn óvónő szí az alkalmat kihnsznál- , ja és úgy irányította a többi kis- pajtásokaJ, hogy őh is kapcsolódjanak bele a munkája. Megy a si'- lés-főzés. a munkások építenek és a ayár felépítése után mennek ebédelni. Vári rájuk a terített asztak Ezf a gyönyörű alkotó játékot úgy irá,nyitotta a nevelő. hogv a gyermekek észre sem vették az irányítást. .4 kartár snő jó pedagógiai módszere, nemcsak ennél a foglalkozásnál. hanem mindegyik foglalkozásnál k’bontaközi'- S ti? "‘ö* fin van azzal hogy jó alkotó játékra van szükség, ha munkaszerető gyér mekeket akarunk nevelni Utunkat tovább folytatjuk: a bonyhádi 11. sz. óvodába. Kövecses Jolán kar társnőhöz. Már messziről halljuk a csöngő gyermekhangol: „hej koszorú. koszorú ..népi játékot, ját- szák, s majd kézmosás után kezdődik a tízórai. A délelőtti „munka'' után jól esik a tízórai. A kisnaposok bök dogan viselik a naoosi karszaJagot és szívesen teljesítik a velejáró munkát. Minden gyermek elégedetten ül a megtérített aszta! mellett és szívesen fogyasztja q tízórai', „ kakaót Meg is látszik a napköz- otthon jó ellátása a piros egészséges arcokon. Az óvónő örömmel tekint végig gyermekcsoportján, már nem kell neki fegyelmezni, mert eddigi jó munkájának eredménye a rendes étkezés és az a derű. ami az óvó" dátóh 'j ”*tyk '.'tó" ' ''áll, K-’e’j-'V fegyelmezett szocialista emberek lesznek. Tovább visz utunk a hő- gyészi mink-ivódéba, Strohmayer Irén vezető óvónőhöz. Az otthonos óvoda amely fogadja a gyermekeket. qz óvónő jó munkáját tükrözi. Mos/ is mosolyog és az apróságokat sorakoztatja éppen a tízórai után Rendezetten vonulnak be a terembe némi izgalommal, mert az óvónéni rninrii.o valami kedves élményt, meglepetést tartogat számukra. Félkörben fe'állított székei- vár jók őket és qz asztalon valami ér. dekes tehet, mert csinos terítőve1 takarta el a kíváncsi szemek elöl az óvónéni. Kíváncsian lordul mirden szem a térítővel letakart titok zatos valami felé az óvónéni még nem mondta, hogy mi van alatta, de számkészségfej’.esztó didaktikus játék van most soron. Az érdeklődés tetőfokra hág, az óvónő elkérd mesélni; nagy erdő/ varázsol képzeletben á avérmckelt elé, mely hangos a madárdaltól. A sűrű bokrok alján stff-*ok illat os szamóca terem u hatalmas, terebélyes fák mögüi mackók cammognak elő málnázni és friss mézet nyalogatni a íaoduból.'Közben hirtelen mozdulattal eltűnik a terítő. s ott áll a 'valóságban is a miniatűr erdő „hatalmas“ falc kai. bokrokkal szamócával csupán még a mackókat nem lehet látni, mert a bokrok és a fák elrejtették őket. Mnirt elöbu'noV a mackók. Házat építenek, hol ennyi, hol annyi mackó látható a mese menetének megfelelően. Közben a gyermekek boldogan számolják, most három mackó dolgozik kellő újból fát hoz, majd árost öt mackót látunk, kettő málnázik, megjött a hatodik mackó is, kettő újból elment. csak négy mgradt és ígv tovább. Nem Únják meg kérdezgetnek, találgatnak, ielelgetnek és az óvónő fárad- hatatlan, mosolyog, vidáman válaszol, kérdez ötletesen nehezíti meg a számolási feladatokat. Ezekkel a gyermekekkel öröm lesz majd foglalkozni az általános iskolában, hiszen már az óvodában is megszerzik a számkészséget. Az óvónő derűs mosolya átragad a gyermekekre is, a lárad- ságnaj. nyoma sem látszik rajtuk, pedig az óramutató jelzi hogy nemsokára eljön a hazaindulás ideje. Megnyugodva indulunk hazafelé, meri látjuk, hogy biztoskezű pedagógusok vezetik gyermekeink tv- velését, akik a szocialista óvoda célkitűzései alapján nevelik a mi reménységeinket bátor, erős jellemű, becsületes és hazáját szerető emberekké. A Megjegyzések a XI. fordulóról Az elmúlt vasárnapi forduló á megyei bajnokságban, ha közben nem jön más intézkedés, az utolsó előtti volt. Minthogy jú- híils hó 14-én az eredeti terveknek megfelelően meg kell kezdeni az ifjúsági válogatottaknak n tornáját, a május 17-ről elmaradt forduló már majd csak az őszi szezon előtt kerül megrendezésre. Az idei tavaszi bajnokságban az időjárás nem kedvezett a mérkőzéseknek. Addig amíg 1951-ben és 1952-ben szinte egyetlen vasárnapon sem volt csapadék, most másodszor kellemetlenkedett hideg, esős időjárás, ami sem a játékosoknak. sem pedig a szurkolóknak nem volt ínyére. A rossz idő meg is látszott a mérkőzések látogatottságán. Egyedül a nagyimra vök i rangadón gyűlt össze hatalmas nézősereg. Ezenkívül csuk Szekszárdim volt lOOO-en felüli nézőszám a kettős mérkőzésen. A forduló mérkőzéseit különben ezúttal 5.400 néző látta, ami lén végesén alatta vén az eddigi átlagnak, de különösen az eddigi 7.700—a8 nézőcsúccsnak. Amennyiben vasárnap jó labdarúgóidő lesz. a június 7-i forduló túlszárnyalhatja a nézőcsúcsot. A góllövőlistán nem sokat változott a helyzet. Az é’lovasok közül Dósai 2. Sava- nya es Bodoki pedig 1 — I góiit ért el. I?v Dósai valamit hozott Savanya előnyéből, aki még mindig 2 góllal vezet előtte. Á góllövőlista állása jelenleg a következő: 14 gólos: Savanya (Nagymányoki Bányász), 12 gólos: Dósai (Szekszárdi Dózsa), 10 ffólos: AH (Nagymánvoki Bányász). Szigeti (Duna- földvúri Spartakusz) és Bodoki (Dombóvári Lokomotív). 9 gólos: Gebhardt (Tamási Petőfi). Zsoldos (SzM-c-zárdi l::pitők). 8 gólos: Hetesi (Szekszárdi Dózisa). Kiss (Mázai Bányász) és Dunai (Dunaföldvári Spartakusz). * Szekszárdon a kettős mérkőzésen volt bőién izgalom. Az Építőket 1:5 után mindenki dpáron túlin, pedig támadtak annyit, mint i vendégek, de nagyon megérezték Zsoldos es Nagy hiányát. Különösen Kis.s I. nyújtott gyenge teljesít meny t. Szerintünk egy fiatal éppen ígv megállta volna helyét. Á hazai csapat dicséretére legyen mondva, hogv 1:5 után is volt szíve megfordítani a mérkőzést. V sikerben nagy rész« van Yigh. Kiss TE, é.s Eiiiöp esupasvív játékának. Máté tehetsegének kibontakozását indolens magatartása akadályozza. Két mesteri sarokrúgásából eseti a két kiegyenlítő gól. Müller tehetséges, de sokkal jobban kellene . küzdenie. A Petőfi n Nagy mán vök felett aratott győzelem után öregítrasan kezdett; Ez megbosz- s/.uiln magát, mert a vendégek már 2. percben elért góljukkal olyan lelkesítést kaptak. amely elegendő volt n döntetlen eredmény eléréséhez. A bányászok gyorsabbak és lei ki sebbek voltak é.s a körülményesen és lassan kombináló Petőfi csatársor nem tudta átiörni a bányászok védelmét Annak ellenére, hogv a hazai csapat «okkal többet támadott, örülhet a döntetlennek. Az elmúlt fordulóban nem minden válogatón jelölt nyújtott megnyugtató teljesítményt. A beérkezett jelentések alapján a hét 11-él a/ alábbiak szerint állítottuk' üsz- s/e: Kárpáti (Sz. Petőfi). László (Mára), Dormánv (Nagymánvoki, Takács (\agyma- n\ok) — Elekes (íolna). Kocsányi (Sz. Dózsái — Dósai (Sz. Dózsa), Ker«ák (Tamási), Feil (Máza). Zsolnai (Tamási), Bábui (D. Lokomotív). Kitűntek üteg: Greilieh (Sz. Építők). Zöld (Máza). Csuterás (Sz Dózsa) és Bajza (Nfig\ mányok) kapusok. Oszkó, Se-* bestyén 1.. Fojrara^i. Fehér. Unk II!.. Hor- v;Hh. Lakatos hátvédek. Vigh. Halász. Badó, Bibli fedezetek, Mikulás, khizi. Ultrái, Te- rebesi csal árok. A dombóvári áll. fiú iskola tornaünnepélye Gyönyört; verőfényes napon kipirult arcú kispajtások és általános iskolai tanulók gyülekeztek a Bezorédi-uteai iskola udvarán. Nemsokára feltűnik a szülők. vendégek szinte vége Múlhatatlan sora is. Mind a tornaünnepélyre igyekeznek. A mikrofon hangja pontosan 4 órakor szólal meg. üdvözli a vendégeket és bejelenti, hogy az MNDSZ Országos Központjának küldötte ünnepélyestül megnyitja a nemzetközi gyermekhetet. A megnyitó után a sportinduló hangjaira szép. fegyelmezett sorokban indul nieg az iskola közel 600 főnyi tanulóifjúsága, hogy alumíniumból az egybegyült közönséget felvonulással üdvözölje. Elől zászlókat viszuek az úttörő pajtások, közepén az úttörőcsapat új zászlója: a Rákosi zászló, amelyet a csapat jó munkájának jutalmául kapott hazánk felszabadulása o‘. évfordulóján, A kis 1. osztálvos tanulókat őszinte taps köszönti, mind a szülők, mind a megjelent 1 vendégek részéről, borban következnek az alsó osztályos kis pajtások, majd a felsősök. A menetet a közeljövőben az iskolától búcsúzó V UI. osztályosok zárják be. A menet elén hatalmas ,,Légy Munkára, Harcra Kész“ feliratot visz az Előre Sportkör 3 lag ja. Az ünnepély a Himnusz hangjai mellet! vezdődik. Megható kép következik. A fél - írbóera lassan kúszik fel a nemzetiszínű lobogó, alatta vörös drapéria emelkedik a magasba a zászlót ódra: „Szeretettel köszönt- jük az édesanyákat“ felirattal. A felsőosztái) osok fegyelmezett sorai a kö/.ün.ség tapsvihara közben mutatják be szabadgyakorlatukat. Utána a kis E osztálvo- Ivosok versenyjátéka, a 11. osztályosok népi játéka, a Ili. osztályosok versenye és gúlája és a l\. osztály bukfencversenye következik. Közben a 60 méteres síkfutáshoz készülődnek az iskola „leggyorsabbjai“, Horváth Jóska. Kuruc/ Anti, Gábor Pali, Béreli Gvuszj és Kulcsár Jóska. A versenyt Horváth Jóska nyeri meg. Szép látványt nyújt az V. oszt. zászlógyakorlata. Őszinte tapsot vált ki a VE osztályosok mulatságos versenye. A VII. osztály MHK kiváló szabadgyakorlata é.s a \ H. A) oszt. rúggyakor- lain i VIII o*íí 1 á.\ ( sok buzoganygyakorJata következnek íVlajo a szertornászok gyönyörködtetik o nézőközönséget jól sikerült ialajiorna és szekrénygyakorlataikkal. A/. < vfolyampótlós leánytanulók népi tánca eleven, színes képe volt a tomaünnepély- nek. A tanulók fegyelmezett felvonulása után az In ternacionálc hangjaival ért véget az ünnepély. Mind a közönség, mind a tanu'ó- iTiú*ág hangulatát fejezte ki az ünnepély záró jelmondata: Sporttal a békéért! Külön ki kell emelnünk az iskola testnevelő tanárának, Farkas István lelkes munkáját. aki hónapokkal ezelőtt megkezdte és nem kímélve idejét, lelkiismeretesen tanította be a gyermekekkel a gyakorlatokat, hogv ezzel is örömet szerezhessen a szülőknek. a megjelent vendégeknek. Komoly sakkéletef akarnak a paksi járás sakkozói A paksi sakkozók gazdag tapasztalatokkal tértek haza Szekszárdon megrendezett megyei sakk vf rsenyről. A pa k si versenyzők megállapították, hogy nem is olyan ördögi d.o'og egy megyei sakkversenv. Ez a versenv szükséges^ is volt. mert eddig a legtöbb versenyző azt hitte, hogv soha nem mehet egv ilyen nagyobbszabású versenyre. Bábut Bulc-m a paksi sakk-kör vezetője leveleken a következőket írja: ..Versenvző- ink láthatták, hogy jogos helyek várják őket a meffyei versenyen. A szerénysé?. a na- g'-nktó' való ideiem s a versenyhez való mim hiánva befolyásolta szereplésünket. Hibq nálunk, hogy a paksi járást csak a nakHub képviselték, a többi községek nem kapcsolódtak be. n^m ú?v mint a bonvliá- cli járásban, ahol 5—4 kö/.sésr adta a ver- s>eny/őgá rdát. Sain«s mi a dnnafö’dvár;ak- kn! az idő rövidsége miatt nem tudtuk a kapcsolatot jobban felvenni, de ez a szer- vev• Hebegnek í« tudható he. A nagvdorogí sakkozók i« pár evvel ezelőtt jó hírnévnek ön-pn-l^k, most nem haUnni róluk sem- "mí. Továbbá Gerien. Madeesa. Bö*eske, Dunns/entgvö-^v ég Györkönv is rejteget egv-kéf jó sflVkorót. \ Járási kJuliúrház vezetőcége nagr irondot fordít a sakkélet felVndiilésérc. A nyár folyamán a iárá«i versenyt rendezik meg n’<ova n járás legjobb versen vzőif meghívják. Af’nd^n pénzkén 14—13 sakkozót Miét 1 •' <n! a KnUúrházbnn. szorgalmn- ké'czidődn^L tnr?”1-•• V és ami a fő. n fietnk/,2- js bekapcsolódik Pakson Mlát nemcsak a labdarúgás. nem a sukk ’« kezd nép«"'rű lenni. Péld« lehet a paksiak terve n többi járásnak i«. if i ic r it PÉNTEK, JUNIUS 5 ÜGYELETES GYÖGYSZKRTAR: 11T. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Dorottya. — IDOJARASJELENTES: Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások. többhelyen, főleg a délutáni órákban záporeső, zivatar. Időnként megélénkülő délnyugati- nyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére péntek reggel: 9—12, délben 20—23 fok között. TOLNAI NAPLÓ Felelő, uerk-<?tő- SOMOGYI l-AS/LO Fe'elíí kiadó: KI0AI Y I.AS7.16 A «zerkfu/tőtiíe e« kiflilnluvatal telrlon.vám«! 30 10. 20-11 8?.ek'?ír(l, S^échenyl-nlc* 18 U N efjvarőnilasf.őmi A8 Előfizetési <fíj: huvj <*.—• főrinl. B(r»i,v«meevei S/.ilira Nvoieő* Péo«. Munkőe-s Milinlv álca 18 tt- Teleiéi, i 2Ó.2? A nyomdáin felel: MELLES REL^Ö.