Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-02 / 78. szám
IDŐS ÁPRILIS ,8, NAPLÓ 3 Nem tarifák be az alapszabályi — ezért gyenge a hőgyészi Uj Barázda iszcs terméseredménye A hőgyészd Uj Barázda tszcs-ben az elmúlt évben gyenge volt a fegyelem, nem vették ki részüket a nők és a családtagok a termelőmunkából. A munkafegyelem káros kihatással volt a tszcs, munkájára és ez az oka annak, hogy a termények ée takarmányok betakarításánál, valamint az őszi munkák elvégzésében elmaradtak a csoport tagjai. A hibák abból adódtak, hogy a vezetőség kevés gondot fordított a fegyelem megszilárdítására és az alapszabály betartáséra. Fényesén bizonyítja ezt az elmúlt napokban megtartott csoportgyűlés, ahol a tagok egymással vitatkoztak; volt köztük, aki elégedetlenkedett, hogv k&vés természet benf járandóság jutott munkaegysége arányában. A .tagok közül többen rá. mutattak, hogy ez saját hibájuk, mert az elmúlt évben nem vették ki részüket kellőképpen a termelőmunkából. A viharos vita után Dávid András, a tszcs elnöke mutatott rá a legnagyobb hibára, az alapszabály be nem tartására. Rámutatott hogy elsősorban is meg keli szüntetni hogy egy-egy tagnak a megengedett háztáji gazdálkodásnál több földterületé legyen. A tavalyi évben is ez volt a fő hiba, mert mindenki iparkodott a saját háztáji gazdálkodását elvégezni és háttérbe szorították a közös mun' ká. Ezért, javasolta az elnök, hogy mindenkinek csak annyi földet hagyjanak a csoporton kívül, amit az alap szabály is előír. Az -elnök javaslatát heves vita követte. A2ok a tagok, aküi az elipúlt évben is rendszeresen dolgoztak, és nem volt több földterületük kívül a csoporton, min? amit az alapszabály megenged, követelték hogy mindenki adja be fe. lesleges földterületét. Ez azonban nem talált minden tag helyeslésére és a többség lehurrogta azokat a tagokat, akik a fejlődést szem előtt tartva harcolta^ a földterületek bevonásáért. Legnagyobb hanggal a tszcs volt elnöke, Minker István volt, akinek 3000 négyszögöl földterülete van még kívül. Nem maradtak- el től.e Lőrinc Gergely, akinek ->000 négyszögöl, Beréti Ambrusnak 2500 négyszögöl, Szabó Orbánnak 2300 négyszögöl földterülete van még mindig a tszos*n kívül. Szabó Imré- nó kkimsk férje a termelő-csoportot otthagyta és Pestre ment dolgozni, szintén 2300 négyszögöl földdel gazdálkodik a csoporton kívül és így nem is igen jár dolgozni. A pártszervezet titkára Illés János elvtárs is keveset foglalkozott ezzel a kérdéssel, nem mutatott rá kellő eréllyel hogy mit jelent a kétlaki" ság és milyen káros a termelőcsoport fejlődésére. Nem is csoda ez, hiszen Illés elvtárs maga sem mutat példát, annak ellenére, hogy 10 hold földdel lépett a csoportba, sem a fensége, sem a családja nem dolgozik a csoportban. Hiányzik a párttitkár elvtáre részéről is a személyes példa-mutatás és ez az oka. hogy a tszcs tag-o^ között kevés van, aki családját bevonná a közös munkába. Az olyan tszcs tagok, mint Lőrinci Gergely, vagy Beréti Ambrus, akiknek 18 éven felüli fiúk van, de nem dolgoznak a csoportban. De soroihatánk még több ilyen tagot, akik a múlt. bán látás-tól-vakulásig dolgoztak családostól, de most nem vonják be a családtagokat a munkába és azt a helytelen elvet tartják, hogy „az asszony a fözőkanál-hoz ért, csak.“ Fel keli számolni sürgősen az ilyen téves és helytelen nézeteket. A párt- szervezet vezetőségének és titkárának mindent el kell követni hogy a csoport munkája megjavuljon. Ehhez az-onban elsősorban fontos a személyi példamutatás, ami hiányzik még a titkár elvtárs részéről is. Kemény harcot kell folytatni az alapszabály betartásáért, a fegyelem megszilárdításáért, valamint fokozott gondot kell fordítani a családtagok és a nők munkába való bevonására. Vegyen példát a tagság Vertmiller Károly és Skultéti János- állattenyésztési dolgozóktól, akik példamutató műit. ká-jukkai a takarmányhiány ellenére is szép eredményt értek el az áttelel tetésnél. Steiner Imre i hírálul nyomán megjavította munkáját a Simontornyai Sorgyár üzemi bizottsága A Simontornyai Bőrgyárban alel- saabadulásd hét alatt sokat javult a munka üteme. . Az üzemi bizottság . is megjavította munkáját a bírálat után, az egész üzem területén mozgósítja a csasztuska-brigádot. ame!v vidám rigmusok-kal köszönti a kimagasló eredményt elérő dolgozókat. Az üzemi bizottság elnöke ma már többet van a dolgozók-között tanácsokkal, jó módszerekkel’ látja el a dolgozók munkáját; Ennek eredménye az. hogy ezekben a napokban jók a termelési eredmények. Dolgozóink méltóképpen akarják megünnepelni a nyolcadik szabad április 4-ét. S ezt a termelés győzelmeivel akarják kifejezésre jut- iatni. Vida Mihály, Nagy István 204 százalékra, Mészö Júlia 195, Torma Ist- vánné 172, a spriccelő csoport 167.8, a vixos műhelyben Zugor és Horváth elvtársak 142, Nagy Perencné 136, a préselők 115, a Fung csoport 119, a növényt kikészítő!: szállító csoportja 127, Hermann Lajos hengerlő 111, a színelők 137 százalékra teljesítették tervüket ezekben a napokban. De torolhatnánk tovább az ehhez hasonló szép eredményeket. Meg kell állapítani, hogy a szak- szervezeti bizalmiak az üB-elnök utasítása ellenére sem végeztek kellő felvilágosító munkát. Nem elég akti. van folynak be a munka megszervezésébe, nem tesznek javaslatot a felmerülő hibák kiküszöbölésére. Rövid idő van még az első negyedéves terv teljesítéséig. Sürgősen meg keli javítani munkájukat a műhelybizott- sággal együtt naponként vizsgálják felül a műhely eredményeit és kapcsolódjanak bele aZjOÜ műhelyek munkájába is Amelyektől a munkadarabokat kapják és ahová a munkdara. bokát juttatják. Nőm elég gyors az átvevés és az átadás ez pedig azt jelenti, hogy n-em használjuk ki kellően azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésünkre állnak. Az újításoknál is- van javítani való még. De némi eredmény van a februárban benyújtott újítások száma 9, ebből elfogadott 7, aminek gazdasági eredménye 186.759 forint, A Gazda-mozgalom terén is van némi eredmény. Az eddigi munkánk során a faipari dolgozók 5 köbméteres deszkaanyagot használtak, amely tú’pyo- mó részt erősen elhasznált szegetc- rámákból állt. Ebből 24 darab öltözőszekrényt készítettek. Ennek értéke 3900 forint és ugyanannyi új faanyag megtakarítása. A kőműves karbantartó munkáknál 4300 darab bontásból származó használt téglát dolgoztait be különböző javítási mun. káknál, Ennek értéke 3000 forintot tesz fci, üzemünk dolgozói magukévá tették a Gazda-mozgalom további lei- szélesítését.. Munkaidő után az üzem területét bejárva, keresik a felhasználáshoz alkalmas anyagokat. így a használt vasból új fogaskerekeket gyártottak, amelyet a Sopiana Gépgyár rosszul méretezve szállított le. Nyolc darab sebességcsökkentőt dolgoztak át Sziládi József helyettes művezető újítása alapján. De hasonló szép eredmények születnek az üzemben a Gazda-mozgalom keretén belül ami mind arra mutat, hogy a^ Simontomyai Bőrgyár dolgozói harcolnak az adott szó valóraváltásá- ért igyekszenek időben teljesíteni a pártnak Rákosi elvtársnak tett ígéretüket. *• Deli György Simontornyai Bőrgyár. í minisztertanács határozata; a fűtési évad befejezéséről A M'infeaiertaaáos határozata értelmében az 1952—53. évi fűtési évad március 31-én, befejeződött. Március 31. és április 15. között az állami szerveknél, állami vállalatoknál és a központi fűtése® lakóházakban csak akikor szabad fűiért:, ha az Országos Meteorológiai Intézet előző napon kiadott időjárás előrejelzése (prognózisa) szerint a következő napon a hőmérséklet várható napi küzépérté- ko tíz Celsius fok alatt lesz. A lakóházakban a fűtési évad megszűnte után is hetenként egy alkalommal lesz meiegvízszolgáltatás. Április 15-ig továbbra is fűteni lehet a kórháziak, rendelőintézetek, óvodák, csecsemőotthonok, iskolák, egyetemek, napközioíthonok, valamint áz állami balett intézet, az Állami Operaira z és a Budapesti Városi Színház helyiségeit, ba ezeknek a helyiségek, nek hőmérséklete 18 Celsius fok alá süllyed. párthIrek Április 3-án este és 4-én a délelőtti ünnepélyeken a megyei pártbizottság a következő helyeken és előadókkal tort előadást: Április 3-án este: Szekszárdon a járási kuMiírotthon- ban Somi Benjamin MB másodtitkár. Április 4-én: Simon tornyán Pataki Ferenc MB szervezőtitkár, Dunafüldváron Orbán János MB ágit. prop. titkár, Döbrö- közön Bacsa József MB mezőgazd. oszt. vezető, Tengeliceii Szeháes Antal MB gazdasági osztályvezető, Kötesd Ivánesik Lajos MB ipari osztály- vezető, Pincehelyen Németh Lajos MB adminisztratív osztályvezető, Bálaszéken Tuska Pál tanácselnök, Szakeson Vígh Dezső megyei tanács vb. titkára, Ozoráu Sajgó Ferenc megyei tanácselnök helyettes, Lengyelen Teszler Vendel megyei tan ácséin ök helyettes. Tevelen Gaiina József ÄMG pol. oszt. vez. Szedres Kurucz István MB pol. munkatárs, Gyulajon Scherer Sándor MB pol. munkatárs, Tolnané. mediben Hátin László MB pol, munkatárs, I regszemcsén Lippai István MB pol. munkatárs, Dnnaszentgyör- gvön Illés György MB pol. munkatárs Bölcsken Papp Mátyás MB pol, munkatárs, Zombán Dulai Károly MB pol munkatárs, Faddon Percest Ferencné MB okt. felelős. Mkikte fm^zisék Illés Lajos. Horváth Gyula, ifj. Váti Ferenc, Tölgyesi Pál, Németh Lajos, Steiger Ferenc magyarkeszi dolgozó parasztok, április 4. tisztele. tere a kukoricán kívül valamennyi terményüket elvetették és negyedévi beadási kötelezettségüknek eleget tettek. # fjúm un húsok* pa ra sslfiaia í o h. jelentkezzetek szakérettségire e I o kés z í tő ta ufó ha m ra Épül szocialista hazánk! Népünk az alkotás lázában ég, hatalma® léptékkel haladunk előre. Ország-építő nagy munkánkat az ötéves terv határozza meg-. Ötnaponként építünk egy-egy gyárat, korszerű nehézipart létesítünk. Az elmaradt kisparaszti gazdálkodást felváltjuk a korszerű szocialista nagyüzemi mezőgazdasággal. Hazánk fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipar-i. országgá válik. Villa, mosdjuk hazánkat, erőmüveket alko tünk, fejlesztjük közlekedésünket egészsége® munkáslakásokat, bölcső déket, napköziotthonokat, iskolákat építünk. Mindezt pártunk vezetésével teremti iueg dolgozó népünk. Tervünk végrehajtóinak parancsnoki karába a vezető káderek ezreire van szükség. Olyan vezetőkre, akik megfelelő szaktudás birtokában, felvértezve a marxizmus-lenini zmué fegyverével, tudásukkal és képességükkel a dolgozó nép javát szolgálják. Ezért ki kell alakulnia egy új népi értelmiségnek, amely világosan látja feladatait és lelkesen hajtják végre azokat. A múlt rendszerben a munkás- és parasztfiatalok efőtt a tanulás lehetősége el volt zárva. A felszabadulás megváltoztatta a helyzetet, megnyíltak az iskolák kapui, elérhetővé vált a tanulás mindenki számára., nemcsak a középiskolákban, hanem az egye temeken, főiskolákon is. A kulturális életűinkben bekövetkezett forradalmi változásnak egyik döntő mozzanata TÜZEK BÁCSI AZ WEN IS AZ ELSŐK KOZOTT AKAR LENNI... l nap lementi Az ég alját vörösre lesiette a lenyugvó nap. Tolna község heuárá- Iran a dolgozó parasztok lassan abbahagyják a munkát, megindulnak hazalelé. A község csendjét egy eg\' hazafelé induló kocsi zörgése zavarja meg, Rövid időközönként itt is, ott is feltűnik egy kocsi. és a bakon ülő gazda szaporán biztatja lovait hogy hazatérve a családi körben pihenhesse ki napi fáradalmait. Már egészen sötétedik amikor feltűnik egy kocsi a község főutcájában. Tózer József 75 éves dolgozó paraszt iparkodik haza. felé. Mindig, első a munkába menetkor, de utolsó haza jövet. Tózer bácsi nemcsak a tavaszi és az őszi munkád elvégzésében az első, hanem példásán, tel. fesiti mindenből beadási, kötelezettségét is. Tanulhatnak tőle a község gazdái — mondja Komáromi elvtárs. a község párttitkára, — aki éppen most megy a tanácsházára. Mivel sok jót hallottunk Tózer Józsefről, nézzünk szét a lakú- són és beszélgessünk vele egy kicsit. Tózer bácsi kifogta lovát, enni adott neki utána pedig feleségének segített tüzet rakni. Munkája közben elmondja hogy a múltban állandóan csclédke- détt és ha nem tetszett munltája. egykét pofon kinézett az uraságtól, vagy az „intéző úrtól“. A cselédsorsot csak akkor hagyta abba, amikor megnősült földet bérelt és úgy próbálta tengetni életét. Sokat kellett nélkülözni, koplalni feleségével együtt míg tudtak egy kis házal építeni, s később földet venni. Amikor saját gazdája lett, állandóan figyelte, ki hogyan gazdálkodik, szakkönyveket olvasott, megtanulta hogy „ki korán kel — aranyat lel.“ Még eddig nem csalatkozott benne Tózer bácsi sem mert a korai munkájának megvolt a gyümölcse. Állandóan élenjárt a községben, mindig többet termelt, mint a község dolgozó parasztsága általában. Igaz, hogy nem restéinek felkelni már 5 órakor feleségével együtt és késő estig dolgozni. Amikor a föld felülete pit. kadnj kezd tavasszal, eltűnik az utolsó hó, Tózer bácsi és felesége már a mezőn szorgoskodnak. Tf Imondotta azt is hogy már az ősszel elve-f-y tették a búzát és az árpát, így tavaszra csak a szerződött növényféleségeket kell vetni és a kerti veteményest. De nemcsak magának dolgozni;, hanem segíti azokat a dolgozó parasztokat, akiknek nincsen fogatuk. Az idei évben öt doh gozó paraszt özvegyének szántott, vetett, amiért nem is fogadott el semmit. Nap. mint nap felkeresik Tózer bácsit, hogy szántsa fel földjeiket, vesse el majd kukoricájukat, naprafor gojukat. Gondoskodott már az ősszel a kukoricaszár silózásáról. Ezek után megfelelő takarmányt tud biztosítani állatainak és büszkén mondja, hogy tehene 12 liter tejet ad naponta. Könnyen tudja teljesíteni beadásai bőven jut még szabadpiaci értékesítésre is. Az elmúlt esztendőben mindenből túlteljesítette beadását, de túlteljesíti az idén is. Ha körültekintünk. Tózer bácsi udvarán, megállapíthatjuk azt, hogy lépést tart a fejlődéssel, alkalmazza az élenjáró agrotechnikai eljárásokat is. A trágyakezelés szakszerű, úgy néz ki a trágya- telep, mint a doboz, a tetejét pedig cementlappal nyomatja meg. Rendszeresen tipor tat ja és locsolja trágyatelepét mert minden évben a trágyázás. sál is segíti a többtermelést. Az idei évben ösz- szegyüjtölte a környékben lévő fahamut és a meglévő baromfi trágyáját megszárította és megtörte. A íahamut és a baromíitrágyát összevegyítve trágyázta meg veteményes kertjét. 1\/J indent elkövet Tózer bácsi', hogy a tér- mésátlagát növelje, mert tudja hogy ezáltal növelheti jövedelmét és eleget tud tenni minden téren kötelezettségének. Tudja ő jól. hogy a magasabb terméssel nemcsak egyéni jövedelmét segíti, hanem a dolgozó nép államát is. Csupán azt sajnálja, hogy 75 éves és nem 30. Ha fiatalabb volna már rég a termelőcsoportban dolgozna, mert a gyakorlat bebizonyította hogy egyedül a termelőcsoport az, ahol magasabb tér. mést értek el mint ő. Azért megfogadta, hogy minden munkát továbbra is úgy végez, hogy mindenben első legyen. — Mindent elkövetek, hogy jó munkával segítsem unokáim jövőjét, — ígjez- te be a beszélgetést Tózer bácsi. a szakérettségire előkészítő tauío.ya- mok öletrehivasa volt. Ezek a í.x'i folyamok, amelyek kollégiummal kapcsot atosan működnek, lehetővé teszik, hogy azok a munkás- és parasztfial;.. lak, akik a múlt rendszer népetnyomu kultúrpolitikája bűnétől nem végezhettek magasabb iskolát, most tovább Vanulha-sainsk. A szakérettségis táti folyamok hallgató! két év alatt elsajátítják mindazokat az ismereteket; melyok egyetemi vagy főiskolai tanú manyok folytatásához szükségese'.. Ugyanakkor államunk goMoekpd' nyugodt tanulásuk minden feltételéről, lakásról, élelmezésről és ösztöndíjról. Tanulmányaikat pedig az . ország legjobb pedagógusainak vezetésével végzik. 1953 szeptemberében már hatod ■szór indulnak dolgozó népünk fiai rohamra szakérettségis tanfolyamainkon a tudomány várának bevételére. Hiszen ma már sok szakérettségis hallgató tanul egyetemeken, sőt igen sokan már diplomával a kezükben léptek az értelmiség soraiba. Ezek a fiatalok tehetségük, szorgalmuk és öntudatuk alapján méltónak bizonyultak arra, hogy új országunk életének parancsnoki kiarát alkossák. Ilyen lehetőség még soha nem volt a munkásfiatalok előtt. A párt újra hallatja hívó szavát azok felé a fia talok falé, akik szeretnének továbbtanulni, akik megértik, hogy továb-b- lamutásuk harci feladat. Éppen ezért, amikor a dolgozó fiatalok a sokféle lehetőség közül pályát választanak, tegyék ezt abban a tudatiban és azzal a felelősséggel- hogy választásuk nemcsak egyéni ér. dekliket, hanem népünk érdekét is szolgálja. Tudniok keli azt is, hogy szocializmust építő hazánkban minden pálya megbecsült és hogy nép gazdaságunk további gyors fejlődése attól is függ, hogy minden területre a tervnek megfelelően kerüljenek szakemberek. Az ellenség ismét meg fogja kísérelni, hogy suttogó propagandájával vagy nyílt támadással elriassza a fiatialokai. Dolgozó fiataljaink azzal, aidljain-ak válasz! a hazai és a külföldi reakciónak egyaránt, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek továbbtanulásra és a szakérettségi sikeres elvégzése után helytállva az egyetemen, majd munkahelyükön, odaadó an -szolgálják népünk boldogabb, szebb jövőjét. Jelentkezések március 20-tól május 1-ig az üzemi vagy falusi párt- szervezeteknél. Bővebb felvilágosítást adnak a járási párt-bizottságok -és » járási tanács oktatási csoportjai?