Tolnai Napló, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-05 / 30. szám

1 NAPLÓ 1853 FEBRUÁR 3 A bölcskei gépállomás munkáját segíti a dolgosók közötti jó verseny szellem A böloskei gépállomáson nagy len­dülettel folyik a gépek kijavitása. A gépállomás dolgozói jól kijav ított gépekkel akarnak hozzáfogni a tava­szi tervfeladatok végrehajtásához, liddig az erőgépeket öő.ő. a vetőgépet H2.<5, az ekét 9ü, a tárcsát 100, a kul- tlvátort 80 százalékban javították ki. Az összes javítási munkák teljesítése 73 százalék, A jó eredményeket úgy tudták elérni, hogy a tavalyi hibákon oktdwh a vezetőncg a javítani terv­készítésnél figyelembe vette a dolgo­zók kezdeményezését, közösen vitat­ták meg a javítási tervet-. A dolgozók közül többen tettek hasznos javasla­tokat. Széleskörű versonytHOZgaioin alakult ki a dolgozók közölt, egymás után tettek felajánlást és hívták ki párosvensenyre ogjTnást. A versenyt állandóan nyilvántart­ják, minden este értékelik, grafikonon tüntetik fel a gépjavítás, ütemét. Min­den műhelyben, irodában szemlél tető helyen van kifüggesztve a grafikon, mely a verseny állását mutatja. A brigádvezetök minden este fölmérik az egész napi munkát és azt az iro­dában egyeztetik a tervvel. Minden vezető és eegédvezető részt vesz saját gépének javításánál. Bevonják a ja­vítási munkákba a női traktorosokat is. akik igyekeznek a javítás . ideje alatt elsajátítani a gépek szakismere­teit. Friger Erzsébet és Balázs Mar­git traktorosok nagy szorgalommal javították traktorukat és bebizonyí­tották azt- hogy a női munkaerő ép­pen olyan szükséges és elengedhetet­len gépállomásainkon is. mint bárhol. Munkájukkal bebizonyították azt is, hogy a nők minden munkakörben megállják a helyüket, ha megkapják a kellő segítséget. A gépállomás ve­zetősége okult a tavalyi hibákon, nem becsüli le a női kádereket, mint az elmúlt évben, hanem a legmesszebb­menő támogatást nyújtja nekik. Az idei évben a büloskei gépállo­máson sokkal nagyobb gondot fordí­tanak a kijavított gépek tárolására. Javítás után a gépeket 1 özeirózzák. Gondoskodnak arról, hogy a javítási munkák irtán a traktorosok meleg brigádszüIUíson tanulhassanak, fejlesz szék szakmai és politikai tudásukat. Szép lirigádszállásuk van a női trak­torosoknak. A bö’.csskci gépállomás, ha továbbra is fokozza eredményeit és így gondoskodik a traktorosok szállásáról, akkor ténylegesen máso­dik otthonává válik minden trakto­rosnak a gépállomás. A javítás; munkák mellett felkészül­nek máris a tavaszi munkák jó el­végzésére. Gondoskodnak r,. megfelelő terCdnt szerződéskötéséről, segítik emellett a tszos-ék tervkészítését is. A t-sz-ek-néi é- tazes-éknéi politikai és •szakmai segítséget nyújtanak, hogy az llíöS-ae évben sokkal na­gyobb termésátlagot érhessenek el, mint az 1802-es évbon. Hidvéghy Já­nos mezőgazdász és Kozmái András brigádvezető tervkészítés ideje alatt, felvilágosítják a tsz.es vezetőit és dol­gozóit a helyt» agrotechnikai eljárá­sok jelentőségéről. A madocsai Igaz­ság tszcs-ben a felvilágosító munka nyomán elérték, hogy a tszcs tagsága és vezetősége :máris komoly előkészü­leteket. tesz a kukorica négyzetes ve. fősére, valamint a burgonya géppel való ültetésére. Gondoskodnak már előre az öntözéses terület kihaszná­lásáról. Az öntözés a tszcs-ben be volt vezetve tavaly is, de nem hasz­nálták ki kellőképpen, E hiányossá­gokon okulva a felvilágosító munka nyomán Földes: János és Földest Lajos tszcs tagok máris komoly ter­vekkel készülnek föl a tavaszi munka öntözéses gazdálkodására. Segítséget nyújt a gépállomás a bö'.e-skci Vörös Október tsz-nek is, hogy a tavalyi hiányosságokat kikü­szöbölve eredményesen fejezhessék be az 1 €G8-a3 gazdasági évet. Ha tovább­ra is ilyen lendülettel éá odaadással kezelik a böwvkoi gépállomás vezetői és dolgozó; a- tszcs ügyeit, rövid időn belli! elérhetik azt. hogy a gépállo­más tekintélye megnő úgy a tszcs- kben, mint az egyénileg dolgozó parasztok körében. Egy példás ítélet! A magsatelhajtó zombai szülésznő büntetését a megyei bíróság négyévi börtönre változtatta Rákosi elvtárs 1952. december 15-1 országgyűlési beszédében részletesen ismertette hazánk gazdasági fejlődé­sét és ezzel együtt népünk életszín­vonalának. egészségügyi és kulturális színvonalának nagymértékű emelke­dését. Egészségügyünkről szólva a következőket mondotta: „A népes­ség ügyéi legjobban néhány adattal tudom értékeltetni. Az 1000 főre futó természetes szaporodás 1052-ben -17 százalékkal volt magasabb, mint 1938-ban. Hazánk lakossága most már meghaladja g 9,500.000 főt. Az ezer lakosságra eső házasságkötés száma 20 százalékkal nagyobb, min/ 193S-ban A csecsemőhalandóság 1952- ben majdnem fele a-nnak.mint 1938- ban volt...'’ Rákos; elv társ beszédé­ben még rámutatott az egészségügyi helyzet megjavulására Is és vázolta azt, hogy a népszaporodás aránya en­nek ellenére messze elmaradt nálunk a Szovjetunió, vagy Lengyelország népszaporodása mögött. Ezen a téren nagy károkat,- okoz a lelkiismeretlen orvosok és szülésznők garázdálko­dása. a magzatelhajtás elburjánzása, melyre csak az utolsó esztendőkben ttgyeitünk fel, pedig népünk egész­sége ma jobb. mint bármikor ez- eíő't és kormányzatunk gondosko­dik arról, hogy ez továbbra is ja­vuljon. A kapitalista társadalomban az ember csak eszköz a profitszerzéshez. Állandóan túlnépesedésről panasz­kodnak, a születések számának mes­terséges csökkentését propagálják, és a háborút, mint a túlnépesedés ellen­szerét dicsőítik. Az orvoídudományt aljas céljaik elérésére használjuk fe! járványos bítegségek terejsztéséro, amire szemléltető példa a koreai bak* tériumháború, A tőkés társadalomnak általános jellemzője és tünete a ka­pitalista rend rothadtságának fok­mérője a születések számának csök­kentése. melynek 'eszköze a tömeg­méretűvé vált magzatelhajtás. A tő­kések ezen törekvéséhez nagyban hozzájárul a nyomorúságos életkö­rülmény. a munkanélküliség, a rossz lakásviszony, ?. hiányos táo.álkozás. ni«:v fewnésze’esen nagy halálozási aránnyal jár. Ha megmaradtak ugyan a gyermekek, akkor is nyomor várt rájuk és ugyanúgy, mint szüleik. — nincstelenségben. kizsákmányolásban kellett, hogy éljenek így volt ná­lunk Is a múltban; íömegjelenség vá­roson és falun a magzatelhajtás, melynek következményeképpen sok asszony halt meg és többen egész életükre bet,.gödiek meg. Ezzel szemben napjainkban nap, mint nap győződhetünk meg arr-V, hogy állandóan emelkedik az élet­színvonal. a terhes nőknek minden kedvezményt megadnak, ecseesemc- otthonok, szülőotthonok, napközik biztosítják a gyermekek egészséges felnevelését. Különböző segélyekkel és kedvezményekkel segítik a terhes anyákat, Ennek ebenere az -ellenség mindent kihasznál annak érdekében, hogy a dolgozókat megmételyezze, magzatelhajtással kárt okozzon szo­cializmust építő országunknak és minden módon .elősegíti a magzatel­hajtást. Azok a meggondolatlan anyák, akik az ellenség szavára hall­gatnak és egészségüket is veszélyez­tetik. nem gondolják azt, hogy mi­lyen káros következményei lehetnek saját egészségi állapotukra. Igen ko­moly betegségek adódtak már a bű­nös magzatelhajtásból. Annak ellenére, hogy korinányzr- tunk már több esetben foglalkozott a magzatelhajtás kérdésével és ezek ellen a bűnösök ellen megfelelő bün- ieíést helyeztek kilátásba. Szigetvári Istvánná zombai lakos, volt szülész­nő mégis több e.-otben elkövette ezt a szörnyű bűnt, megöl le azoknak a meggondolatlan anyáknak magzatát, akik az ellenség szavára hallgatva hozzámentek. Szigetvári Istvánná már tgy esetben ezért 8 hónapi börtön­büntetésre volt ítélve. A legutóbb el­követett bűntettéért a bonyhádi bí­róság 1 évi és 2 hónapi börtönre, 500 forint pénzbüntetésre és 5 évi köz- ügyektől való eltiltásra Ítélte. Ezt az ítéletet a szekszárdi államügyészség megváltoztatta és Szigetvári István­nál 4 évi börtönre. 500 forint pénz­büntetésre, 5 évi közügyektől va(ó eltiltásra ítélte Ez az ítélet elret­tentő példakép szolgáljon mindazok­nak, akik a méhmagzatot m.göiik születése előtt. Ez nemcsak az orvo­sok és szülésznők előtt kell, hogy elrettentő példakép szolgáljon, In­nern mindazon anyák előtt, akik ilyen bűnös gondolatra és e halán - zásra szánják e! magukat. Tudati kell mindenkinek azt. hegy a szocializmus építéséhez elengedhetetlenül szüksé­ges a születések növelése és a m:g- sz.ületctt gyermekek felnevelése. — Minden szülőnek tudnia kell azt. hogy a több gyermek ma dicsőség és öröm, nem úgy, mint a kapitalista társadalmi rendben, amikor gondot és nyomorúságot jelentett a szülők számára. SÖTÉT S É G Csehországi városok és falvak ' téréin, utcáin könyvmáglyák égnek. Szer zetesek lóháton nyargal­nak egipik faluból a másik­ba, kutatnak a husziták és forradalmi könyvek után. Fellépik a házak ajtaját, falaka}, padlókat. Állandó földemben tartják a lakos­ságot. Ekkor a XVII. század elején a cseh népre súlyos elnyomás nehezedett, a Habsbwrg-ház jármát nyög­ték és mját földesuraik is gyötörték a párásítói. Húsz János egyetemi ta­nár eszméi harcra mozgó, sílották a cseh népet az elnyomó világi urakkal szövetkezet -pápai szent- egyház ellen. Félt az ural­kodó osztály a huszitát fa­noktól, mert látta, hogy az inin-t lobbantju lángra a nép elfojtott szabadságvá­gyát, látta, hogy a nép szomjasan issza a forra­dalmi tanokat. A ,,Sötétség“ című új színes csehszlovák film ezt a. korszakot hozza elénk, Mahovec huszita vadász cs gyermokeimk tör lénél ében. Látjuk, milyen volt a sor­suk a huszitáknak, akik kiálltak a. nép ügyéért. Mnhovecitek is iá kell me­nekülnie otthonéból. Házá­ban kutatást Unitinak cs valóban találnak nála hu­szita könyveket. Gyerme­kei}, Tamást és Uelenkát a földesár eladja saját adósságai fejében. így he. rül a két fiatal Prágába firczinának, a megye fö. urdudnak házába. A szép Hctenka megsze­reti a megyei földesúr fiát, de keservesen csalódik benne, Bályja Tamás tnár előbb megszökik a fönn háztól, s üdénket bátran követi bátyját. A film egyik érdekes fe­leidé az összecsapás a hu­sziták és a jezsuiták kö­zött. A küzdelem végén a husziták vízzel tele hor­dókban alaposan megmér- fogatják a jezsuitákat.. Heícnka és Tamás össze­találkoznak édesapjukkal és most már hármasban folytatják útijukat. Mindé- nitft amerre járnak, igye­keznek elhinteni a huszita tanok magvait. A filmet Alois Jerasch író regényé­ből Kard Slekly rendez­te. A Palsi küzgazd. feciiniiüifli és a iastezárdi áll. gimnázium női csapata, valamint a szekszárdi ált. gimnázium» és iczgszd. teciinim tér i csapata keriiit a megyei *)zép sHoiás fcasárisbdaltaiROkság döntőiébe A negyei középiskolás kosárlabdába j nők- fiágbuu \u$árnup tuár a döutőbejuiáséí t küz­döttek a ősapa lóik. A női bajnokságban csuk egy mérkőzésre került sor, mert a paksiak erőn verők voltak. A szekszárdi ált. gumi.— bonyhádi kg. technikum mérkőzésen a szék- szútdi lányok bi«fosán, győztek és így ők lesznek a paksi lányok ellenfelei a ''.-ári inog rendezésre kerülő döntőben. A férfi baj­nokság Inm az egyik mérkőzés Szekszárdon. a másik Konyhádon került lejátszásra. Szekszárdim a szekszárdi kg. technikum csapata biztos győzelmet aratott n vendégek ellen és így az egészm rövid multra visz- .«70 tekintő középiskolai sportkör kivereked- tc a döntőbejutást. A siker az intézet diák­jainak igyekezetéit kívül Laezkó László testnevelő tanár érdeme. A másik ágon a szekszárdi és n bonyhádi ált. gimnázium küzdött a döntőbejutásért. Az építők és Básivo játékosokból álló fwkszárdi csapa* küzdelem után, de biztosan harcolta ki a győzelmet. A mérkőzések lefolyásáról az alábbiakban rámolunk be: Szekszárdi ált. gimn.—Bonyhádi kg. gimn. 60:53 (37.-12). Női. Vezette: Kovács cs La­bdán vi. ézeks/árd, 100 néző. Nagyon lágyon iktmlnlt játékba a szekszárdi diakcsupet. Az 4 félidő közepéig egyenlő ellenfeleket lát- íVnvk, sajnos rendkívül alacsony nívójú I |‘i ad elembe n. bziies beállásává) azonban t.4 írnyukut kapott a hazai együttes és Szén d'8 kiwtánképességcvel fölényessé tudta fo­kú-.ni a :gy őzeiméi. Legjobb dobók: Szende J1-., S/tics 15. Győrit y 12, illetve Csibe 8, \ViV->m-r és Szarvas 7—7. *yekszÚTdi közga/d. technikum —Bonyhádi köá'azd. technikain 39:33 (22:19). 200 nc/n. loi*i. Az í. félidőben nagy küzdelem dúlt. de, Tu másodikban felülkerekedett a hazai csajvt Pálinkás, valamint Gyulai kosaraival hizt pt győzelmet aratott. Legjobb dobók: f álii(ká.s és Gvulai IS—18, illetve Lukácst 12. íkőU 10. Szelj Hjr.úrdi ált. gimn.—Bonyhádi áfl. gimn. 88;47 , t3á.*25). Bonyhúd. Vezette: Romvári. A h/'L-zárdi csapat lián Kardo-. kitűnően játszó^. Bár védő volt, elloná’lhhitatJonul dobált,)* a kosa rakat. Legjobb dobóig Kar­dos 27, ! Feri ősszegi 21, \Val|acher 19. illetve Rács !í£ AZ 1952. ÉVI KÖRZETI BAJNOKSÁGOK TAPASZTALATAI Keleti csoport I. Szekszárdi VM. 22 19 1 o 103:35 59 9 2. lolnai V.L 11. 22 15 X 5 82:34 32 3. Nagy dörög 22 15 1 6 49:24 5l 4. hióagú rd 22 1A 2 8 .53:32 20 5. Rácegrcs °2 11 2 9 47:72 24 6. Szeksz. Dó zsn II. 22 11 1 10 47:44 23 7. Fadd > > 8 4 10 41:43 20 8. Faiunk ■x» 9 o lt 49:35 2;) o Gerjen 22 6 v5 11 36:53 17 10. Szc k>zá i di íp. ii O V T o 13 32:73 lo 11. Begy iszló 22 5 3 14 42:79 13 J2. l aksi aC». ii 22 1 1 20 7:35 3 Az 1932. évi Körzeti Bajnokság eredményei­vel óa hiányosságaival szándékozunk foglal­kozni ebben a cikksorozatunkban. Először a Keleti Csoportot vesszük bonckés alá. Lát­szólag ebben a csoportban sikerült legjob­ban a bajnokság, mert hiszen mindössze a Tolnaszigeti <AC. csapata lepett vissza a bajnokság küzdelmeitől és a helyére 'beosz­tott Gcrjeni ÁG. kisebb-nngyobb zökkenők­től eltekintve szintén megállta a helyét. Ha azonban tüzetesebb vizsgálatnak vetjük alá ennek a csoportnak a bajnokságát’, liama- rosan kibújnak a komoly hiányosságok. Elő­ször is a paksi tartalékcsttpat az őszi for- duJóban szinten visszalépett es emiatt egyedül a paksiak visszalépése miatt 11 nn.rközés maradt oL l>e o Dózsa és az ('I^- lők tartalékcsapata, valamint Talánk. Ger-’ jen í> Sióagárd som mutatott valami jó pél­dát, hiszen a Dózsátoknak 8, a többi fel­sorolt együttesnek pe.dig h mérkőzése ma­radt lejais/atian. A Keleti csoport 132 mér­kőzése közül íösszevetve 32 mérkőzés leját- szatian maradt, illetőleg ezeknek a mérkő­zéseiknek az eredménye nem a zöld gyepen, hanem a /öid asztal mellett dőlt el. Ez a szám pedig majdnem 23 százalék. Ez az arány rendkívül lerontja ennek a csoport­nak a kétségkívül megmutatkozott eredmé­nyeit. Ezek az eredmények cl so sorban a böjnolcságért vívott érdekes küzdelemben mutatkoztak meg. A Szekszárdi Vörös Me­teor bajnoksága csak az idény végéit vált- ilyen iölénycsse és mögötte nagy harc folyt a helyezésekért,, uz élcsoportba kerü­léséért, illetve az ott maradásért. Tolna 11. csak az őszi idény végén esett ennyire vbszűi s ez a visszaesés majdnem a második helyébe keriiit. Nagydolog és Sióagárd is ádáz kiizdelinet vívott egymással. Tavasszal .. sióagárdiak szerepeltek jobban, ősszel azonban a nagydorogiak mutattak lényege­sen jobb formát. A le nem játszott mérkő­zések bajnoki pontjait a szakszövetség ál­talában a pólyavá'nszió csapatok javára ír­ta. az elmaradt 52 mérkőzés következtében a bajnoki sorrendnek csak megközelíthető realitásáról beszélhetünk. Feltűnően gyengén szerepeltek a bajnokságban a tortáié kesa- patok. 1/ nlé*l a megállapítás alól csak a tolnai tartalékcsnoat a kivétel. mely az idény nagy részében versenyben volt az első helyért. A két szekszárdi cs u paksi tartalékcsapat nagyon gyengén vizsgázott. ku*önö*eü- a Lh>/-,1 síempontjából ezontoró ez u megál’i«j>ítás. mert a Dózsa rendelke- /•'1I olvan jútékosgánLívál, hogy egészen az »bők közölt végezhetett volna. E/zrl ízem­ben örömmel kell konstatálnunk a falusi Iáin álúgás bizmivo-5 n értékű fejlődését. \t*m rgv eircszen jók épe sségít falusi sport­kör múlvöc ott nz címűit évi Körzeti . Búj­nők-ág Ke leli Cnoportjál va n. Kiilöji.öson all • •/ ; megá hipítá? n 3. he yen végzett nn-xy­dn re ’ nkik. < nz M rSÍ* Titel tán vessá g­ból oszlott be a Kör/.oti Bt» jnok-ágbu n»iél­kü). hog y dőbb a járási bajnokság kiiz-leJ­inéi >en ré­■ztvftte-k* volna . A sié>agáriliak kezd(''i jó szereplése már nem is volt meg­lepetés a/oknlán. hogy az elmúlt évi osz­tályozó mérkőzéseken a 5. helyűn végeztek a Szt kszárói Dóz.sa és a Hőgyészi ÁG. mö­gött. \’agv megDoetésuek számít a U-jcegre­si ÁG. előkelő h*dyr-zásfe is. Legfeljebb' az i* á r thír ek A I’árttörtcnet I. évfolyamának kncfercnciaVezetöi részére a Hl. feje­zetből konferenciát tartuuk február 3-én. hétfőn délelőtt 9 órakor a Párt- oktatás Házában. MDP* Ágit. Prop. Osztálya. 1 vagon vashullaűéKbói von le damit elért helyezésük értékéből, hogy 4 ügyözrelmükét a zöld asztal mellett szereztékv Ezzel szemben viszont győzni tud­tak bióa gá rd cl km és mindkét alkalommal legyőzték’ nagydorogiakof. Kellemetlen meglepető-sjőék máutít az 1951. évi megyei bajnokság^l'*l kieset| fadd iáknak a közepes szereplése. A megyei bajnokságból^ való kiesés oktvata letargikus Irangulatból. Pa Iánk jórés.ií diákjátékosokra ( (»tett, nkik nem mindig % állhaiíak n sportkör rendeíke.- zésére. De (em egy mérkőzésen bebizonyí­tották, hogy ezek nélkül a gátló körülmé­nyek nélkül még jobb eredmény elérésére is ]*épecek Mitek volna. A gerjeniek iftáT lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtot­tak. Az ó t ájcs.iiiíényükét nagyon leront ja a Meteor ellen tanúsítóit ezerfedett sportszerűtlen magatartásuk. Bőgyiszló is. mélyen a vnipkozás alatt szerepelt. A megye I-:• VÄ ti felében egymást érik a jó csapatok és ez a körülmény mór egy­magában olyan? ténye;ző, amely feltétlenül nagyban eíőfieg&'i a megyo e része labda- rágasának a feya idősét. Nem s/.ul>ad mban a jövő év? bajnok­ság megrendező.«inéi megfeledkezni az idei bajnokságban tapasztalt hiányosságokról sem. Akkor fogúik jó munkát végezni az 1933-ns bajnokságtal, ha ezeket a hiányos­ságokat sikerül fi \ számolnunk ós a csapatok vezetőiben tudataid tani tudjuk a felelősség­érzetet. A kiso-rfioit mérkőzőeek lejátszását sokkal fegyelmezeftteld>en cs lelkiismercie- seblvf-n kell kezelni (Ás a játékosok Önfegyd- inezéeük revén jártjának hozzá a bajnok­ságnak raennéd zö-kd-enőmeníesebb lebonyo­lításához ezen k‘»resztül a megye labda­rúgása színvonalának: emeléséhez. SZÉPEN MŰKÖDIK A SZEKSZÁRDI ÁLT. LEÁNYISKOLA KAiMZSAl DOROTTYA SPOR1KÖBE A szekszárdi ált. leányiskola sportköre a, jól működő sportkörök} közé tartozik. Bár csak 1951. novemberéi»^' alakultak meg, az simult évben 19 a lkaiéi imái rendeztek tor- »Mt, sukk cs kosárlabdában versenyekéi, amelyen ott láttuk a h1 yi iskola verseny ­zőin kívül Tolna. I3átu»Q ék és Dees úttö­rőit is. Különösen a koHÍrlabdaspórt fejlő­dik szépen nz intézet .doottkörében. Szép hi villásnak tartják a kanizsai Dorottya. Sportkörhen ntánpőtlásf mA.elni a giinnázjuin kosárlabda sportja számárp. Az elmúlt va­sárnap is büszkén állapíio|lták meg óz á'- t alá mis iskolások azt, hog'i a gimnázium legjobb játékosának a tavaly in tg ált. isko­lás Szűcs Jutka bizonyult. \De eddigi mun­kásságuk eredniénvekcppen Lfajka 6s Oza- niefl is komoly mfivtdői\é r/^Ttak annak a szerfelett sok ügyességet kíví&nó sportágnak. Nem egyoldabi azonban a Sportkör élete. \ kosárPabdázókon kívül cr^dtnényos mű­ködést fejten ek ki a sportkör* tornászai is. Czirúky. f’intér, Müller és Szekrényes n megye legjobbjai közé tartozi.iy. \ felsorolt sportágakon kit til a kézi­labda és a sakk örvend még közkedveltség­nek az iskolában. A s-ortkör 1952-ben az új t^mév elején újjáalakult. Jelenleg 93 aktív t.^rja van é* n nagyszámú sportoló jelölt se*>rgalnmsan készülődik a tavaszi vcrsenyrekn-'. A sik> - rés szereplésben nagy része van Szabó Jó- ’/^efné testnevelő tan.Írnak aki «fl jái magát is állandóan Képezi, hogy' meni^'I iiikább alkalmas legvrn a nagyfőnyi gyedancksereg testi és szellemi nevelésére. Nag^részit az ő áldozatos műn teájának tuiajdojjikató a sponkör eddigi szép sikere. Most is lázaí: készülődés van » sport­körön belül. Február 8-án lesz az iskola torna és kultúrbf*fnntatója délután 6 > óra? kezdettel o Járásf Knltúrotthonban. Ennek o bemutatónak a keretében a tnűs pr felet MIIK tornegyako-lnt'jk tö’tik ki, mnjef pedig n műsor J. felében díszes felmejjekben m*-«“jelenetet nmtafctoak majd be. ÉW<hske^ újítás nz rés7Őröl nz, hogy n sportot ennyire közeli kapcsolatba hozzák u^z is. kóla knltúrmunkájávrtl és meg vag^’nnk gvőződve arról, hogy február 8-i. nagtwrko- riinek írérkező bernutotő, amely iránt <»V-nk érdeklődés nyilvánul meg városszerte főrab­bi lendületet ad majd az. iskolai sportkör műkÖdéöóhcZ. 91 V 91 9^: 9i CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 5 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR.* 11/1. sz. AD »vónyszertár NEVNAI's A goi a. — iDÖJÁRASJEtENTÉS: — Várható időjárás csütörtök estig: nö veks'ő felhőzet, többfelÉ havazás, h;o vaseső, megerősödő nj-tigali-ászak- nyugati, északi szél. A7. éjszakai hi­deg mérséklődik, a nappffü hőmér­séklet álig változik. Várható hőmér­sékleti értékek az ország területér.: csütörtök reggel mínusz 5, mfnusz b, délben mínusz 1, plusz 2 fok között. A várható napi közép! i c*m é rsék le t február 5-én, csütörtökön az ország egész terüktén négy CeCsAis fok aiat, lesz. : TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő- SOMOGYI CAS2XO (jelelő» kiadó tURA.LV LÁSZLÓ A szerkesztőség es kiadóhivatal tcldfoaszáiaaj 20-10 20-11 Szekszárd. Széehenri-ntca Ä* MN B egy^/^ 'nlaszám 00 '13 • Előfizetési díj: havi !!.—* forint Baranvaroejrvei Szikra NTvúr»«Sa Péo Mcnk4r«v MIM Ív ntea 10 ex. Telefon: 20-2? A nyomdáért felel: MELLES EIEZSÄ

Next

/
Oldalképek
Tartalom