Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-01-06 / 4. szám

Az oJyan újság, amely bátran feiteszti a kritikát és önkritikái, mindenkor - elválaszthatatlan kapcsolatban áll a dolgozók nagy tömegeivel. p Karcul«; ti közelében a ködös íéK napok reggelén vidám nátaszó veri fel a. bar'agáni sík csend­jük A kollektiv gazdaságikban dol­gozó parasztszül'ök fiai- énekelnek, akik az . itteni traktoros iskolába jár­nak. A párt gondoskodása eredményekép- r en a roar cutest! iskoH&ól, akárcsak a többi intézetből is. egyre több szak­képzett. -traktoros kerül ki Három • teremben folyik • a tanítás. 'A hallgatók száma 122. Előadás köz­ben fürgén jegyeznek. Kezdetben bi­zony sok hallgató számára nehéz fel­adat vök . a jegyzetelés és sokan ne­hezen barátkoztak meg az előadott tananyaggal. Számosán egyenesen az írás-olvasási tanfolyamról jöttek az iskolába. Azonban semmi sem ne­héz akkor, ha erős az akarat. Már­pedig a moreulesti iskola növendékei­ben erős az akarat, ezt már számta­lan esetben bebizonyították. Ä C-tagozatnál a mezőgazdasági gépekről és a trak­torokról folyik a tanítás. Victor Co- jocaro mérnök, az iskola tanulmányi igazgatója éppen az lAR-gyár101 ányú vetőgépet ismerteti. Magyarázat köz­ben a táblára rajzolta a vefögép szerkezetét. Délután 2 és 6 óra kfozött a gépszínbe vonultak, ahol elméleti tudásukat- gyakorlati ismer etekkel egészítik ki. Az .iskola gépei 6s szer­számai. a múzeumban kiállított tár­gyak, valamint a közeli gépállomás gépei bőven nyújtanak lehetőséget, hogy a hallgatók elsajátítsák a gya­korlati ismereteket is. A főbb tantár­gyak: matematika,, természettudo­mány, általános ismeretek, a gépál­lomány kihasználása es a javuasi munkálatok. Ezenkívül román nyelv­tanit és irodaimat, valamint, oroszul is tanulnak. A hallgatók kö?uí sokan emel­kednek ki tudományi eredményeik-- kod, mint például Drágáié a Maciik a. Dragaiea Ion, Chioreanu Dumitru, Ghita Nikolae, Petre Ion, Rusu Gheorgho, Ciriblon Victor ..és mások. Az éltanulók magasabb fokú iskolá­ra kerülnek vnajd, hogy tovább tö­kéletesítsék. szakmai tudásukat. Az iskolában hat ifjú várakozik. Miután a szülök aláírják az iskolai szerződést, fiaik a raktárba mennek, hogy átvegyék a szükséges ruhane- mueket. G'hita Ion szegényparaszt mosolyogva nézi az egyik sarokból, amint a fia átöltözik. — Aztán jól tamttíí, Aurél fiam —■ mondja. — Látom, hogy itt min­dennel ellátnak .,. Mi nem voltunk Ilyen szerencsések fiatal korunkban. Végezz jó munkát, nehogy szégyent hozz reám. A szülők nyugodtan mennek haza: fiaikat olyan iskolában hagyták, ahol kitűnő mesterséget tanulnak. Délután a hallgatók a gépszínben körülállják a vetőgépeket. A tanárok apróra megmutatják nekik az összes alkatrészeket és megmagyarázzák, ho­gyan működik a gép. Victor Cojoca.ru mérnök magyará­zata után a hallgatók egymással ver­senyednek, ki tudja pontosabban el­mondani, amit hallott. Rusu feu ortete után a tanár Aurélhoz, az újonnan érkezett hallgatóhoz fordul. — Te most jöttél? — kérdezi. — Most — hangzik a rövid válasz. — Lássuk csak. tudsz-e nekünk valamit, mondani a ',p tőgép ékről? is Aurél a tanár és társaik segítsé­géve-! elsoroja a vetőgép alkatrészeit,-- Ha iparkodtok utoléritek a tanulásban a régieket — bátorítja az újonnan érkezett hallgatókat a tanár. Egyébként az újonnan érkezetteket a legjobban tanuló ifjak csoportjába osztották. Az ifjúmunkások helyi szervezete rendelkezett így. A szakmai oktatással párhuzamo­san politikai oktatás is folyik. Az ifjúmunkások helyi szervezet-e politi­kai kört, valamint művészcsoportot szervezett, amely eddig már több ün­nepséget rendezett. Az iskola udva­rán,. a jól felszerelt stadionban min­den szerdán délután sportolnak. Be esteledik. A gyakorlati, oktatás befejeződött A növendékek oszlopba sorakoznak s a tanulószobákba men­nek, hogy átismételjék az anyagot. Tanulás után megvacsoráznak, majd szállásukra indulnak. S a téli éjsza­kában bizakodóan, frissen szárnyal ismét a dal az elnyugvó haragúm mez őség fölött... 4% úttörők eredményesen vették ki részüket a hwtladéhgyüjtéshől A hulladékgyűjtésiben új eredmé­nyek születtek az utóbbi időben. Azo­kon a helyeken, ahol a szövetkezetek foglalkoztak a hulladékgyűjtés kér­désével, megmutatkozott az ered­mény. Általában jói kiveszik részüket ebből a munkából az úttörők is és je­lentősen elősegítik a hulladékgyűj­tést. Az elért eredményeknek nagy jelentősége van. Az 'összegyűjtött hulladékokból új anyagok lesznek. Az ócskavasból új traktorok, gépek készülnek, az alumíniumból edények és egyéb áruk. bronzból csap;ígyper­selyek, villanyvezetékek, a papírhul­ladékból új könyvek, folyóiratok, amelyek mind elősegítik népgazda­ságunk fejlődését, A legutóbbi kiértékelée óta a földmű vesszővel kezetek közötti versenyben első a nagydorijgi, má­sodik a gyönki, harmadik a dom­bóvári föidművesszövetfeezet, A nagydorogi szövetkezet vasból 202 százalékra, fémből 88 százalékra., rongyból 101 százalékra, papírból 10 A íeilésÉi liszt lsére, a ralisnál tízszeresére növekszik sfe&en az évien a lépesiles aránya szgiányászattian Az ötéves terv harmadik évében 1951-hez viszonyítva, a szénbányásza.- nak 21.4. százalékkal kell növelnie a termeLékeiiységét. E feladat maradék­talan teljesítését a többi között a. fo­kozott gépesítéssel biztosítják, a gépi érővel végzett munkahelyi rakodást pedig csaknem -megtízszerezik. Mind a fejtés, mind a rákodé® gépesítésénél ismét jelentős segítségek nyújt a Szov­jetunió. Az idén a többi közöd újabb három Dombassz-kombáin érkezik, százalékra, toliból 185 százalékra tel­jesítetté tervét. A gyönki szövetkezel vaskói 144, fémből 87, rongyból 117. papoTbói 197 »százalékos eredményi ért:«!,. A dombóvári szövetkezet vas ból iy.3, fémből 32, rongyból 26, pa­pírból' 74 százalékra teljesítette tér vét. JEzek a föJdmüvesszövetke.zetek az eredményeket azért, tudták elérni, mert ttokat' foglalkoztak ezzel a fel­adattal^ jól megszervezték a hulla- dékgyű,ptééfe és kijártak a dolgozó parasztsághoz és azonkívül gonflo' fordítottak a szfemléltető agitáció ra is. Az déli1 eredményekhez nagybajt hozzájárultak az úttörők is, közülük többen jehmtős eredményeket értek el . Legjobb ;munkát végzdit G vön kőn Kiss Ferenc úttörő, aki 20 mázsa hulladékod gyűjtött össze. Felső­nyéken Lfjrinc János úttörő 20 mázsa hí ólladékot, Dombóváron Bcrtus Mái'i'a úttörő 10 mázsa hűl iadéfeod gyűjtöttek össze Ezeknek a pajtásoknak, a, szorgalmán dicséret illeti, ezz.el a'munkával is hozzájárultak idévefe tervünk, sike­réhez. Az úttö: V brigádok között á legjobb ere dm ón rtt a nagydorogi ér­te el, A brigád' tagjai Domonkos István. Balogh 'Aláriá, Czári Gábor Jaksa, József. ai;ik az egész hulla dókgyüjfcési kamp Vny alatt állandóan gyűjtötték a hulkulékokai és csupán a december 16-1 ha lladékgyüjtéei na, pem, több mint 22 mázsa, ócskavasat gyűjtőitek össze. KOSSUTH RADIO 5.80s Falnrádió, ?.30: Lapszemle, $.40: Hanglemezek, *.í5: Hírek ?.CÖ: Színház- és ffle'íínsSs«»»'. ?J&: Hangit ssegek ?.4Ss Lapszemle, wwr.au—uí— iwww 1,1 uia—up—iaw»— f.55- Műsorismertetés. 8 Műsorzárás, tí.80: Hirek Hangos Oj*ág (4.08: Időjárás- é? vízöűásjet. »5.«5: Hírek szerbül. 16-20: Iskolások rádiói». I7M Hírek. t8.4#> Hirek németül, (9.Ul>: Bangó* Újság. (9.40: Hírek ezerből 20,00: Hírek- 20 20: Ft? pere sport 22.90: Hírek. Sport, Hírek. PETŐ)11 RADIO S.ko-. MHE rjjsgyedóra. 4.05: tizeim Vipok szemléje. (*..45; Jó. reggelt. gyerekek.! 7.09: Hanglemezek. 7.20; Hírek -^lovénü!. 0.20- iskolások rádiója. 1,8.00: Hírek tt.30: Műsorzárás. UT30: Hírek 18 30: Hírek Bzr\avé«8L 25.00: Hirek franciául. IBI Hétlő január 7 KOSSUTH RÁDIÓ A.55: Vasárnapi sporteredm 7.09: Színház- és mozim, if .30; Elbeszélés. 52.30: Az Államvédelmi Hatóság Határőrség zeneka­ra játszik. 13.55: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. Antíai Zsuzsa és Kis­hegyi Árpád énekel. 54.15: Szimfonikus tánezene 55.00: Úttörő híradó. 15.50: Magyar hegedöinnzsika. 15.50: Francia zenekari muzsika. 50.45: Műsor az úííöró rezei sakkörök részére. J?.tO: .Az Ifjúsági Rádió műsora. 57.50: Dalolj velünk' 17.50: Jó Elünkéért szép muzsikát! <9 00: Tánezene. 20.49: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: A Magyar Rádió- színház bemutatja: Cyráno de Bergerac 22.25: Magyar muzsika. 23.10: Szovjet operákból PETŐFI RADIO 4.80: Operarészletek 7.00: Beszélő atlasz, ?.Í5: Heti zenés kalendárium­9.00; Gyerpiekzene. ^ 9.40: Orosz, nyelvlecke. 10.10: Körösi Dudus Zoltán és zenekara játszik. Deliért Klára énekel. 11.00: Óvodások műsora. • 45.20: Lortzíng: Cár és ács — nyitány. 43.90: Orosz zenekari muzsika Rimszkij-kor- szákov műveiből. 15.40: Aranysznvnk. Elb. 16.10: Viski János népdal feldolgozásai. 1?.I0: A Bolsevik Párt útja. 57.40: A Rádió Népművelési Híradója. I8«n: Bihari verbunkosai hói. 18.(9: Részletek Krenyikov: Az aranycsillag lovagja e. filmből. 59.90: Ember és világ: Hogyan keletkeznek n hegyek. #9 59: Szív küldi szívnek. 19.45: Népek dalai. 28.00: Grieg: c moll hego- dű-zongorg-szonála 21.50: Tánczene­ié .09: Szív Icüliji szívnek. 3SL20: A Rádió népi zene­kar» játszik.• Palló Imre énekel Kedd, ___________ január 8. KO SSUTH RADIO 11,30. Női szemmel, ti.50.- Rossini: Rheimsi utazás — nyitány. 12.30; Kórusok. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.15: Régi operettekből. 15,30; Tömegdalok. 15.50; Részletek Mozart: Varázsíavola c. opera- iából. I6.20; Iskolások rádiója 16.40: Orosz nyelv'ecke. 17.10; Bányászdalok-. 17.45: Termelési híradó. 15.00: Az erdőntúli vesze­delem. Budai Nagy Antal emlékezete, összeállítót la: Hegedűs Géza. 1 '*.00; Egy falu — egy nóta 20,40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés az Ifjú­sági Színházból: ,,Az új ember kovácsa", 25.45: Tánczene, PETŐFI RADIO 6.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. ü.30: Színház- és mozim. 6.35: Emeljük a termelést! — Kínai munkadalok. 7.00: Szovjet filmzene. 7.35: Népdiékórusok, 5.00: Dalok. 8.30: Kodály műveiből. 9.20: Tündér Erzsébet. Népmese. 9.40: Zenélő doboz. • 0.10: A Kovaljov moz­galom, 10.25: Hajúk András gordunkázik. 10.40: Népzene. 11.10: Hacsaturjéii; Gajáne. II. szvit. 15.00: Hanglemezek. 15.25: Strauss-keringők. • 5.45: Egy idegen város utcáin. Elbeszélés. 16 00: Romantikus zenekari hangverseny. 17.40: Népi demokráciák dalaiból. 17.55: Muzsikáról — mindenkinek. 18.40: Tánczene. 19.1(0: A tudomány úttörői: Gn'ílei. 19.50: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik Vezényel Görög Péter Közreműködik Szebeuvi János (fuvola). 2t.50: Mi történik a világ gazdaságban? 21.454 Szovjet dalok. Mattié Jolán és Gnlsay Ervin énekel. 25.10: Pestietek Erkel operáiból Szerda, január ^9, KOSSUTH RADIO 7.09; Színház- és mozimüs. 11.30: Roth tábornok menekülése. (2.30: Csorba Dezső és zenekara játszik. Sárossy Ferencné és Fejes István énekel, 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik, Peslvánszky Ella énekel (4.13: Kis történetek zongorára. 14.30; Operarészletek. 15 00: Úttörő híradó, 15.59: Az Óvónőképző Intézel énekkara énekel. 15.50: Fiatal liő-ök. bolgárok. ifc •: A hős testvére. Ifjúsági' rádiójáték (7.10: Tánezene. 17.30: A magyar nép történetéből. 17.45: Élenjáró fiatal művészek a termelésben élenjáró fiatat dolgozók­nak. IS.15: Szív kiiidi szívnek. 19.00: Építőipari félóra. 20.40: Beethoven: Egmont —■ nyitány. 20.50; Friss szél kerekedik. Részletek Nyikoláj Tyiho- nov Indiáról szóló versciklusából, 21.00: Nagy szimfóniák. 22.25: Suppé-est. 22.25: Beethoven zongora­szonátái, PETŐFI RADIO 6.00; A beketábor éién járnak. r.CO: Polonézek. ö.OO: Népn demokráciák muzsikája. 9.00: Fritz Kreisler hegedül. 9.40: Daltanillás. 10.10: Bachmaninov: II szinifania. 11.00: Óvodások műsora. 15.00: Weiner: Csongor és Tünde — szvit. 15.30: A fö dkcrckség egy­negyedén. 15.45: Szórakoztató zene 16.30: A dollár álarc nélkül. 16 45: A dalirodalom remekei. 17.(0: Este a kas körül. 17.30: A Balassagyarmati népi együttes műsorából. 17.40: A Falurádió mező- gazdasági híradója. 18.00: Népzene. 18.40: Táuezene. 19.05: Színes muzsika, 20.10: Kímélet1 tanács-adus. 21.30; Tánezene. 22.00: Magvar operákból 22' 30: A Rádió népi zene kara játszik, Lakatos Sándor vezefésáreJ. C sátori öl jannár i>! b.. ..JUTH RADIO IÍ.30: A sebes ár és » csöndes öböl Regényrészlet. 12.50: A Kisipari íszövetke zetek Központi ének- es zenekarának ‘műsora. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekaru játszik. 14.15: A Rádió . Gyermek- újság műsora, 14.50: Irodalmi rí por < 15.39: Bolgár népdalok. (6.t5: Rádió Politikai Kör 16.50: Hanglemezek. 17.00: Rendeletismertetés. 17.10: A Néphadsereg Híradója. 17.30: jó munkáért szép muzsikát! 18.0 : Ifjúság Hangja. 18.20: Tánczene. 19.00: Egy falu — egy nóta 20.41': A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés * Magyar Állami Operaházból. Csajkovszkij: fknyégin PETŐFI RADIO 6.39: Színház- és mozimul 6.80: Hull a hó. 6.30: Színház, és mozimé« 6.33: Cseh operettekből 7.00: Kórusok. 8.50: A Szovjetunió a szocializmus országa. 8.40: Magyar és szovjet operett muzsika. 6.4Ö: Fiatalok muzsikája. 10.10: Magvar kamarazene 10.50: A Fővárosi Népi Együttes játszik. Szalay Lászíó énekel. 15.0': ('iataiok zenei újságja. 15.59: Országh Tivadar hegedül. 15.50: Uttöró-mikrofonnnl az országban. 16.(0: Liszt: Les preludes — szimfonikus költe­mény. 16.40: Petrarcától — Majakovszkijig. 17 00: Szkrjábin: Zongora- verseny. t7.4(l: Mit ad a munkás- osztály a mezőgazdaság­nak ötéves tervünk -bar madik évében. 17.55: Nvagal zeneszerzői a békéért. 18 4": Szív küldi szívnek. 19.c0: Az ötéves terv nyomában! lo m- A Rádió tánczenekara játszik. Be-ei Múrín és Rátonvi Róbert éneke*. 21.30, Csavargók. jack Lond-Mi novellájál rádióra alkalmazta Dömötör László. 22.05, Meirear művészek muzsikálnak. Közreműködik Báthy Anna (ések't, Péntek, fanpár tf * 11 * 11 KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Női szemmel, 7.&0: Színház- és moziműs. 11.30: Földa'attí aratás. Regényrészlet, 12.30: A Politikai Tiszti Akadémia zenekara játszik 13.13: Népzene. 14.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 15 00: Úttörő híradó. 15.30: Az előadóművészei mesterei. Obuhova és Iranav cnekel. 15.50, Haydn: G-dnr sziw főni a, (6 46: Orosz nyelvlecke 17.10: Felejthetetlen talál kozások. t? *0: Gyermekdalok. 17.55: A Rádió tánczenekara játszik. 7,áray Márta énekel 19.00: Rádió Poúíikni Kör 20.40: A begyűjtési verseny hírei, 20.45: ESP főin — egy nóta- 21.99: Magyar szúnfőnikns hangverseny, 22.25: Befútta az utat a hő- Toki Horváth Gyula és zenekara játszik,, Ágai Karola énekel. 25.4C: Orosz operarészletek a moszkvai rádió műsorából. PETŐFI R4DÍŐ fc.00: Operarészletek. 7.00". A Falurádió mező gazdasági híradója. 8.15: Hangverseny gyermekeknek. 10.10: Szendrei Karper László gitározik. 11.00: Óvodások műsora. 11 2°: Beethoven: Duó klarinétra és fagotra. 15.00: Színes muzsika. 15.25: Nemzetközi kér­dések. 15.40: Juon és János története. 16.00: Rügy fakasztó Benedek. Meseopera. 17.00: Szív küldi szívnek. 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.10: Moniuszko: Hnlka — nyitány. 13.40: A Kőbányai Textilipar férfikara énekel. 19.0C: Egy falu — egy nóta. 19.30: Jó munkáért szép muzsikát! 20.00: A Bolgár Népköztársa- sjjg Plovdiv váro­sának kórusa énekel. 21.30; Régi magyar irodaI- mnnk a haladás szolgá­latában. 2Í.55: A Rádió faitczenekara játsrik* Szombat, jannár 15- •• •«•..< ————- ­KOSSUTH RADIO ü,30; Tankosok g Vörös- téren. Regény résziéi­ig.30: Kovács Imre és zenekara játszik- Szatmári Ha és; Szálai László énekel. I. 3.15: Szórakoztató zeaieknri muzsika. 14.43: Ambrázy Bója zongorázik. II. 30: Levél a kedvesen« Itez. H.50: Kemény: Fantézife a Krasznodoni hősök e rádió dráma zenéiéből. t5.30: A hang legyőzi * távolságot. t5 43: Állami vállalatok hírei. (5.50: Könyv, muzsikai színház. ffr.lü: Szovjet napok szovjet emberek. 16.20: A Rádió íánczenckar« játszik. Vadas Zsuzsa énekel. t 17.10: Szovjet zenekari muzsika. | 17.50: Falurádió. 18-25: Magyar népzene. 19,00: Egy falu — egy < tűi9. 20.40: A begyűjtési verse ny hírei. 20.45: A Magv ar Rádió hétvégi zenés műsora. 21 30: Téli esték. 22 25- Tánc éjfélig, j PETŐFI RADIO 6.00: Reggeli hangverse ív­7.00: Színház- és moziiouís- 7.05: Stroms? Csak egris-zer ■ élünk. 8.90 Mai operettekbél. 8.40: A Rádió népi zeiiít- kara. játszik. 9.45: Görög gyermekek műsora. f lO.tO: Kangurazene. \ 10.50: Operarészletek. "; (5.00: Kórusok. 15.40: Hajnal, hasad min Sen tájon . . 16.00: A Nyár kánontól m Erdő oratóriumig. 16.55: Ipari szaktan föl ynir|_ I6.50: Szív kübli szívnek 17.10: Tanuljunk énekszót |a oroszul. 17.4«: Rózsa Sándor szereti a táncot. Tölevessy Júlia cs Tóth Lajos énekel. 1S.15: Weber: Oberon — nyitány. t.8.40: Tánezene. 19 30: Mindenki operája. Kodály: Háry János. 21.00: Hírek franciául. 21 3(1: Dalok a hazáról Hanglemezek. 22.10: Magyar filmzene. 22 7(1: Magy.vr «épzew t5 Vasárnap, január 13 KOSSUTH RÁDIÓ 7 00 Zenés viasárnap reggel 8.30: A Néphadsereg Hír adója. ".00: Egy fait«: “ egy nóta- 9.50: Könnyű út a komoly zenéhez. 10.30: A Magvazr Rádió békéméi sora. 11.00: Marja: feFedinszkij re­génye folytai,fokban. í. tt-25: A Magyar Rádió Szim­fonikus zenekara játszik 15.00: Zenés poßta. 13.50: Hangos Éfjság, (4.15: Zenés vsasárnap déi- után. 15.50: A Mnnk.aerőtartalékok Központi éne{i- és zeneka­rának műsoroj 16.00: Mit láttunk a Szovjet­unióban? 15 30: A Maryao Rádió ének kara énekei, tr.t'0: A Tnreós békéőríj népi demokráciáért;,- c. lap ismer tetőse. 17.15: Táuezene, 17.49: Kincses Fiilendársum 19.00: Szovjet táinczene. 20.20: A család. Színmű. 21.25: Kansképek a vasárnap sportjáról. Tottjhirek. 2(.40: Szovjet ínSvésiel muzsikálnak. I’S.m. g Rádió tánezene'- * játszik. 23 0^: A Fö-^äros! Zenekar játszik. PETÍiFI RÁDIÓ 5.00: Magyar népjda7ok 8.30: Falurádió. 9.00: Unitárius vajjlásos fél óra a stúdióból. _ 9.50: Református Istentiszt* let közvetítése. tfl.15: Id Veress Károly cs zenekara jútspiik. tL"0: Miska bácsi íeinezeslá- dája. 11.35: Bvron: Llsszieállííotfo Vess István. 12.05: A 111. VIT olasz, svéd és bolgár műsorából. 15.00: Szórakoztató hang­verseny. 13.45: Rimszkij-Korszákov: Hópehely — szvit 14-011; Budapest hangverseny termeiből. 13.00: Tudományos fejtörő negyedóra. 15.20: Tömegdalok. L5.45; Fgy hét a kiilpoliti kában. 16 «<’: A Rádió Gyermekszin- h"zát>nk műsora. 16 40: Szív kii'di szívnek. 17.m': Segiiő (5,snB1 n2 jro_ dalom. Előadás. 17.4°: A Rádió tánczenekars játszik 18 40: A kóbor hegedűs Életrajz. 20 10: Táneatene. 21.30: Vidám farsangolói, 23.10; Enrico Mainardi gwdoukárjk. MaÍi ÍI.I.AMlé HÉTKÓZMAP) I.IC- ÍJ mCSARSZi WOK: rádióitifi§OF Egv nap a traktoros Iskolában

Next

/
Oldalképek
Tartalom