Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-07-20 / 167. szám
J951 JULIUS 20 napló s Kommunista példamutatással jav/7fsa meg munkája a nagyszokolyi Béke tersnelőcsoport Megyénknek nincsen egyetlen olyan faluja, ahol az első cséplési eredmények ne jelentenének bőségesebb jobb termést. De korai lenne még győzelemről beszélni. A begyűjtésben eddig elért jó eredményeink, egyes dolgozó panasztok, termelő- szövetkezetek példamutatása még mind kévés. A siker azon múlik, bogy mindenütt hozzálássunk a munkáihoz, a béádás haladéktalan teljesítéséihez. De ezeket a feladatokat csak akkor tudjuk sikerre vinni, ha minden munkának irányítását pártszervezeteink veszik kézbe, abban kommunista példamutatással járnak élen. Termelőszövetkezeteink munkáját szemmel követi a falu népe. Legmeggyőzőbb érvekkel a termelőszövetkezet tagjai tudnak fellépni, jó felvilágosító munkával, munkájuk ered menyének felmutatásával az egyéni leg dolgozó parasztságunk felé. Nem dicsekedhet jó eredményekkel a nagyszokolyi Béke termelőszövetkezet, nem tud példát mutatni a falu lakosságé- nak. Miért? Azért mert a pártszervezet nem érzi felelősségének súlyát, a békéért folyó munkában. A munka, a termelés fokozása, a békeharcot szilárdítja. Ebben a harcban komoly feladat hárul országunkat építő min den szorgos munkáskézre, Komoly hiányosságok tárulnak szeműnk elé a nagyszokolyi Béke termelőszövetkezetben. Az aratást csak elkésve tudták befejezni. Még 17-én is brigádot szervezetit a községi tanács, hogy az aratásban segítségükre menjen. Az aratás megkezdése előtti felvilágosító munkánk középpontja volt az a jelszó, hogy: „minden erőt az aratásra“, hogy a búzát viaszérésben, a rozsot teljes érés előtt arassák le termelőszövetkezeteink állami gazdaságaink, egyénileg dolgozó parasztságunk. Ennek ellenére Nagyszoikolyban a termelőszövetkezet két nappal később kezd be az aratást, amikor a járási pártbizottság a helyszínen rámutatott a ínlbákra, hgoy az' egész község arat, ;sak éppen a termelőszövetkezet jem, Csak a hiba feltárása után fogak hozzá az aratáshoz- Ez a felületesség kísérte azóta is » munkát és ezért nem tudták be- íozni azt a két nap késést egészen íz aratás befejeztéig. Bófca István elvtárs, az Szem! pártszervezet titkára nem mutat példát . Az aratás ideje alatt vízhordó volt, amikor neki kellett volna pontosain az első kaszásnak lenni, egy egészséges ver. senylendöletet vinni a tagság közé. ’edlg tudta, hogy a termelőszövet- ;ezet tagságához mérten nagy a ö'ldterület, megfeszített erőre van ■zükség, hogy időben learassanak. Ö :bből az erőfeszítésből kivonta mait és amikor látta, hogy a falu do'r ozói lassan el is felejtik az aratás áTadalmait és a termelőszövetkezet lég mindig arat, akkor ment ki ő is z aratás utolsó napjaiban, az ara- ás befejezésében segíteni. „Mindenért ami ebben az orszáaban történik mi vagyunk a felelősek“ zt kell a termelőszövetkezet kom íimistáinak is érezni. A párttitkár elvtáT6 személyileg, a pártszervej tét vezetősége, de az egész párttagság felelős azért, hogy a munkát megjavítsák a termelőszövetkezeti! ten. Munkájuk példamutatásával el /kell érni, hogy minél több egyénileg dolgozó parasztot rávezessünk a nagyüzemi gazdálkodás biztos és céh avezető útjára. A párttagság vége czzen állandó felvilágosító munkát, hojgy a termelőszövetkezet tagsága ismerje Pártunk célkitűzéseit. Ismerhessék azokat az eredményeket, melyeket fejlettebb termelőszövetkezetek értek. Magyarázzák meg, hogy jobb munkaszervezéssel ezek az eredmé nyék elérhetők. Felvilágosító munká val érjék el azt, hogy a termelőszö vetkezet a községben élenjárjon. Ez zel is azt az egységes béketábort tudjuk erősíteni, melynek élén fel szabadítónk, a hatalmas Szovjetunió áll. Négy kultúrlsrigádot szervezlek a pincehelyi dolgozók a cséüléshen és a beifiijlesben élenjárók leiköszöntésére Községünkben július 9-én bdfejeződött az aratás. Ugyanekkor nyegikez- dődött a csépi és is. Községünk dolgozó parasztsága lendületes ü temben végzi a behordást. A cséplési eredmények szerint jól fizet a gabona. Búzából az átlagtermés 11 mázsa. — Egyes jó gazdáik azonban elitnél magasabb termésátlagot értek /ál.. Igv Bakonyi József közép par ászt termésátlaga 16 mázsa. Népnevelőink munkája nyomán a gazdák szinte kivétel né’k Lil -magukévá tették a gabonának Jx cséplő-, géptől a terményátvevőhel yre való szállításának mozgalmát. , Egymással versenyezve szállítják a <J jabonájukat a földművesszövetk'ezetek raktárába. Az első gabonabeadó Nyúl József dolgozó paraszt volt, aki nemcsak adó- és kei) yérgabona beadási kötelezettségének tett eleget mindjárt a cséplőgép mellől, hanem „C“ vételi jegyre is adott be gabf inát. Nyúl .József tanácstag és népnevelő. Személyes példamutatását követtéka többi dolgozó parasztéjk is; így: Bo- da István 110 százalékra teljesítette beadási kötelezettségéi Nemcsak kenyérgabonabeadási kf ötelezettségüket teljesítették, hanem az elsők között adtak be ,,C” vételi jegyre búzát: Ki rály György, Németh József, Soroo gyi József, Kapoly Mihály és Hor vátih István dolgozó parasztok is. A földművesszövetkezet gabonaosz tályámak dolgozói alaposan felkészül tek a gabonaátvétel zavartalan lebo nyolitására. Helyesen és jól meg szervezett munkájuk eredményeként a gabonaátvétel gyorsan és zökkenés mentesen folyik. Az állandóan dolgozó népnevelők mellett eredményesen kiveszik részű két a begyűjtési agitációban a gépállomás dolgozói, a cséplőgépek mellett dolgozó párttagok, munkások és a cséplőgépellenőrök is, akik útmu tatást adnak a csépelhető gazdáknak a beadás pontos teljesítésére vonatkozólag. Az úttörők, a gépállomás és a földművesszövetkezet dolgozói négy kultúrbrigádot alakítottak. A kultúrbrigádok a csép ési szünetekben, ebéd és vacsora idő alatt rövid műsorral szórakoztatják majd a cséplőgépnél dolgozó munkásokat és csépelhető gazdákat. Deák Lajosné Pincehely. ü Tolnáméivá Népből! dolgozói versenyre hívlak a Ff,{érmeivel Népből! dolgozói! Xz'" egyre szélesedő véérsertymóz&a- tornba a szocialistái kereskedelem dolgozói is mind jobbéin bekapcsolódnak. Vállalásokkal és ' versenykihívásokkal készülnek alkotm? myúnk. közelgő .ünnepének méltó r megünneplésére. A Tolnamegyei Népiből! Vállalat dolgozói a jobb murikra, a magasabb termelékenység, a Hőbb kiszolgálás, a még fokozottabb) takarékosság érdekében. versenye £ hívták ki a Fehér- megyei Népbolt 1 dolgozóit. KEDVES EU/VTÁRSAK! Országszerte ünnepi hangulatban, lelkesedéssel k)észül a falu és város dolgozó népe //augusztus 20-ra, Nép- közi'Jársaságunlc alkotmányának ünnepére. A magyslr munkásosztály, amely az ötéves teifv sikeréért, a békéért harcol, továbl n fokozza a munkaverseny lendüld/tét. Dolgozó parasztságunk száz eb százezrei a termény beadás gyón» teljesítésével bizonyítják be Pár-fjünk irán/i ragaszkodásukat. Mi, k ereskedelmi dolgozók követjük péld; ijukat ; és nemes verseny re hívjuk hű a Fehér megyei Népből’ Vállalatot. Ven fénypont jaink a- következők: 1. Takarékosság: Hulladék^ yiijtés a terv előirányzatához képe st. Takarékosság a tervhez iszonyúi ;a. Dologi kiadások csökkejnése a /tervhez viszonyítva. Munkaerők helyes elhelyezése. Verseny beindítása a legtakarékosabb bolt címéért. 2. Munkafegyelem: A 10 perces mozgalom betartása. Igazolatlan távolmaradók számának csökkentése, Nazarova-mozgaflom bevezetése, az áruk szakszerű kezelése és a lopások maradéktalan megszüntetése. 3. Újítás és észszerflsífés számszerinti elfogadása. 4. A dolgozók létszámához viszonyítva, hány százalékban kötöttek hosszúlejáratú vers-envszerződést és hány áruda van egvmásközötfi versenyben. 5. Terv előirányzatot hány százalékban teiljesí'ették. Menynyi az egy főre eső forgalom. Mennyi az egy főre eső kiadási átlag. 6. Aratás és begyűjtés alatt hány dolgozó veett részt a munkában, vagyis a vállalat dolgozóinak hány százaléka. 7. A minisztertanács határozata érteimében a vállalaton belül a női munkaerők százalékos aránya. A dolgozók megbízásából: Benedek Elek Bérces Antal pár 11 i t.kár ÜB-íilkár Pintér-Baranyai-János Engel Dániel vá Halai vezető versenvfelelős. A kommunizmus lánglelkű harcosa (F. E. Dzerzsinszkij halálának 25. évfordulójára) H uszonöt éwe! ezelőtt halt meg a kiemelkedő államférfi a láng- lelkű hős forradalmár, Felix. Edmun- dovics Dzerzsinszkij, Lenin és Sztálin hű fegvveríársa, aki egész életét a munkásosztály nagy ügyének, a szocializmus győzelméért vívott harcnak áldozta. Már fiatal korában résztvett a forradalmi megmozdulásokban, bátran kiállt a cárizmus ellen és hősiesen vállalta a hivatásos forradalmár megpróbáltatásokkal és nélkülözésekkel teli életét. A közel 12 évi kényszermunka sem tudta megtörni Lenin vasakaratú, bolsevik tanítványát, aki 1908-ban a varsói citadella magánzárkájában ezt írta naplójába: ,,A kiút a szocializmus eszméjében, a dolgozók szolidaritásának eszméjében van. Ez az eszme, melyet a nép tárt karokkal készül fogadni, már közeledik a megvalósuláshoz ... A szocializmusnak nem szabad csak a jövőben megvalósítható fogalomnak maradnia. Fáklyává kell lennie, mely legyőz-, hetetlen hittel és energiával lebeg az emberek Szívében.“ Mikor az 1917- es forradalom kiszabadította bör-tö nőből, Dzerzsinszkij újból a pártmunkának szentelte minden energiáját. Mint a moszkvai pártszervezet küldötte vett részt a Bolsevik Párt hatodik kongresszusán, mely előkészítet te a fegyveres felkelést és a szocia lista forradalmat. A kongresszus egyhangúlag a Központi Bizottság tagjává választotta Dzerzsinszkijt, aki le’kesen támogatta a fegyveres fel kelés lenini irányvonalát védelmező I. V. Sztálini. Dzerzsinszkij rettenthetetlen bátorsággal harcolt a forradalom győzelméért. ^ nek nevezte Dzerzsinszkijt, aki rendíthetetlenül küzdött a fiatal szovjet köztársaság minden belső és külső ellensége ellen. A Párt legfontosabb feladata most a forradalom vívmányainak védelme volt. 1917 december 20-án, miikor a szovjet kormány rendeletet adott ki az ellenforradalom és a szabotázs ellen harcoló rendkívüli bizottság (Vé-Csé-Káj megala- kílásáró1, Dzerzsinszkijt állítottak élére, aki a dolgozó tömegek tevékeny támogatásával kitűnően megszervezte a szovjet titkos szolgálatot. mely leleplezte és megsemmisítette a.z ellenség alattomos me.sterke- déseit. Az általa irányított Vé-Csé- Ká számos niagy összeesküvésről és endüléstől védte meg a forradalmat, Sztálin elvtárs szavaival a burzsoázia rémévé, a forradalom éber őrévé, a proletariátus kihúzott kardjává vált. A polgárháború és az intervenció éveiben a szovjet kormány arra törekedett, hogy kivezesse az országot a háborúból és megteremtse a bé- ét. A Vé-Csé-Ká ekkor azáltal, hogy szétverte a béke megbontására törekvő összeesküvőket, nagy segítséget nyújtott kormánynak. Dzerzsinszkij a Vé-Csé-Ká-ban, majd élete végéig az UGPU-ban kifejtett tevékenységével rettenthetetlenségéről, éberségéről és nagyszerű bátorságáról tett tanúságot. A békés építés útjára való áttérés során a Párt és a szovjet kormány a közlekedési népbiztosság vezetésével i.s megbízta Dzerzsinszkijt, aki fellelkesített vasutasok nagy lömegei- ve'. együtt, hozzálátott a háborúban elpusztult közlekedési hálózat helyre- állításához, a cárizmus e súlyos örökségének felszámolásához. Dzerzsinszkij a közlekedés terén is megvalósította a lenini-sztálini elveket: a pártosságot, az emberről való gondoskodást és a vasfegyelmet. A vezetésével helyreállított közlekedést hamarosan a szocialista népgazdaság szolgálatába állították. A Párt 1924-ben Sztálin elvtárs javaslatára Dzerzsinszkijt állította a Legfőbb Népgazdasági Tanács élére, hogy tettekkel döntse meg a trockistáknak azt az elleníorra- da’mi elméletét, hogy a szocializmust nem lehet egy országban felépíteni. Dzerzsinszkij új beosztásában is magával ragadta környezetét, személyes példájával, energiájával és a munkás- osztály erejébe vetett hitével. Nagy sikerrel valósította meg a szocialista iparosítás zseniális sztálini tervét. Arra tanította a gyárak, üzemek és vállalatok dolgozóit, hogy áldozatos munkájukon túl meglássák az új rendszert is, me'.y munka termelékenységével, s a természet erői felett kivívott győzelemmel túlszár- nyaija és örök időkre legyőzi a régi anarchisztikus világot. „A kommunizmus és a munkáshatalom lényege — mondotta Dzerzsinszkij —, hogy magasabb fokra emeli a termelékenységet a kapitalizmussal szemben.“ Több ízben, kifejtette, hogy a szocialista á’lam hatalmának és a nép növekvő jólétének legfőbb forrása a termelékenység szakadatlan növelése, az önköltség csökkentése, a munkafegyelem és a takarékosság. Dzerzsinszkij az ország szocialista iparosításának sztálini politikájában látta a. Szovjetunió gazdasági függetlenségének zá'ogát és a szocializmus győzelmének alapját. ’Mint a nagy Sztálin közvetlen fegyvertársa, szenvedélyesen, könyörtelenül harcolt a nép trockista-zinovjevista ellenségei. el’en. Félix Edmondovics Dzerzsinszkij hirtelen halt meg 1926 július 20-án harci őrhelyén. ,,Nem ismert pihenést, nem riadt vissza a legnehezebb munkától sem, bátran küzdött a nehézségek ellen és legyőzte azokat, minden erejét, minden energiáját arra az ügyre fordította, melyei a Párt bízott, rá; —- abban a munkában égett el, melyet, a proletárjátus érdekében a kommunizmus győzelméért vívott“ — írta barátja és fegyvertársa, a nagy Sztálin zerzsinszkij nem érhette meg a D szocializmus történelmi jelentőségű győzelmét, de ma már a dolgozók milliói védelmezik és. viszik e'őre azt az ügyet, melyért ő ragyogó életét áldozta. A világ dolgozóinak emlékezetében örökké élni fog a forradalom rettenthetetlen, odaadó harcosának, Félix Edmundovics Dzerzsinszkijnek felejthetetlen neve. Harriman iráni „titkos“ tárgyalásai Teherán, (TASZSZ). Harriman. Truman tanácsadója július 16 óta Te. heránban, Moszadik iráni minisz'.erX némót ifjúság számára örökké emlékezetes marad az a nap, amelyen a Becsben ülésező Demokratikus ifjúsági Világszövetség kimondotta, hogy a fasiszta háború következtében olyan sokat <;zenvedtt Berünbcen tartják meg a harmadik Világifjúsági. Találkozót. A budapesti Fesztiválon megjelent 750 német ifjú, a lenini- sztálini Komszomol kezdeményezésére. több, mint 80 nemzet kiildöitjé- vel együtt tette le az esküt: „Minden erejével síkraszáll a béke fenníariá sáért és megvédéséért.“ Berlinben már minden előkészületet megtettek a világ fiataljainak fogadására. Különös ürömmel várják az ifjú koni.szomolcokat. A Bergmann. Borsig-mfíwk iparostanulói értékes ajándékokat készítettek számukra. A zendőrtcrrortól sokat -szenvedett nyugatberlini fiatalság ugyanolyan létszámmal kíván részlvenni a VTT-en. mint a Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága és kelelnémetországi testvéreinél Is elszántakban, s harcosabban akar tüntetni a békéért. Szeretettel várják Berlinbe a véres Franeorezsim ellem évtizedek óta élet-iwJáftuircot vívó spanyol fiatalEMZETKOZI_ KERDESEK 8Ö nemie) i£jű«ág& készül Berünbe Ságot, 7 Kz egyik legnagyobb washson. anhai'i bányaüzem „Ernst ThaeJmann“ aknájának fiataljai, akik elvállalták, palro?? álásukat minden jóval és széppel el akarják árasztani a spanyol fiatal? lkat az ünnepségek folymán. SoV nyugatnémet és más kapitalista orszá gban, valamint a gyarmatokon élő fiatal számára komoly problémát jelent a berlini utazás, mert nincs meg az útiköltségük. A Német Demo. kratíikUvS Köztársaság üzemeiben ezért gyiVjtést indítottak és máris jelentéken y összeget utaltak át az előkészítő bizottsághoz a VIT-re készülődök útiköltségére. A niansfeldi bányamű veJ rnél 50 ezer D-márkat gyűjtöttek a nyugatnémet fiatalok számára. Mffisutt az USA-ban meggyilkolt McGee n/iger munkás feleségének, Rosalie y JcGee útiköltségét gyűjtötték össze. t logy a mártír özvegye is résztvehes- / sen a Világifjúsági Találkozón. Az erfurti úttörők Korea küldöttei számára gyűjtöttek, akiket kötszerekkel és játékszerekkel is meg fognak ajándékozni. A berliniek a Fesztivál napjára meg akarják változtatni a főváros képét. A háború Berlin házainak es'T nem feléi rombadöntötte, § a két évvel ezelőtt megindult újjáépítés még i nem tudta helyreállítani mindazt, amit a hitler-íasizmus elpusztított. Az utolsó hónapokban a Fesztivál élőké. szite.se folyamán azonban Berlin demokratikus negyedében csaknem nvn den romot eltávolítottak az utcákból, házakból és a külső kerüiefekben gyönyörű parkokat, sportcsarnokokat, stadionokat építettek, A Világifjúsági Játékok Berlini Előkészítő Bizottsága felszólította a lakosságot, hogy még nagyobb lendülettel vegyen részt a várostiszloffaló munkában és hozza helyre a házakat eléktcienítő kisebb hibákat. Berlin ünnepi köntösben fogja fogadni a Fesztivál résztvevőit Rövidesen felavatják & Friedrichshainban épült új úszóstadiont, a Contain-strassei sportstadiont, a Strassburger-platzon lévő új sport- csarnokot és a friedriehsliafeni sporttelepet. A Xí. Főiskolai Világbajnoki mérkőzés záróünnenélyét augusztus 15-én, a Walter FTlbricht-stadionban fogják megtartani. A bonni esatlóskormány Nyugat- Németország fiataljait minden eszköz, zel távol akarja tartani a VTT-től. Ezt a célt szolgálja a Szabad Német Ifjúság szervezetének feloszlatása é* az a rágalomhadiárai, amely a keleti fővárosról megindult. Az Adenauer zsorijában álló lapok nemrégiben vi lúggá kürtölték, hogy a demokratikus szektorban titkos körülmények között meggyilkoltak egy gyerekei, majd. hogy Kelet-Berlinben külünbö ző járványos betegségek léptek fel Ilyen és hasonló koholt rémhírekkel akarják rávnni a nyugatnémet szülőket, hogy tartsák vissza gyermekeiket a berlini úttól. Az ellenség mesterkedése azonban hiábavaló. Augusztus 5_lől augusztus 10-ig a világ ifjúságának százezrei és a nyugatnémet fiatalok tízezrei fognak Berlinben bitet tenni a béke és a világ dolgozóinak szolidaritása melleit. elnökkel és a hozzá közelálló körök, kel tárgyal. Iráni hivatalos körök hallgatnak a tárgyalások konkrét tartalmáról. Jólértesült körökben azt állítják, Harriman ..javaslatai“ nem különböznek az angol-iráni olajtársaság legutóbbi javaslataitól. A kii- lönhség csupán annyi, hogy Harriman az iráni kormánnyal kötött megegyezésből származó előnyöket az amerikai olajtársaságok számára akarja biztosíl-a ni MEGJELENT KÖNVVAtAKBAX Gr ősz József és társul hünperének onyaaa* A tárgyalás gyorsírási jegyzőkönyve alapján készült könyv ismer teli a hazaáruló kémbanda perének anyagát a vádirattól az ítéletig. A kötél közli a bizonyítási eljárás során ismerteiéit eredeti dokumentumokat és a tárgyaláson készült fényképeket. Szikra kiadás. 336 oldal. Ara 6 FORINT Kapható minden állami könyvesboltban és az üzemi könvvpropa- gaitdisfáknál. I