Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-07-04 / 153. szám
IBM JULIUS 4 Nr gx p i n s A politikai töiuegmuuka megszervezése a termésbetakarítás és a gabonabeadás időszakában Franco, a fasiszta diktátor, akinek követét nemrég újból nagy pompával fogadták Londonban, igen sajátos módon fele! a labourista kormány udvariaskodására: igényt támaszt Gibraltárra. Mint ahogy a „De Volk skrant“ eínúí holland újság június G • száma jelenti, a spanyol sajtó az utóbbi napokban feltűnő nyomatékkai követeli a brit kormánytól Anglia rendkívül fontos haditengerészeti támaszpontjának, sr Földközi-tengeri „Gibraltárnak visszaadását”. A valóságban nem annyira Franco követeléséről van szó. mint inkább azéről, aki a követelés mögött áll. A madridi diktátor nemrég még Hit térre és Mnssulinire támaszkodott zsa Tolásaiban. Ma más pártfogói vannak. Madrid reméli, — írja a „De Volk- Skrant“ — hogy Washingtont érde. Tavasszai a tltoista propagandagépezet szinte cgyidőben vetette fel. hogy meg keli javítani Jugoszlávia úthálózatát. Így a ti to ista párt horvátországi lapja március 30-án az utak rossz állapotát és elhanyagoltságát' tárgyalva, élesen aláhúzta az utak gyónj megjavításának szükségességét és 640 millió dinárt kért 10 ezer kilóméin’ hosszú út megjavítására és karbantartására, valamint 3.500 köbméter építőanyagot a ialiidak újiá építésére, A lap az utak gyors meg-1 javításának szükségességét azzal ok«»!, ja. hogy a rossz utak miatt az autók < \ orsabban rongálódnak. F hírrel időben Iá luft napvilágot a litoisla kelni fogja a kérdés. A spanyol politikai körök úgy állítják be a dolgot, hogy az Egyesüli Államok „becsületbeli kötelességét teljesíti“, ha Spa nyolországot támogatja. Franco teljesen indokolatlanul reménykedik az óceánontúlről jövő támogatásban. Nem véletlen, hogy igényei időbelileg különös ftiódon egybeesnek Washingtonnak azzal a fokozott nyomatékkai hangoztatott követelésével, hogy a fasiszta Spanyolországot vegyék be az Eszakatlanli Paktumba. Aliul látnivaló. a washingtoni hadügyminisztérium stratégiáinak nincs türelme tovább várni, hogy Gibraltárt kezükbe ragadják. Különben, minta Washington Angliát „elsüllyesztheteiíen repülőgép anyahajóvá“ változtatta nincs is ezen semmi csodálkoznivaló. hírszolgálati irodának, a Tanjugnak egyik tudósítása, amely szerint az idei év első negyedében Szlavóniában nagyarányú útjavító munkaiatokat hajtottak végre, s hogy a közeljövőben még nagyobb arányú útjavítási munkálatok induiuak. Ehhez hozzá kell tenni. ho«y a me *jav tendö utak kivétel nélkül mind a népi demokráciák határai felé hu- zódnak. Nem kétséges senki előtt, hogy a titoisták kimondottan stratégiai mőutnkat éníIc-iMd-. amit b’zonvíl a/ is, liogv az utak ké' oldalán kiírta nak mind*’»« »«övrovt b’wimítjúk, hogv repülő«i:o. 1” »VGrál'áv.ára U »lkai más legyen. 1 nagy arányú útjavítása. kát természetesen a dolgozók kény. szermunkájával akarják megoldani. A jugoszláv dolgozók azonban harcolnak a háborús gyújtogatok ellen, szabotálják ezeket az útépítéseket és útjavításokat Ls. Mohamed Hadzsi Aladzsa ajánlata Mohamed Hadzsi Álad zsa nemrégiben a következő hirdetést tette köz zc a „Hürriet“ című török újságban: „Felajánlom testem bármely részét orvosi kutatások céljaira“. Ezt a szegény törököt bizonyára nem a jó élet készítette erre a lépésre. Abban a levélben, melyet a hirdetéssel együtt küldőit be a szerkesztőségbe, azt ír ja. hogy évek óta hiába keres munkát. Már minden holmiját eladta, most feleségével és két gyermekével az éh- halál szélén áll. Mohamed Hadzsi Aladzsa sorsa nem egyedülálló Törökországban. Török emberek milliói élnek ilyen nyomorúságos viszonyok között. Menderes török miniszterelnök nemrégiben közölte, hogy; „Török, országban. ahol legalacsonyabb az életszínvonal, legtöbbet költenek háborús célokra“. Ez a kijelentés nyílt beismerés! Megmagyarázza. hogy Törökország dolgozói miért vannak nyomorra, éhségre, nélkülözésre itéive. Menderes beismerése szerint Törökország tüdőtől, bevételének 46—66 százalékát költi hadicélokra, jelenleg pedig mintegy félmillió katonát tar! fegyverben. Ilyen nagy árat kell fizetnie Törökországnak az amerikai .angol imperialisták igájáért! A t&rmésbeíakarítás és a gabona begyűjtési terv teljesítése a [eglázasabb időszak a mezőgazdasági termelésben. A Szovjetunió kolhozainak és szovhozainak földjein az ara tógépek százezrei és a szocialista falu dolgozóinak tízmilliói végzik a termésbs'takarítást. Ennek a rendkívül fontos kampánynak sikerét óriási mértékben a politikai tömegimunka dönti el. A Szovjetunióban áthághatatlan törvény ’.ett minden falusi pártszervezet, minden körzeti pártbizottság, területi és peremvidéki bizottság számára, hogy a politikai tömegmunka tervében központi helyre kerüljenek a betakarítási kampány a att megvalósítandó feladatok. A pártszervezetek arra törekszenek, hogy a betakarításnál és begyűjtésnél a politikai tömegmunka mozgósító erővé váljék a sorontévő munkák mintaszerű elvégzésében. Az a feladat, hogy magas szervezettséget és .szilárd fegyelmet • biztosítsunk az aratásnál, csépiéinél és minden más munkánál, hogy biztosítsuk a nyári mezőgazdasági munkák zavartalan, gyors és kiváló minőségű elvégzését. A cséplés rendszerint a betakarítás kezdetétől számított harmadik napon indul meg. A szovjetország kolhozainak ezrei rekordidő alatt végzik a gabonafélék betakarítását és már az első napokban te-1 j esi fűk az állami gabonabegyüjtési tervet. így például a Vörös Lobogó-kolhoz, amely a Moldva Köztársaságban van, a gabona betakarításává’, hét nap alatt végzett. A kubán.j glagini körzetben lévő Bugyonnij-kolhoz pártszervezet^ két nap leforgása alatt 850 mázsa gabonát adott be, holott az állami terv eredetileg öt nap alatt 750 mázsa gabona beadását irányozta elő. A Szovjetunió dolgozóinak minden sikerében óriási jelentősége van a szocialista versenynek. A verseny szervezői a •mezőgazdaság területén is a kommunisták és a komszomolisíák. A versenyt a .körzeti, területi .és peremvidék: pártbizottságok irányítják. M ár évek óra versenyben állnak egymással Ukrajna harkovi és po'.tavai „■terüL-eiének kolhozparasztjai. Ez év júniusában a pólfáva.1 kolhozparasztok küldöttsége bejárja a harkovi területet és ellenőrzi a szocialista versenyszerződés teljesítését. A szocialista versenyszerződéseknek ez a kölcsönös ellenőrzése és egymás kölcsönös segítése más területeken is hasonlóan történik. Az ellenőrzés eredményeiről jelentéseket közölnek a területi és körzeti újságok és a rádió is. Az eredményeket felhasználják az agitátorok, s megismertetik az összes versenyzőkkel. Ezzel is a verseny nyilvánosságát biztosítják. A kommunisták és koms-romoiisták, akik mint agitátorok dolgoznak a brigádokban, a szérűkön és begyűjtő állomásokon, napról-napra tájékoztatják a dolgozókat az előző nap sikereiről. Elmondják, hogy kik járnak az élen és népszerűsítik munkamódszerüket. politikai munkának ez a formája elősegíti a verseny kiszélesítését és politikai színvonalának erre- lését. A betakarítás időszakában végzett kulturális és politikai munka megszervezésében értékes adatokat nyújt a sztálingrádi pártszervezet. A körzeti központból három agitátor-brigád utazik a mezei szó lásokra, ezenkívül minden falusi klub és. olvasókör kiképezte a maga agitátor brigádját. A novo-anyacnszki körzeti könyvtár gyönyörűen felszerelt 2000 könyvből álló mozgókönyvtárat küld a falura. A terménybetakarítás időszakában jelentékeny mértékben fokozódik a falusi pártszervezetek egész szervezési munkája is. Megnövekszik a pártgyülések szerepe, amelyen meghallgatják a kolhozok képviselőinek, brigádvezetőinek jelentéseit Az itt kialakult viták lehetőséget nyújtanak a pártszervezetnek, hogy érvényesítse ellenőrzési jogát a vezetők gazdasági tevékenysége felett, idejében kiküszöbölje a hibákat és ezzel biztosítsa a betakarítási és beadási terv sikeres teljesítését., S evcsenko szovhozban (Ukrajna, nikolajevoi kerület) a pártgyűlésen megvitatták a betakarítási tervet. a koinbájnvezistők és gépkocsivezetők előadták, hogyan képzelik a gabonabegyüjtési és szállítást óragrafikon szerint. Brek eiytárs, a szov- hoz igazgatója bejelentette, hogy ha ezeket a vállalásokat teljesítik, aga- bonabetakarítás 14 nap alatt befejeződik. A kombájn-vezetők hogy megrövidítsék ezt a határidőt is, azonnal újabb vállalásokat lettek. Vállalták, hogy a Szfátinyec-kombúinnal naponta legalább 30 hektárról aratják le a gabonát. Példájukat számosán követ - fék és, ez .még jobban megrövidhi a betakarítás idejét. E bben az időszakban a pártszervezet egész munkája átterelődik a földekre. Az ag-itáterok ott tartanak összejöveteleket, aktíva-üléseket, Komszomo -gyűléseket. Minden megmozdulás központja a brigád mezei szállása lesz. A kolhozfalukban a betakarítás ideiére megváltoztatják a posta, a fürdők és az éttermek munkaidejét. Mindent a dolgozók kiszolgálására állítanak be, akik reggeltől es-tfg a földeken tartózkodnak. Ezek a rendszabályok mind benne vannftk a helyi pártszervezetek politikai tömegmun-,’ kajának tervében. A Magasépítési Vállalat dolgozói vállalásuk túlteljesítésével készülnek alkotmányunk ünnepére „A háború nem elkerülhetetlen . . .!” Ordáim elvtárs szavai minden dolgozó szívébe bevésődtek. M'indkth dolgozó tudja, hogy rajta, munkáján múlik, a békie biztosítása. Kemény, elszánt harccal' vívják győzelmeiket a termelés frontján. Tudják, hogy a népek szabadságáért, a kivívott jogok védelmeiért harcolnak. Harcolnak, hogy m/inden, amit eddig alkottunk megmaradjon és tovább gyümölcsözzön a nép javára. Ezért indult útjára lelkesen, pgyre szélesedve az új. az alkotmányt ünnep.«! versenyszakasz. Alkotmányunkat ünnepeljük, mely hitet, erő« akaratot ad nagy terveink megvalósításához, amely örök érvényűén kimondja: ebben az országban minden Katalinon a dolgozó népé! Ennek nyomán a szekszárdi Magasépítő Vállalatnál is javul a munka. Eltávolították a nem odavaló ellenséges elemeket, friss erő- • vei, fiatalos lendülettel indul meg a termelő élet, a hibák kijavítása. Nehéz a munka, az öddipi hanyagságok, mulasztások behozása. Rengeteg akadály merül fel útközben, de nem lehet megállni. Helyre kell hozni azt. amit a fasiszta vezetők, a befurakodott .eiUemeég ügynökei leromboltak, hátrál!tattak. Leváltották Adamik Mátyást is. aki a munkaerő beosztást végezte. Nem egyszer saját elhatározásából küldte a dolgozókat különböző helyekre, előzetes megbeszélés nélkül. Ott aztan mivel nem volt anyag biztosítva, dolgozni nem tudtak, visszajöttek a dolgozók. Neki kellett kifizetni az ilven felelőtlen kirándulásokat, nagyon he- Ivesen. El bocsa j tol tak számos egyéb eiem?t még köztük Béri István, volt katonatisztet és főjegyzőt, aki munkaidő alatt hazajárt aludni, különböző munkáik ürügye alatt. Mikor megkérdezték tőle, hogy került a vállalathoz, nagyképűen kijelenti, az igazgató és a főmlíirnök barátom. Azóta már a barátok *s máskép látják az ilyen kérdéseket, távoznak a vállalattól. Megváltozóit a doigiDÓSi munkához való viszonya azt bizonyítja az a lelkesedés is, amellyel vállalásaikat megtették alkotmányunk ünnepének tiszteletére, a téma ellesi értekezleten. Horváth József vállalja teljesítménye 120-ról 160 százalékra való emelését. Kiss István kőműves vállalja a folyó építkezésen, hogy az ,.A“ épületrészt augusztus 20-ig teljesen elkészíti, a selejfet a minimumra ősökként!. Teljesítményét átlag 130 százalékra emeli. Várad! János az eddigi 2 százalékos «elejt 1 százalékra való csökkentését vállalja és versenyre hívja a dolgozókat, amit cl is fogadnak. Farkas Ilona vállalja, hogy teljesítményét' 150-ról 170 százalékra etm'üli. Pirg.i Ferenc kőműves, ha munka területet biztosítanak neki, vállalja teljesítménye 200-ról 220 százalékra való emelését, Pirgi József kőműves 160-ról 200 százalékra vállalja teljesítményét emelni, koncz György ácstanuló é« ritki pzöo brigádja, vállalja teljesítményük 100 százalékra való emeléséi és versenyre hívja ki a Tatarozó Vállalat át.képzőseit, tanulóit. Ősz • Árpád 160-ról 180 százalékra. Illyés József bognár 165-ről 180 százalékra, Beré- nyi András 145-röl 160 százalékra vállalja teljesítménye fokozását. A Máté kubikos brigád 220 ról 23ft százalékra, Kiró ner Lajos 140-ről 160 százalékra. Szilágyi Sándior 130-rol 150 százalékra emeli teljesítményét augusztus 20-ra. Mester József havi 12.000 darab mozaik-lap helyett 14.000 elkészítését vál la Íja, Még számos vállalás szület?tt, melyek bizonyítják, hogy a Magasépítő dolgozói is harcolnak a bakéért, tervük teljesítéséért. A műszaki vezetők biztosítsák a versenyfeltételeket, a műnk a területeket, az anyag folyamatos szállítását. A pártszervezet és a szak- szervezet őrködjön éberen a munka frontján és végezzen ellenőrzést, értékeltesse az eredményeket, buzdítson a lemaradóknál. Ez a néhány kiragadott vállalás is azt bizonyítja, hogy a Magasépítő Vállalat dolgozói lelkes munkával indulnak harcba a módosított terv teljesítéséért, túl telj es bérű,ért. A lemaradások b "hozásával, adott szavuk valónavátfásával erősítik hazánkat, védelmezik békénket, gyorsítják* a szocializmus építését. A TOLNAI NAPLÓ TA PA SZTA LATCSER VA TA Dolgozóink megértették, hogy á munka termelékenységének emelésével életszínvonalukat emelik és hozzájárulnak az ötéves terv időelőtti befejezéséhez, a béketábor erősítéséhez. Kihasználnak minden lehetőséget, hogy minél többet és jobbat termeljenek. A többtermeléshez munkaversennyel, újításokkal. ötletekkel járulnak hozzá. A Tislísrosró Vállalatnál kíszéles* dt*t< a* ájíiémi zgitlom. • Ez. Horváth Nándor elvtárs újítási felelős érdeme részben. Jó politikai felvilágosító munkával elérte, hogy a vállalatnál az újítások bevezetésével igen nagy megtakarítások mutatkoznak, úgy időben, mint anyagban. A legutóbbi újítóbizottsági értekezlet több újítást fogadott el. Straubinger Ferenc és Novak Já nos kőművesek újítása a kör- fai azó kaloda. Régen a köralakú silók vagy kutak falazásánál a kőműveseknek gyakran kellett függőzni. hogy a fal teljesen függőlegesen emelkedjen. Ez az állandó fíiggőzés nagyon sok időt vett igénybe és hátráltatta a gyors munkát. Ennek kiküszöbölésére készült az újítás. A köralakú kiásott lyuk aljá. ra először cs*ak egy sor téglát rak az újító. Ez.után a kiásott lyuk peremére a földre 50—60 cm-re egymástól lécet vagy akármilyen fadarabokat rak, amelynek a végébe szeg van verve. Ezeket a léceket függőzéssel beállítja, úgy, hogy a szegek végéről lebo- csájtott spárga vezeti fel függőlegesen a falat, A lyuk alján a tégíakötés közé ugyanannyi szeget ver, ahány lécet fektet a lyuk peremére és úgy vezeti végig a spárgát a felső szeglettől az alsóig, majd a következő léchez fel, így tehát a spárgák teljesen függőlegesen vezetik a körfalazást és a munkás munkaideje alatt legalább 50 százalékkal többet teljesíthet. Az újítás várható évi megtakarítása a vállalatnál 1,769 forint. Fodor Ferenc és Susák Jmre újí tása a sarokfalazó szegletvas. Az újítók által elkészített sarokfalazó szegletvas tömör falak, kémények és pillérek falazásához egyaránt jól használható. A szegletvas magassága 3 cm, szélessége 3.5 cm. A vasba 7.5 cm távolságban egymástól 18 mm lyukak vannak fúrva, ami a zsinór vezetésére szolgál. Alul 2 szeghez ha sonló menetes kapoccsal v-an a víz szintes hézagba erősítve, hogy a sarokvasat rögzítse. A sarokfalazásnál 2 falazóvasat helyeznek el, egyet a külső, egyet a belső sarkon és a két vasai felül összekötik. így a külső vason elhelyezett függő az összekötés által egyszerre mind a külső, mind a. belső sarkot függőzi. Pillérek falazásánál a 2 sarokban elhelyezett sarokvasat felül összekötik és innen a vízszintesen kifeszített zsinórra! vezetik le a, pillérek helyén a függözsinó- rokat. Az újítás .várható évi megtakarítása 885 forint. Ezek az újítások is elősegítik az építőipar lemaradásának behozását, a terv teljesítését. A megtakarítások, a gyorsabb és könnyebb munka, mind segíti harcunkat a szocializmus építésének meggyorsítását, a béke biztosi tását. NEMZETKÖZI KÉRDÉSEK Következik : Gibraltár Termelőcsoportjai tik versen vben több tej termeléséért a Tejtermelésünk emelésének érdekében megyénk területén egyre nagyobb mértékben bontakozik ki termelőszövetkezeti csoportjaink között a versenymozgalom. A verssnymoz- galom során egyre több terme'öcso- port vállalja, hogy eddigi tejtermelését lényegesen emelni fogja, hogy ezen keresztül hozzájáruljon doigo?^ népünk tejellátásának biztosításához. A zoinbai Vörös Csillag termelőszövetkezet is kihívta versenyre a bonyhádi Dózsa termel őszöv etkezetet. A versenykihívásban szerepel a több- termelés, magasabb zsírtartalom kitermelése és a beszoígáltatási kötelezettségük túlteljesítése. A zombai Vörös Gsillag termelőszövetkezet verseny- kihívását a bonyhádi Dózsa elfogadta és versenybizottságot szerveztek, akik a verseny menetét rendszeresen ellenőrzik és kiértékelik. A verseny ellenőrzése során a versenybizottság megállapította, hogy június 15-tőj 19-ig lényeges emelkedés mutatkozik a tejtermelés terén. A zombai Vörös Csillag a versenyszerződés megkötésekor az istálló áriaga 30 darab tehén után 9.4 liter volt. A tényleges vállalása 12.5 liter; melyből idáig a 10 literes fejési átlagot érte el. A verseny szerződést 35 darab fejős tehén beállítására kötötték meg. melynek alapján vállalták,, hogy az elmúlt havihoz viszonyítva 110 százalékra fogják teljesíteni tejbeadási kötelezetiségüket. A fermelőcsoport- nak a május havi lejbeadásához viszonyítva 4.300 literre vállalták és a 30 darab fejőstehén után jiinius 19-ig 3.532 liter tejet adott ba A tej zsírtartalma az elmúlt hónapban 3.72 százalék, a vállalt előirányzat 3.9 száza*-, lók volt. A bonyhádi Dózsa termelőszövetkezet a versenyszerződés megkötésekor 9.2 százalékról indul' é- vállába, hogy j 12.5 literes fejési átlagol fog elérni. ] A 19-i kiértékelésig 10.2 százalékos eredményi éri el. A verseny 60 darab fejőstehénre’ indult és 66 darabra tett vállalás!. Az elmúlt havi tejbe- adás szerint 6.096, items tejbeadást vállalt az eddig kimutatott 'tényleges' beadása 4.968 liter. \ tej zsírtarialmá-, nak emelését 3.9-re vállalta, ami a. májusi hónapban 3.64 volt. —- A Magyar Szabadságharcos Szövetség szekszárdi szervezete július 5-én, csütörtökön este 7 órakor szabadságharcos napot tart. — Tamási községben az MNDSZcsoport tagjai taggyűlésen megszervezték a/, aratási, cséplési műn-. kákra a fű/őrséget. A gyűlésen az MXDS7 csoport tagjai vállalták, hogy hetenként 16 asszon) fog a férfiakkal összefog' i tű/őrségi szolgálatot teljesíteni. — Hanga Andrés kakasdi lakos! a megyei biróság l'ellebbvileü biin'ető tanácsa demokrácia elleni izgatás bünteti miatt 3 hónapi börtönre és 1 évi közügyektől való eltiltásra ítélte. Miért építenek a fi*oi*ták a népi demokráciák határa? felé utakat?