Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-07-04 / 153. szám
N A P L IMI JCLIt'S 4 Vasárnap adta át Tolna megyének a vándorzászlót Keresztes Mihály elvtárs Enyhe **e!lö simogatja a megye,- Háács épületére felfuttatott növényzetit. A hatalmas kapu nyitva állott és férfiak, nők jöttek befelé rajta. Nemcsak szekszárdi dolgozók, hanem a megye minden részéből érkeztek küldöttek, hogy résztveg.yenck a rövid. de nagyjelentőségű ünnepélyen. Az udvar egyik szélén felállítok dísz- emelvényen Keresztes Mihály elvtárs, a. földműveiésügiyi miniszter első helyettese, a Megyei Pártbizottság és a megyei tanács képviselői foglaltak helyet. Az emelvényen olt lengeti a szél a földművelésügyi minisztérium yémiorzúszlaját. ünnepi beszédet. Keresztes Mihály elvtárs tartott. Beszédében megvilágította megyénk dolgozói evőit mindazokat a feladatokat, amelyeket a közeljövőben meg kell oldaniok, hogy kellően kivegyék részüket a bélre megvédéséért folytatott hatalmas harcból1' ~ A minisztertanács határoznia • mondotta beszédében, — feladatul tűzte elénk, hogy az évi tejhozamot, g zsirhozatn tokozásu mellett oiszá- gos állagban tehenenként 1951-ben 200 literrel, 1952-ben újabb 200 literre! kell emelni, Az -állat-létszám emelésének és az állattartás termelékenységének emelése érdekében fokozni kell a takarmánytermelést és biztosítani kell a jobb kihasználást. Szálas- takarmányt kell termelni 1951-ben a szántóterület 11 száza’ékén. Másod- növénnyel kell bevetni 1951-bon mintegy 600.000 hold területet. j\ tavasz tglyamán Tolna megye dolgozó pa- résztságá. állami gazdaságai, termelő- csoportjai, jó példával jártak e'öl és így az országban a megyék között az első helyre kerüllek. Jó munkájukkal elnyerték a földművelésügyi minisztérium vándorló s zlojáf. Keresztes Mihály elvtárs beszélt az aratással kapcsolatos feladatainkról is. A többi között ezt mondotté: — Amikor arról van. szó. hogy az aratást úgy hajtsuk végre, hogy a legkisebb szemveszteségge! járjon, akkor nem másról van szó. mint egész évi verejíékes munkánk eredményeinek minél maradéktalanabb megőrzéséről. A jó gazda, gondosságával betakarított bő termés még könnyebbé teszi dolgozó parasztságunk számára, hogy hazafias ós állampolgári kötelességét. a terményboadást, örömmel és könnyen teljesítse. Az ellenség különböző mesterkedésekkel igyekszik ezt a nagy jelentőségű .munkálatunkat akadályozni. Dolgozó parasztságunknak erre legjobb válasza, ha az aratás, behordás és cséplési munkálataikat úgy hajtja végre, hogy a szem A regényen ■ keresztül elénk tárul a harc, amit Turkeve dolgozó parasztsága a Párt vezetőiével vívott meg azért a célért, ami később meg is valósult, hogy Turkeve termelőszövetkezeti város lehessen. A regény érdekesen és színesen tárja fel c-nnek a harcnak minden fontos mozzanatát. Irányt mutat egyúttal különösen most az őszi felfejlesztés előtt, hogy a többi köz "-ég ékben is hogyan kell a hibákat kiküszöbölni minél nagyobb eredményeket elérni, felemelt ötéves tervünk sikeréért, a béke megvédéséért veszteség rnipél kisebb legyen. Mezőgazdaságunk termelékenységének fokozása érdekében egyik léig fontosabb feladatunk, hogy a. növényápolást munkálatokat is időben és jó minőségben elvégezzük. Nem elégedhetünk meg azzal sem. hogy a szénaíélesé- gekben jó termésünk volt. A másod' vetésekkel el kell érnünk, hogy növeljük száms,takarmány és szemesta- karmány.készletünket is. A következő szavakkal adta át Keresztes elvtárs a vándorzászlót: — .4 tavaszi első kaszáláséi szénák begyűjtésénél e’ért eredményeiért Tolna megye dolgozó parasztságának a földművelésügyi minisztérium vándor- zászlaját azzal adom át, hegy ezt a. zászlói igyekezzen n további takar- mányb elak a rílási munkák során szorgalmas jó munkájával úgy megőrizni, hogy a második elbíréilás során, július 28-án is a zászló itt maradhasson. Az ünnepi beszéd után pirosnyak- kendős úttörők köszöntötték Keresztes elvtársat és megfogadták, hogy' a mezőgazdasági munka'átokból ők is kiveszik részüket, A váadorzászlót Mónuc István, a megyei tanács elnökhelyettese köszönte meg, megyénk dolgozói nevében. — .4zzaí a hidatlal vésnem ót. ezt a zászlót, hogy meg is fogjuk tartani. Ehhez szükséges elsősorban Pártunk útmutatásának követése, tanácsaink helyes irányító munkája és, hogy dolgozó parasztságunk időben elvégezze feladatait. Feltétlenül szükséges az is. hogy az (VIam iránti kötelezettségeinknek elegei tegyünk — mondotta Món-u-s István elnökhelyettes. Elsőnek Balázs János, a Szdkszárd városi tanács részéről szólalt fel és ígérte, hogy a város dolgozói mind az aratási, mind a többi munkálataikat kellő időben elvégzik. Bóvári János, a Szekszárd városi tanács elnökhelyettese is felszólalt: Megillelödvc állok üt a zászló előtt megígérem, hogy meg fogjuk ezt, tartani. Mi nem a kamrába fogjuk hordani a cséplö~ géptől a gabonái hanem a magtárba és teljesítjük beadási kötelezettségünket. — A várdombi termelőcstíport üzemi pártszervezetének titkára, a csoport tagjai és a község dolgozói nevében ígérte meg, hogy jó munkájukon keresztül elősegítik, hogy ez a zászló továbbra is a megyében maradjon. Károly József, a szekszárdi DÉFOSZ nevében ígéretet tett arra. hogy népnevelő munkával odahatnak, hogy a feladatok megoldása terén a város dolgozói megállják a helyüket I Rákosi elvtárs kongresszusi beszédében róluk is beszél, de egyúttal mindnyáj púkhoz ®zóJ és a keviekke! együtt mintha az egész dolgozó magyar nép körül fényesebb lenne a világ. „így hallgatják elmélyülte« és ujjongva Rákosi Mátyást és amikor arról beszól: „A magyar nép a béke népe. Éppen ezért annyi munkával és j verej tőkkel ni égisz:- rzett vívmányainkat, hazánk függetlenségét é-s szabadságát, békés fejlődésünket a nyugati, imperialistákkal szemben minden erővel megvidjük" — a keviek tekintete akikor megint összeér, új csatára készülnek a „Vörös Csi!lag“-ért, a jövő évi kenyérért — a bőkéért". A felszólalások u'án elhangzott az Internacignáié és utána elindult mindenki a munkahelyére, hogy tettekké váljanak az- ünnepélyen elhangzott ígéretek és megyénkben maradjon to? vábbra is a fölcJmüve'ésügyi minisztérium vándgrzászlaja. SZERDA. JULIUS 4 üGY ELUTES <.YOUYSZEWTA R: U/l. sz. Áll. gyógvszpriár. NÉVNAP} Ulrik. — IDŐ JÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: Valló zo felhőzet, néhány helyen, inkább csak északon és keleten kisebb e,ső ebei. Mérsékelt szél. A hőmérséklet kissé tovább emelkedik. Yárhaió hő mérsékleti értékek az ország területére: réggel 13—16, délben 26—20 fok közölt. Utlvardi Zoltán ti mér segéd, sj- moiitornvai lakos 12 darab borjúbőrt. valamin: más áflatböröket készített Iri engedély nélkül és azokat feketén értékesítette. A szekszárdi járásbiró ság büntető tanácsa közellátás érdeké! veszélyeztető bűntett mialt 1 évi börtönbüntetésre és 4 évi közügyek- tő! való elláCtá'sra iléJfe. — A Megyei Tanács népművelési alosztálya a mezőgazdasági munkák meggyorsításának érdekében a meglévő kul1'hírcsoportokból kyllúrbrigá- dokai alakítóit. A járások között a brigádok megalakításában komoly verseny fejlődőit ki. A járások közötti versenyben ezidáig a szekszárdi járás vezet, mert eddig 18 kuliúrbrigá. do’t szerveztek meg a dolgozók. — Demány Károly simontornyai lakos 2 darab borjút vágott engedély nélkül, melynek busái feketén kimérte. A szekszárdi járásbíróság bűn- telő tanácsa közellátás érdekét veszélyeztető biin'.etfe miatt 8 hónapi börtönre és 3 évi közügyekiöi való eltiltásra Ítélte. — A mázai MiS'DSZ kultúrbrigár- ja a már munkában leső cséplőgép dolgozóit minden nap tápékozta'jn a napi hirekröl. A dolgozók nagy tel. kosod essél várják már a mindennapi 'ájékozlalás!. — Szentgyörgyi József 5>. holdas pincehelyi kulák 1? mázsa kenyér- gabona beszolgáltatását elszabotálta. 800 négyszögöl napraforgóját még egyszer sem kapálta rneg. to- já .«beadási kötclezttségének egyáltalán nem tett eleget, A tamási járásbíróság büntető tanácsa közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt a szabotáló kuIákot 14 hónapi börtonbiintetésre ítélte. — Három hónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte közelid. 1 ás érdekét veszélyeztető bűntett miatt a paksi járásbíróság büntető tanácsa Bagjas János dunáföldvári lakost, mert ez év májusában egy darab borjút vágott engedély nélküh melynek húsát feketén kimérte és a bőrét nem szolgáltatta be a hatósági bőrgyűjtö vállalatnak. — Rcrcbiihaju István 26 holdas gyö- rimajori kulák 3 darab szarvasmarhából csak egyel jelentett be, hogy a tej beszolgáltatását esag egy u án kelljen teljesíteni. A szabotáló kukák ellen a rendőrség megindította az eljárást. Korod a Mik ló*: TURKEVEI QVÖZELEM Végigvezet bennünket a kis regény a termelöcsoport alakulásánál előforduló hiányosságok kiküszöbölésén keresztül a győzelem, a szövetkezei város kivívásáig. Látjuk őket, amint az első időben idős Seres János mondja: — Mi kukorica máiét friistökölünk nem futja másra... — Később látjuk b kemény munka és harc eredményét, győzelmét, amint az egyre jobban erősödő csoportok termelőszövetkez^tta egyesültek. Híven tükrözi és bemutatja a kis- resgAoy, hogy ezt a hatalmas eredményt hogyan érték el. Bemutatja, hgoy milyen fontos a gépállomások munkája is- Ebből tanulhatunk is. „Ugyan ki gondolt volna arra, araikor benézed t a túr kévéi gépállomásra: ellenség lesi lépteit? Még az sem, aki közöttük élt: Földi Béla a gépállomás ’/««tőjét felfüggesztették. A Kánya fivéreket és Zsíros barátaikat eltávolították. Megtisztult a levegő. A keviek megtanulták, soha nem lehelnek elég éberek. Az ellenség minden rest számontart, Az emberi hiúságot, az önteltséget is, Híven bemutatja azt az áldozatos munkát, melyet végez* nek. hogy a pártszervezet útmutatása n vornan viaszt’résben vágják le a búzát TŰZ ÉS FERGETEG 1610... a végtelen orosz síkságon dúló, fosztogató hadak jelentek meg Zsigmond, lengyel király páncélos lovasai törtek az orosz tőidre. Ellenállás úgyszólván, nem volt Szétszórt parasztcsapQlok harcoltak csupán, az orosz_ nemes urak kisujjukat sem mozdították. Még azzal sem törődtek,• hogy a lengyelek lei akartál: gyújtani Moszkvát. Nem ciz ő vagyonuk égett, . . Ekkor vezér lámad a népből: Kuzmin Mányin, összefogva Pozsarszidj herceggel, az egyetlen főárral. aki bánatot érez hazája vesztén, parasztok százait, ezreit, toborozzák zászlója alá. 4 sereget azonban fel is kell, fegyverezni. Minyin lángoló szavakkal fordul a. néphez: adjatok... A fhrn leglenyűgözőbb jelenetei közé tartozik az, amelyben a nép áldoz a hazáért. Bocskorban őrzőit, megtakarított kopejkák, rubelek gyűlnek, valóságos heggyé Nizsnij-Novgorod piacán. A példát a legszegényebbek, a. jobbágyok adják, de követik az iparosok is Kr-lyhek, aranyak, gyűrűje, drágaköves láncok halmozódnak: <7 nép utolsó kincseit, is összehordja, mindenről, lemond, hogy segítsen a hazán. A had egyre erősödik, Fenyegető erőjük hírére a lengyel király az „urak és királyok'1 régi bevált eszközéhez folyamodik OrvgyiJkosokat küld Pozsarszkij táborába, akik a vezérek bizalmába fészkelik magúkat Aljas árulásuk csak az utolsó pilla,náthán derül ki: s akkor csúszó mászó módra könyörögnek hitvány é’elükért. A nép azonban, amely verejtékét, véré*, utolsó vagyonát is feláldozta, hogy elűzze a hódítókat, nem ismer kegyelmet az orvtámadókkal szemben. A belső ellenség megsemmisítése után Pozsárszkij és bitnyin már egységesen vezethetik seregeiket a lengyelek ellen. Hiába a páncél, a len-, gyei hadvezér fennhéjázó gőgje: a ív'v elszántsága előtt zsoldos nem állhat meg. Oroszország, az orosz nép lerázta a rablók igáját■ A filmet Pudovkln rendezte. A nagyszabású tömegjeleneteken resztül, hatalmas erővel jelentkezik a nép legyőzhetetlensége. A kezdetleges fegyverekkel felszerelt néphadsereg azonban nemcsak tömegével győzött, győzelemre vitte a lelkesedés, a haza, az orosz (öld mlndenckfelglt való szeretető. —- A filmet 19$9-ben készítették az 1600-as évekről. De mondanivalója rna is a leg aktuális abba!: közé tartozik. Az orosz töld népe évszázadok óta minden támadót el, űzött haza Iából és legyőzhetett én. kimeri t h e /. c ti a v ere je dl a. dalin a s k od o t í mindén támadón. Paks—Faddi Kitti 7:0 (2:0) Paks, 400 néző. Paks.: Asztalos — Péri, Magyar, Bagó — Bálint, Bognár A- Bányai, Damai. Fetter, Hor? váth II,, Váczi. —- Fadd: Szabadi -- Orgovány, Tóth, Szívós — Rábóczki, Vida — Fehér, Kovácsi, Kapűter, Nagy, Márkus. — Fadd kezdi a játékát, s néhány faddi lefutás után a 4, percben Bagó felszabadító rúgása után a 'pátert támadások sorozata indul a fiadd.í kapu ellen. A 6. percben Horváth fölé lő, de libben a percben a gyengén kiadott labdát Fetter el fogja ,é*s fölé lövi. 10. percben ismét Fatter lövi kapu fölé a labdát, Váczi lövését pedig Szabadi biztosan Midi. Az erősödő támadások eredménye, hagy a 13—20 perc között. Dercénként két lövést kénytelen védeni a fadd'i kapu«. A 25. percben a nyomást nűtm búja a faddii védőiem, kézzel mentenek a 16-on belül. A megítélt 11-est Fetter értékesíti, j;0, A 40. percben Fetter kiugrik, de halszélre szorítják. Beadását, amtíily. a kapu előtt kavarodást idéz elő, Bányai 1 méterről a hálóba küldi, 2:0. A második félidő 3. percében a fed- diate a gólvonalról mentenek. A 16-oson folyó játékban Darnai a 6. percben lukrajátszik és erős lövést küld a kapura. A vetődő kapu* mellett labda a hálóba kötött ki, 3-0 A 11. percben fetter, a 13. percben Horváth nehéz szögből lövik az újabb gólokat, 5:0. Mintha erősítenének a faddiak. Szép támadást indítanak el, amely lábról-lábra megy, Asztalos kifut, a labdát elfogni nem sikerül, de a labda az üres kapu melleit hagyta ó a játékteret, A 18. percben Szabadi nagyszerű lábra vet essél menti hálóját az újabb góltól. A 23. percben Darnai, a 25. percben Horváth növeli a csapata fölényét egy-egy góllal, 7:0. A paksi csapat még sok támadást indít, de eredményt nem tudott elérni, mert a jó érzékkel vetődő kapus minden lövést biztosan véd. BIR.ÍLAT: A forduló kiesési rangadója volt ez a mérkőzés. A paksi csatársor az elért 7 gól ellenére Sokat kihagyott. A htddi védelem főleg az első félidőben szívósqp uéde. kezet!, de nem bírta a 90 perces támadást. A faddi csatársor szépíthetett volna az eredményen, ha csatár sarának van némi szerencséje. A játékosok közül a 7 gól ellenére hí kell emelni Szabadit. Építők—Meteor 3:1 (2:1) Esőre hajló időben Kovács játékvezetése mellett, mintegy 1500 néző előtt zajlott le a helyi rangadó, amely az Építők biztos győzelmét hozta. Épitök-. Wittner — Balogh 1., Fe hér, Kor-sós — Vigih, Balogh 11., —- Schmidt, Lépő, Herr, Borók, Zsoldos. — Meteor: Babits — Zörényi, Jenövén, Nagy — Korsós, Major — Len-Jvai, Varaji, Szabó, Németh, Páva. Az első félidő jóiramú, élvezetes és változatos játékkal telik el. Az első percekben mindjárt az Építők rohamoznak. Lépő hatalmas szabadrúgása a 6. percben alig csúszik kapu fölé. A 10. percben Zsoldos beadását Herr tisztán kapja és fejesét Babits már nem tudja védeni, 1:0. A 13. percben Lépő hatalmas kapufát 'lö, de aztán felszabadul a Meteor kapuja. A 15, percben már 2;0-na vezet az Építők, Herr a 16-oson Naggyal összecsap. nála marad a labda és a 11-es magasságából Babits hálójába lő. Inkább az Építők van támadásban, a Meteor csatársora most sem tudja tartanba labdát és így nagy nyomás hárul a védelemre. A 44. percben váratlanul gólt ér a Meteor. L'ndvai szögletét Varadi ügyesen fejeli kapura és a védelem már csak a kapnvo- n?Írói túlról kanalazza ki a labdát, 2:1. A II. félidő első percei a A^éteare. Páva az 5. percben elfut és hatalmas lövése a kapufa jobb felső sarkán csattan. A 8. percben Szabó és Páva vezet jó támadási, de a kifutó Wittner önfeláldozóan ment. A 13. perc ben tömegjelenet van a Meteor kapuja előtt, de a csatárok az üres kaput sem tudják eltalálni. A 17- perc ben egyenlíthetne a Meteor, Lendvai előtt esik le a labda a 16-a*an, ö azonban luftot rúg. A 20. pere hozza meg a mérkőzés utolsó gólját. Zipl-Jos Zörényi kísérete mellett nehéz szögből is megtalálja a rést, 3:1, A tői vábbiakban ellaposodik a játék, MpkL két kapu sokszor kerül veszély es helyzetbe, sokszor percekre beszorul a Meteor, de az eredmény már nem változik. Bírálat: Jó iramú, változatos küzdelem alakult ki a helyi rangadón. Az Építők többet támadott, csatársora szemfülesebb, egységesebb volt, így biztosan, megérdemelten nyerte a helyi rangadót. A Meteor sem vallott szégyent. Védelme jól látta e] feladatát, de néha-néha megingott és ezt az Építők csatársora jól használta ki, A csatársor játéka már nagyobb kívánnivalót hagyott maga után. Jók voltak: Fehér. Lépő. Herr és a fedezetpár. valamint Nagy, Korsós. Zörényi Dombóvár, 1000 néző. Vezette: lg- páczy. Nagymányok: Wusching lakács, Dorniány, Németh — Füzesi, Bikszegí — Ierjéki, Tóth, Pálfi, Weber. Fazekas. — D. Postás: Kotek Gróf, Csizmadia, Lakatos — Varga II., Csabai — Horváth, Tobák, Bánhelyi. Huron, Kiss B. A kezdés után azonnal a nagymán.yokd csapat támad, de a Postás védelem jól tisztázza a helyzetet. Változatos játék után a 12. percben jobb- oldali támadás után Bikszngi a labdát a hálóba lövi. 1:0. A 20. percben Weber lövését Kotek bravúrosan védi. Nagy a mányoki nyomás, 20 perces nyomasztó fölény után a Postás is többször támad. A 30. percben Terjé- ki sarokrúgását Pálfi az 5-ősnél mellé fejeli. A következő percben Fazekas fut cl, 10 méterről mellé lő. A 35. perch:-n H urait 16-os vonalon szabálytalanul lökik, Csizmadia a sorfalba, lövi a fal lilát. A II. félidőiben tovább rámád a mányoki csapat. A 10. percben Terjéki a védőket lehagyja lövését Kotek elfogja. A Postás eMentámadiácát Horváth vezeti, de a. belső hármas kapu {döfj eredmény felen. A játék hullámzik. hol az egyik, hol a másik kapu van vészülyb,n. A 20. percben Pálfi a védők közül kíugirik, a kapus mellett a labdát a hálóba gurítja, 2:0- A váratlan goi lelkes Postásokat nem töri le és tovább támadnak, Egymásután érnek el három sarokrúgást. A 28. pereben Bánhelyi jó helyzetből !ö, de a kapus a lövést kivédi. A 30. percben Gróf helyett Varga ál) be a Postásokhoz. A 35. percben Fazekas lesről szalad el. gólt ér el, de a játékvezető a gólt nem ítéli még, A 38. percben Postások kapuja előtti kavarodásból Tóth a labdát elfogja és megszerzi a harmadik gólt, 3:0. A 40. percben J erjéki lesz eredményes. 4:0. A Postás műig ezután «ern hág ja fel a harcot és lelkesen küzd a labdáért, A 42. percben Pálfi újra megugrik, máris hálóba a labda, 5:0. A 45. percben Wéber lövi az utolsó gólt. 6:0. BÍRÁLAT: A nagymánvoki csapat megérdemelten győzött. A csapat, jé téka jó. kiforrott stilpsa a játékosok összjátéka kitűnő. A Postások lelke, sen küzdöttek a mérkőzés 85 percéig és csak az utolsó 7. percben az erőn. leijük csödötf mondott, A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le. mindkét csapat játékosai a pályán fegyelmezetten viselkedtek. Jak: Nemeth. Dormány, illetve Kotek, Csabai, Bánhegyi. ÖKÖLVÍVÁS: Dombóvári Lokomotiv--Kaposvári Lokomotiv 7:3. A Dombóvári Lokomotív ökölvívó szakosztálya barátságos mérkőzésre hívta ki a, Kaposvári Lokomotiv együttesét. Több, mint 400 szurkoló nézte az öklöző párokat es végül is a helyi csapat fölénye gyű zclemmel végződött a leet vasutas csapat találkozása. Eredmények; felölálilók a dombóvá. riák,) Juhász győz a fejjel rohamozó és szabálytalankodó Fekete ellen. Esküdt lerohamozza Herceget, győz kiütéssel Esküdt. Szalai nagy birkózásban. kevés ökölvívással győz Herman ellen. Horváth veszt pontozással a technikás és gyors Dóri II. ellen, Apáti a 2, ptircben kiütéssel győz Vajda offen. Kérgyó vitatható döntet, lent harcol ki a technikás Heigert ellen. Az utolsó mérkőzésre a kaposvári öklöző nem állt ki. Dombóvári Fatclitö—D. Postás Ilid (2:1). A barátságos lahdarúgő- nt/árközésan a Fatclitö fölfeiyesen gyó. ZÖft a Postások második csapata el len. Góllövök: Haraszti 2. Rábai, Ga- losi, illetve T ilingiEr, — Markovitcs István budapesti gépkocsivezetőt a megyei bíróság fel lehbvjteli büntető tanácsa gondatlan hajtás mialt 300 forint pénzbüntetésre ítélte. TOLNAI NAP»lO Felelős s/.erkesí.ié: G { I. P A l. Felelő» klmlós K I F< A L V L A S I l O Szerkesztősé» lelefonszijniir- KioJóhivota) le I« IVi ti szánja: 20 10 M N. 8. L?y*rimla»*4m: éJfr.Sfl . »• Előfizetési dfji havi ti— furlni Pécs, Munkácsy Mlhály-nic* tO, »<. Piú’ai Stlkrs nyeriM» Telefon; 20--T A nrnmWáéri felet: CUROOSI JóíSíJ-. Nagymányok-^D. Postás 6;Q (1:0)