Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

adózásról, Ujcsanálos egyenesen további csökkenésről tesz je­lentést. Kívánni valót nem hagy maga után az adózás Mis­kolcon, Diósgyőrött, Diósgyőr-Vasgyárban, Ózdon, Debrecen­ben, Kisvárdán és Szolnokon. j) Egyházi lapokra a hívek 606 példányban fizettek elő, ami az előző évhez képest 39 példány csökkenést jelent. — Általában úgy látszik, kevés kivételektől eltekintve, a lelkész­társak az egyházi sajtónak nem tulajdonítanak olyan jelentő­séget, amilyennel pedig az kétségtelenül bír. Legalább is erre mutatnak azok a körülmények, hogy például a miskolci és szol­noki lelkészek nem tudják kimutatni a gyülekezetükbe járó egyházi lapok hozzávetőleges számát, s hogy egy, már régen megszűnt egyházi lapunk, mint olyan van feltüntetve a je­lentésben, amely a fancsali gyülekezetbe 12 példányban jár. Kérem a lelkésztársakat, hogy a keresztyén sajtópropagandát belmissziói tevékenységük fontos eszközeképen szervesen épít­sék be munkaprogrammjukba, mert keresztyén - iratterjesztés nélkül a belmissziói munka teljesen hiányos. k) A lelkészek 661 hivatalos utat és szórványbeli kiszál­lást tettek. Ez 94-el több, mint az elmúlt esztendőben, mégis úgy látszik, sokan igen kevés utat tettek annak az érdekében, hogy szórványhíveiket megközelítsék. Az anyagi viszonyok hátráltathatják a szórványmunkát de a szórványmunka döntő feltétele nem a pénz, hanem az önfeláldozó lelkipásztori hűségi. Emelkedés mutatkozik a hivatalos ügyiratok számában is, amely szám (7435) 937-el nagyobb, mint az előző esztendőben. A lel­készi látogatások száma a megelőző évhez képest tetemes, 26°/o-os csökkenést mutat. Ez a körülmény, mint intő tanúság, kétségtelenül szoros összefüggésben van a kárunkra kötött re­verzálisok nagyarányú megnövekedésével. ( 1) A hívek erkölcsi életének a képe hithűség szempontjá­ból — ha nem gondolunk a reverzálisok arányának ránk néz­ve kedvezőtlen fordulására — elég megnyugtató, mert a szek­ták ereje általában mindenütt megcsappant. Mindössze Abauj­szántó tesz jelentést jelentéktelen baptizmusról s Diósgyőrben erősödött meg kissé az adventizmus. A közerkölcsök szempont­jából nem hagyhatunk figyelmen kívül egyes aggasztó ténye­ket, még pedig, hogy Nyíregyházán s egyes délszabolcsi ta­nyákon a paráznaság bűnének következményeképen nő a tör­vénytelen gyermekek száma, továbbá, hogy Kölese a magzatel­hajtás, Abaujszántó az alkoholizmus bűnéről, Arnót pedig az »egyke« rendszer elharapódzásáról tesz jelentést. m) Az új alkotások címe alatt örömmel jelentem, hogy egyházkerületünk két szép új templommal gazdagodott: Ru­dabányán és Borsodnádasdon; továbbá- hogy Abaujszántó és Ózd egy-egy új harangot szerzett be. A belső építés terén is örömteljes haladást jelentenek a somsályi fiókegyház meg­szervezése, továbbá a diósgyőri evangélikus dal- és önképző­kör, és a nádasdi Luther-szövetség megalakítása, valamint a debreceni női filléregylet újjá alakítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom