Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1930. szeptember

-11 amely a tételes törvények keretén tulmenőleg is méltán tarthat számot az állam teljes értékű, teljes megértési! erkölcsi és anyagi támogatására. Magam is meggyőződéssel vallom, hogy az állam mai pénzügyi és gazdasági helyzetében minden fillérnek meg van a maga megszabott rendeltetése és az államháztartás egyensúlyának a fenntartása a haza gyermekeitől és a nem állami szervezetektől egyaránt súlyos áldozatokat és önmegtagadást kíván. De azt az érzésemet leküzdeni nem tudom, és azért annak a megállapítását elhallgatni se akarom, hogy nem érzem, nem látom, nem tapasztalom annak a méltányosságnak az alkalmazását, amely a gyengébbet erőteljesebben támogatja, a nagyobb gondokkal küzdőkön melegebb szeretettel igyekszik segíteni, a nagyobb önáldozattal és erőmegfeszítéssel küzdőnek a nemzeti szolgálatait nagyobb arányú támasz. nyújtásával igyekszik megjutalmazni. Pedig az ily magasabbfokú ethikai elbánás parancsa elvileg benne van az 1848. XX. t.-c. azon, a magyar törvényhozásnak örök dicsőségére szolgáló rendelkezésében, amely a felekezetek közötti egyenlőség és viszonosság elvét mondja ki és az azok saját erejéből nem fedezhető, egyházi és iskolai szükségleteinek a kielégítését az állampénztár feladatává teszi, — nem is beszélve varról, hogy csak az általam vázolt magasabbrendü ethikai elbánás alkalmazása mellett lehet szó arról, hogy a különböző felekezetek közti nemes versengés a haza mindenekfelett álló nagy ügyének a szolgálatában a haza üdvére és dicsőségére épségben maradjon. Ebben a felfogásban élve a kormánynak be kell látnia azt, hogy evangélikus egyházunkkal szemben nagy tartozásban van, mert még ha a többi felekezetekkel szám- és arányszeriilcg egyformán is támogatná, absolut mértékkel mérve, még ez a támogatás se volna egyenértékű a többi felekezetek részére nyújtott támogatással, mivel nem alkalmazkodik a tényleges anyagi erő és a tényleges közegyházi szükségletek, valamint a mi egyházunknak a többi egyházakéval egyenlően lehetővé váló fejlődésének a mértékéhez. És e gondolatkörben maradva nagyon szeretném, ha evangélikus egyházegyetemünk igyekeznék pontos statisztikai adatok beszerzésére arra vonatkozólag, hogy a különböző felekezetek a világháború alatt külön-külön mennyi hadikölcsönt jegyeztek. Ahogy magyarhoni evang. egyházunk áldozatkészségét ismerem, arra a meglepő eredményre jutna egy ily statisztika, hogy amint a mi evangélikus egyházunk a kulturált-