Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1930. szeptember

- 10 viszonya. amelyen, mivel a zürichi gyűlés idejével egybeesik, sajnálatomra nem vehetek részt. Az imént felsorolt tényekből, az egyetemes felügyelői jelentésből és az e tárgykörben mozgó hírlapi tudósításokból nagy megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy az evangéliumi testvériség és együttműködés szelleme, túl nyelveken és országhatárokon, világszerte annak az apostoli megállapításnak a jegyében kezd egyre élénkebb lendületet venni, amely szerint: y>az ajándékokban külömbség vagyon, de ugyanazon lélek.«. (I. Kor. XII. 4.) 4) az egyház Két év előtti jelentésemben kifejtettem elvi álláspontomat és a £ állán az egyház és az állam viszonya kérdésében, — a múlt évi jelentésemben pedig körvonaloztam azokat a szükségleteket, amelyek e viszony keretén belül az állam által volnának kielégitendők. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az államkormány a teljesítésre hivatott szerveinek minden személyes jóindulata, figyelmessége, az egyes kérdésekben lefolytatott tárgyalások során tanúsított lekötelező előzékenysége dacára a kormány — bizonyára az állampénztár súlyos helyzete miatt — nemcsak, hogy újabb szükségletek kielégítésére nem tudott áldozni, de 5—15 százalékig menően még az eddig folyósított államsegélyeket is redukálta. Teljesittetlen maradt a lelkészi korpótlék békebeli törvényszerű mértékben való folyósítása, a lelkészi kongruának és az u. n. önálló hitoktatók díjazásának addig a fokig való emelése, amely az állami rendszerű VII. fizetési osztály járandóságainak felel meg, a kántori szolgálat után élvezett javadalom kiemelése a tanítói fizetésből, a tanítói nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségének a községekre való áthárítása s más oly méltányos, jogos és törvényes igényeknek a kielégítése, amelyek az egyházi és az iskolai élet természetszerű továbbfejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Ezzel a megállapítással nem akarom feltételezni, annál kevésbbé, mint positivumot kijelenteni, mintha a kultuszkormány céltudatosan akarná megakasztani egyházunk belső megerősödését és intézményeink kifejlesztését, vagy mintha nem akarná észrevenni és méltányolni azokat a letagadhatatlanul nagy áldozatokat, amelyeket egyházunk egyeteme páratlan önáldozattal, sőt erőmegfeszítéssel a nemzeti ügy, a hazafias érzés, a nemzeti közművelődés ápolása és megerősítése érdekében a nemzet oltárára tesz, nem tekintené evang. egyházunkat is a többi történelmi egyházakkal egyenrangú, nemzetépítő szervezetnek,