Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1930. szeptember

Magam rcszcről az egyház egységes és békés haladása szempontjából mindig veszedelmesnek tartottam és tartom azt, ha valaki a századokon át kipróbált hitelvi és az ezt kifejtő hit­vallási alapok ellenében való kiélezettséggel igyekszik feltün­tetni az egyház belső megújulásának, ébredésének, újjászületé­sének a szükségét, holott az épen a hitelvi alapigazságok hü kö­vetésének a velejárója; vagy ha valaki az örök rejormátió gon­dolatának a hangsúlyozásában oly értelmezést követ, mintha az a hitelvekben való megállás nélküli folytonos megújulással, valami radikálisan elképzelt és kiterjesztett lelkiismeretbcli fék­nélküliséggel, vagy ahogy ezt egyik egyházi lapunk hasábjain nemrégiben olvashattuk, »a meddő dogmatismus izomsorvasztó szűk páncéljának« a levetésével volna egyértelmű. Próbáljátok csak elvetni a dogmák, az egyházi hitvallási alap »szűk pán­célját«, s majd meglátjátok: hová sorvadnak az egyház és az egyházi élet »izmai!« Nem! Amint kiváló értékű koppenhágai előadásában D. Dr. Prőhle Károly a legutóbbi lutheránus (ezt a névmeghatározást magam is szeretném következetesen az »evangélikus« jelzővel helyettesítve látni) világgyűlésen hangoztatta: »határozottan el kell utasítanunk mindazoknak a véleményét, akik az egyház folytonos reformátióját oly értelmezéssel tanítják, amelynek a folyamányaként mindazok az objektív isteni realitások, ame­lyekre a rcformátió támaszkodott, elreformáltatnak (hinweg- reformiert werden) úgy, hogy aztán a keresztyén hit kinyilat­koztatott tartalma a subjectiv emberi vélemény és szellemtarta­lom ütköző falán szétesik, felbomlik és így ez az értelmezés végeredményében azokat a rajongókat igazolja, akikkel szem­ben Luther annyira tiszta tudatossággal vette fel a harcot« Egy­házunk belső megújulása céljából nekünk az a nagyszerű — és hozzátehetjük, semmiféle újítási törekvéssel ki nem küszöböl­hető, vagy nem helyettesíthető — feladat jutott osztályrészünkké, hogy a mi evangélikus egyházunk az isteni megváltó ke­gyelmet a hit erejével megragadó imádságos szelleme útján igyekezzék a környező világra való kihatásában érvényre jut­tatni azt. ami végre minden más földi intézménynél, minden más testületnél és vaľási alakulatnál több isteni kegyadomány jutott a számára, t. i. »hogy az emberiség eleven szíve és lel­kiismerete legyen.« Ebben a hivatás- és iránymegjelölésben aztán a hitelvi, a hitvallási, a positivumelem minden sérelme nélkül benne van mindaz, amit a modern egyházforradalmárok

Next

/
Oldalképek
Tartalom