Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 47 érette Neki dicsőség és hálaadás, — de legyen meg ebben az a felismerés is, hogyha Ő megtartott és erőt adott, akkor Neki céljai voltak velem, akkor Ö a hivatásnak abban a körében, amelybe belefoglalta földi pályámat, a munkának és kötelességteljesitésnek, a tennivalóknak és feladatoknak egy az én egyéniségemre szabott körét ruházta reám és én hűtelen lettem volna ehhez az isteni útmutatáshoz, ha akár az egyéniségem alapvető vonalait tagadtam volna meg, akár az eszményeknek attól a körétől távolodtam volva el, amelyet az én hitem és meggyőződésem örök fundamentuma, a Krisztus evangéliuma tárt elém. Ebben a kettősen haladó kategórizálodásban, vagyis az egyéniség alapvető vonásainak a Krisztus evangéliumával való formálásában, nevelésében és erősítésében igyekeztem gyenge erőm mértéke szerint magamban kiformálni, kialakítani a Krisztus evangéliumát követő személyiség typusa szerinti életet, ez szolgáljon magyarázatául annak, hogy sokszor látszom ridegnek, amikor pedig lelkem melyén az egyház érdekeinek, az igazság eszméjének féltékeny szeretete lángol — sokszor látszom kíméletlennek, gyöngédtelennek, amikor pedig csak a célhoz vezető egyenes út alkalmazását látom az egyházépités magasztos céljaival megegyezőnek, — sokszor látszom önzőnek, amikor pedig voltaképen nem személyes érdekekhez, de a reám bizott családi, társadalmi és állásbeli munkakör belső szempontjaihoz ragaszkodom, — és sokszor látszom ellágyulónak, erélytelennek, gyöngének, amikor pedig legjobb meggyőződésem szerint az okos engedékenység szabályának a követése az egyedül alkalmas arra, hogy mentsük azt, ami menthető és épitsuk, ami építhető. Magatartásomat, munkámat, törekvéseimet ebben az ünnepi órában amaz örök itélő biró templomában, az Ő szine előtt állva, bátran merem egyúttal lelkiismeretem Ítélőszéke elé is idézni, mert vallom teljes tárgyilagossággal, minden önámitás és elfogultság nélkül, hogy a minden emberben meglévő gyarlósággal a napnak minden percében, minden órájában küzdve, egyébként mindig arra igyekeztem, hogy azok a törekvések, munkák és igyekezetek beléilleszkedjenek a Krisztusi evangéliumot követő személyiség typusóba, amely nem hasogatja a felhőket földi mérték szerint, magas állásban sem él a képzelet, az elkülönülés, az elzárkózás a kényelem és az önkény világában, de minden munkájához és minden hittestvéréhez azzal az igyekezettel és szeretettel közeledik, amelyet az Úr evangéliuma rendel s