Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1920. október
I. A tiszai ág. h. ev. egyházkerület Nyíregyházán, 1920. évi október hó 27-én tartott közgyűlésének összevont jegyzőkönyve. Elnökség : Geduly Henrik püspök, Dr. Meskó László tiszavidéki esp. felügyelő, helyettes egyházkerületi felügyelő. Tagok: A kerületi tisztviselők, az egyházmegyék elnökségei, a fő- és középiskolai felügyelők és igazgatók, szavazati és tanácskozási joggal kiküldöttek, számos vendég. Előzmények : Okt. 26-án d u. kerületi számvevőszéki, gyámint. bizottsági és együttes előkészítő bizottsági ülések. Este 6 órakor gyámintézeti istentisztelet Paulik János kerületi főjegyzőnek néhai SzentIványi Árpád egyházkerületi felügyelő felett tartott emlékbeszédével. Október 27-én reggel 729 órakor közgyűlést bevezető istentisztelet. A közgyűlés sorrendje és lefolyása: 1. p Dr. Meskó László megnyitó beszédében bevezetőleg hangsúlyozza, hogy az egyházi alk. rendelkezései következtében ő rá hárul az elhunyt Szent-Iványi Árpád kerületi felügyelő helyettesítésének feladata. Fájóan emliti fel, hogy kerületünk s intézményeink nagy része a megszállás következtében nincsen joghatóságunk alatt. Bizik benne, hogy ez csak ideiglenes állapot. Foglalkozik a világháború borzalmasan káros hatásaival az evangéliumi erkölcs s az emberi művelődés terén. Kiemeli, hogy a vallás-erkölcsi alapokon álló kulturát az u n. „értelmi" kultura soha se lesz képes pótolni. Utal az Úr szőlleje munkásai nagy feladatára. A „Magyar Hiszekeggyel" fejezi be általános elismerést arató hatalmas beszédét, melyet püspök javaslatára a közgyűlés