Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 48 — Felekezeti tanítók fizetésrendezése. A nagygeresdi egyezség revisiója. lelkészi munka értékének és a lelkész tekintélyének a háttérbe való szorítással történő leszállítása ellen. Nem kevésbé igazságtalannak tartom a felekezeti tanítók fizetésrendezéséről alkotott törvény azon rendelkezését, amely ő nálok egyfelől államilag kiegészítendő fizetésbe felveszi a kántori javadalmazást is, holott .— külön munka külön díjazásra méltó, — és másfelől külömbséget tesz a felekezeti és az állami tanítók javadalmazásában is, holott — egy azon munka egy azon jutalomra méltó. Hazánkban, hol az iskolai feladatot igen nagy részben, az állam helyett, a felekezetek látják el, — nagyon méltánytalan dolognak tartom ilyen különbségtételellel szinte kényszerűen oda hatni, hogy a legjelesebb tanerők a felekezetektől az államhoz menjenek át A felekezeti tanügy mennél virágzóbb fokra emelése ép oly állami érdek, mint magának az állami tanügynek virágzása. Ha pedig állami érdek, akkor a megfelelő eszközök biztosítása az állam feladata, kötelessége. Elsőrendű fontosságú közegyházi ügyet képez továbbá a nagygeresdi egyezség revíziójának kérdése is. Hogy e téren a szeretetlenségnek és ebből folyó egyoldalú, sőt igazságtalan elbánásnak sok fájó tünetével találkoztunk református testvéreink részéről — az kétségtelen igaz. Az egyházi lapjainkban felsorolt konkrét példák megdöbbentő megvilágításba helyezik némely református atyánkfiainak velünk szemben táplált felfogását. Az igazság, sőt a béke érdeke ezeken, az egyezség helytelen alkalmazásából folyólag egyenetlenségekkel telített helyeken valóban azt diktálná: inkább szakittassék szét minden egyezségi okirat, mint hogy annak egyoldalú, helytelen magyarázatából folytonos sérelmek, zavarok, viszályok, perek, kölcsönös féltékenykedések és ellenségeskedések származzanak. De fontoljuk meg jól — mélt. és főtiszt. Egyházkerületi közgyűlés — hogy a nagy elvi, összetartozandósági kapcsolatot jelentő, a századok folyamán a két protestáns egyház testvéri kapcsolatának szinte históriai symbolumává fejlődött egyezséggel szemben, az egyes esetek általánosításával a teljes negatio, a teljes szakítás terére lépni mégis annyit jelentene, mint — a közös prot. bizottságon kívül - összetörni az egyetlen intézményes alkotást, lerombolni az egyetlen várat, a melynek falain belől az egy törzsről fakadt két hajtás egymást egymáshoz tartozónak felismerje, elismerje. Hogy hazai közviszonyaink szerint mennyire véghetetlenül fontos volna protestáns egyházi szempontból ép ugy, mint nemzeti szempontból is a protestáns egyházak mennél szorosabb, mennél bensőbb összetartása:' ez oly általános tudat és érzés a protestáns szívekben, hogy végzetes ballépésnek és protestáns