Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911–1913

1913. szeptember

— 33 — 1. A legutóbbi 10 évről szóló esperességi, kerületi és egyetemes jegyzőkönyvek, a püspöki körlevelek, az egyetemes névtár és a zsinati törvények bekötendők. 2. Az ingatlanokról telekkönyvi kivonat és térkép beszerzendők s a határmegyék épségére különös gond fordítandó. 3. Az évi zárszámadási maradványból bizonyos rész „ 1913-iki 100 éves elkölthetetlen egyházfenntartási alaptőke" cimen évrőlévre félre teendő és takarékpénzíárilag gyümölcsöztetendő. 4. A templomban gyámintézeti persely helyezendő el s amenynyiben egyházi közgyűlési határozattal valamely állandó hozzájárulási összeg nem volna felajánlva, ugy offertorium és gyűjtés tartandó ugy a gyámintézetre, mint a kerületi theologiai otthonra és tanítóképzőre. 5. A következő lelkészválasztásnál kiállítandó hiványba vegye fel az egyház az 1874-iki kerületi gyűlés által megállapított stóladijakat. 6. Népjóléti tekintetekből igyekezzék reá a lelkész, hogy az állami gazdasági munkásbiztositó kötelékébe mennél több hivője lépjen be s így azok nyugodt megélhetése öreg korukra és munkaképtelenségük esetéi e biztosítva legyen. Továbbá, hogy a nemzetiségi kérdést e tanácskozáson teljes tudatossággal érintettem. Nem hagyhattam figyelmen kivül azt a tényt, hogy Liptóról, Árváról, ugy kerületünkben, mint az egyetemes egyház többi kerületében is sokszor hallunk egyes megállapításokat, amelyek hazafiassan érző szivünket mélyen érintik. Nem feledhettem el, hogy a tiszai egyházkerület egésze és e két legújabb egyházmegyéje közt az érzelmi és akarati egybeolvadás még a mai napig se teljes, keresnem kellett, — hivatalos köteleségem volt, — ennek az okait. És megtaláltam — a kölcsönös félreértésben, alaptalan feltevésekben, bizalmatlanságban, gyanúsításban. A liptói (és az árvái) nép — odaszámítva az egyre kisebb számra zsugorodó intransigens túlzókon kivűl vezéreit is, öntudatosan vallja magát a tót fajhoz tartozónak, de egyúttal a magyar haza hü fiának. Meglátogattam nemcsak a lelkészeket, felügyelőket, jegyzőket, tanítókat, de a nép fiait is, kurátorokat, bírákat, egyszerű gazdákat, főként Hybbén, Szentivánban, Királylehotán, Szentmiklóson stb., beszélgetések, szemlélődések folyamán igyekeztem belehatolni a közviszonyok felől támadt felfogásba, — és ismétlem, noha a faji hovatartozandóság tudata elevenen él a szívekben és magával hozza, mint természetes óhajt, a faji kultúra kifejlesztésének vágyát: de a magyar haza elleni tudatos vétkezést, a magyar állameszme elleni gyűlölséget, a magyarországi evang. egyházegyetem iránti hütelenség nyomait — ezen körúton — hiába 3