Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910
1907. szeptember
— 49 — iránt tartozó háláját s tolmácsolta üdvkivánatait, résztvett továbbá a nagy bujdosóknak, Thökölynek és II. Rákóczi Ferencnek kegyeletes ünnepélyes eltemetésén Késmárkon és Kassán; hogy a joghallgatók testülete a kormány és a hatóságok képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen felavatta újonnan beszerzett szép ifjúsági zászlaját; hogy néhai Rakssányi Pál zemplénmegyei lakos 40000 K forgalmi értékű ingatlant hagyományozott a kollégiumra és konviktusra; Rosenberg Hermann pedig ugyancsak végrendeletileg 400 K-t a főgimnáziumnak ösztöndíj-alapra; hogy a kollégium október hó 28-án ünnepelte meg Bocskay emlékét s a bécsi béke 300-ados óvfordúlóját; hogy a püspök beleegyezésével a tulajdonát képező, Kassán, a Szt László-utca 4. sz. a. fekvő házat 14000 K-órt eladta; hogy a kassai uton fekvő Donhoffer-féle 1700 \j]-ölnyi telket az építendő új főgimnázium céljaira 62000 K-ért megvette s a beruházási államsegély elnyerése végett a szükséges lépéseket megtette; hogy az 1907/8. tanévre kollégiumi igazgatóúl dr. Raffay Ferenc jogakadémiai tanárt megválasztotta. 2. Fájdalmasan emlékszik meg a jelentés a kollégium igazgató választmányát két kiváló tagjának, Kubinyi Aurélnak ós dr. Grinaeus Gézának elhalálozásával ért veszteségről. 3. A kollégium vagyoni állapotára nézve jelenti az igazg. választmány, hogy az összes bevétel . . . . 282100 K 15 f. az összes kiadás .... 264010 K 64 f., a pénztári készlet tehát . . 18089 K 51 f. ; a kollégium vagyona az 1906. óv végén kitett összesen 693581 IC 87 füllért. 4. A főiskolára tanév elején beiratkozott összesen 807 tanuló. ós pedig a theologiára 48, a jogakadémiára 310, a főgimnáziumba 334, a tanítóképzőbe 115 tanuló. 5. A theologiára nézve jelenti az igazg. választmány, hogy a rendeltetésének átadott „ Theol. Otthon 1 1, mely végösszegben 106000 K-ába került, minden tekintetben megfelel hivatásának, valódi otthonnak, a theologusokat magasztos hivatásukra előkészítő életképes intézménynek bizonyúlt. A tanítás és komoly munka a tanév alatt fennakadás nélkül folyt, a theologus ifjak az 4