Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1906–1910
1907. szeptember
5 Ô előadások szorgalmas látogatása mellett igen élénk egyleti Önképző ós társadalmi munkásságot fejtettek ki, 1906. decemberében Nyíregyházán tartott vallásos estélyük a nagy gyülekezetre maradandó hatással volt, szaktárgyaikon felül gyümölcsószeti és kertészeti előadásokat is hallgattak, sőt a dókán lépéseket tett arra nézve is, hogy a jövőben állatgazdaságtani előadásokat is hallgathassanak. 6. A jogakadémiára nézve jelenti az igazgató-választmány, hogy ez az intézeti ág évről-évre emelkedik jóhírnóvben, dicsőségben; a hallgatók száma már 310-re rúgott, a tanárok tekintélyes irodalmi, tudományos működést fejtenek ki; dr. Obetkó.Dezső megszerezte az egyetemi magántanári képesítést a kolozsvári tudományegyetemen ; dr. Eöttevényi Nagy Olivér ny. rendes tanárt a vallás- ós közoktatásügyi miniszter a kassai kir. állami jogakadómiához nevezte ki nyilvános, rendes tanárnak, helyébe az ig. választmány rendkívüli tanárnak dr. Réz Mihályt választotta. 7. A főgimnáziumra nézve jelenti az igazgató-választmány, hogy az alkalmas új telek megszerzése ós a beruházási államsegély megnyerése iránt tett lépések fokozzák az intézet további fejlődése iránt táplált remények jogosságát, hogy a nyugalomba vonúlt Szieber Ede helyébe lépett Mázy Engelbert kir. tankerületi főigazgató t. évi ápr. 10—11-ón tett első hivatalos látogatása alkalmával a legnagyobb elismeréssel szólott a tanárok eredményes munkálkodásáról; hogy a tanárok ez évben különösen az iskolai és házi fegyelem kívánatos mérvben való kigyakorlását tették beható tanúlmány tárgyává; hogy a tanítás ez óv szeptemberétől kezdve csak a délelőtti órákban fog folyni; hogy az ifjúság a kerületi tornaversenyen nagy dicsőséget szerzett az intézetnek. 8. A tanítóképzőre nézve jelenti az igazgató-választmány, hogy az intézet múlt tanéve úgy a tanárok, mint a növendékek részéről a csendes, zavartalan, de eredményes munka éve volt. Hivatásos, egyházhű, hazafias, szépért, nemesért lelkesülni tudó tanítói kar nevelése volt az az eszmény, amely felé az intézet e tanévben is igyekezett. Az ifjúság Kisszebenben ez óv május haváhan igen sikerült hangversenyt rendezett. 9. Végűi különös hálával és elismeréssel emlékszik meg a je-