Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1898. április
XVII férfiúnál, a ki soha önönmagához hűtlen nein volt, köztevékenységének minden egyes tényéhez ez adja meg a kulcsot.. Midőn a közpályára lépett, a balközépen vélte ezen politikai ideáljának megvalósítását feltalálhatni. 1875-ben követte akkori vezérét, Tisza Kálmánt a fúzióhoz, mert sokakkal együtt ugy vélekedett, hogy az u j pártalakulás és az abból keletkezett hatalmas kormány az 1867. évi kiegyezést nemzeti értelemben fogja alkalmazni, a nemzet számára e kiegyezésben foglalt jogokat teljességükben igénybe fogja venni és a közgazdasági kiegyezéseknél az ország érdekeit erélyesen érvényesíteni. De már az első közgazdasági kiegyezésben, melyet a szabadelvű párt 1874—78-ban létrehozott, nem látta ezen reményének teljesülését és ennek folytán a szabadelvű pártból kilépett. A balközépi politikának tapasztalt sikertelensége visszatartotta őt attól, hogy ismét a közjogi ellenzékhez, a függetlenségi párthoz csatlakozzék, hű maradt ahhoz a gondolathoz, a melynek hatása alatt a fúzióhoz csatlakozott, hogy t. i. nemzeti önállóságunk és egységünk, nemzeti érdekeink és érzelmeink az 1867. évi kiegyezés alapján, ennek nemzeties felfogása mellett biztosabban és kevesebb válsággal érvényesíthetők; körülnézett, mely _ táborban találhatná meg leginkább az ennek a gondolatnak keresztülvitelére szolgáló politikát és — miután huzamos időn át, minden pártköteléken kivül, határozott ellenzéki állást foglalt el — végül a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott, a mai nemzeti párthoz, melyben befolyása mindinkább nőtt és valóban mérvadóvá lett, a mi abban is kifejezést talált, hogy e párt őt több országgyűlési cyklus óta mindig alelnökévé választja. E befolyásnak alapja az az őszinte bizalom és szeretet, melyet elmebeli és szívbeli tulajdonságai minden körben számára biztosítanak. A családi, vármegyei és politikai élet mellett egyháza és ahhoz való rendithetetlen ragaszkodása, e férfiúnak kiváló jellemvonása. Ez a rendithetetlen szilárdság a legtisztább önzetlenségnek szolgálatában áll. Nem hiszem, hogy találkozik, még politikai ellenfelei között is, oly egyén, aki egy perczig is kételkednék abban, hogy minden elhatározását a legtisztább hazafiság és meggyőződés sugallja, és hogy sem a politikai, sem az