Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1898. április
XVIII egyházi közpályán saját érdeke, mint tetteinek rugója, valaha szerepelt volna. Ezen kiváló jellembeli tulajdonságok mellett igen becses szellemi erővel dicsekedhetik. Tanújelét adta annak azon időtől fogva, a melyben a legalsó fokon, az elemi iskola felügyelőségen (esperességi világi dékán) kezdve, a kerületben a legfelső fokig emelkedett. Akár mint az egyház ügyének közharczosa, akár mint a gömöri egyházmegye közszeretetben álló felügyelője, akár mint a kerületi gyámintézet világi elnöke, akár pedig mint a gyakran betegeskedő Péchy Tamás kerületi felügyelő mellett, a kerület helyettes világi elnöke, egyenes, erőteljes észjárása, melyet nem lehet a körmönfont dialektika hálójában megfogni, hanem, mety egyenesen a czélnak tart és nem engedi az egyszerű igazságokat szellemdús tűzijátékoknak füstjével elhomályosítani, alapos ítélőképessége és emberismerete, tanácsát a legnehezebb kérdésekben is nagybecsüvé teszik. Minden egyes felszólalása, melyet részint megyei, részint országgyűlési, de különösen az egyházi élet terén tőle hallunk, egyegy világos gondolat, néha egy-egy kalapácsütés. Nem szokott sejtetni semmit, hanem a mi a szivén van, azt ki is mondja magyarán, azzal a határozottsággal, mely még az ellenfélnek is jól esik. Azoknak, kik az egyházi téren vele élnek és együtt működnek, jellemének ily kiváló megnyilatkozását alkalmunk volt és van bőven tapasztalni. Ha mindezekhez azon köztudomásu tényeket soroljuk, amelyeknél fogva a közügyekért, akár a politikai, akár az egyházi téren nagy anyagi áldozatokat hoz, minden jónak, nemesnek készséges előmozdítója, pártfogója, aranyos kedélyével, kaczagtató és gyakran tanulságos humorával, kellemes társalgásával, önzetlen barátságával, melylyel kipróbált és megbízható jellemű társait meg szokta ajándékozni, mindeneket lebilincsel és magához köt, csodálhatja-e valaki, hogy Péchy Tamás elhunytával a tiszai egyházkerületben minden sziv érette dobbant meg s hogy a választás urnájából négy egyház, helyiérdekű 8 szavazata ellenében 325 szavazattal a kerületi felügyelői méltóságra, mindenek nagy örömére megválasztatott. A megtisztelő bizalom ilyetén megnyilatkozása előtt a megválasztott felügyelő meghajolt, a választást elfogadta, felügyelői