Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1890. május, rendkívüli

— 22 — felelősség lánczolatos egymásutánjával vonulnak el meghatott lelkem előtt. Csüggedés és bátorság, gyengeség és hitteljes erő vívnak imént lelkemben erős harczot. „Lelkes szolgálattétel" égből, földről hangzó e parancs a jelszó. Megtagadva önmagát, követni az egyetlen győzelmi jelt. a Krisztus keresztjét, — elnémitva vágyait, kedvencz eszméit, követni a közegyház szel­lemét, végrehajtani annak határozatait, egymás terheit hordoz­ván készséggel, életáldozattal szolgálni egyházban az Urat, ily módon töltvén be az apostol szerint a Krisztus törvényét, hűséggel az egyház iránt, szeretettel munkálni a polgártársak sorában a haza igaz javán közre, s mindezekről magasb fokon kimagasló példát adni befelé és kifelé: ebben összegezhető sze­rintem egy súperintendens nehéz hivatása. Meggyőződésemnek ezekben történt kinyilatkoztatásával, felmentve érezhetném magamat irányelveim részletezésétől, 24 év óta ismer engem, vezérelveim, nézeteim nyilvánitására bő alkalmat nyújtott nekem a tisztelt kerület s volt mindig bátorságom azok őszintén előadására még akkor is, mikor azok a közhangulattal, egyszer-másszor a többség meggyőződésével ellentétben állottak. r Es én még sem állapodhatom meg itten. Sokoldalú kény­szernek hatása alatt kell folytatva nyilatkoznom. Kérek tehát kegyes meghallgatást. Egyházunk tengersziklánál erősebb alapot nyert a szent evangeliomban; isteni szent forrást a keresztényi igaz tanok összességének egyetlen kútfeje gyanánt. Ezen az alapon állok én rendületlenül. Vallom és hirdetem, hogy egyedül abban nyilatko­zik Isten hatalma minden hivb üdvösségére (Róm. 1. 16) .... és ha angyal hirdetne mást .... átok (Gal. 1. 8. 9). Egyházunk nem betű, hanem szellem, a mely magasra törek­vésében megállapodást nem ismer. Egyházunk nem befejezett kőépület, melyben a kényelmes berendezésen és benriélésen ki­vül nincs más teendő. Szellem-épület az, mely a Szent-Lélek erejével életre keltett kövekből épittetik vég nélkül, a hol tehát fejlődő, nemesedő, szellemesedő életre vall minden, végetlen uton tör és visz magaslatokra fel, szellemhazába a tökéletesség felé. Ily munkánál hűséges munkatársul teljes készséggel vállalkozom s vágyaim netovábbja, hogy az egyház szellem-munkásainak mindannyia váljék ily elhatározással és kitartással hon és idegen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom