Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1886. augusztus

— 51 —­így tény az. hogy az erdélyi ágost. hitv. egyházkerületben 20000 magyar protestáns nemcsak anyanyelve használatától van elzárva, hanem az önkormányzat jogából is teljesen ki van szoritva. így egyházaik anyagi és szellemi kormányzatában nem csak nyomatékos, de még kisebbségi szavazatot sem érvényesíthetvén: nem lephet meg, hogy érdekeik elhanyagoltatnak, s ők minden pon­ton hátra szoríttatnak. Erre nézve kiküldöttem jelentéséből, számos felhozott tény és részlet összefoglalásával csak a következőket kivánom ezúttal kons­tatálni : 1. A Magyarország törvényhozása által az erdélyi ágost. hitv. egyházkerület részére évenként megszavaztatni szokott 16000 frt. államsegélyből, úgyszintén egyéb, az egyházkerület rendelkezésére álló segélyezési alapokból — az előbbiről ide is felterjesztett egyház­kerületi számadások, emezekről pedig nyomtatott kimutatások tanúsága szerint is — a magyar egyházak sem lélekszámuk, sem szük­ségeik arányában nem részesittetnek, s ha kivételesen és inkább csak látszatra segélyeztetnek is, ezzel szemben oly szászajkú egyház­községek, melyek épen ellenkezőleg a magyarság közepette léteznek, de lélekszámra nézve a szászság közt létező magyar ajkú egyházköz­ségekhez távolról sem hasonlíthatók: mint Enyed, Torda, Marosvá­sárhely, Fogaras stb. évről évre tetemes segélyezésben részesittetnek, aminek czélzata nagyon is szembeötlő. 2. Mint az állami s egyéb segélyezésekben, ép oly mostohán s aránytalan csekély mérvben részesittetnek a közzülök kiemelkedő iíjak a középtanodai s egyetemi stipendiumokban is, ami szintén tényekkel van előttem bizonyitva. 3. Ellenkezőleg a mostoha bánással, az egyházkormányzat és segélypénztárak terheiben a magyar egyházak is épen oly mértékben osztoznak, mint a szászok. A Landes- és a Bezirks-Kirchenfond ja­vára, az egyházak jövedelmeinek 2%-a minden egyházból kivétel nélkül bevétetik. — A Landes-Consistorium és Kirchenversammlung (kerületi közgyűlés) tartásának költségeire, tagok napidijaira stb. szintén minden egyház, és pedig elég tetemesen megrovatik. De ha mindezek az elősorolt tények, a szász főconsistorium mél­tányossági érzetének s atyai indulatának teljes hiányáról tesznek tanúságot: vannak más tények, melyek már egyesen az egyházható­ság kötelességmulasztásáról tanúskodnak a magyar egyházak irá­nyában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom