Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1886. augusztus

— 87 —­a kézsmárkiban G rósz Ernőtől arról „Miképen lett Q. Horatius Flac­cus köllő Augustus egyeduralmának megszilárditója — a miskolczi ér­tesítő pedig alkalmi beszédet közöl Nemes Károlytól. A gyűlés ezen jelentésből is ujabb meggyőződést me­rítvén azon lankadni nem tudó buzgalom, fáradhat!anul kitartó munkásság és törhetlen hűség felől, melylyel Püs­pök úr a főpásztori gondjaira bizott egyházak, tanodák és lelkek biztonsága, jogai, jóléte és üdve felett őrködik: neki ezen pásztori hűségéért ez alkalomból is bizalmat, elisme­rést és köszönetet szavaz, kérve az egyház legfőbb Urát, hogy őt e fontos és évek hosszú során át oly áldásosán betöltött kiváló őrhelyen testi, lelki erőinek teljében még sokáig tartsa meg. Különben pedig a jelentés folyamán: 1. Koronás királyunk Ő cs. és apostoli királyi felségé­nek — kinek azon napon, melyen a jelentés felolvasva lett s tárgyaltatott u. m. a gyűlés első napján, egyházkerüle­tünk egybesereglett közönsége a felkent személye iránt minden igaz magyar kebelében élő, törhetlen alattvalói hű­ség és ragaszkodó szeretet érzelmeitől vezéreltetve, amugyis kegyeletes módon megülte születése örömnapját, egy szív­vel, egy lélekkel könyörögvén le Reá és övéire az Urnák házában a királyok királyának leggazdagabb áldását — azon legkegyelmesebb fejedelmi adományaiért, melylyekkel a hozzá segélyért fordult szűkölködő egyházakat — királyi nagy szive nemes sugallatát követve — megörvendeztető s megvigasztald, a gyűlés jobbágyi hódolattal teljes hálás köszönetet szavaz, azt kívánva, hogy hű népei még szám­talanszor ülhessék meg örvendező szívvel születésének ün­nepét s legyen országlása továbbra is .boldog és dicsőség­teljes. 2. Szintúgy elismerő köszönetet szavaz a gyűlés a ma­gas országos kormánynak, valamint minden egyes jóltevők­nek azon adományaikért, melyekben egyházainkat s intéze­teinket a lefolyt év folyamán részesítették. 8. A kerület halottjainak, ezek között első sorban és kiválólag Szonntagh Bertalan gömöri esperességi felügye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom