Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1878. augusztus

Mely alkalommal: I. (Kr.) A kerületi gyűlés napját megelőző aug. 26-kán délutáni 5 órakor, Terray Pál. sajóarnóthi lelkész szónoklata mellett, a szokásps offertoriummal összekötött gyámintézeti isteni tisztelet, utána pedig Czékus István superintendens és Szontagh Bertalan, hivatal szerint legidősebb esperességi felügyelő urak elnöklete mellett, a közgyűlés fontosabb tárgyaiban tájékoztató előtanácskozmár.y tartatott; a gyűlés napja reggelén pedig az esperességek képviselőit a harangok szava isten házába hívta, hol alkalmi ének elzengése után Glauf Pál, rimaszombati lelkész, buzgó imában a közgyűlés tanácskozására a mindenható atya segedelmeért és áldásaért és szent lelke gyámolításaért fohászkodott. Ezután II. (Fb.) Superintendens űr őszinte sajnálkozással hozza a gyűlés tudomására, miszerint egyházkerületünk felügyelője Péchy Tamás úr ő nagyméltósága fájdalmas bár, de istennek hála nem veszélyes betegsége következtében, ez évi közgyűlésünkön meg nem jelenhetett, minek folvtán a törvényes gyakorlat értelmében a hivataloskodása szerint legidősb egyházmegyei felügyelő van hivatva a világi elnöki széknek helyettes elfoglalására. A gyűlés őszinte sajuálkozását fejezvén ki kerületi felügyelő úrnak betegsége s elmaradása felett, a gömöri esperesség felügyelőjét, tekintetes Szontagh Bertalan urat, mint hivatal szerint legidősb esperességi felügyelőt hívta fel a világi elnöki szék elfoglalására: ki is e felhívásnak engedvén, és elnöki minőségében a gyűlés jelen volt tagjait üdvözölvén s a tanácskozmányokban leendő hitbuzgó részvétre híván fel, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. III. (Fb.) Erre superintendens úr emelt szót és a türelmi parancs évszázados emlékére vonatkozó indítványát, és szokott jelentését az elmúlt év folytán egyházkerületünkben felmerült nevezetesebb mozzanatokról következőleg adta: Nagyméltóságú és főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés! Ha ev. ág. hitv. prot. egyházunk történetének lapjain egy századdal visszatekintünk s e sötét kornak egyházunkat sujtoló eseményeit emlékezetünkben visszaidézzük, azt látjuk, hogy akkor nehéz viharföllegek boriták egyházunk egét, melyből vesztünkre törő villámok czikáztak a hithű apák és anyák fölött s a lelkiismeret szabadságát örök enyészet és végleges megsemmisüléssel fenyegető förgetegek dúltak magyar hazánk téréin. Tudjuk, hogy az 1731-dik évben a Károly-féle rendelet kiadatván, a bécsi és linczi békekötések biztosításainak daczára, a protestánsok legszerényebb reményei és kilátásai is meghiúsíttattak, a hivők minden kigondolható módon sanyargattattak és üldöztettek, templomaik és iskoláiktól megfosztatva annyira jutott a dolog, miszerint az egyház nevében kérelemmel vagy panaszszal járulni a Felség eleibe megtiltatott s tűrt vallásnak bélyegeztetvén szent hitünk, egyedül egyeseknek engedtetett meg esdőleg a vallás ügyében fellépni. — Tudjuk, hogy Mária Terézia uralkodása a jezsuiták fénykora volt, kiknek tanácsa és befolyása döntő levén a trón előtt, a protestánsok kérelmeikre kedvező választ sohasem nyerhettek, hanem sorsuk napról napra súlyosbá tétetett, nyomás, jogfosztás és méltatlan üldözés követék mindenhol lépteiket mindaddig, míg 1773-ban ezen átkos rend, mely két századon át árasztott vészt és nyomort hazánkra és egyházunkra s mely a protestánsok végleges kiirtását tűzvén ki czélúl, Mária Terézia alatt már a teljes győzelem reményében ringatá magát, az országból ki nem tiltatott. Ez esemény nyílván mutatá: hogy ev. protestáns egyházunk fölött az isteni kegyes gondviselés őrködik, mely akkor van segedelme és szabadításával legközelebb, midőn a veszély legnagyobb, mert mikép a téli komor napok eltűntével, derűitek állnak be a természetben, úgy a protestánsok is kétszázados kimondhatlan szenvedések után szabadon kezdtek lélegzeni s különösen határozottan jobb fordulatot vett ügyök akkor; midőn a nemeslelkű József főherczeg lett anyjának a kormányzásban segéde, ki felvilágosodott szelleménél fogva anyja uralkodása alatt enyhíté a keserű zaklatásokat, trónra lépte után pedig, — mint II-dik József — igyekezett véget vetni a méltatlan szenvedéseknek,