Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1871. június

S S s képesíté azon küzdelemre, mely a Thun-féle pátens folytán hazánkban keletkezett. Mint megtestesült eszmény áll ma az üdvözült alakja ezen egyházkerületi gyűlés felett, magasan áll a protestáns egyház azon nagy férfiai sorában, kik az egyház szabadságát megvédeni és az elvesztettet visszaküzdeni törekedtek, s míg vallásos érzelem s tudományos szellem és élet pezsgeni fog egyházunk kebelében, addig Máday neve is feledhetlen lesz. Mély áthatóttsággal fogadta a gyűlés a hivatalos gyászjelentést s a meleg szavakba foglalt részvét és elismerés, melyet ker. felügyelő úr volt elnöktársa emlékének szentelt, minden kebelben fájó viszhangra talált s az egyházkerületi gyűlés egyhangú akarattal végzésileg kimondja, hogy Máday Károly volt superintendens kora halála feletti mély fájdalmát s nagy érdemeinek hálás elismerését jegyzőkönyvileg örökítvén , arról a töbhi mind ágost. mind belv. hitvallású superintendentiák körlevelileg értesítessenek, közöltetvén velők egyszersmind a helyébe megválasztott superintendensnek neve. III (Kr.) Ezután a boldogult superintendensnek, hálálos ágyáról az egyházkerülethez intézett és csak halála után felbontandó búcsúlevele olvastatott ily tartalommal: Méltóságos és Főtisztelendő Egyházkerületi Gyűlés! Orvos által megintetvén, hogy hosszas, súlyos és kínos betegségemben oly pontot értem el, melyen mindenre készen kell lennem; de magam is érezvén, hogy a végzet mind inkább közelebb húzza körültem az erőtlenség, elgyengülés és lelki homály éjszakáját: mielőtt a végső álomba sülyesztene állapotom, még némileg éber lelkem gondolataival szándékozom e Tisztelt Egyházi Gyűlés elébe lépni, melyet testi szemeimmel meglátni nem engedte a gondviselés, de melyet halálom után is őszintén és melegen szeretni és tisztelni ösztönözve leszek. Fogadják tehát mindnyájan, általam oly hön Tisztelt és Szeretett Honfitársaim és Hitrokonaim, mindenek előtt hálás köszönetemet mindazon megtisztelő, kitüntető és boldogító bizalom, rokonszenv és tanácsért, melylyel tíz évi egyházkerületi hivatalomban kisérni, megedzeni, gyámolítani és vigasztalni kef r gyeskedtek; fogadják azt különösen Önök, a Méltóságos Kerületi Felügyelő Ur, Hű és Érdemdús Elnöktársam, valamint az összes Esperességi Elnökségek, kiknek közreműködése mellett isten segédelmével működnöm lehetett. Emberi létemre továbbá bánatos lélekkel és egész őszinte alázatossággal engedelmet és bocsánatot kérek mind azoktól, kiket hivatalos pályámon netalán bántottam vagy sértettem, kinyilatkoztatván jelen komoly órámban is, hogy egész eljárásomban mindenkor az egyház és iskola felvirágoztatását s javának előmozdítását tűztem ki czélomul, s ha gyarlóságomban nem mindenben bírtam eleget tenni a közkívánatnak, mentsen a helyzet és a körülmények volta. Végre e soraimat mint szívem utolsó lehelletét tekintetni kérvén, áldást könyörgök az összes Egyházkerület minden tagjaira, nagyaira és kicsinyeire, hogy legyenek kedvesek a mindenhatónak színe előtt, sikerüljenek minden jó szándékaik, legyenek erősek és áldottak szeretetben és egyetértésben, munkálják híven és buzgón az őseinktől öröklött hitéletet és egyházi intézményeket, különösen pedig a legkedvenczebb intézményt, az iskolát, hogy áldottak legyenek mindnyájan mostantól fogva mind örökké! E meggyőződésben s e hitben, hogy túl a síron a világosság, a szabadság és tökéletesség honában találkozandunk, elválhatatlan rokonszenvvel, ernyedetlen szeretettel s a viszontlátás megingatatlan reményével öröklök. Kelt Dobsinán az 1870-ik évi sept. 19-kén Máday Károly búcsúzó tiszai Á. H. E. superintendens. A gyűlés mély megilletődéssel és megújult fájdalommal hallgatta a dicsöiiltnek végbúcsúját, mint megható tanúságát annak, hogy szíve végdobbanása is szeretett egyházkerületének volt szentelve. A végbúcsú még egyszer és teljes nagyságában felelevenítette a gyűlés előtt képét a szeretett és tisztelt föpásztornak, ki, miután protestáns egyházunk autonom jogainak védelmében tanúsított férfias bátorsága, öt az üldöztetés raartyrkoszorújával ékesítve egyházkerületünk lelki vezérségére juttatá, a benne helyezett bizodalmat oly fényesen igazolta, hogy felejthetetlen lesz az őszinte vallásosság, a komoly szilárdsággal párosult apostoli szelídség, az éles belátás és ritka tapintat, a tudományok csaknem minden ágaiban bámulatos szakképzettség s szellemerejének azon nagysága, melylyel hatása messze terjedt körének legkisebb részét is, mint az úr szőlőjének lankadatlan munkása híven töltötte be, s még akkor is, midőn testének