Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

3. szám - A német racionalizmus. Lie. Fizeíy Ödönlől

— 72 — / lus s a Jézus élete megirója: Strauss. Azt a racionalizmust, mely Kant gondolataitól eltávolodik s józan emberi értelemre támaszkodik, vulgaris racionalizmusnak nevezik. Klasszikus emléke ennek az irányzatnak Röhr : „Briefe über den Racionalismus" 1813-ból való munkája. A keresztyénségnek, mint egyetemes vallásnak érvényességét abból magyarázza meg, hogy az az általános emberi értelem számára önmagától értedődik. A krisztologiát pedig a vallásos rendszerből kizárja. A racionalizmus történetének ebből a nagy vonásokkal megrajzolt képéből is láthatjuk, hogy az a felvilágosodás eszméinek a theologiába való átvételét jelenti. Ezzel sok tekintetben a régi felfogástól való eltávolodás járt. Az észszerűen megalapozott vallásos meggyőződés mellett neki a vallás nem theologiai theória, hanem praktikus életirány. Érthetőség, egyszerűség a fő jellemző vonása. Mig a neolcgusok a vallás által a boldogságra törekedtek, Kant hatása következtében a racionalisták a morálra helyezték a súlyt és az eudämonizmustol tartózkodtak. A morális vallásfelfogás mellett szerették Istent a természetben keresni. Isten dicsérete a természetből lépten nyomon előfordul. Vallásosságuk lényege a gondviselés szeretetében való hit és az Isten előtt való erkölcsi felelőség. Hiányzik náluk az érzelem mélysége. A keresztyénség nem a megváltás, hanem a legmagasabb istenismeret és a legtisztább morál vallása. Jézus az igaz vallás meghozója, nem pedig tárgya. A legjobb példa, kinek halála nem kiengesztelés Istennel, hanem tanításának megerősítése. A szentségek szent szokások. Az igaznak, jónak tevése fontosabb az istentiszteletnél, kultusznál. Milyen eltávolodás ez a régi felfogástól ! S a racionalizmus még sem nevezhető radikális mozgalomnak. Apologetikai motívumoktól volt eltelve, hogy vallásnak, keresztyénségnek olyan érteimet adjon, amely a kor minden támadását kiállja. Ebben a tekintetben közeli rokonságban van a szupranaturalizmussal. Az is észokokkal bizonyított, a mikor a keresztyénség természetfeletti jellemét igazolta. Sok dologban annyi „racionalizmust" mutat, hogy valóban kora gyermekét látjuk benne. A két irány egyes meggyőződései közt csak elfolyó határok állottak fön. A racionalizmus különösen a bibliai tudományt fejlesztette. A bibliát filologiai és történetkritikai szempontból vizsgálja. A bibliai tudomány minden területén uj élet van. A biblia tanítása és a dogmák közt való különbség létrehozza a bibliai theologiát. Reimarus felveti a Jézus élete problémáját. Bahrdt és Venturini megirják Jézus életét romantikus szellemben. Az egyháztörténetben mind erősebb lett a követelmény, hogy polémia és száraz felsorolás helyett az objektív tudományos történetírás érvényesüljön. Két egyháztörténeti diszciplína a felvilágosodás theologiájának gyermeke : a dogmatörténet, mely abból a megismerésből lett, hogy a dogma állandóan fejlődött, s a szimbolika, a mely az egyházak dogmatikai rendszerének történeti összehasonlító előadása. E mellett a kor érdeklődött a vallástörténet iránt. Felfedezték a perzsa,