Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

3. szám - A német racionalizmus. Lie. Fizeíy Ödönlől

— 71 — / észvallást, ha az írás észszerű morális tartalmát megtisztítja a vele összekevert alacsonyabb képzetektől De megtartotta a keresztyénség kinyilatkoztatási jellemét és az ész törvényeivel igazolta azt. A neve kritikai szupranaturalizmus. A kinyilatkoztatást vagy ügy értelmezték, hogy az az emberi nemnek a nevelése, vagy többé kevébé csodálatos eseménynek gondolták A közvetitő theologusok álláspontja volt ez, akik nem a dogmát, hanem a bibliai tant akarták erősíteni s a kinyilatkoztatás tekintélyét észszerűnek igazolni. A keresztyénség lényegét Jézusnak a szinoptikusoknál található nyilatkozataiban látják. Nitsch a keresztyénség szupranaturális formáját képviseli, tartalmát azonban tisztán morálisnak gondolja. A másik csoport véleménye az volt, hogy a tiszta észvallás feleslegessé teszi a kinyilatkoztatást. A pozitív vallást ugy tekintették, amely csak az emberiség alacsony fokán volt alkalmas. Megerősödött a keresztyénség tökéletesbüléséről való felfogás, mire a kantiánus Krug „perfektibilitas" szavát használták. Különösen hagsulyozzák az észnek kritikai jogát. A keresztyénséget nem mint kinyilatkoztatást, hanem mint természetes dolgot szemlélik, hangsúlyozva, hogy a gondviselés irányítása külösen a történet eme helyén érezhető erősen. Lessing és Semler szellemében fáradoznak az egyszerű és közvetlen keresztyénség közlésére, amint ez Jézus igehirdetésében és példájában látható. Ennek az iránynak képviselője Breischneider, Stäudlin, Tzschirner, Ammon, Zschokke, Később mindinkább hangsúlyozzák, hogy az ész mint produktiv erő hozza létre a vallásos igazságokat. A határozott kritikai racionalizmus képviselője Konrád Henke Célját a Lineamenta c. munkájában abban fejezi ki, hogy a tudomány és filozófia világosságát — ami a század dicsősége — szerezze meg a theologia is és legyen egyenrangú a többi tudománnyal. Ezért küzd a Christo-, biblio- és onomatolatria ellen. Az eddigi dogmatika sok mindenfélével foglalkozott: zsidó Messiás-tannal stb. Pedig egészen egyszerű dologról van szó: a Krisztus tanításáról és példájáról. A tan isteni eredetét pedig azzal igazolja, hogy az ész előírásával megegyezik. Hasonlóan vélekedik Eckerman. Wegscheider elismeri a kinyilatkoztatást, de az egy aetas incultior-ba való. Az ész nem Kant kritikai értelmében van véve, amely az erkölcsi törvényben találja meg a valláshoz vezető utat, hanem teljesen dogmatikus. A radikális rossz helyébe az erkölcsi gyöngeség lép. Isten létét a morális bizonyítékon kívül különösen a kozmológiaival igazolják. Löffler a bűnbocsánatot, mint morális lehetetlenséget elveti. Nemcsak a dogmatikában, de még kirívóbban az exegezisben látható a keresztyénség racionalizálása. Kant a szentírásban a morális igazságot kereste. Ők a természettudomány felfogásával akartak öszhangot teremteni. Azért pl. elektromos és magnetikus erőket használtak fel a csodák magyarázatánál. Jézus és az apostolok zsidó és az általános képzetekkel éltek és ennek alapján a racionalisták különbséget tettek az igazság magja és a héja közt. Kiváló ótestámentomi exegete Qesenius, ujtestámentomi Pau-