Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)
3. szám - A német racionalizmus. Lie. Fizeíy Ödönlől
— 69 — / is. Azonban tekintve, hogy a pietizmus csak azokat a tanokat értékelte, melyek az életet és a szivet tették termékennyé, a szubtilis dogmákra pedig ügyet sem vetett, a pietizmus a tan gyöngítésére, a dogmák bibliai egyszerüsitére vezetett. Az orthodox tantól való elfordulás a német theologián belül az 1760—70. évekbe esik. Elhatározó befolyást gyakorol rá a külföldi történetkritika és bibliamagyarázat. Sok deisztikus iratot forditottak le, melyek tele voltak a különös kijelentés, a bibliai inspiráció tanítása ellen szóló érvekkel. Megtanulták a bibliát a dogmáktól függetlenül magyarázni. Ez az irányzat Semlerrel kezdődik. A pietisták iskolájából kerülve ki, a Wolff-féle filozófiát megismerve, munkájának lényege a kritikai iráskutatás követelése és a vallásnak praktikus morális megitélése. A dogmatikában konzervatív Ernesti a grammatikai Írásmagyarázatot, a szövegből minden idegen gondolat távoltartását követeli. Ennek a törekvésnek legfontosabb eredménye volt a bibliai bevezető tudomány (Eichorn), az újszövetségi szövegkritika (Griesbach), és különösen a bibliai theologia megalapítása. Büsching és Zacharin ilyen munkái az egyházi tan cenzúráját foglalják magukban. A német theologia az első elhatározó kritikát a dogmára a biblia nevében mérte, a melyben az egyházi tannal szemben az egyszerű és észszerű vallást vélte feltalálni. Lessing jellemzően fejezi ki ezt a törekvést azzal', hogy különbséget tesz a keresztyénség és Krisztus vallása között. Néhányan azt hitték, hogy mivel Jézus és az apostolok műveletlen korukhoz alkalmazkodtak, a szentírás igazságait orientális, képes formájukból ki kell hámozni és azt hirdették, hogy a keresztyénségnek az idővel fejlődni, tökéletesedni kell. Ezek a neologusok. Képviselőik: Teller, Jerusalem, Sach, Spalding, Töllner, Steinbart, Eberhard. A kinyilatkoztatást nem vetették el. Sőt védelmezték Reimarus ellen. A bibliát és a keresztyén vallást félig öntudatlanul racionalizálták s a keresztyénségben- látták az észszerű vallás megtestesülését a maga bibliai egyszerűségében, megtisztítva a helyi és az időbeli elemektől. Hirdették az egyszerű gondolatokat Istenről, világról, emberiségről stb. Az észszerüség bebizonyítására szolgált a Wolffnál alkalmazott demonstráció módszer s a Leibnizre visszavezethető optimisztikus világnézet. Hogy mentül több tant észszerűen alapozzanak meg, a dogmák értékelésénél is engednek az uj szellemnek. Döderlein 1780. dogmatikáját a kor számára irja : Institutio theologiae christianae nostris temporibus accomodata. Töllner : System der dogm. Theologie c. munkájában a Krisztus engedelmességénél éles kritikát üz. Gruner a keresztyén dogmánál a platonizmus, arisztotelizmus hatását veszi észre. A csodákat kivétel nélkül nem fogadják el, hanem vagy a takarékosság elvét alkalmazzák velük szemben, vagy természetes uton mennydörgéssel, kémiai ismereteikkel magyarázzák őket. Az inspirációt az isteni lélek asszisztenciájára korlátozzák. Az eredendő bünt a mérges gyümölcs élvezéséből származó fizikai romlásnak mondják (Michaelis, Reinhard). Mivel az embernek képes-