Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo. teologus
46 Lic. dr. Szelényi Ödön. die allezeit weise und gütige Vorsehung sich zuweilen in schwere Gewitterwolken; tritt dann aber am Ende in desto schönerem Sonnenglanze hervor, und die geweinten Tränen verwandeln sich in einen wohltätigen Tau zur Befeuchtung nachfolgender Freuden" (i. m. 245.). Ε regény irodalmi értékéről nem szükséges beszélnünk, nem is tart rá igényt, hiszen Liedemann vele csak filozófiai, teologiai elméletét akarta illustrálni. Ez utóbit pedig az „emberi akarat szabadságáról" szóló leveleiben fejti ki. Lássuk tehát ezeket is. Barátja Schilderoff volt az, aki néhány ajánló szóval bevezette e művet és ugyanő közvetítette a munka kiadását. Mint a kiadónak Liedemannhoz és annak rokonaihoz intézett leveleiből kitűnik, e mű nem örvendett valami nagy kelendőségnek, sok példány maradhatott a nyakán, de ezek jórészt elkallódtak, ugy hogy e mű ma már meglehetősen rií.va. (Magyarországon egyátlalán nincsen meg, nekem a breslaui egyetemi könyvtárból sikerült megkapnom). Főbb gondolatait a következőkben adjuk. A gyakorlati filozófia tanai közül egyik sem nagyobb fontosságú, mint az ember erkölcsi szabadságáról szóló. Vele áll és bukik az erkölcsiség, beszámítás, büntetés és következéskép a lélek halhatatlanságáról és Isten létéről szóló tanok is (i. m. 1). Liedemann azt vallja, hogy az ö teóriája a kritikai filozófia alapelvein nyugszik m. p. nem a legújabb, hanem a Kanti és legközelebbi Kant-magvarázók felfogásán. De szerinte mig a kritikai filozófia szabadságtana sem különbözteti meg eléggé az érzékfelettit a jelenségtől. Már pedig a szabadság csak intelligibilis, tisztán szellemi és érzék feletti predikátuma lehet az emberi szellemnek, tehát nem illetheti meg az empirikus, a jelenségvilágot (i. m. 13). Az akaratnak, illetőleg a szabadságnak három fokát lehet megkülönböztetni: 1. Állati érzéki szabadság, mikor homályos képzetek, ösztönök határozzák meg az akaratot. 2. Értelmi emberi szabadság, mikor az ember már nemcsak érzékisége követeléseitől, hanem értelme törvényeitől is függ. 3. A tisztán szellemi, igazi erkölcsi szabadság, mikor a praktikus észtől nyújtott erkölcsi törvény világos tudatával határozunk. Ennek lényegéhez tartozik tehát 1. az öntudat, 2. az erkölcsi törvény világos képzete, 3. a kötelesség megszegésére ösztönző ingerek. Beszámítás csak ebben az esetben lehetséges (i. m. 22). Az ember külső cselekvényei a természeti szükségességnek vannak alávetve, de éppenséggel nem közönyös, högy én mint önálló és erkölcsi lény mikép viselkedem velők szemben és ép a cselekvés ezen legbensőbb förmája az érzület esik erkölcsi megítélés alá. A külső cselekvések az érzéki világ jelenségei és mint ilyenek az örök kauzalitásnak vannak alávetve tehát a szabadság és erkölcsiség tulajdonitmányai rájuk nem alkalmazhatók, de igenis felállítható velük szemben a kérdés: hogyan viselte magát az ember szelleme e cselekvésnél? A kettő ugyanis nem egy. Egy külsőleg jótékony cselekvés megfér a legrosszabb érzülettel is. De csak ha megegyeznek, lehet erkölcsileg jó vagy rossz cselekvésről szó. Meine Ansicht — mondja L. -— steht
