Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Dr. Szelényi Ödöntől: Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo. teologus

Egy érdemes régi magyarhoni pedagogo-teologus. 47 zwischen der des Spinoza, welche die Freiheit zur Natur herabwürdigt und jener des Hrn. Prof. Schelling, welcher ganz entgegengesetzt, die Natur zur Freiheit erheben will, mitten inne, indem ich beide Freiheit und Natur, ihre eigene Wege gehen lasse bald parallel, bald convergierend, bald divergierend" (i. m. 30). Mivel a szabad szellem belső öntevékenysége külsőleg nem ismerhető fel, egyetlen külső cselekvésről sem lehet teljes határozottsággal állítani, hogy erkölcsileg jó-e vagy rossz. Ez az Isten és a bennünk lakó Isten: a lelkiismeret dolga (i. m. 44). Ugy a külső cselekvés (= tett) mint a belső elhatározás szükségszerű, mert tőlünk független tényezők hozzák létre, csak az a mód, melyet a szellem ez elhatározás alatt tanusit, nincs a szükségszerűségnek alávetve (i. m. 51). A szabadság kérdésénél tulajdonképen nem arról van szó, hogyan hozom létre cselekvéseimet a szabadság és szükségesség segítségével, hanem arról, hogyan számíthatom be a magam cselekvéseit, mikör a természet általános kényszerűségével folynak be? (i. m. 64). „Der ganze Unterschied zwischen meiner und der alten Lehre liegt in einem einzigen Worte, an, welches an die Stelle des Wortes durch gesetzt wird. Die alte Lehre behauptet, daß sich durch die äußere Handlung des Menschen seine absolute Freiheit zu erkennen gebe, indem diese es sei, welche jene ins Dasein rufe" (i. m. 79), Ezzel szemben L. azt állítja, hogy az emberi szabadság a külső cselekvény létrejövetelehez semmivel sem járul hozzá. De ha nem érvényesül a cselekvények által, érvényesül a cselekvényeken, mert az absolut szabadság mindig megvan, csakhogy a tiszta szellem szférájában keresendő, hiszen a szabadság nem egyéb, mint belső, az erkölcsi törvény világos tudatával összekapcsolt önelhatározás. A következőkben (86—121. lap) L. leszámol azon kifogásokkal is, melyek eshetőleg elmélete ellen felhozhatók. így pl. kifejti, hogy a dicséretnek és gáncsnak az ő elmélete szerint is van értelme, mert mi tulajdonképen nemcsak a tettet, hanem a személyt is megszoktuk mindenkor megítélni, föltételezve azt, hogy a phainomenon a noumenonal egyezik. — Nem enyészik el a különbség erény és bűn között sem, mert ezek tisztán szellemi fogalmak, tehát nem vonatkozhatnak magára a külső tettre. Erkölcsileg jónak és rossznak szintén csak a cselekvés legbelsőbb formája nevezhető, erkölcsileg jó a jog és kötelességről való leghelyesebb meggyőződésemmel megegyező cselekvés; erkölcsileg rossz az ellentéte. A moralitás főelve: „cselekedj mindig a helyes alapelvek által helyesbített lelkiismereted szerint,,. A empirikus és erkölcsi jellem pedig kölcsönhatásban állanak Az utóbbi is hat a külső életre, habár e magasabb abszolút, szabadságnak nincsen módja közvetlenül hatni a külső cselekvésre. Mivel a kauzális neus, mely a külső tetteket életbe hívja, nem élettelen gép, hanem fizikai és intellektuális erők összfoglalata, föltehető, hogy a külső cselekvés indító okainál, az ember tkpi