Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Könyvismertelés - Dr. Ravasz L.: A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Dr. Schmidt K. J-től

Könyvismertetés. 197 Dr. Ravasz László (a kolozsvári ref. theol. fakultás ny. r. professzora), A gyülekezeti igehirdetés elmélete (Homiletika). A ref. egyházi könyvtár XI. kötete. Pápa, 1915. Ára: Ε mű már önmagában véve, megjelen sénél fogva gazdagítása, gyarapítása a magyar theologiai tudományos irodalomnak. Hiszen köztudomású dolog, hogy épen a homiletika terén, kiváltképen ág. hitv. evang. oldalon alig találkozunk magasabb színvonalú művel. S bár a szerző jóleső nyíltsággal s önismerettel az előszóban vallja, hogy jelen munkája „nem mindenütt nyugszik olyan önálló kutatásokon, aminőkön egy igazán magas színvonalon álló tankönyvnek nyugodnia kellene", szóval, hogy még nem olyan érett, mint amilyennek kellene lenni: mégis örömmel konstatálhatjuk, hogy műve nagy haladást jelent. Mindenekelőtt dicséretére válik, hogy tárgyát oly kimerítő történeti alapon nyújtja, a szent beszéd fejlődését a homiletikai elvek kialakulásával egybefoglalva. Mi is állítjuk, hogy csak az ismeri a jelenkor igehirdetésének lényegét, célját s törvényét, aki tudja, hogy honnan ered. Csak azt sajnáljuk, hogy ezen történeti áttekintés sók helyütt nagyon hézagos s bírálatában nem mindig helyes. így p. o. feltűnő, hogy a középkori mystikusok közt Eckart mester, a legkiválóbb mystikus, nem talált helyet. Geiler von Kaisersberg a reformszónokok közé határozottan nem tartozik. Kissé sekélyes a reformáció lényegének meghatározása, vagy legalább nem olyan, hogy az lutheránus embert képes volna kielégíteni. Valamivel jobb Luther jellemzése. Azon megjegyzéshez, amely „hires minták után" készült, t. i., hogy Luther theologiájában középkori barátnak maradt, én, részemről, kettős kérdőjelet csinálok. Még pedig azért, mert Luthernél, hál' Istennek, a theologust a keresztyéntől nem lehet, nem szabad elválasztani. Hogy ő sok tekintetben középkori medrekben mozgott, az tény. Ez csak erős történeti érzéke mellett bizonyít. De azért az ő theologiája is reformátort theologia. Luther összehasonlítása Kálvinnal nagyon érdekes, de részben szintén félrevezető. így p. o. ezen állítás, hogy Kálvin Luther gondolatainak rendszerezője, gyakorlati megvalósítója. Ez nem áll. Kálvin Luthernek ellenlábasa, azaz egy egészen más keresztyén kegyesség képviselője. Kálvin nem szorult arra, hogy másnak gondolatait végig gondolja. Volt neki saját gondolatvilága. S viszont Luther sem volt olyan zavaros „genie", aki csak homályosan „valamit" akart, anélkül, hogy tudta volna, hogy ezen „valamije" hová vezet. Volt Lutherben is világosság, csakhogy más, mint Kálvinnál. Az sem áll, hogy Luther ,,szerencsés természet", Kálvin ellenben „tragikus jellem" lett volna. Majdnem azt mondhatnám, hogy ez inkább megfordítva áll. Vagy milyen félrevezető azon állítás is, hogy Luther keresztyénsége „érzelmi" keresztyénség lett volna! Mintha nem épen Luther az lett volna, aki leghatározottabban minden rajongással szemben állást foglalt! S mintha kiszárnítottan Kálvin az lett volna, aki a keresztyénséget Luther quietismusátő! megmentette volna!