Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája
Scha uder theocentrikus theologiája. 165 alkalmasak volnának arra, hogy bennünket Isten ismeretére vezessenek. Ennek egyetlen útja, mely Schaeder szerint nemcsak reménnyel biztat, de célhoz is juttat, a közvetlen személyes istenélmény vagy istentapasztalás (das Erleben Gottes). Ez az istenélmény semmikép sem áll az ember hatalmában, hanem csak úgy jön létre, ha Isten maga megragadja az embert, magának aláveti és benne azt a bizodalmas hitet (trauender Glaube) kelti, mely reánk nézve Isten, illetve az isteni kijelentés elsajátításának és implicite az istenismeretnek is egyedül lehetséges és egyedül megfelelő formája. De Istennek a lélekre való hatása mindenkor az Igéhez van kötve, mint eszközhöz, mely azonban nem úgy értendő, mint puszta szó, mint puszta közlemény, hanem mint Lélek-ihlette Ige, mint a Lélek, az isteni Lélek hordozója. Csak a Lélek avatja a különben puszta szót vagy közleményt Isten önkinyilatkoztatásának eszközévé, valóban Igévé és ezáltal az Isten mint Lélek hat az emberi lélekre s válik abban jelenvalóvá. Minden istenélménynek alaptényezői ennélfogva Isten, aki mint Lélek az emberrel érintkezésbe lép, az Ige, mint a Lélek közvetítője és a bizodalmas hit, mely az isteni Léleknek az Ige által közvetített hatását elsajátítja s ennek megfelelően minden valódi theologia kell, hogy eleitől végig és következetesen a Lélek, az Ige és a hit theologiája legyen. Az istetiélménynek s a valódi theologiának ezen általános jellemzésében alig van más, mint ami a pozitív theologia körében közelismerésnek örvend. Feltűnő legfeljebb az a döntő jelentőség, amelyet az istenélményben a Léleknek tulajdonít s amelynek alapján azt követeli, hogy minden valódi theologia jellegzetesen a Lélek theologiája legyen; de ezt .épen pozitív theologiai szempontból általában csak helyeselhetjük. Schaeder munkájának alaptendenciájára való tekintetből azonban különösen ki kell emelnünk a t a jelentőséget, melyet a vallásos viszony élményszerűségének, a vallásos élményben a szubjektív tényezőnek, a bizodalmas hitnek tulajdonít. Ebből kitűnik, hogy Schaeder theologiájának alapvetésében és fölépítésében mégis közelebb ment a pozi iv theologia átlagához, nevezetesen az erlangeni theologiához és Ihinelshez is, mint azt theocentrikus alapgondolatából a priori következtetni lehetne. Annál az alapvető jelentőségnél fogva, mely a vallásos viszony élményszerüségét s az istenélményben közelebbről a szubjektív tényezőt, a bizodalmas hitet megilleti, Schaeder szerint is a szubjektivizmust a theologia köréből eljesen kiküszöbölni nem lehet s ezzel egyszersmind igazságot szolgáltatni törekszik annak az igazságmozzanatnak, mely az anthropocentrizmusban benne rejlik. Sőt épen Schaeder különös súlyt helyez arra, hogy ennek a szubjektív tényezőnek sajátos jellege, melynél fogva az csakugyan semmi egyéb, mint bizodalmas hit, a theologia munkájának egész folyamában következetesen megóvassék és határozottan tiltakozik az ellen, hogy ez a bizodalmas hit bármiféle, akár inspirációs bibliologiai, akár ontologiai, akár kozmologiai,
