Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája

166 Pröhle Károly. akár teleologiai vagy más okoskodás útján az affektus-szerű, személyes mozzanat hijjával levő, a-személyes odaadást mellőző objektiv tudássá alakittassék át. Az isteni tényezőhöz sohasem férhetünk hozzá máskép, mint ennek a bizodalmas hitnek az útján. Ez, amint mondottuk, ieánk nézve az istenmegismerésnek egyedül lehetséges és egyedül megfelelő útja-módja. Erről az oldalról nézve Schaeder theologiája a rationalizmus minden árnyalatával radikális ellentétben van és ezen a ponton határozottan fenntartja a reformációnak azt az alapvető vívmányát, amelyet a hit fogalmának Luther-féle értelmezése magában foglal. Azonban a vallásos és a theologiai szubjektivizmusnak ez az elkerülhetetlen elismerése Schaeder értelmében korántsem jelenti azt, hogy már most akár a vallásos viszonyban, akár a theologiai módszer terén a vallásos alanyiságé legyen a döntő és uralkodó szerep. Ez ellen a hamisan szubjektivisztikus és hamisan antropocentrikus felfogás ellen Schaeder szerint maga az eleven istenélmény a leghatározottabban tiltakozik. Az istenélmény Schaeder szerint alapvető s egyszersmindenkorra irányadó értelemben abban áll, hogy bensőnket, személyiségünket egy egyaránt fölöttünk s velünk együtt a természet és a történet világa fölött álló föltétlen hatalom ragadja meg. A vallásos élményben mindig ezzel az abszolút szellemi hatalommal találjuk magunkat szemben, amely föltétlenül uralkodik fölöttünk és egész világunk fölött, úgy hogy tőle, még ha akarnánk, sem tudnánk szabadulni. Ebben az értelemben az alapvető vallásos élmény klasszikus kifejezése a szerző szerint a 139. zsoltár. Ehhez az alapvető meghatározáshoz Sdiaeder legott hozzáfűzi azt a megállapítást, hogy a vallásos alapélmény mint Istenről való -bizonyosság közvetetleniil magában foglalja az Isten személyességéről való meggyőződést. Eleven istenélményünk alapján Istent másnak, mint személyesnek nem gondolhattuk. Az a hatalom, amely bennünket a vallásos élményben magához köt, abszolút személyes hatalom, az Ur, úr teljes, feltétlen értelemben, a mi urunk, ura élefünknek, ura a világnak, ura mindennek. Ez kizár minden pantheizmust, mely valami homályos, határozatlan egységbe olvaszt Istent, világot, embert. Az istenélmény ezen természetének s az istenélményben bennünket uralma alá hajtó isteni tényező abszolút fenségi jellegének kiemelésével Schaeder megnyerte azt a főszempontot, a theocentríkus szempontot, amelynek elismeréséért küzd s amelyet saját theologiájának módszeres fölépítésében a legnagyobb következetességgel törekszik érvényesíteni. Ezzel a theocentríkus alapgondolattal a szerző legelőbb az ellen a felfogás ellen fordul, mely a vallásos élményt vagy az Istentől való bizonyosságot az embernek valamely természetes, akár lelki, akár rationális arravalóságából származtatja, mert ez azt jelentené, hogy az emberi természet Istent valamiképen magában hordja s ez által Isten az ember hatalmába kerülne. Mindamellett